A fenntarthatóság alapjai – a Föld és az ember

Csak beszélünk róla, de úgysem történik semmi? Fontos kérdés, de reménytelen? Történt előrelépés? Milyen a magyar helyzet? Hol lehet utánanézni? A véleményszerda e heti témája a fenntarthatóság: Beleznay Éva összefoglaló írása, Halasi Zoltán nyitó grafikájával illusztrálva.

Az alapegyezmények és elméletek: 

A fenntartható fejlődés mint fogalom a hetvenes évek elejétől kezdett elterjedni. 1972-es évben számos, mai napig a fogalom és kapcsolódó gondolkodás alap dokumentumai születtek meg: az emberi környezetről szóló stockholmi ENSZ konferencia nyilatkozata az emberi környezet megóvásáról és az emberhez méltó környezethez való jogról, a konferenciát megelőző, Robert Allen és brit szerzőtársak által írt és több mint 30 vezető környezetvédelemmel foglalkozó tudós által aláírt „Blueprint for Survival", a Római Klub (Donella Meadows és szerzőtársai) „The Limits to Growth" számítógépes modelljének tanulmánya.

További 15 év telt el a fenntartható fejlődés ma leggyakrabban használt meghatározásáig, amely az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottságnak, a Brundtland-bizottságnak 1987-ben közzétett „Közös jövőnk" című jelentéséből származik, mely szerint „olyan fejlődés, mely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségét saját szükségletei kielégítésére" és amelynek három lábát a környezet-, a gazdaság- és a szociálpolitika képezi.

Folyamatosan szembesültünk vele, hogy a három láb nem egyenértékű – Földünk eltartó képességének korlátai vannak. Herman Daly 1994-ben tette le az ökológiai gazdaságtan alapjait a fenntartható fejlődés új megfogalmazásával, ami „a folytonos szociális jól-lét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk."   és  az erős fenntarthatóság három kritériumát így határozta meg:

_amit a környezetbe bocsátunk, az nem haladhatja meg a környezet befogadóképességét 

_amit a környezetből kitermelünk, az nem haladhatja meg a környezet újratermelő-képességét 

_a nem-megújuló erőforrások felhasználásának a mértéke nem haladhatja meg azt az ütemet, amilyen arányban helyettesíteni tudjuk őket megújuló erőforrásokkal.

A helyes viszonyrendszerben a fejlődés célja a társadalmi jól-lét biztosítása kell, hogy legyen, amelynek a környezet feltétele és keretrendszere, a gazdaság pedig az eszköze. E hármas viszonyt írja le Kate Raworth gyűrűbe zárt gazdaság modellje (doughnut economy) , amelyben a Föld környezeti eltartóképességének fő témakörei jelentik a gazdasági fejlődés határát (a Stockholm Resilience Centre általi kategóriák), a társadalmi alapot pedig az emberi alap jogok közé sorolva, az ENSZ Agenda 2030-ban lefektetett Fenntartható Fejlődési Célok ( azaz a Sustainable Development Goals, SDG) jelentik.

A magyar helyzet:

Egyértelmű feladata van a szakmánknak e témakörökben, hiszen mi tervezzük azt a műszaki rendszert, ami biztosítja a környezeti fenntarthatóságot (vagy ellenkező esetben ami hozzájárul a környezet erőforrásainak felemésztéséhez és szennyezéséhez), mindemellett keretet ad a mindennapi életünknek és a társadalomnak .

A kormányzat 2020 januárjában több, az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti stratégiát tett közzé. Ezek:

_Jelentés az éghajlatváltozás Kárpát-medencére gyakorolt esetleges hatásainak tudományos értékeléséről 

_Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve (NEKT) 

_Nemzeti Energiastratégia 2030 (NES) 

_Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia-tervezet

és a társadalmi egyeztetés eredményei:

_Első Éghajlatváltozási Cselekvési Terv (EÉCsT),

_Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia tervezete. (2)  

Míg rendkívül fontos, hogy ezek az anyagok megszülettek, megdöbbentő, hogy az épületek, az épített környezet és az építéshez kapcsolódó gazdaság, építőipar mennyire nem jelenik meg bennük, pedig a szén-dioxid-kibocsátás közel 40%-ért az épületek és épített környezet felel, és amely eredményeképpen állnak elő azok az extrém időjárási események (hőhullámok, áradások, vízhiány stb.), amely miatt ugyanez az épített környezetünk egyre kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb.

Építészeti minősítések és irányelvek:

Ma az építész szakma egyre inkább ismeri a zöld minősítő rendszereket: a BREEAM és LEED szinte minden irodaépületnél piaci igénnyé vált, a WELL Standard terjedőben, a lakóépületek esetében egyre több passzívház épül. A rendszerek alapvető célja, hogy a tervezők, az építtetők és a működtetők számára átlátható, a fenntartható építés fő kritériumait felsorakoztató rendszert és összehasonlítási alapot hozzanak létre, és ezáltal az ingatlanfejlesztésekben és működtetésben a fenntarthatóság iránti elkötelezettséget ösztönözzék.

Érdekes fordulat, hogy az ausztrál zöld minősítő rendszer, a Green Star jelenlegi megújítása során a műszaki kategóriákat átfordítják az ökológia és az emberi használat irányba. Nem az eszköz jelenik meg, hanem az elérni kívánt cél. Korábban beltéri minőség egészséges környezet, az energia-, víz- és anyaghasználat pozitív környezeti változás kategóriába kerül. Meggyőződésem, hogy az elmúlt 100 év műszaki alapvetésű tervezési gyakorlata, ehhez hasonlóan, át kell, hogy forduljon a Föld eltartó képessége és az emberi használat és jól-lét központú szemléletté.

A mai magyar gyakorlat:

Csökkentenünk kell az éghajlatváltozás által okozott károkat azáltal, hogy csökkentjük az azt okozó emberi tevékenységeket. Ezt megtehetjük épített környezetünk és épületeink olyan tervezésével, amely az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentik. Napi gyakorlatunk keretrendszere sajnos igencsak távol áll ettől:

_A közel nulla energiafogyasztású épület a nyugateurópai szint kétszeresét jelenti Magyarországon 

_Az építőipari hulladékcsökkentésben és másodnyersanyag felhasználásban szánalmasan lemaradunk, mert ez a mai napig nem kötelező, hiszen a törvény végrehajtási rendelete mai napig nem került elfogadása. 

_A kormányzat és városaink közberuházásai nem tartalmaznak lényeges fenntarthatósági kritériumokat, mert a 2011-ben elkészült a zöld közbeszerzés kormányrendelet sem került elfogadásra, így az épületfelújítások elmaradnak.

_Ezerszámra épülnek állami támogatással nemhogy a következő évtizednek, de akár a következő évnek sem megfelelő energiahatékonyságú épületek, tovább növelve azok számát, amelyek a kibocsátásunk 40%-át adják, és még számos példát sorolhatnék.

Városfejlesztési elvek:   

Városi szinten sokat beszélünk a kompakt, élhető és fenntartható várostervezésről. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (3) , az IPCC Intergovernmental Panel on Climate Change III. munkacsoportja legutóbbi jelentésében lefektette a fenntartható településfejlesztés irányelveit. A területi rendszerben biztosítandó a kompakt városszerkezet nagy (népesség, lakás, épület, munkahely, kereskedelem) sűrűségű területekkel, ezek vegyes területhasználata, funkciógazdagsága és a munkahely/lakás arányának egyensúlya kiegészítve gyalogosan elérhető szolgáltatásokkal, kereskedelemmel és rekreációval. A kapcsolatok rendszerében az útkereszteződések sűrűsége, a tömbök mérete, járdák és gyalogosfelületek szélessége, és a központok távolsága, a munkahelyek, bevásárlás, rekreáció elérhetősége változatos közúti és közösségi közlekedési módokkal tudja megteremteni a fenntartható városhasználatot.

Budapesti példák:

Ma Budapesten 2000 hektárnyi alulhasznosított terület van, az 1990 utáni fejlesztések szétszórtan helyezkednek el és indokolatlanul magas a városszéli, zöldmezős fejlesztések aránya (BFVT, Budapest 2030 helyzetértékelése). Míg a kerületi helyi központok szépen fejlődnek, nem használjuk ki az átmeneti, központhiányos térségek strukturális átalakítására alkalmas intermodális központi lehetőségeket. A 4–es metró az Etele tér és Őrmező térségében a főváros legjelentősebb intermodális városközponti lehetőségét teremtette meg a dél-budai térségben. A közösségi területtulajdonosok (állam, főváros, MÁV) érdekérvényesítésének és összefogásának hiányában a magánfejlesztők, környéki jelentős ingatlantulajdonosok érdekei kerültek előtérbe: a közlekedési kapcsolatrendszertől külpontosan kerülnek megvalósításra az iroda, kereskedelem és szolgáltatás funkciók, elkülönülve az átszállások és utasmozgások tereitől, ezáltal gyengítve a tömegközlekedési hajlandóságot. Az észak-pesti térség hasonlóan kiemelt helyszíne az Újpest-Angyalföld Városkapu. A 2010–ben átadott fejlesztés során Újpest Városkapu metrómegállóhely funkciója a távolsági buszok végállomás létesítményeivel és kapcsolódó közterületrendezéssel bővült, azonban a terület egységes megújítása elmaradt. A leendő Aquincumi hídfő menti fővárosi szabályozás nem tartalmazza azt a többszintes területfelhasználási lehetőséget, amely lehetővé tenné egy jól működő intermodális központ megvalósítását (remélem, ez a híd tervezésekor megváltozik).

A közlekedéstervezés a mai napig személygépjármű központú. Az OTÉK parkolóhely számai egyaránt alkalmazandók egy kistelepülésen és Budapest belvárosában. Ugyan ma az eltérés lehetősége a hosszú éveken keresztül létező 50%-os csökkentésen túl fennáll, azt egyik kerület, önkormányzat sem alkalmazza a helyi építési rendeletei megalkotásánál. A kerékpáros infrastruktúra fejlesztése folyik, de az épületek tervezésénél a kerékpártárolók, zuhanyzók, öltözők biztosítása a gépkocsi parkolóhelyek árnyékában marad. A mai napig kevés közterületi kerékpártároló van. A gyalogos közlekedésre és az élhető terekre nemigen helyezünk súlyt. Skandináv városok élenjárók az élhető közterek megvalósításában annak ellenére, hogy éghajlatuk nem annyira kedvez. Párizs meghirdette a 15 perces város koncepcióját, Budapest jelenlegi vezetése szintén hangsúlyt helyez erre. Kívánom, hogy ne csak a stratégiában, hanem a megvalósításban is.

Hogyan tovább?

A világ számos országa, városa, egyetemek, civil szervezetek és 2019 novemberében az Európai Parlament is klímavészhelyzetet hirdetett – már több mint 800 millió embert érintenek – vállalva, hogy döntéseiknél az éghajlatvédelmi szempontok prioritást élveznek mind az éghajlatváltozást befolyásoló kibocsátások csökkentése (mitigáció) mind az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás (adaptáció) tekintetében. Jelenleg az EP, az országok és a városok – köztük számos magyar város is – dolgoznak a megvalósítás eszközrendszerén. A legfontosabb kérdés, hogy a klímavészhelyzetet kihirdetők hogyan tudják a napi gyakorlatukban a szlogent tartalommal, valódi cselekvéssel megtölteni.

Miért egy koronavírus járvány kell ahhoz, hogy felismerjük a nem fenntartható életmódunkat és szakmai gyakorlatunkat? Miért várunk a kötelező jogszabályi előírásokra, hogy a Föld és az emberek szempontjait képviseljük? Ahelyett, hogy a rajtunk kívül álló helyzetekre hivatkozunk, szakmai felelősségünknek gondolom, hogy napi gyakorlatunkban ezeket az értékeket képviseljük.

Az építész szakmának is van lehetősége a mozgalomhoz csatlakozni, az angol Architects declare mozgalom magyar oldalán:  Nézzétek meg! Gondolkodjatok. Cselekedjünk!

Beleznay Éva

építész, várostervező, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) vezető fenntarthatósági szakértője

A nyitóképként szereplő grafikát Halasi Zoltán grafikusművész készítette

(1) A Jól-lét nem tévesztendő össze a jóléttel: jólét az anyagi javak meglétét jelentik, míg jól-léten a méltó emberi életminőséget.

(2) Elérhetők a kormany.hu honlapon: https://www.kormany.hu/hu/dok?source=11&type=402&year=2020#!DocumentBrowse

(3) 1988-ban alakult szervezet, amelynek létrehozását az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) kezdeményezte. Az IPCC feladata, hogy tudományos, szakmai és társadalmi-gazdasági információk biztosításával segítsen egy átfogó, objektív és átlátható képet alkotni az emberi faj okozta klímaváltozás kockázatairól, annak lehetséges hatásairól (I. munkacsoport), illetve az alkalmazkodás (II. munkacsoport) és megfékezés (III. munkacsoport) lehetőségeiről. Az IPCC összefoglaló megállapításait a publikált tudományos szakirodalom alapján készíti.

Ajánlott és hivatkozott irodalom

Fleischer Tamás (2014) A fenntarthatóság fogalmáról. pp. 9-24. 1. fejezet In: Knoll Imre, Lakatos Péter (szerk.) 2014 Közszolgálat és fenntarthatóság. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest. 161 p. ISBN 978-615-5491-64-1

Meadows Donella H. – Meadows Dennis – Randers Jorgen – Behrens William W. The Limits to Growth. Universe Books. New York, 1972.

Daly Herman E.: Operationalizing Sustainable Development by Investing in Natural Capital, in: Jansson AnnMari et al. eds.: Investing in Natural Capital: The Ecological Economics Approach to Sustainability,.Island Press, Washington, D.C , 1994.

Közös jövőnk (1987, Our Common Future: Report of the World Commission on Environment and Development. World Commission on Environment and Development, 1987. Originally published as Annex to UN General Assembly document A/42/427, Development and International Co-operation: Environment August 2, 1987.

Edward Goldsmith – Robert Allen – Michael Allaby – John Davoll – Sam Lawrence: Blueprint for Survival, The Ecologist Vol. 2 No. 1, January 1972

IPCC, 2018: Global Warming of 1.5°C. An IPCC Special Report on the impacts of global warming of 1.5°C above pre-industrial levels and related global greenhouse gas emission pathways, in the context of strengthening the global response to the threat of climate change, sustainable development, and efforts to eradicate poverty [Masson-Delmotte, V., P. Zhai, H.-O. Pörtner, D. Roberts, J. Skea, P.R. Shukla, A. Pirani, W. Moufouma-Okia, C. Péan, R. Pidcock, S. Connors, J.B.R. Matthews, Y. Chen, X. Zhou, M.I. Gomis, E. Lonnoy, T. Maycock, M. Tignor, and T. Waterfield (eds.)]. In Press

szerk: Somogyi Krisztina