„…a Galéria megépülése alapvető fontosságú” - Baán László a Liget Budapest aktuális helyzetéről

„Politikai identitásépítés nehezíti a kompromisszumok létrejöttét a Liget Budapest projekt ügyében" – mondja Baán László, a beruházás miniszteri biztosa. Az Új Nemzeti Galéria megvalósítása kulcsfontosságú, a többi beruházás ügyében más megoldást is el tud képzelni, de úgy látja: az idő az ő oldalán áll. Beszélgetésünkön szóba kerültek a Galéria átdolgozott tervei is. Somogyi Krisztina és Kovács Dániel interjúja.

Építészfórum: A budapesti önkormányzati választások óta egyeztetés indult a kormány és az új városvezetés között a Liget Budapest projekt jövőjéről. Október 21-én a Parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: „Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak." Karácsony Gergely főpolgármester, illetve Erő Zoltán új főépítész és Bardóczi Sándor főtájépítész is többször elmondta: a már megkezdett építkezéseken túl újabbakat nem szeretnének a Városligetbe. Hogyan befolyásolja mindez a Liget Budapest munkáját?

Baán László: A főváros elutasító álláspontja miatt három épület került standby pozícióba: az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház. Ez azt is jelenti, hogy a többi persze épül, és ez nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy mindenképpen lesz látható és meggyőző eredménye a közel egy évtizedes munkának. Az eddig átadott épületek és projektelemek, többek között a Szépművészeti Múzeum, a Millennium Háza, a Nagyjátszótér, a Vakok kertje vagy az ifjúsági sportpályák szinte kizárólag elismerő kritikákat kaptak, de a legfontosabb talán, hogy szeretik és intenzíven használják őket a ligetlátogatók.

A három még nem épülő beruházás a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa legelső ülésén is napirendre került. A főpolgármester úr hozzánk már egy általa előterjesztett közgyűlési határozattal megerősítve érkezett, úgymond, megkötött kézzel. A kormány erre válaszolta azt, hogy ha a főváros ellenzi, akkor nem építi meg ezt a három épületet, de ez nem azt jelenti, hogy soha nem is fogja: addig nem épít, ameddig a főváros vezetésével ebben nem jut egyetértésre. A kormány szándéka tehát továbbra is fennáll, de miért is változott volna? Semmilyen olyan tárgyszerű, szakmai érv nem hangzott el, ami a kormánynak a Liget projekt mint kiemelkedő jelentőségű nemzeti ügy értékébe és fontosságába vetett meggyőződését és eltökéltségét megingatta volna. Ezt Gulyás Gergely miniszter úr elég egyértelműen meg is fogalmazta az ülést követő sajtótájékoztatón: abban volt egyetértés, hogy ebben a kérdésben most nincs egyetértés.  

ÉF: Mitől remélik azt, hogy elmozdulás történik a kérdésben?

BL: A politikában ez percek alatt megtörténhet. Ki tudta volna például előre megmondani, hogy az atlétikai stadion kapcsán milyen alku és milyen gyorsan jön létre? Meggyőződésem, hogy az a beruházás politikai értelemben sokkal forróbb téma volt, mint a Liget projekt bármikor, és mégis gyakorlatilag hetek alatt sikerült olyan kompromisszumot találni, amit a felek kölcsönösen elfogadhatónak tartottak. Ezzel a stadion-ügy mint gyúanyag el is tűnt a politikai szcénából. Azt gondolom, hogy a Liget esetében ugyanez megtörténhet.  

A közvélemény erre készen áll: tavaly decemberben készült egy nagymintás, személyes megkeresésen alapuló, reprezentatív fővárosi közvéleménykutatás a Városliget Zrt. felkérésére, amely során a kérdezők megmutatták az embereknek, hogy mely épület s minek a helyére fog épülni. Így, a fejlesztés leginkább releváns, valós tényeinek ismeretében a fővárosiak több mint kétharmada támogatja a Liget projekt megvalósítását, s ez a többség országos szinten még magasabb: egy egészen friss, reprezentatív kutatás szerint a Liget projekt teljes körű megvalósítását támogatók aránya nyolcvan százalékos.

ÉF: Ha jól értjük, az optimista verzió jelenleg az, hogy létrejön valamiféle csereügylet a kormány és a főváros között, egy olyan kompromisszum, ami lehetővé teszi, hogy az eredeti tervek szerint megépüljön a Liget Budapest.

BL: Nevezzük kompromisszumnak. Nyilván ennek valamilyen formában mindkét fél számára előnyösnek kell lennie. A kulcskérdés a Galéria; azt gondolom, a Liget projekt el tudja viselni nemzetközi rangjának és vonzerejének komolyabb sérülése nélkül, ha a másik két épület, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház kikerülne belőle – bár természetesen azokat is a projekt fontos és megvalósítandó elemének tartom –, de a Galéria megépülése alapvető fontosságú. Remélem, hogy van lehetőség arra, hogy erről egyezség szülessen, bár az is világos, hogy ez nem néhány hónapon belül fog megtörténni.

ÉF: Mi az optimális időtáv?

BL: Nem gondolom, hogy ez a következő hónapok kérdése, sokkal valószínűbb, hogy az elkövetkezendő néhány éven belül lesz majd döntés. De a projekt eddig is több kormányciklust ívelt át. A Szépművészeti Múzeumot szintén egy törvénnyel hozták létre 1896-ban, és rá pont tíz évre nyitott meg. A városligeti törvény 2013-ban született meg, mi jó ideje 2023-ra prognosztizáltuk a projekt befejezését: ez persze most már valószínűleg csúszni fog. De a Szépművészetihez képest ez egy jóval nagyobb, komplexebb vállalás. Amikor a Prado igazgatójának elmeséltem, hogy az októberi választások kapcsán milyen új helyzet állt elő, azt válaszolta, hogy náluk az első kormányváltás után rögtön leállt másfél évre a Prado bővítése. De végül aztán született egy megállapodás arról, hogy a Pradót nemzeti ügyként kiemelik a pártpolitikai viták teréből: ám így is tíz évig tartott az eredetileg öt évre becsült építkezés. Az amszterdami Rijksmuseum nemrég lezajlott bővítésekor is ötből tíz év lett a megvalósítás. Egy biztos, egy ilyen kiemelt fontosságú kulturális beruházás esetében néhány év csúszás nem meglepő, de igazán nem is számít: ezek hosszú távra készülő és hosszú távon megtérülő fejlesztések.

ÉF: Hogyan térül meg?

BL: Van erre konkrét számításunk, de van elvi válasz is. Ha valóban jó minőségű középületeket hozunk létre – és most maradjunk csak a kultúránál –, azok hatása kettősen térül meg. Egyfelől egy sokakat és jól szolgáló közintézménynek van egy nehezen számszerűsíthető, de vitathatatlan társadalmi haszna, ez az, amiért kulturális intézményeket egyáltalán létrehozunk. De másféle haszon is mérhető. Egy német vizsgálat szerint az elmúlt másfél évszázad legtöbb hasznot hozó németországi beruházása egy meglehetősen drága, ám különleges vonzerejű kulturális beruházás, a neuschwansteini kastély megépítése volt, ami annak idején – több más, ma úgy neveznék „presztízsberuházással" együtt – csődbe vitte Bajorországot, de azóta olyan, tartósan kiemelkedő turisztikai vonzerővé vált, ami számszerűsíthetően is több mint száz év legjobb nemzeti befektetésévé tette. A mi esetünkben a KPMG készített egy tanulmányt, ami egy nagyon konzervatív becsléssel azt mutatta ki, hogy a Liget Budapest projekt megvalósítása esetén legalább napi ezer fő többlet-turistát fog vonzani Budapestre. Így 15 éven belül a turisták által elköltött pénzből és annak az adótartalmából nemzetgazdasági szinten megtérülnek a beruházásra fordított közpénzek. Tehát ez a beruházás már rövidtávon megtérül.

ÉF: A KPMG tanulmány négy-öt évvel ezelőtt készült. Hol tart most a projekt költségvetése?

BL: Az első kormánydöntés idején, 2015-ben 150 milliárdos nagyságrenddel számoltunk. Előtte csak becslések születtek, ráadásul még korántsem a végleges tartalomra, akár én mondtam ki akkor azokat a számokat, akár más. 2015-ben ezt az összeget már mérnökszámítások támasztották alá, viszont ekkor még előtte voltunk a senki által nem sejtett hazai építőipari boomnak. Az utóbbi két-három évben már rendre 250 milliárdos költséget becsültünk. Ám látva az elmúlt évek közgazdasági folyamatait, nekem is azt kell mondanom, amit más állami beruházásokért felelős vezetőknek, hogy akkor tudunk végleges számokat mondani, amikor meglesznek a végleges kiviteli terveken alapuló közbeszerzések. A piac fogja ugyanis megmondani, hogy végül mi mennyibe kerül. A projekt megvalósításával összefüggő szerződésállomány nagyságrendje jelenleg mintegy 150 milliárd forintnál tart: ez persze nem a tényleges kifizetés, hanem a leszerződött összeg. Egy biztos: ha mindezt Nyugat-Európában építenénk, a végösszeget nyugodtan megszorozhatnánk kettővel. Amennyiben az a kérdés, hogy a becsült költségek növekedése a megtérülés szempontjából mit jelent, azt gondolom, a megtérülés az eredetileg számolt 15 évről valószínűleg felmegy 20-ra. De lesz visszatérülés, ami praktikusan egyetlen más hazai kulturális beruházás esetében sem prognosztizálható, mert egyetlen más kulturális tartalmú fejlesztés sem képes még csak a közelébe se jutni annak a nemzetközi láthatóságnak és vonzerőnek, ami a Liget projekt révén létrejöhet Magyarország számára.

ÉF: Készül-e újabb tanulmány?

BL: Fogunk készíteni újabb tanulmányt. A jelenlegi helyzetben azonban, a főváros által kimondott múzeumstop miatt kétséges az értelme, hiszen az Új Nemzeti Galéria megépítésének akadályozásával a Liget projekt nemzetközi vonzerejének legfontosabb eleme kerül kiiktatásra, s ezzel egyelőre búcsút mondhatunk a pénzügyi megtérülés reményének, de őszintén remélem, hogy csak időlegesen. Egy nemzetközileg is jelentős, ikonikus megformálású művészeti múzeum nélkül nem jött létre nemzetközileg releváns kulturális negyed sehol a világon. Ez lenne az ára, ha végleg lemondanánk a Galéria megépítéséről, s persze önmagunk megfosztása egy ilyen minőségű új nemzeti művészeti intézménytől…

ÉF: Tehát a megtérülés zálogát az Új Nemzeti Galéria megépítésében látja?

BL: Így van. A most leállított három épület közül – bár nagyszerűen és hiánypótlóan szolgálnák a Liget látogatóit – sem az Innováció Házáról, sem a Városligeti Színházról nem gondolom, hogy érdemben befolyásolnák a projekt nemzetközi láthatóságát, de a Galéria nélkül ez a kritikus szint alá süllyedne.  

ÉF: Erő Zoltán lapunknak arra célzott: a Néprajzi Múzeumot akár még a jelenlegi helyzetben is átterveztetné, mert túlméretezettnek tartja.

BL: Az nagyon nagy baj lenne, ha úgy gondolná bárki is, hogy egy olyan bonyolultságú építészeti projekt, mint a Néprajzi Múzeum, a kivitelezés jelen fázisában csak úgy „átlegózható". Az épület nemzetközi tervpályázatát másfél éves előkészítő szakmai munka előzte meg, melynek során az egyes intézménygazdák, jelesül a Néprajzi Múzeum teljes gárdája, rendkívül részletes alapossággal adták meg, hogy milyen múzeumot, milyen tartalommal szeretnének maguknak, s a pályázatok ez alapján kerültek kiírásra majd megtervezésre.

ÉF: Nemrég látott napvilágot egy közösségi finanszírozásban készült, a Liget-projekttel kapcsolatos dokumentumfilm. Ennek fontos aggályai, hogy nem látni előre, mennyi lesz a beruházás költségvetése, illetve a fenntartás mennyibe kerül majd. Az egyikre kitértünk már, az utóbbira nézve vannak számítások?

BL: Amikor megtérülésről beszélünk, abba a fenntartás költségeit is érdemes belevenni, nem pusztán a bekerülés költségeit – ezzel már a KPMG is foglalkozott. A kormány természetesen számol a megvalósuló új intézmények működési többletköltségeivel és ezek többlettámogatásként folyamatosan beépülnek az éves költségvetésbe. De nem pusztán a költségekkel kell foglalkozni, hanem a működtetés leginkább optimális modelljeivel. Mi az, amit az üzemeltetés során közösen kell ellátni az új épületekben, és mi az, amit külön-külön érdemes? Ezen másfél éve kiváló szakértők dolgoznak egy munkabizottságban: műszakiak, pénzügyesek, épületüzemeltetés… A központilag megoldandó facility management szolgáltatást a Városliget Zrt. fogja nyújtani, ez most is benne van költségvetésében, és a jövőben is benne lesz.

ÉF: Itt ülünk a Nemzeti Galéria vadonatúj makettje mellett. Elég sokat alakultak a tervek az elmúlt években. Hogy áll a tervezés, hol tart ez a folyamat?

BL: Ez az új makett a véglegesnek tekintett kiviteli tervek alapján készült. Sok köztes állapot volt: minden nemzetközi design-pályázatot egy hosszabb munkafázis követ, hogy a tervezés során valós és reális válaszok szülessenek. Egy nagyobb, komoly gyűjteménnyel rendelkező intézmény esetén ez hosszabb munka, és persze bonyolítja a helyzetet, ha egy tokiói tervezőirodával dolgozik együtt az ember. A SANAA világhírű iroda, érthetően nagy a leterheltségük, ezzel együtt sokat foglalkoznak ezzel a tervvel, a magyar partner Bánáti + Hartvig Építész Irodával együtt. Rengeteg vázlatot készített a SANAA. Egy időben nyilvánosságra kerültek olyan dobozszerű külsőt mutató látványtervek is, ahol az látszott, hogy a puszta funkciókra bontottuk vissza az épületet, és ezért az alapelképzelésre jellemző játékosság és könnyedség a tervezés azon fázisában éppen nem érvényesült. A hosszú egyeztetés során a SANAA elsősorban természetesen a design művészi értékeit védte, mi pedig azt képviseltük, hogy az épületet minden nap és minden szempontból jól tudjuk majd működtetni. Aki járt már kortárs sztárépítész múzeumában, bizony találkozhatott rosszul funkcionáló terekkel és térkapcsolatokkal, ezt el kellett kerülni. Minden kollégám a nagyvilágban azt tanácsolta, hogy inkább szánjunk plusz egy évet az egyeztetésre, de ne kössünk rossz kompromisszumot. Megérte: a végeredménnyel most a folyamatban résztvevő valamennyi szereplő elégedett.

ÉF: Milyen viták adódtak a folyamatban?

BL: A maketten is látszik, hogy a kiviteli tervfázisban az épület külsőleg végül is különösebben nem változott a pályázati eredményhez képest, nem veszett el semmi abból a játékosságból és dinamikából, amely miatt győzött ez a terv. A belmagasságok szempontjából kényszerhelyzetet teremtett a szabályozásban lefektetett 25 méteres párkánymagasság. Ez elkezdte összenyomni a szinteket; fél métereken is komolyan vitatkoztunk a tervezőkkel, akárcsak az egyes helyiségek és a kapcsolódó funkciók végleges kialakításáról. Statikai kérdésekkel is rengeteget kellett foglalkozni; az épületdobozok megfelelő elhelyezésével és alátámasztásával, mert az nem megy például, hogy a kiállítóterekbe egy oszloperdő kerüljön. Örömmel mondhatom, hogy a végén minden kérdésben megtaláltuk a kölcsönösen megnyugtató megoldásokat.

ÉF: A kritikák között gyakran felmerül, hogy a SANAA sztáriroda – azaz olyan épületet „gyárt" majd Budapestre, mint amilyet bárhova a világon.

BL: Sok-sok Van Gogh vagy éppen Picasso képre is gyorsan rá lehetne mondani, hogy az egyik olyan, mint másik, hogy a konstruktivistákról vagy az absztrakt művészetről már ne is beszéljünk. Minden nagy építésznek, ahogy minden nagy művésznek van saját, felismerhető kézjegye. Örüljünk ennek! Olyat kapunk, ami tényleg SANAA. Ráadásul a munkásságuk egyik csúcsműve az Új Nemzeti Galéria, aminek a részletes tervein immár több mint két éve dolgoznak nekünk, Budapestnek. Kíváncsian várom bárkitől az elmúlt harminc évben megvalósult, a SANAA épületnél jelentősebb és kvalitásosabb budapesti épületek listáját… Ezt az épületet Szedzsima és Nisizava pont ide, a Városliget parki környezetébe álmodták meg, erről ők maguk is sokszor nyilatkoztak már. Van egy karakterében hasonló épületük, egy jeruzsálemi campus (a Bezalel Akadémia 2022-ben nyíló campusáról van szó - a szerk.). De amíg ott egy szigorú, az ásatási rétegekhez hasonlító tektonikus rend uralja az épület szerkezetét, amely mintegy metaforája Jeruzsálem történelmi és kulturális rétegeinek, addig nálunk a tervek szerint, ha a fák közül a ligeti Nagyrétre lép majd a látogató, mintegy varázslatos, mitikus világváltásként egy tájfun tépte távol-keleti falu egymásra torlódott elemeinek összképeként bukkan majd a látogató elé a Galéria épületegyüttese, a maga egyfelől meglepő, látszólag kaotikus, másfelől pedig játékos és hívogató rendjével. Kevés ilyen nagyszerű, művészetnek szentelt múzeumot láttam életemben, mint ez a zseniális épület, amely önmaga struktúrájával is kifejezi azt a varázslatot, amit az igazán jó művészet tesz velünk.  

ÉF: Változott a mérete az eredeti tervekhez képest?

BL: Nem változott. Az épület azt az alapterületet fogja elfoglalni, amit a Petőfi Csarnok és a hozzá kapcsolódó szabadtéri színpad elfoglalt, vagyis a megépítésével semmiféle ligeti zöldfelület nem megy veszendőbe, hiszen itt több mint 130 éven át mindig valamilyen épület állt.  

ÉF: Visszalépve az egész projekt szintjére, hogyan látja, miért lett a Ligetnek ilyen jelentős negatív visszhangja?

BL: Ha visszamegyünk a történeti időben, azt látjuk, hogy szinte minden ilyen léptékű, nagy vállalkozásnak hasonló, heves tiltakozások, viták és konfliktusok sokaságával terhelt a megvalósulása: nézzen utána bárki egy kicsit mélyebben például a Lánchíd több mint másfél évtizedes keletkezéstörténetének. A régi történeteket persze lassan elfelejtjük, ám újra és újra legyártjuk ezeket a mintázatokat. 

 A Liget projekt „negatív visszhangja" döntő részben abból fakad, hogy az ellenzők egy része hosszú évek óta – minden eszközzel és jelentős médiafigyelem mellett – érzelmileg túlfűtött, hamis állítások tömkelegével démonizálja a projektet, azzal fanatizálva saját magukat és a követőket, hogy egy valóságos és tényleges Liget Armageddont kell megakadályozniuk. Meggyőződésem, hogy bármely eleme és végül maga az egész Liget projekt addig lesz csak ilyen vagy olyan mértékben elutasított, ameddig meg nem valósul. Amint jövőre megnyílik a Zene Háza, felépül a Néprajzi Múzeum, az emberek össze fognak nézni és azt mondják: „Mi volt ezzel a baj? Ez fantasztikus." A megépült valóság mellettünk áll majd.

Ezért egyetlen esélye van az ellenzőknek: hogy a Liget projekt ne, vagy csak töredékesen valósuljon meg. Mert akkor az idők végezetéig azt tudnák mondani, hogy egy szörnyűséget sikerült megakadályozniuk. De ez a démonizált kép csak addig lehet hatékony, ameddig az emberek annak alapján, s nem pedig a valóság ismeretében alkotnak véleményt a projektről. Ezt immár úgy fővárosi, mint országos reprezentatív közvéleménykutatások is alátámasztják: ahogy az embereknek a Liget projekt tényleges elemeit, helyszíneit, tényeit mutatják meg és arról kérdezik őket, akkor elsöprő többségük a projekt teljes körű megvalósítását támogatja.

S végezetül: mi is tulajdonképpen az érv az Új Nemzeti Galéria megépítése ellen? Egyik legutóbbi interjújában a főpolgármester úr azt mondta, hogy a klímavészhelyzet miatt nem szabad megépíteni az Új Nemzeti Galériát. Ha komolyan vennénk, hogy a klímavészhelyzet miatt nem épülhet középület, akkor ez nyilván nem csak a Ligetre vonatkozik. Sőt, kérdésessé válik, hogy ebből az aspektusból nézve egyáltalán épülhet-e bármilyen épület Budapesten. Messzire vezetne ez az érvelés… A Galéria esetében olyan tízezer négyzetméternyi felületen vitatkozunk, ahol 130 éve nincs se fű, se fa, mert speciel épületek álltak ott már a dédapáink idejében is. Ha ezt valóban klíma- vagy zöldfelületi kérdésként vizsgálnánk, tudnánk a 130 év után újra füvesíteni kívánt, a Liget egy százalékát kitevő felület kiváltására roppant egyszerű megoldást adni, akár magában a Ligetben is. Teljesen evidens tehát, hogy ha a Galéria kapcsán ténylegesen egy zöld kérdésre kellene választ találni, akkor már rég túl volnánk annak megoldásán. Itt azonban egy jelenleg politikai szimbólummá, majdhogynem fétissé transzformálódott ügyről van szó, amelynek révén az új városvezetés felmutatni és igazolni kívánja a kialakulóban lévő zöld politikai identitását…

Éppen ezért kimondottan szurkolok azért, hogy a város vezetése mielőbb elkezdje kibontakoztatni a saját vízióit, legyenek eredményei a kihirdetett klímavészhelyzet kezelésében, vagy bármi másban, amit okkal tulajdoníthat magának, mert a valóságban megjelenő eredmények talán adnak majd önbizalmat ahhoz, hogy a Liget projekt az érinthetetlen politikai fétis státuszából ismét a tényszerű, szakmai eszmecsere és a valós értékeken alapuló megfontolások világába térhessen vissza.

Kovács Dániel és Somogyi Krisztina