A Nagyerdei Víztorony felújítása
Kilátóként és közösségi térként nyílt meg a látogatók előtt a debreceni Nagyerdőn található, vasbeton szerkezetű víztorony. A Debreceni Egyetem kezelésében lévő, századelőről származó, eredeti rendeltetését is betöltő építmény Győrffy Zoltán és Novák Róbert helyi építészek koncepciója alapján bővült ki és született újjá, amelyet Batár Zsolt képeivel mutatunk be.
A 20. század elejének innovatív mérnöki építészetében különleges helyet foglalnak el a víztornyok, amelyek létrejöttét a vasúthálózat kiépülése, az ipari üzemek szaporodása és a városok terjeszkedése indukálta. Nagy részük már elvesztette eredeti rendeltetését, örvendetes módon azonban a megmaradtak közül hazánkban is egyre több menekül meg a pusztulástól. A környezetükre pazar panorámát nyújtó kilátóként, turisztikai célpontként újult meg a közelmúltban a korszak zseniális mérnöke, Zielinszky Szilárd alkotásai közül a szegedi és a margitszigeti, valamint a Guth Árpád és Gergely Jenő tervezte siófoki víztorony. Közös bennük a vasbeton konstrukció rendjének egyre erőteljesebb megnyilvánulása, amely csekély ornamentikával párosítva sajátos megjelenést ad ezeknek az épületeknek.
A debreceni Nagyerdőn, a Pallagi út és a Nagyerdei körút találkozásánál magasodó víztorony az akkoriban kialakuló egyetemi- és villanegyed ellátására épült 1912-1913 között, a tervezést és a kivitelezést az Adorján Dezső gépészmérnök és Fried Aladár Sándor építési vállalkozó alkotta társulás 1 végezte. A budapesti mérnökök nem voltak ismeretlenek a cívis városban: 1909-ben a Debrecen csatornázására kiírt pályázatot nyerték el.2 A víztorony tervezése során két alternatívát készítettek: a hagyományosabb, historizáló változat mellett végül a ma látható, a vasbeton szerkezet részleteit őszintén megmutató, különleges esztétikájú épület valósult meg. 3
Nyolc, felfelé haladva egyre karcsúsodó pillér és a nyomóvezetékeket rejtő középső hengeres törzs tartja az 1000 m3-es víztartályt, amelyet rendkívül filigrán, árkádíves körterasz övez. A legfelső kilátószint 34 méteres magasságban, a vízteret fedő félgömbkupola körül húzódik. A torony már elkészülte után hamar kedvelt látványossággá vált a Nagyerdőben, 1914-ben a földszinten kávézó kialakítását tervezték. Debrecen főmérnöke, Borsos József klinkertégla támfalakat és kétkarú felvezető lépcsőt tervezett a toronyhoz, amelyet az alapozáskor kitermelt földből emelt dombbal vettek körbe, 1933-ban pedig a földszinten vendéglőt alakítottak ki. Az építmény 1969-ben került a Debreceni Egyetem kezelésébe, ekkor a földszinten szolgálati lakás volt. Az ötvenes években végzett részleges felújítás óta nem történt komolyabb beavatkozás az épületen, amely az elmúlt évtizedek során egyre elhanyagoltabb állapotba került. Az 1994-ben helyi védettség alá helyezett víztorony átfogó rekonstrukciójára az önkormányzat és az egyetem közösen benyújtott, sikeres uniós pályázata adott lehetőséget. Az évszázados építmény azért (is) különleges, mert kortársai közül azon kevesek közé tartozik, amelyek még ellátják eredeti rendeltetésüket.
A tervezés koncepcióját a meglévő szerkezetek konzerválása és olyan közönségvonzó funkciók kialakítása alkotta, amelyek részben már 1945 előtt is a víztorony részei voltak, mint például a földszinti és az első emeleti teraszt elfoglaló büfé-kávézó; ehhez új elemként társult a fogadószint kiállítótere és a külső rendezvénytér. Győrffy Zoltán és Novák Róbert építészek fő célkitűzése az épület eredeti arculatának megőrzése volt, ezért az alsó fogadóteret eredetileg a víztorony alá tervezték, azonban a feltárt, több mint 8 m mély vasbeton tömbalap miatt ezt bővítményben kellett elhelyezni. Ehhez a tornyot körülvevő mesterséges domb egy szeletének „kibányászására" volt szükség, így a Pallagi út felől egy szintkülönbség nélkül elérhető, lépcsőzetesen kiképzett, mini „nézőtérrel" övezett udvar, az épület új alsó szintjén pedig egy felülvilágítókkal ellátott fogadó- és kiállítótér jött létre, amely üvegfallal nyílik meg az érkezők felé. A víztorony megjelenése ezáltal még hatásosabbá, erőteljesebbé vált, a félkör alaprajzú előudvar pedig a meghagyott támfalnak és a belőle kihasított, tömör kapunak köszönhetően viszonylag védetté vált.
A domb tetejére eredetileg a támfalak előtt kétoldalt íves lépcsősor vezetett, erre - a téglaszerkezetek megőrzésével - lépcsőzetes csobogó-sor került, amely érzékletesen jelzi az épület fő rendeltetését. A víz több helyen és formában megjelenik az épület körül, a lépcsősor peremén haladva az udvar „nézőterét" is körbefolyja. A földszinti árkádokat kiszabadították a későbbi befalazásoktól és filigrán üvegfallal zárták le, így a vendéglátóhely belső tere rendkívül világos, fényben fürdő lett. Az emeleti vasbeton korlátos terasz nyitottsága megmaradt, az alsó tér zárását a kiszélesített, íves felvezető lépcső szolid üvegdoboza adja. Az üveg mellett új anyagként a nyersbeton jelenik meg, elsősorban a fogadó udvar határoló felületein, amelyek az alapanyag hasonlósága révén teremtenek kapcsolatot a történeti szerkezetekkel.
Mai szemmel nézve megdöbbentő, egyszersmind figyelemre méltó az a merészség, amellyel a mérnökök a víztartályt övező árkádos folyosót megformálták. Az esztétikára és a könnyed megjelenésre való törekvés tervezői bravúrját igazolta az eltelt évszázad, a szerkezet azóta is szilárdan áll, a mostani felújítás alkalmával csupán konzerválásra és újrafestésre volt szükség. A homlokzatoknál sötétebb tónust kapott felületek jelölik a víztartály helyét, amelyet a munkák során mindössze másfél hétre kellett lezárni, amíg a víztér szigetelését és festését elvégezték. A mérnöki konstrukció szigorú rendjét oldja az első emeleti teraszról induló, a pillérek mögött játékosan csavarodó lépcső, amely – később kilépve a homlokzati síkra – egészen a legfelső kilátószintig vezet. A megőrzött öntöttvas korlát a korra jellemző egyszerű, mégis mívesen megformált, illeszkedik az épület „ipari" jellegéhez.
Az utolsó szakasz eredetileg igen meredek, csupán üzemi használatra szánt „hágcsóját" a tervezők több cikkelyre széthúzva kényelmesebbé tették, acél taposóráccsal és korláttal helyettesítve. Ebből készültek a mellvédek nyílásaiba helyezett, kiegészítő rács-elemek is, így ezek adják a tornyon megjelenő harmadik kortárs anyagot. A körerkélyekről páratlan panoráma tárul a látogatók elé, a Nagyerdő lombkoronája felett feltűnik a közeli Nagyerdei Stadion, távolabb pedig az egyetem épületei és a belváros templomtornyai. A víztornyot borító kupola teteje 42 m magas, ennek egykori vörösréz héjazatát már korábban fémlemezre cserélték.
A felújítás legnagyobb erénye, hogy egy sokoldalúan használható, fiatalos közösségi tér jött létre, amelyet az építmény sajátos hangulata tesz egyedivé. A víztorony törzsén mászófalat alakítottak ki, amelynek használói erőfeszítés közben az erdei környezetre is vethetnek egy-egy pillantást. A pillérek belső oldalaira új burkolat került, ez rejti a díszvilágítást, amely a külső fényszórókkal együtt különböző színekkel és mintákkal „festheti meg" esténként az épületet.
A debreceni víztorony rekonstrukciója a Nagyerdő megújulásának egyik utolsó eleme, a Loki-stadion, a szökőkutas vízmedencévé átalakított Csónakázó-tó, a parkerdő, a Békás-tó és az úthálózat, valamint a távolabbi egyetemi campus (benne az Agóra Tudományos Élményközpont) fejlesztése alkotta folyamatba illeszkedik. Az ipari műemlék megőrzésén túl sikerült a víztornyot olyan vonzó célponttá tenni, amelynek felkeresése várhatóan sokaknak jelent majd kellemes kikapcsolódást (másféle méretben és minőségben, de idővel akár a Kassai úti campus Lovardájához hasonlóan). Ennek több biztató jele látható: az ünnepélyes nyári megnyitó és fesztiválszezon után különféle rendezvények, például egyetemi filmklub, kiállítások, koncertek várják majd az ide látogatókat.
Garai Péter
1: Forrás: Budapesti czim- és lakásjegyzék 1910. Törvényszékileg bejegyzett cégek. p.615. (vagy az 1911-es kiadásban p.638.)
2: Ld. A Város. Közigazgatási, közművelődési és közgazdasági hetilap. 1909. január 6. VI. évf. 6. sz.
3: Az archív tervlapokat ld. Vékonyné Kovács Gabriella: Felújítják a Debreceni víztornyot c. írásában.
Többek között a Nagyerdei Víztorony felújítása is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.