A tengelyt kell megkenni, nem a kocsist (Avagy: skótok-e a skótok?)

...az építés és építészet színvonala (demokráciában) csak abban az esetben emelhető, ha a fogyasztónak is ugyanez az igénye.

A skót arról ismerszik meg, hogy fogához veri a garast. Ámbár úgylehet ezt csak az önző ángliusok terjesztik. Hogy a maguk zsugoriságáról eltereljék a figyelmet. Nos a skótok valóban megfontoltan bánnak a fonttal. Kivéve, ha gondolkodásra kell. Nyilván, mert a vagyont tényleg utálják elherdálni. Mit tesz hát e dicső múltú büszke nép, ha végre önkormányzatot kap. Arra készül, hogy széltében hosszában átszabja az építészettel kapcsolatos törvényi szabályozást. A kormányzat már elkészítette az irányelvet, amit legott nyilvános vitára bocsátott. Szólna hozzá mind', kinek mondandója van.

A RIAS (Royal Incorporation of Architects of Scotland) 1916-ban alakult, ilyen minőségben 1922 -ben jegyezték be és 1929 óta használhatja a kizárólagos királyi jelzőt. A köztestület kezdettől fogva szorosan együttműködik az RIBA-vel. Skót földön ő képviseli a bnit építészeket ugyanis. Ma 3000 tagja van. Akik lehetnek építtetők, projekt menedzserek, építész és tervező csoportok vezetői, létesítmény menedzserek, érdekegyeztető tanácsadók. De akár politika-csinálók is. Nem szólva azokról, akik üzleti berkekben keresik megélhetésüket. Skóciában az az úzus, hogy minden építésznek regisztráltatnia kell magát, ha szakmáját gyakorolni akarja. Ezt viszont csak az teheti meg, aki valóban építész. És akiért a RIAS ilyen minőségben állhat jót.

A szervezet és tagsága alaposan meghányta-vetette a dolgot. Átbogarásztak az építészetre vonatkozó minden törvényt és szabályt. Megvizsgálták miként és valóban az építészet javára működnek-e? Nem röstelltek utánajárni a kontinentális – különösen a jóhírű skandináv – gyakorlatnak. A vizsgálódás végeredménye átfogó, 20 oldalas előterjesztés lett. Fejezetekre bontva vagy kilencven konkrét javaslattal rukkol elő. Hogy a dolgozat mikor és milyen intézkedéseket szül, mit és hogyan karol fel a Kormányzat, az önkormányzatok, a vállalatok és civil szerveződések, nem tudható. Elképzelhető még az is, hogy a cselekvés maga hamarabb elindul. A Csatornán túl már az ajánlásokat is hagyományosan komolyra veszik, ha az előterjesztő hiteles (azaz királyi). A dolgozat – mint maga is elismeri – számos olyan elgondolást is az asztalra tesz, melynek megvalósítása akár évtizedekig tarthat és még ennél is odébb lesz, mire gyümölcse beérik. Éppen erre tekintve sürget mielőbbi döntéseket.

A terjedelmes észrevétel abból indul ki, hogy amennyiben valóban az a cél, hogy Skóciában fokozatosan javuljon az építés és az építészet minősége – azaz színvonala –, azt kell elérni a nevelés és támogatás különféle eszközei segítségével, hogy növekedjék a közönség tudatossága. Emellett és egyidejűleg olyan hatásos szabályozási és ellenőrzési rendszer működjék, amely átfogja az épületek teljes megvalósítási folyamatát. Beleértve a tervezők és építtetők egymás közti kapcsolatát és – nem utolsó sorban – a beszerzési eljárásokat.

Az indoklása körültekintő és tárgyilagos. Arra vall, hogy a kidolgozók töviről hegyire kibogozták a dolgok jelenlegi szövevényét, egybegyűjtötték és elemezték a tagság gyakorlati tapasztalatait, elolvastak több tucatnyi kiadványt és bevontak ezek kihüvelyezésébe mindenkit, aki az eszmecserében részt kívánt venni. Számunkra az észrevétel összefoglalója azzal a meglepetéssel (?) szolgál, hogy a világ kereke a Whisky ködös őshazájában is a mienkéhez hasonló tengely körül forog. A megszívlelendő tanulság viszont az, hogy fukarnak mondott barátaink a lényeget ismerték fel. Ha a kerék nyikorog, a tengelyt kell megkenni és nem a kocsist. Persze azt elébb ki kell módolni, hogy mivel és hogyan. Ők már régóta tudják, amit mi még nem. Hosszabb távon mindig ez az olcsóbb és megbízhatóbb eljárás.

A javaslat abból indul ki, hogy az építés és építészet színvonala (demokráciában) csak abban az esetben emelhető, ha a fogyasztónak is ugyanez az igénye. Lévén a minőségi követelmény emelésének mindig a legerősebb ösztönzője a célirányosan erre hangolt közvélemény. Legyen bár szó akár termékről, akár szolgáltatásról. Az tapasztalat is azt mutatja, hogy jónéhány olyan civil csoportosulás működik igen eredményesen, amelyben az ügy iránt elkötelezett és hozzáértő személyek tevékenykednek. Azt bizonyítván, hogy a közvélemény igen is képes előre vinni a közjó ügyét.

Sokak szerint ha a környezetéről van szó, a nagyközönség csak legyint. Közömbös. A valószínű ok az, hogy az emberek egyszerűen nem tudnak ama lehetőségekről, amelyek pedig kezük ügyében vannak. Amelyekkel élve előnyösen befolyásolhatnák falujuk, városuk, sőt vidékük környezetének alakulását. E téren a kevés siker legfontosabbika az, – mutat rá a dolgozat – hogy a helyi tanácsok a tervezési folyamatokban gyakran érvényesíteni tudták a helyi értékek megóvásának és védelmének szempontjait. Amennyiben az ilyen energiákat olyan, még ennél is előbbre vivő akciók vitorlájába lehetne fogni, mint az építés és az építészet színvonalának emelése, s ehhez hozzá lehetne kapcsolni a tervezés és környezet ügyét, általában ez bizonnyal messzire ható anyagi és szellemi hozadékot eredményezne.

Az átalakulás előfeltétele az, hogy a közönség alaposabban megértse, miként tervezik az épületet, milyen megkötések és ráhatások játszanak szerepet azzal a céllal, hogy a terv minősége jobb, az épület megjelenése tetszetősebb legyen – érvel a RIAS. Ugyan létezik már olyan akció, jelesül a Lighthouse (Világító torony), amely jó szolgálatokat tehet e folyamat erősítésében. Emellett mégis feltétlenül szükség lenne olyan építészeti központok hálózatára, amelyet mind a falusi mind a városi lakosság könnyű szerrel elérhet. Amely olyan hasznos tájékoztatást, tudást és tanácsot adhat, ami elősegíti a tervek színvonalának emelését és az építészeti tervezés hatókörének bővülését.

Emellett szükség volna arra is, hogy a "tervezés" és különösen az épület-tervezés értékként történő megismertetése a jelenleginél előkelőbb helyet kapjon a gyermekek iskolai nevelésében. A változás jótékony hatása ugyan nyilván csupán hosszabb távon mutatkozna meg, de a vizuális tudatosság éppen ahhoz a fokozott szociális érzékenységhez társulna, melynek fejlesztése már ma is a nevelés központi célja.

Az építészképzést is jobban át kell hassa ama társadalmi tudatosság, amelynek működnie kell minden esetben, amikor a falvak és városok kereteit tervezik az építészek. Sokkal többet kell jelentsen ez, mint a hagyományos kultúrmérnöki munka fontosságának tudatosítását. Lényegében a társadalom iránti szakmai felelősségtudat kidomborításáról van itt szó. A hallgatók tervezési feladatai legyenek olyanok, amelyek valóságos helyzetek megoldását követelik. Így el lehetne érni, hogy a leendő építész és a közösség egymással tényegesen találkozzék s ilyen módon kölcsönösen növeljék egymásban a cselekvő megértést és környezeti tudatosságot.

Anyagi források nélkül természetesen az effajta jobbító kezdeményezések megvalósíthatatlanok – zárja a gondolatmenetet hamisítatlan skót ésszerűséggel a RIAS. Bár a kereskedelmi cégek valószínűleg egyetértően támogatnák az ilyen irányú törekvéseket, mégis a hozzjárulás zömét a kormányzat kellene előteremtse, és esetleg a Skót Művészeti Tanácson keresztül kellene rendelkezésre bocsássa. Végtére ha a változás esetleg nem is eredményezne azonnali megtakarítást, hosszabb távon a társadalom az elköltött pénzért cserébe minden bizonnyal sokkal több valódi értékkel gazdagodna.

Nincs okunk ebben kételkedni. Ám lévén aligha gazdagabbak a skótoknál, indokolt lenne, ha a Kamara pótcselekvések helyett nálunk is nekiveselkedne valamilyen hasonló munkának. Semmi törvény ezt nem tiltja. S a MÉSZ is bekapcsolódhatna a munkába. Hisz' egy-kettőre nyakunkon a következő parlamenti választás. Demokráciában pedig reform javaslatokkal házalni – (legyen!) – lobbizni leginkább ebben az idényben érdemes.