Egy német zsinagóga újraszületése – A regensburgi Közösségi Központ és Zsinagóga épületkomplexuma

"Különleges, kihívásokkal teli építészeti feladattal szembesülhet az az építész, akinek megadatik egy zsinagóga tervezése, egy mélyen traumatizált közösség szellemi otthonának, téri igényeinek megfogalmazása. Kiváltképpen Európában, egy német kisváros, így Regensburg esetében is, ahol a huszadik századi tragikus történelmi események nyomai az épített térben is máig olvashatók." Tóth Ágnes TDK dolgozatában a regensburgi zsinagóga Staab Architekten építésziroda tervei alapján megvalósult újjászületését vizsgálja.

Különleges, kihívásokkal teli építészeti feladattal szembesülhet az az építész, akinek megadatik egy zsinagóga tervezése, egy mélyen traumatizált közösség szellemi otthonának, téri igényeinek megfogalmazása. Kiváltképpen Európában, egy német kisváros, így Regensburg esetében is, ahol a huszadik századi tragikus történelmi események nyomai az épített térben is máig olvashatók. Ezzel a komplex kihívással nézett szembe a berlini székhelyű Staab Architekten építésziroda is, amelynek során az épített környezethez érzékenyen viszonyuló tervükkel a 2015-ben meghirdetett, meghívásos tervpályázat nyertesei lettek.

A holokauszt felfoghatatlan tragédiáját ismerve, sajnálatosan meglepőnek hangozhat manapság egy zsidó imaház igénye, főként Németországban. A regensburgi zsidó közösség fennmaradása néhány helyi túlélő és a nyugati zónába menekülők vagy ott felszabadítottak átmeneti letelepedésének köszönhető, akik közül sokan szerepet vállaltak a városi zsidó kulturális élet újbóli felélesztésében.[1] A zsidóság létszámának erőteljes növekedését azonban a Szovjetunió összeomlása hozta meg. Az utódállamokban élőknek lehetőségük adódott Németországba költözni a zsidóságot ért kegyetlenségek jóvátételi gesztusaként. E folyamat révén a 2000-es évekre a regensburgi Zsidó Hitközség közel 1000 főt számlált. [2] A megnövekedett létszámú gyülekezet rabbija, Ilse Danzinger kezdeményezésére tárgyalások kezdődhettek a város vezetőségével egy új szakrális épület megvalósulásáról. A projektet a helyi önkormányzat nagy lelkesedéssel és maximális elkötelezettséggel szorgalmazta, valamint helyi szervezetek és lakosok adományokkal támogatták a munkálatokat, amely egyértelműen mutatja a nyitott, pozitív társadalmi hozzáállást az épület létrejöttéhez. Ebben a bátorító, barátságos közegben gördülékenyen megvalósulhatott a zsinagóga kivitelezése, végül 2019-ben adták át az imaház magas nívót képviselő komplexumát.

A tervezési helyszín egy saroktelken, az UNESCO világörökségi zónáján belül, az óváros egyik csendes utcájában van, melyet főként zártsorú beépítésű lakóépületek ritmikus játéka jellemez. E tényezők szintén egy körültekintő építészeti válasz megfogalmazását igényelték: hogyan képes az épület markáns és nagyvonalú lenni a keskeny, egyirányú utcában, mégis a relatíve homogén környék jellegzetes, színesre vakolt házaihoz viszonyulni?

A helyszínt megrázó történelmi előzménye is sajátossá teszi: a közösség egyetlen, minden zsidó vallási irányzatot képviselő zsinagógáját, melyet Joseph Koch és Franz Spiegel építészek terveztek 1912-ben, huszonhat évvel később, a Kristályéjszaka agressziója során felgyújtottak és porig romboltak. Az imahely felégetése és a további súlyos zsidóságot ért atrocitások több áldozatot is követeltek, az elhunytak emlékére ezért számos botlatókövet helyeztek el a saroktelek különböző pontján.

A telek évtizedekig üresen állt, azonban az 1950-es években egy kis léptékű közösségi ház épült a szomszéd lakóház tömbjéhez kapcsolódva, otthont adva egy harminc fős zsinagógateremnek, irodáknak, tisztulási helynek és átmeneti lakásoknak is. A 2015-ös pályázat ehhez a meglévő szárnyhoz kapcsolódó komplexumot írt elő, mely a megnövekedett közösség számára megfelelő közösségi és szakrális teret képes biztosítani.

A megvalósult épületkomplexum visszafogott külső tömege nem akarja érzékeltetni, megmutatni a belső terek építészeti gazdagságát, nem alkalmaz erőteljes építészeti eszközöket a szakrális funkció közléséhez, inkább az épületet aktívan használó közösség belső, személyes életére, működésére fókuszál. Így a két utca felőli homlokzat is inkább zár a külvilág felé, ez által egyfajta szoborszerűséget kölcsönözve az épületnek, az utca felé leginkább csak a könyvtárterem nyílik meg erőteljesebben. A főbejárat sem közvetlenül az utcáról közelíthető meg, hanem egy kisebb léptékű előudvarból érhető el, melyet Tom Kristen szobrász alkotása tesz emelkedettebbé, felkészítve az érkezőket a zsinagóga szakrális, bensőséges életére. Az installáció egy réz körgyűrűből áll, melyet a mai Ukrajna területéről származó Rose Auslander költőnő Gemeinsam (Együtt) című verse keretez, melyet kifejezetten a huszadik század fájó momentumaira megemlékezve helyeztek el az udvarban. Az alkotás a közös együttélésre exponálja az üzenetét, pozitív, jövőbemutató kitekintést enged a látogatók szemében.

Az új komplexum homlokzatai homokszínű téglaburkolatot kaptak, mely homogenitást kölcsönöz az épületnek, ez által az nem válik kihívóvá, mégis, a nemesebb anyaghasználat által elkülönül a környező profán, vakolt épületek sorától. A zsinagóga felső zónájában a fény egy acélszerkezetes függönyfalon keresztül érkezik a belső térbe, mely az épület külső tömegét is méltó módon szervezi. Átvitt értelemben vett szűkszavúság az, amely összhangba képes kerülni a hellyel, a meglévő építészeti környezettel, az üzenetet ilyen módon kontextualizálva.

Az épületegyüttes teret ad nyilvános és zártkörű közösségi eseményeknek, összejöveteleknek, valamint a zsidó hitgyakorlásnak is egyaránt, így az épület magában foglal közösségi termeket, konyhákat, tisztulási helyet, irodákat és az épület legmarkánsabb helyét, az imatermet is. Az épület belsőépítészetileg tehát két pólus, a szent és a profán között feszül: a részleteiben szegényesebb, díszítetlen profán terek és az annál inkább megformált és hangsúlyosabb imaterem formai és tartalmi kontrasztja erősen érzékelhető. Az imaterem sajátos módon nem közvetlenül a földszintről érhető el, hanem egy nagy közösségi terem felett, az emeleten található. A gyülekezet a puritán, díszítetlen földszinti termet főként az istentiszteletek után, közösségi vacsorák megrendezésekor használja, valamint a városiak számára is nyitott kerekasztalbeszélgetések, rendezvények alkalmával. A terem zsinagóga alatti elhelyezése nemes gesztusként is értelmezhető, miszerint a zsidóság hite az erős közösségi kapcsolaton is nyugszik; és fordítva, a hit a közösség által, annak hagyományozásán keresztül marad fenn.

Ezentúl a földszinten a régi szárny felé induló folyosón két konyha található, melyeket ünnepek szerint használnak a közösség tagjai, például az egyiket csak a pészah ünneplésekor. A folyosó végén az épület csatlakozik a régihez, így közvetlenül el lehet jutni a régen imahelynek használt teremhez, melyet ma főként kisebb családi ünnepek során, gyerekek oktatásakor használnak. Ezen kívül a régi szárnyban megannyi különféle funkció – irodák, vendégszobák, átmeneti lakás, tanterem – helyezkedik el a felsőbb szinteken. A pinceszinten pedig egy mikvét, tisztulási szobát alakítottak ki a nők számára. A régi, érintetlen szárny és az új egység építészeti kontrasztja ismét képes a múltat és a jelent összekapcsolni, mely ezáltal nem akarja a történelem nyomait letagadni,eltussolni.

Az épületegyüttes szellemi súlypontját a zsinagóga belső, rejtett tere adja. A precíz, aprólékos belső kialakítás által – annak ellenére, hogy az imaház egy zárt tömbnek érzékelhető az utca felől – felfelé, azaz az isteni felé egyre inkább megnyílik. Így mindaz, ami a bazilikális templomoknak is jellemző szándéka volt, a felfelé nyitás igénye, a tekintet felfelé irányítása, itt is megtörténik, kortárs építészeti megoldásokkal és technológiával.

Az egyik ilyen meghatározó eszköz az előregyártott fa födémszerkezet választása volt, mely alakjában és alátámasztottságában egy sátorra kíván emlékeztetni. A sátor-motívum a zsidóság pusztai vándorlásának korszakát eleveníti fel, melynek esszenciája a folytonos változás, a provizórikusság és a mulandóság élménye. A sátor fő jellegzetessége, hogy mindig feszített állapotban van. Ez az állapot a zsidó hagyományban a kegyelem és a törvény közötti állandó feszültség, ami mégis egyben tartja a sátrat.

Habár a sátor szimbolikája több történeti zsinagóga téralakításában is megjelenik, a regensburgi esetben ez a födémszerkezethez tudatosan társított mögöttes tartalom mutatja meg igazán a tervezők, különösen a vezető tervező, Volker Staab építészeti ethoszát. A jelkép együttműködik a választott szerkezettel, így az épület kifejezőségében is őszinte, a művi megoldásoktól mentes marad. Talán ez az, ami egy szakrális épület esetén a legnehezebb: elvárt tőle a jelképiség, és az őszinteség is egyaránt, mindez egy építészeti hagyományokkal, mintázatokkal átszőtt közegben. A zsinagógaépítészet ebből a szempontból különleges helyzetbe került a történelem során, hiszen itt más vallások szakrális építészetével ellentétben nem alakulhatott ki egy kifejezett, kiforrott építészeti nyelvrendszer[3]. A nagy belmagasságú teret a födémről raszterben lelógó karcsú lámpák osztják, melyek a lehajlást meginkább kihangsúlyozzák.

A másik domináns eszköz az összes belső falon megjelenő fa lamellás burkolat, mely mára a kortárs szakrális építészet kedvelt eszközévé vált. Ritmusa, és vertikálisan egyre ritkább elhelyezése ismét felfelé emeli a tekintetet. A fa lamellák használata kedvessé, bensőségessé teszi a helyet, otthon-érzést kelt. A terem akusztikáját is a burkolattal oldották meg: a lamellákat nem a fallal egy síkban helyezték el, hanem fél centiméteres különbségekkel elhúzva attól, mely közelről sem feltétlenül észrevehető. A fa lécek egyre ritkulnak, s egy ponttól kezdve fény árad be közöttük. A tér ez által közelebb hozza a transzcendenst az imádkozókhoz, és a térélmény megélése is hozzásegít a Teremtőhöz való közeledéshez.

A zsinagógaépítészet különlegessége a Jeruzsálem felé való tájolás, mely miatt számos zsinagóga esetében, például a Kazinczy utcai zsinagógánál is látható egyfajta kiugrás, törés az utcafrontokon. A regensburgi zsidó templomnál sem esett teljesen egybe a Szentföld iránya a jellemző utcafronti homlokzatokéval, azonban a világörökségi zónában fontosnak tartották a környező épületekhez való illeszkedést. Emiatt a főhomlokzat fala és a terem fala közé helyezték a menekülő lépcsőt, így létrejött a lépcsőház belső oldali fala, melyet immár könnyedén tudtak a pontos délkeleti irányba tájolni.

Az imaház részleteiben is igényes építészeti gesztusokat, mozdulatokat tesz. A bíma a frigyszekrény előtt helyezkedik el, az ortodox zsinagógák klasszikus rendezése szerint. A frigyszekrény a falba épített kétszárnyú ajtóval nyitható-zárható, nyitott állapotban is egy függöny takarja azt.

A bútorok és a női karzaton végigfutó burkolat is a belső homlokzatokon is megjelenő kanadai fából készült, így nincsen kontraszt a belső bútorok és a belső oldali homlokzatok között, a fókusz valóban vertikális irányban marad. Ehhez a jelenséghez a női karzat vetett árnyéka is hozzásegít, a lent sötétebbnek hat, a fent világosabbnak. A falba épített kézmosó is figyelemmel lett kialakítva, egyszerű, de mégis látványos eleme a térnek.

2023 nyarán alkalmam adódott személyesen is meglátogatni a bajor zsinagógát a Középülettervezési Tanszék utazási ösztöndíjának jóvoltából. Egy helyi művészettörténész, Sylvia Seifert vezetésével bejárhattam a komplexumot, melynek során feltárulkozhatott számomra egy élő, aktív közösség szellemi otthona. A helytörténet és a helyi zsidó kultúra megismerése is jelentősen hozzásegített a zsinagóga mély társadalmi vonatkozásainak megértéséhez, melyet az előző félév során a TDK-tanulmányomban érintettem mélyrehatóbban. A regensburgi Közösségi Központ és Zsinagóga megépülése nemcsak a helyi zsidóság számára nagy jelentőségű fejlemény, de a város egészének is; az épületegyüttes közösségi használata előmozdíthatja a zsidóság és a nem zsidó helyiek közötti párbeszédek kezdeményezését, helyreállítva a két fél közötti bizalmat egy békés, közös jövő érdekében.

Tóth Ágnes
BME - ÉPK

A TDK-dolgozat témavezetője: Szabó Levente DLA
A kutatás a KÖZTI Zrt. és a Vikár és Lukács Kft., a Középülettervezési Tanszék Támogatói körének tagjai támogatásával valósult meg.

[1]Koller, Sabine: Jewish life in Regensburg. In: Bertrand, Alizée – Göttner, Monika (szerk.): Jewish traces in Regensburg. Stadt Regensburg, 2021, 66-69

[2]  Regensburg Overiew. Yad Vashem. https://www.yadvashem.org/yv/en/exhibitions/valley/regensburg/index.asp

(Utolsó elérés: 2023. 10. 28.)

[3] Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 1782-1918. Budapest: Terc Kiadó, 2011, 112.