„Egy térben minden?” – Beszéljünk a Fugáról!
Egy évvel ezelőtt az Építészfórumon „Egy térben minden" címmel interjú készült Nagy Bálinttal abból az alkalomból, hogy a FUGA 10 éves lett. Eltelt egy év – egy nagyon nehéz év. Mintha minden a túlélésről szólna. A FUGA jelenéről és jövőjéről most viták vannak. A FUGA születésnapján ezzel kell foglalkozzunk. Somogyi Krisztina és Hartmann Gergely írása.
Az elmúlt hetekben különböző fórumokon és felületeken, különböző nézőpontból megfogalmazott problémákról, feszültségekről értesülhetett az építészet iránt érdeklődő olvasó. Ezek a megszólalások nem segítették, hanem rontották a FUGA Budapesti Építészeti Központról való gondolkodást. Sokan vagyunk, akik abban hiszünk, hogy állásfoglalások, deklarációk és üzengetések helyett le kell ülni egy asztalhoz és párbeszédet szükséges folytatni, és hogy – mint minden vitás helyzetben – mindenkinek van igazsága. Többen vagyunk olyanok, akik szelíden és jó szándékkal próbáljuk támogatni, segíteni ezt a folyamatot.
Az Építészfórum szerkesztőit sokan keresték, hogy információt kapjanak a helyzetről és kérték az állásfoglalásunkat. Köszönjük a kérdéseket, a megkereséseket, de állást foglalni egy összetett helyzetben igen nehéz. A mai megszólalásunk célja kettős: elsőként is szeretnénk mindenkinek jelezni, hogy sokan vagyunk, akik számára a FUGA fontos hely. Jó, hogy van FUGA: ez mindenkinek közös véleménye. És fontos kihangsúlyozni azt is, hogy az a tény, hogy a FUGA jó hely lett, hatalmas munka, hatalmas erőfeszítés, hatalmas eredmény. A 10. évforduló kapcsán tavaly látványos volt az efölött érzett közös öröm.
A másik fontos hír, hogy a felek között van még párbeszéd, és ennek moderálására, támogatására több helyről érkezett segítség, ebben mi is részt veszünk. Az Építészfórum mindenkori szerkesztői és főszerkesztői mindig is szoros kapcsolatban álltak mind a Budapesti Építész Kamarával, mind az általa létrehozott FUGA-val, annak vezetőivel Nagy Bálinttal, Winkler Barnabással és Koszorú Lajossal. Amint lesz érdemi fejlemény, tájékoztatjuk az olvasókat.
A helyzetről terjengő téves információk leállítására, a feltételezhetően jószándékú, de hatásában káros, egyoldalú megnyilvánulások helyett közreadunk egy szöveget, amelyet Hartmann Gergely írt. Vele az elmúlt napokban sokszor beszéltünk. Ő is közelről ismeri a feleket, tudása a helyzetről megalapozott, árnyalt, tág. (Nem mellesleg ő is tavaly lett Ezüst Ácsceruza díjas, ezt az elismerést rajta kívül 2019-ben Sulyok Miklós, Zubreczki Dávid és Nagy Bálint vették át.)
Írása előtt mindenkit ezúton is tájékoztatok arról, hogy a gyűlölködő, a helyzetet félreértelmező, a lényegtől eltérítő kommenteket mind az Építészfórum felületéről, mind a Facebookról levesszük. Feszült időket élünk, egy komoly járványhelyzetben minden közösség és minden közösségi hely nehézségeket tapasztal meg. A cél a feszültség csökkentése és nem annak növelése.
Ma 11 éves a FUGA Budapesti Építészeti Központ. A BÉK elnökségének, a FUGA vezetőinek és munkatársainak áldozatos munkája mellett az elmúlt 11 évben összeszámolhatatlan mennyiségű építész, egyetemi hallgató, képzőművész, zenész, művészettörténész, filmes, író, politikus, tudós, kurátor tett komoly energiát abba, hogy ez a közösségi hely létezzen. Hittünk, hiszünk ennek fontosságában. Ezt az értéket kell őrizzük. Közösségeink fontosak. Ehhez helyek kellenek. Közös helyek – párbeszéd terek.
Somogyi Krisztina
„..mint a váltófutók a stafétabottal…" Hartmann Gergely a FUGA-ról
2005-ben, elsőéves egyetemistaként meghatározó élményem volt, amikor Kerékgyártó Béla elvitt minket az N&n Galériába egy beszélgetésre Nagy Bálinttal. Nem budapestiként ez volt talán az első lépésem afelé, hogy elkezdtem felfedezni a főváros építészeti közéletét, sűrűsödési pontjait. Ez akkor leginkább a HAP és az N&n Galériát, valamint a bontakozó Kortárs Építészeti Központot (KÉK) jelentette. Ezek mellé érkezett új minőségként 2009-től a FUGA. A hely azóta is fontos szerepet tölt be saját szakmai munkámban is, például itt mutathattuk be a Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamarával közösen szervezett kiállításainkat. Ugyanakkor a hely fenntartójával, a BÉK-kel, Csapó Balázsékkal is dolgoztunk együtt izgalmas projekteken. E kétségkívül személyes-szakmai érintettség okán is fontosnak tartom, hogy a mostanra szinte ellehetetlenült kommunikáción túllépve valóban elinduljon egy párbeszéd arról, milyen is legyen a közeljövőben a budapesti, sőt az egész hazai építésztársadalom számára meghatározó intézmény, a FUGA.
A tizenegy éve működő hely több lett, mint ami az eredeti alapítási a szándékokból kiolvasható, bár nem teljesen az, mint ami Nagy Bálint vezetői pályázatában szerepel. Mindenesetre Budapest egyik legfontosabb kulturális találkozóhelyévé vált: kiállítótér és koncerthelyszín egyben, az építészeti közélet és kultúra nélkülözhetetlen platformja, amelynek szerepe (nevével ellentétben) jóval túlmutat a fővároson. A 2008-as válság utána az itthoni építészeti intézményi közéletben és kultúrában kis túlzással egy hárompólusú működés alakult ki. A fiatalokat megszólító, az aktualitásokra érzékenyen és innovatívan reagáló KÉK, valamint a következetes és stabil nyitottság programját megvalósító FUGA egyre nagyobb szerepet kapott. Eközben a Magyar Építészeti Múzeum (kálváriája dacára) továbbra is nélkülözhetetlen intézmény maradt mint a legjelentősebb hazai építészeti gyűjtemény. Együtt igyekeztek lefedni többé-kevésbé azokat a tevékenységeket, amelyeket több országban egy intézmény, például Bécsben az Architekturzentrum Wien csinál. Ehhez jöttek egy idő után még olyan nagyléptékű építészeti témájú tárlatok, mint a Műcsarnokban rendezett Építészeti Szalonok, vagy korábban, a 2010-es évek elején a debreceni MODEM-ben rendezett Mindenség Modellje kiállítás, vagy a Ludwig Múzeum Yona Friedman-kiállítása. Hasonló léptékű, és „saját fejlesztésű" tárlatok létrehozásának potenciálja jórészt máig hiányzik a hazai építészeti központokból, ahogyan egy állandó, az ország építészetét valamilyen szempontból bemutató átfogó tárlat is. Ezzel együtt éppen a FUGA bizonyította a 2019-es Az építészeti tervrajz is műalkotás! kiállításán, hogy nem csak a kívülről hozott kiállítások és rendezvények előtt nyílik meg, hanem képes önmaga is létrehozni az utóbbi évek egyik legjelentősebb és legeredetibb építészeti kiállítását és annak kísérő programjait.
Most átalakulás van; ha úgy tetszik, egyfajta verseny éleződik ki, amelyet a vírus okozta válság még inkább kiélez. A Lechner Tudásközpont egy ideig új tényezőként jelent meg, bár mostanában a kultúra területén kevésbé aktív, gyűjteménye azonban jelentős. Az MMA által átvett Magyar Építészeti Múzeum nagyléptékű fejlesztés előtt áll, valamint a MÉSZ is egyre több építészeti és kulturális eseménnyel és kiállítással jelentkezik. Az idén tizenöt éves KÉK egyre gazdagabb programmal, egyre nagyobb nemzetközi beágyazottsággal működik. Arról nem is beszélve, hogy már jó ideje elkerülhetetlen, hogy ezek az intézmények valamilyen módon egy európai, közép-európai regionális kontextusban is pozicionálni tudják magukat. Mindez a FUGA mostani helyzetétől függetlenül is aktuálissá tenné szerepének újragondolását.
Amikor a Budapesti Építész Kamara egy közleményben hírül adta, hogy új pályázat kiírását tervezik, az okok között nem szerepelt a FUGA kultúraszervező tevékenységével való elégedetlenség, sőt éppen a tízéves évforduló programsorozatát „kimagasló teljesítmény"-nek értékelték. Okként a kamarai tisztújításból következően lejáró mandátumokat, valamint a (részben) nem átlátható pénzügyi gazdálkodást jelölték meg. Az utóbbi nyomós állítás, hiszen a BÉK-nek mint fenntartónak feladata az intézményeinek átlátható anyagi működéséért felelősséget vállani. Az pedig alapvetően természetes dolog kellene hogy legyen, hogy bizonyos kulcs-pozíciókat időről időre újrapályáztatnak. Ugyanakkor sajnos a FUGA esetében ennek menete és rendszeressége mintha nem lett volna előre kitalálva, és nagyrészt ebből fakad a mostani konfliktus, amely egy ponton már a párbeszéd-képtelenségig fokozódott. Szomorú olvasni és hallani azokat a kifejezetten veszélyes, sőt bizonyítékok, nyomós érvek nélkül legalábbis méltatlan kijelentéseket, amelyek ezt a folyamatot a legradikálisabb aktuál-politikai színezetű vitákkal (SZFE-ügy) állítják párhuzamba. A mesterségesen kiélezett helyzet veszélye, hogy túlmutathat a FUGA ügyén, és az egész építésztársadalomban erősítheti a megosztottságot.
Tulajdonképpen nem elsősorban a FUGA hiánypótló, és mélyen beágyazott szerepéről van szó, hanem arról, hogy Nagy Bálint markáns személyisége nélkül a FUGA már nem tud az lenni, ami eddig volt. A FUGA eddigi szerepéből és súlyából következően annak meghatározására, hogy mi legyen a FUGA jövőképe és hogyan lehet elképzelhető az átmenet és a váltás, hosszabb folyamatot, sok beszélgetést, vélemények ütköztetését igényelné. Erre biztat mindenesetre a BÉK legutóbbi közleménye is. Minden jel szerint szó sincsen a FUGA megszüntetéséről – amennyiben a FUGA és Nagy Bálint közé nem teszünk egyenlőségjelet. Nem tűnik számomra szerencsésnek a Petíció a Fugáért kezdeményezés, pontosabban annak címe, hiszen annak pontos megfogalmazása így hangzana: Petíció a FUGA Mostani Vezetéséért, azaz azért, hogy a FUGA úgy folytassa működését, ahogyan eddig. Ami persze elvileg nincsen kizárva, hiszen egy új pályázat azért pályázat, hogy azon akár a jelenlegi vezetés is elindulhasson. A valóságban persze a kérdés inkább az, hogy lesz-e, lehet-e átmenet, és mi marad a FUGA-ból, mi folytatható a mostani vezetés nélkül? Ezt Nagy Bálint meglehetősen sarkosan látja: „A házban lehet mást csinálni, de az a stáb, amelyikkel én dolgoztam, felállna, ha engem eltávolítanának". Azaz nincs(enek) „kinevelt" utód(ok), nincs átadás átvétel, és ezzel Bálint le is mondana arról, hogy részese legyen (az egy-két éven belül valószínűleg amúgy is valószínűleg elkerülhetetlen) átmenetnek. Többen, egy nyílt levél megfogalmazói úgy gondolják, hogy ami eddig volt, abban van még potenciál, kiaknázatlan lehetőség. Ez igaz lehet, azonban a status quo fenntartása nyilvánvalóan rövidtávon sem megoldás, annál inkább az lenne a párbeszéd, a jövőről való mihamarabbi közös gondolkodás elkezdése.
A most kialakult helyzet kapcsán sok-sok kérdés vethető még fel, és reméljük, hogy sokat fogunk még a FUGA jövőjéről beszélgetni. A felek mostani kommunikációképességének visszaállítása azonban sarkalatos kérdés: ez a kulcsa annak, hogy megmaradjon a folytonosság, hogy a Fuga ne rombolja le önmagát, az elmúlt 11 évben végzett munkával és elért eredményekkel együtt. Hiszen ezekre az értékekre építkezve lehet folytatni a munkát. Ugyanakkor legalább ilyen fontos lesz az új vezető(k) választásának módja: őket minden bizonnyal egy nyílt, fajsúlyos résztvevőkkel lezajló pályázat, valamint ennek egy széles körből összeválogatott és az építésszakma egésze által támogatott bírálóbizottsága legitimálhatja. Ez az ami tiszta helyzetet teremthet, sőt ez teheti egyáltalán lehetővé a folytatást.
Farkasdy Zoltán képének üzenete fontos lehet e mostani helyzetben is:
„Azok, akik indulnak az életbe rengeteg energiával, lelkesedéssel, ám bölcsesség és tapasztalat híján, akkor tudnának nagyobb értéket produkálni, ha párhuzamosan futnának, mint a váltófutók a stafétabottal. Megfigyelhetjük, hogy aki leteszi a stafétabotot, az nem ledobja a pálya szélére a következőnek, hanem párhuzamosan futnak addig, ameddig föl nem gyorsul a következő, s le nem tud majd lassulni a botot átadva az öreg, hogy a stafétaboton […] ne látszódjon ez a váltás. Mi a tanulópénzt minden generációváltásnál megfizetjük, és közben széttagoljuk a szakmát generációk egymásra való fölösleges nyelvöltögetésére. Pedig e szakmában mindenkinek, minden korosztálynak megvan a helye."[1]
2020. 09. 30. Hartmann Gergely
[1] Osskó Judit interjúja Farkasdy Zoltánnal. in: Osskó Judit: Unokáink is látni fogják – tíz építészportré 1977–1995, Terc, Budapest, 2007. p. 103.
23:10
Kedves Gergely, Kedves éf. Köszönet a hiteles tájékoztatásért, az objektív gondolatokért. Ez a média feladata, akkor is, ha nem könnyű. Mindnyájan, akik személyesen vagy szakmailag érintve érezzük magunkat, tisztában vagyunk a helyzet tragikumával. Személy szerint csakis a kölcsönös tiszteleten alapuló megegyezésben hiszek, és mindenkit erre biztattam, biztatok. nem csak a ti telefonotok cseng...a politikai áthallásokat méltatlannak és veszélyesnek tartom, az intézmény pénzügyeinek rendbetételét alapvetőnek és mindkét oldal érdekének. ennek kulcsa a menedzsment és a művészeti vezetés szétválasztása, ahogy annyi sok esetben történik. Ha arról indul petíció, szeretjük-e, tiszteljük-e, sokra tartjuk-e Bálintot, gondolkodás nélkül aláírom. A FUga jövője szerintem komplexebb kérdés, amit csak gondos és indulatmentes szakmai párbeszéd során szabad alakítani, hogy a közös cél, az eddigi eredményekhez méltó töretlen fejlődés megvalósuljon. Mert nekem a FUGA fontos...