„Emlékezővé tenni a szemlélőt” – Érsek Máté, Fejérdy Péter, Gombos Tamás, Mantuano Eszter és Ostoróczky Nóra pályaműve a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyére kiírt pályázaton
"Szándékunk ezért egy univerzális jelképi tartalommal bíró, a felvetés léptékének megfelelően, sokféle megközelítésben értelmezhető téri installáció megfogalmazása volt." A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által meghirdetett, a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyének tervezéséről szóló pályázaton Érsek Máté, Fejérdy Péter, Gombos Tamás, Mantuano Eszter és Ostoróczky Nóra pályaműve megvételben részesült.
EMLÉKEZET KÉRDÉSEI
Mi késztet emlékezésre? Mi a szerepe a temetőknek és az emlékműveknek? Hogyan állíthatunk emlékművet a számtalan, névtelen múlt távlatába vesző magyarságnak?
Alkotócsoportunk számára a tervezési folyamat első lépését az emlékezés fizikai és absztrakt dimenzióinak feltérképezése jelentette. A témakör mélyen személyes és egyszerre kollektív jellegéből adódóan egyéni véleményeink, hozzáállásunk összegeként jött létre a tervünk kiindulópontjaként szolgáló gondolati szintézis. Az erre épülő kötetlen beszélgetések és eszmecserék sorozata mentén alakult ki az alábbi koncepció.
TÁVOLSÁG
Ahova nem lehet elmenni.
A jelen-nem-lét helye.
Az emlékművek elsődleges funkciója: emlékezővé tenni a szemlélőt.
A hiány tere az emberrel kiegészülve válik teljessé, a fizikai és szellemi jelenlét az emlékmű létrejöttének feltétele.
Az emlékmű helyhez és időhöz szorosan nem köthető témája megnehezítette számunkra a célközönség és a jelképes tartalom definiálását. Szándékunk ezért egy univerzális jelképi tartalommal bíró, a felvetés léptékének megfelelően, sokféle megközelítésben értelmezhető téri installáció megfogalmazása volt.
FORMA – SÍK
A vertikális súlypontokkal terhes környezetbe lehelyezett síkfelület nem ad új hangsúlyt a meglévő téri szövethez.
Végtelen múlt és jövő dimenzió, pillanatnyi jelen: élet-középpont. Akár egy folyó.
Szerteágazó sorsok, közös révbe érkező életutak. Heterogén elemek homogén egysége.
Erek, gyökerek, szálak.
A szomszédos parcellák magasba törő mauzóleumai által kijelölt magassági hangsúlyok egy azoktól független kompozíció felé terelték gondolkodásunkat. A talaj mint az elhantolás közegének minél kisebb mértékű megváltoztatása kezdettől fogva fontos szempont volt. Ezen megfontolások mentén egy síkszerű javaslat megalkotására tettünk kísérletet, amely a kontextus hagyományos motívumkészletétől eltérő formai nyelvet alkalmaz.
FOLYAMAT
A környező talajszinttől enyhén elemelt síkot fakockák alkotják. Az elemek közötti kitöltést a középpontból kiinduló öntött fém erek adják. A szálak forrását népdal-szövegrészlet díszíti. A kör mint minden irányt egyenrangúan szintetizáló forma egyértelmű lépték nélkülisége az itthon és külhon különbségének bináris, távolságfüggetlen természetét fejezi ki.
A temető határozott rendszerén belül a tervezési helyszín pontos határai, geometriája nehezen definiálhatóak, ezért az irányítottság nélküli, önmagában is értelmezhető kör alaprajzot választottuk, amelyen egy öntött fém ér fut végig. Az öntés mint formateremtő gesztus alkotóművészeti dimenzióval gazdagítja a burkolatot, mely a folyamat által nyeri el végleges megjelenését.
ANYAGOK
Az elemek anyagválasztása az emlékezés és elmúlás időbeli dimenzióira utal. Szabályos és szabálytalan fakockák alkotják a felületet. Az emlékhely használatával koptatott kockák változása emeli ki az öntött fém ereket.
A koncepciónkban használt burkolókockák a fa gazdag szimbólumvilágának nem formai, hanem anyagszerű interpretációja. A felületet alkotó puhább, és a fugát kitöltő keményebb anyag az emlékhely időbeli változását vetíti előre. A fém és a fa egymásmellettisége azok kölcsönös egymásra hatása által megváltoztatja mindkét közeget.
SZÖVEG
Emlékek hangokban, szavakban, gondolatokban. Szavak által ébresztett képekben. Névtelen százak, ismeretlen ezrek jelképes sírját anonim szerzők szövege díszíti. A népdal mint a kollektív emlékezet versszerű megnyilvánulása egyszerre jelképezi az emlékmű egyetemességét és utal a közös nyelv kapocsszerű kulturális szerepére.
Az öntött erek a középpontban egy kerek tárcsává bővülnek, amelynek szegélyén szövegrészlet olvasható. Az emlékhely által megkívánt univerzalitás megnehezítette egyetlen alkotó, szépirodalmi mű határozott kijelölését. Erre jelentett választ számunkra a határokon túl nyugvó magyarok közös, elidegeníthetetlen tulajdonságára utaló népdal részlet megjelenítése.
“Vidd el a levelem / Szép magyar hazámba! / Ha kérdi: ki küldte? / Mondjad, hogy az küldte, / Kinek bánatába’ / Szíve fájdalmába’ / Meghasad a szíve!"
Érsek Máté, Fejérdy Péter, Gombos Tamás, Mantuano Eszter és Ostoróczky Nóra
Részletes bírálat:
A pályamű kivételes pontossággal, - már a tablók elrendezésével, a műleírás formai tömörségével is kifejezett – gondolati ökonómiával ad egyszerre erős, ugyanakkor arányos választ a pályázati felhívás által felvetett kérdésre. „Emlékezővé tenni a szemlélőt" – fogalmazza meg az emlékhely célját a műleírás, és valóban, a javasolt megoldás minden aspektusában (lépték, arányosság, anyaghasználat) ennek a gondolatnak alárendelt javaslatok koherens egységét tükrözi. A koncentrikusan elrendezett fakockák alkotta korong úgy ül rá a parcella talajszintjére, hogy még véletlenül sem bolygatja meg a holtak temetésének egykori és mai közegét. Az eszközhasználat anyagi értelemben is redukált: a vélhetően az idő múlásával folyamatosan erodálódó szerves anyag, a fakockák mintázata, és a korongot átvágó öntött fém „ér", amely időben nem változó, örökkévaló elem. Már önmagában e két anyag kontrasztja, az életciklusuk dichotómiájából fakadó tervezetten változó kép is erős koncepcionális felvetés. Mindez a korong középpontjába helyezett, mindenki által jól ismert népdalrészletet tartalmazó feliratos elemmel egészül csak ki („Vidd el a levelem..."), ám ennek narratívája nem telepszik rá a koncepcióra, a befogadást, értelmezést tekintve megengedően van jelen. Bizonytalanságot tükröz ugyanakkor a megvalósítás mellett (fémöntvény az éghető fakockák közé) a javaslat bizonyos tekintetben semleges karaktere és az emlékhely tematikájához képest talán túlzott visszafogottsága. A pályaművet a Bíráló Bizottság egyedi értékei, visszafogott, mégis erős gondolatisága miatt megvételben részesítette.
Szerk.: Winkler Márk