Építésznőként az IPARTERV-ben – Mináry Olga építészeti praxisa

Valószínűleg a legtöbben, akik ismerik az IPARTERV tevékenységét, férfi építészek munkásságára és épületeire asszociálnak, ahogy nagy eséllyel az építész szó hallatán is rendszerint férfi építészeket látunk magunk előtt. Egy olyan szakmáról beszélünk, ami sokáig nem volt nyitott nők számára. Az 1940-es évek végétől azonban nők és férfiak már egyenlő arányban felvételizhettek a Műegyetemre, mégis az ekkoriban megalakult IPARTERV történetében kevés szó esik építésznőkről. Cikkem ezt az ellentmondást tárgyalja, nagy hangsúlyt fektetve Mináry Olga építészetére.

Mindenekelőtt fontosnak tartom röviden megvizsgálni a nők helyzetét Magyarországon az építészetben. Az első világháború előtt a Műegyetemre nők nem felvételizhettek, változás 1927-ben történt, amikor 5%-ban határozták meg a felvehető női hallgatók maximum arányát. [1] 1946-ban töröltek el minden szabályozást, ami az egyetemre felvételt nyerő hallgatók nemét illeti, tehát  jogilag biztosították az egyenlő feltételeket[2]. Ez persze nem jelentette azt, hogy azonos arányban tanultak nők és férfiak innentől a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 

A Műegyetemen [még] „az 1990-es években [is] a lányok aránya 25% körül mozgott, 1999-ben már a felvettek között 53,3%-os, 2007-ben pedig 57,6% volt a lányok aránya. […] A diplomadíjasok között 2008-ban az arány 100% a lányok javára. Tehát tehetségből nincs hiány. Akkor hol hibázunk? Miért nem vagyunk eléggé láthatóak?" – részletezte, illetve tette fel a kérdést Csillag Katalin 2009-ben [3]. Előreszaladtunk az időben, a kérdés azonban az IPARTERV fénykorában is aktuális volt, sőt.

A válasz részletes megfejtése most nem célom, viszont a téma tágabb keretei szorosan érintik következő szempontom, vagyis a nők helyzetét az államszocialista Magyarországon. A fentebb idézett szövegből kiemelnék még egy részletet: „valószínűleg nagyon toleránsak vagyunk, és egy férfi dominanciájú világban szocializálódtunk" [4]. A lényeg első fele benne van ebben a mondatban: a patriarchális társadalmi berendezkedés a nők életére az IPARTERV idején is rányomta a bélyegét. Nem hagyhatjuk továbbá figyelmen kívül a aktuális államberendezkedés befolyását a nőképekre melyet remekül szemléltet az államszocializmus két nőideálja: a Rákosi-kormány propagandája az erős fizikumú, szocializmust építő, dolgozó női karaktert népszerűsítette, míg a Kádár-rendszer a tradicionális női szerepeket hirdette [5]. Ezekhez az elvárásokhoz pedig természetesen igazodtak a nőket érintő intézkedések is, az állam a nőket a reproduktív munka irányába terelte például a GYES bevezetésével, valamint azzal, hogy a háromgyermekes családmodellt támogatta leginkább [6]. Az ezzel összefüggésben megnövekedő-elvárt láthatatlan munka elvégzése mellett tehát nem csoda, hogy eleinte kevesebb nő jelentkezett építésznek, ahogy az sem, hogy az építésznőknek minden bizonnyal kevesebb lehetőségük volt munkaidőn kívüli projektek elvállalására, vagy éppen a túlórára.

Mindennek dacára a mérnöknők lassan, viszont folyamatosan csatlakoztak az ipari épületek tervezéséért felelős nagy állami hivatalok személyzetéhez. Ami az 1950-ben alapított IPARTERV-ben dolgozó nőket illeti, a cég kezdeti éveinek legjelentősebb terveit tartalmazó katalógusában majdnem tízszer több férfi mérnök szerepel, és a megjelenített női mérnökök többsége statikus vagy gépészmérnök volt, építésznők csak néhányan voltak. „A nagyszabású és összetett ipari projektekben, amelyek lehetővé tették az építészeti és mérnöki kreativitás kibontakozását, kevés volt az építésznő, a nők jellemzően kisebb jelentőségű projekteken dolgoztak" – olvashatjuk Haba Péter tanulmányában [6]. Komoly projektek felügyelésében pár fiatal építésznő vehetett csak részt, ilyen volt Geszti Katalin, aki 1949-ben diplomázott, de 1953-ban a Tiszai Vegyiművek üzem- és raktárkomplexumát már ő tervezte. A legjellemzőbb mégis K. Kiszely Éva pályafutása: kevésbé tekintélyes ipari épületeket tervezett, de Skultéty János építésszel ő tervezte a korszak egyik leghíresebb ipari épületét, a gyöngyösoroszi ásványfeldolgozó üzemet [8] Az 1960-as évek elején pozitívabb irányba változott a nők perspektívája a vállalaton belül, ami a szabadabb légkörnek és az újonnan érkező fiatal szakembereknek volt köszönhető. A női mérnökök új generációja jobban tudta érvényesíteni érdekeit, ugyanis a fiatal építészek behozták a cégbe a legújabb társadalmi trendeket, így a modernebb nő-értelmezéseket is. Az IPARTERV tehát idővel jó karrierlehetőséget kínált a mérnöknőknek is, amivel Haba Péter megfogalmazásában a „női emancipáció szimbólumává vált" [9].

Az IPARTERV egyik legerősebb és legtöbb szakmai sikert elért női személyiségére, Mináry Olgára (1929-2000) is hasonlóan szoktak hivatkozni [10]. Mináry Budapesten született, és a Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult, ahol 1951-ben végzett. Kezdetben tanársegédként dolgozott az egyetem Rajzi Tanszékén, illetve 1953-ban a Köztinél, Farkadsy Zoltán műtermében, majd 1954-től a Közlekedési Épület Tervező Vállalatnál, Nyíri István mellett [11]. 1954-től pályázatokat írt: „Olyan pályázatokon vettem rendszerint részt, ahol egyedül meg tudtam oldani a feladatot mind eszmei, mind feldolgozás oldalát tekintve, munkatárs nélkül" [12]. Az IPARTERV-be Mináry 1955-ben ment át, Dávid Károly osztályára, mellyel párhuzamosan 1955. és 1958. között a Mesteriskola II. ciklusában, id. Janáky Istvánnál tanult. 1964-ben néhány hónapot Franciaországban töltött francia állami ösztöndíjjal a tömeges lakásépítés és élelmiszeripari üzemek megfigyelésével, és ugyanebben az évben nyerte el nőként először a legfontosabb magyar építészeti díjat, az Ybl-díjat „az óbudai kísérleti lakótelep tervezésében kifejtett tevékenységéért". 1984-ben a Munka Érdemrend Arany fokozatát is megkapta [13]. 1961-ben ő lett az első nő, akit megválasztottak a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) elnökségi tagjának, mindemellett pedig a Műegyetemen oktatott [14]. Nem mellesleg, ő képviselte 1967-ben Magyarországot az Építészek Nemzetközi Szövetségének (Union Internationale des Architectes - UIA) prágai világkongresszusán, ahol az ipari építészet tipológiáiról adott elő [15].

Mináry Olga tehát példaértékű utat járt be az építészeti szakmában, nevéhez már pályafutása elején is komoly létesítmények kapcsolódtak. Még az egyetemi évei alatt részt vett az Iparművészeti Főiskola (ma MOME) főépületének tervezésében Farkasdy Zoltánnal, 1957-ben pedig Budapest egyik meghatározó modern épületét, a Frankel Leó utcai sarokházat – amelyben a Bambi presszó is működik – tervezte Janáky Istvánnal és Perczel Dénessel. Legjelentősebb középülete, a Magyar Alumíniumipari Vállalat székháza 1966-ban épült meg [15]. Az IPARTERV hierarchiájában egész magas pozícióra tett szert, az általa irányított csoport 1968-ban már 40 építészből állt [16]. A cégen belül ezenfelül „jelentős ipari építkezéseket koordinált a székesfehérvári KÖFÉM-től a péti nitrogénművek építkezéséig, szabadidejében pedig lakóházakat tervezett. Ezek közül kiemelkedik az olaszországi Brescia városában felépült 67 családi házas telep 1974-ből" [17]. Mináry Olga inkább lakóépületeiről vált ismertté, melynek oka építészeti és belsőépítészeti megoldásai miatt díjnyertes bérháza lehetett. Az óbudai kísérlet legsikeresebb lakóházát tervezte, az 527. számú mintaépületet, amit 1960-ban típussá is nyilvánítottak. Tervét számos folyóirat és napilap ismertette, jelentős visszhangja volt [18].

„Tervei a közösségi együttélés új formáinak adtak helyet, és stratégiákat kínáltak a magyar társadalomban kialakuló új nemi szerepek támogatására" – emelte ki Haba Péter Mináry fentebb említett díjnyertes lakóházáról [19]. Fellépésében példaértékű továbbá, hogy szakmai tekintélyét és rangos állami hivatalban betöltött pozícióját arra használta fel, hogy javítsa az építésznők helyzetét: egy 1986-ban írt levelében a MÉSZ-t arra kéri, hogy változtassanak a női építészek foglalkoztatási jogait érintő diszkrimináción. Kifogásolta, hogy a nőknek kötelező volt 55 évesen nyugdíjba vonulni, pont akkor, amikor sokan karrierjük csúcsán voltak, és már nem terhelték őket gyermekgondozási feladatok [20].

Habár voltak építésznők, akik csakugyan meghatározó szerepet játszottak az IPARTERV történetében, olyan nagymértékű elismerést, mint Mináry Olga, kevesen szereztek. Rendkívüli személyiségének esszenciája, hogy kiváló, merész tervező volt, aki attól sem hátrált meg, hogy egy férfiak uralta világban kiálljon az építésznőkért.

Bényi Lilla

szerk: Őze Sándor 

[11] [13] Branczik Márta és Keller Márkus. 2012. Korszerű lakás - 1960 - Az óbudai kísérlet. Budapest: TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

[3][4] Csillag Katalin. 2009. „Gratuláció Járomi Irénnek." Építészfórum, április 1. Megtekintve 2023. január 15-én. https://epiteszforum.hu/gratulacio-jaromi-irennek.

[10] [12] [14] [18] Ferkai András. 2024. „Ferkai András megnyitóbeszéde Mináry Olga életműkiállításán." Építészfórum, augusztus 31. Megtekintve 2023. január 15-én. https://epiteszforum.hu/ferkai-andras-megnyitobeszede-minary-olga-eletmukiallitasan?fbclid=IwAR3p1k7QPKX6xnAGbkKnbNdXXwfZbw4B6uEJ90TsSXWysuFx3OI9-3aP5uQ.

[3] [7] [8] [9] [15] [16] [19] [20] Haba Péter. 2016. „At the forefront of socialist development: Women in Hungarian industrial architecture, 1945–1970." In Ideological Equals: Women Architects in Socialist Europe 1945-1989, szerkesztette Mary Pepchinski és Mariann Simon, 34–47. London: Routledge. 

[2] Keller Márkus. 2021. „Őrizzék meg a nőiességüket akkor is, ha véletlenül diplomát szereznek" – Építésznők a szocialista nyilvánosságban." Építészfórum, november 23. Megtekintve 2023. január 15-én. https://epiteszforum.hu/orizzek-meg-a-noiesseguket-akkor-is-ha-veletlenul-diplomat-szereznek-epitesznok-a-szocialista-nyilvanossagban?fbclid=IwAR0OEsUJyjB6uttZYFsJgeVyfqQj8hkFNpKU4lyf7AgS1gcQq7Clv4AokOY.

[15] [17] Kovács Dániel. 2011. „Még mindig kevés nő vesz aktívan részt a magyar építészeti közéletben. Íme kilenc kivétel a múltból és a jelenből." hg.hu, július 21. Megtekintve 2023. január 15-én. http://hg.hu/cikkek/varos/12411-nem-nonek-valo-epitesznok-magyarorszagon.

[5] Kovácsné Magyari Hajnalka. 2020. „Ideálok – szerepek – trendek. Nőképek változásai a Kádár-korban." In: Doktorandusz hallgatók IX. konferenciájának tanulmányai, Szuromi Rita, 147–160. Eger: Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó.

[1] Perge Diána. D. n. „Építésznek lenni és nőnek." Szellemkép Művészeti Folyóirat. Megtekintve 2023. január 15-én. https://www.szellemkeponline.hu/epitesznek-lenni-es-nonek/.

[6] Tóth Eszter Zsófia és Murai András. 2014. Szex és szocializmus, avagy „hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának"? Budapest: Libri Kiadó.