„Ez egy bekezdés lehet a bevezetőből...” – Modern örökségünk újrakondicionálása a Velencei Biennálén
A Magyar Pavilon a 17. Velencei Építészeti Biennálén 12 budapesti modern épület múltját, jelenét és jövőjét vázolja fel. A résztvevő 12 építésziroda koncepciója lehetséges utat mutat a történelem és egy új jövő összeegyeztetésére. Vajon van-e más működőképes alternatíva, mint a bontás? Egyáltalán egy épület részleges vagy teljes elpusztítása lehet konstruktív megoldás? Érdemes a brutalizmus örökségének következő éveiről gondolkodni? Megtalálja a társadalom a modern struktúrák szépségeit? Az Othernity projekt eddig megválaszolatlan kérdéseket vethet fel egy új nyitánnyal a modernizmusról szóló diskurzusban.
A járvány globális szinten átformálta az emberek mindennapjait és nem volt ez másképpen a tavalyi évre tervezett kulturális, szakmai eseményekkel sem. A megszokottól eltérő módon zajló szervezést követően azonban az újra kitűzött időpont alapján május 22-én végül megnyithatja kapuit a Velencei Biennálé. A Magyar Pavilon kiállításának részleteit a kurátori csapat ismertette egy szűk körű bemutató keretében.
Fabényi Julia a Ludwig Múzeum igazgatója, művészettörténész, nemzeti biztos az elhalasztott eseményhez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy a Biennálé fő gondolatát, vezérfonalát megfogalmazó mondat (Hogyan fogunk együtt élni?) a szervezés kezdeti időszakát tekintve profétikusnak, megfoghatatlannak tűnt, ám ma már tény, hogy ez egy konkrét kérdés.
A Ludwig Múzeum idei Velencei Biennále-projektje, az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása – a Biennále központi témájára, a How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni?) kérdésfelvetésére reflektálva – arra keresi a választ, hogy a modern építészet sokat vitatott, több szempontból elavultnak tekintett öröksége milyen lehetőségeket tartogat a jövő építészei számára. A projekt részeként 12 kelet-közép-európai építészirodát kértek fel arra, hogy gondoljanak újra 12 budapesti modern épületet, ezzel egy lehetséges utat mutatva múlt és jövő építészetének összeegyeztetésére. (A 12 budapesti épület: Országos Villamos Teherelosztó Központ, Külső-kelenföldi református templom, OKISZ-székház, Domus Áruház, Dob utcai trafóház, TIT Budapesti Planetárium, Kelenföldi Városközpont, OTP-toronyház, Déli pályaudvar, Újpesti Ady Endre Művelődési Ház, az MSZMP XIII. kerületi székháza, Újpalotai toronyház)
„Azt tapasztaljuk, hogy nemhogy a gondolkodás nem indul el ezeknek az épületeknek a jelenéről, jövőjéről, de sok esetben ellenszenv él a társadalomban irántuk, ami talán az utóbbi években még erősödött is. Ezt bizonyos épületek sorsa is mutatja." – mondta Kovács Dániel művészettörténész, kurátor az alapkoncepció gondolati hátteréről. Hozzáfűzte, hogy amit kifelé szeretnének mutatni az az, hogy az építészet és a kreatív szakma ennél sokkal többet tudna kezdeni ezekkel az épületekkel, amelyekben számtalan lehetőség és kreatív potenciál rejlik.
„Úgy láttuk, hogy a saját korosztályunkban, ismerősi körünkben kifejezetten lenne igény egy ilyen csoportosulás iránt, majd a közös gondolkodásból és kapcsolatokból alakult ki ez a koncepció, amellyel végül 12 résztvevővel (A-A Collective (Lengyelország / Dánia / Svájc), Architecture Uncomfortable Workshop (Magyarország), b210 (Észtország), BUDCUD (Lengyelország), KONNTRA (Szlovénia / Észak-Macedónia / Horvátország), LLRRLLRR (Észtország / Egyesült Királyság), MADA (Szerbia), MNPL Workshop (Ukrajna), Paradigma Ariadné (Magyarország), PLURAL (Szlovákia), Vojtěch Rada (Csehország), Studio Act (Románia)) megnyertük a Biennálé Magyar Pavilonjára kiírt pályázatot." – jegyezte meg.
A járvány és az elhalasztott megnyitó természetesen a munkafolyamatokra is hatással volt és Kovács Dániel szerint egy bizonyos ponton fontos volt feltenni a kérdést, hogy egyáltalán ebben a helyzetben van-e létjogosultsága a koncepció alapfeltevésének, amelyre hosszas gondolkodás után azt a választ kapták, hogy egy ilyen jellegű építészeti probléma nem veszíti érvényességét.
Az elmúlt egy év eseményei talán egyfajta mementóként erősíthették meg a projekt tematikájának aktualitását, hiszen a 12 kiválasztott épület közül kettőt azóta lebontottak. Ezekkel a kiállítás azonban ugyanúgy foglalkozik, ám talán még hangsúlyosabbá vált az üzenet. Az Építészfórum kérdésére Kovács Dániel elmondta, fontos ennek ellenére, hogy ők nem azt közvetítik hogy a bontás nem egy opció. „Természetesen ez is egy alternatíva és ez a résztvevő építészek számára is nyitva állt. Amit mi sugallni szeretnénk a kiállítással az az, hogy sok más lehetőség van és minden épületnél érdemes mérlegelni azt, hogy mi is az, ami valódi érték és átörökíthető az utókornak és, amiből egy mai építész vagy felhasználó ki tud indulni. Ezeket a folyamatokat hiányoljuk a két bontás esetében."
Az elbontott két épületről Molnár Szabolcs építész, kurátor (Paradigma Ariadné) úgy fogalmazott: „Mindenkinek voltak indulatai és sok mindent lehetetett olvasni a témában, így talán a Teherelosztó bontására fel lehetett készülni. A kiállítást ugyan nem érinti, de én személy szerint azt gondolom, hogy egy fantasztikus érzékenységgel letett modern épület volt, amit nyilvánvalóan lehetett volna hasznosítani valamilyen formában. A másik lebontott épület az Újpesti Ady Endre Művelődési Ház volt, ami szerintem egy nagyon lassú "eróziónak" tekinthető, hiszen évtizedek óta üresen állt. Az ilyen jellegű épületek pusztulása mögött szerintem az áll, hogy megszűnik az a fajta finanszírozási rendszer, ami korábban létrehozta vagy fenntartotta ezeket az intézményeket. Nyilván azzal, hogy a funkciók eltűntek és a hozzájuk kapcsolódó források is, megpecsételődik a jövőjük."
„Egyébként mindkét épület sorsa nagyon erős párhuzamokat mutat azzal, amit a felkért csoportok készítettek a kiállításra. A Teherelosztó esetében pont egy ilyen tervezett elmúlás, búcsúzás, az épület elengedéséről, gyászának feldolgozásáról szóló műtárgy született. A munka során a csapat is arra jutott, hogy igazából részben bontandó, részben újrahasznosítható strukturalista épületről lévén szó valamiféle újraírásra, minőség váltásra van szükség."
Az A-A Collective Országos Villamos Teherelosztó Központhoz készített koncepciója az Egy épület halála címet kapta. A projekt részeként a csapat felteszi magának a kérdést, hogy mi lenne, ha elkezdenék tervezni egy épület pusztulását, végnapjait, ahelyett, hogy ismét egy felújítást hajtanának végre. Céljuk, így az lett, hogy az épület felett átvegye az uralmat a természet és egy újabb zöld területtel gazdagodjon a városrész, mégis tisztelve a brutalizmus örökségét ne töröljék el nyom nélkül az épületet.
A Magyar Pavilon műtárgyai közül a prezentáció során Kovács Dániel három installációt mutatott be részletesebben, betekintést nyújtva ezzel az Othernity projekt felépítésébe. A kiállítás két teremből fog állni: a LABOR a 12 épület történeti állapotát dokumentálja, a SHOWROOM pedig a 12 kortárs építészeti reflexiót mutatja be. A két rész felépítése a kiállítási tárgyak paramétereinek tükrözésével történt: a két narratíva egymástól elválaszthatatlan, és csak egymás összefüggésében értelmezhető.
A BUDCUD építészei a budapesti Domus Áruház épületét gondolták újra. A vidéken is terjeszkedő bútoráruházlánc fővárosi zászlóshajója igényes és látványos épülettel várta egykor vásárlóit a forgalmas körúti saroktelken. A csapat egy új formátumú fürdőként képzelte el a régi áruházat, ahol a meglévő teret tapasztalati élményt nyújtó holisztikus tulajdonságokkal ruházza fel.
A budapesti OKISZ-székházat a b210 iroda kapta, akik a helyszínbejárás alkalmával felfedezték, hogy talán a legnagyobb probléma a székház esetében, hogy a társadalom nem veszi észre értékét. Az építészek ebben az esetben műtárgyukkal az épület karakterére, esztétikájára, a beton dinamikájára szeretnék felhívni a figyelmet.
Különleges nézőpontból szemlélték a LLRRLLRR építészei a 2017-ben végleg bezárt TIT Budapesti Planetáriumot és visszanyúlva egészan a 18. századi francia neoklasszicizmusig, Étienne-Louis Boullée 1784-es koncepciójával ötvözték a budapesti épületet, így egy egészen egyedi megközelítéssel tájépítészeti kontextusba helyezve a 20. századi kelet-európai modernizmus egy darabját.
Az installációk mindegyike korszerű gondolatisággal, mégis autentikus módon közvetíti a Othernity üzenetét. A kiállítás tükrös felépítése párhuzamosan segít a megértésben és az újraértelmezésben egyaránt. A kiállítás katalógusában – amely gazdag fotódokumentáció kíséretében mutatja be az egyes épületeket, az irodákat és a kiállítást – Edwin Heathcote építészetkritikus (London) és Moravánszky Ákos építészettörténész professzor (Zürich) tanulmánya helyezi tágabb történeti kontextusba a projektet.
A sokszínű nemzetközi és hazai együttműködésen alapuló Othernity-t 2019-ben egy budapesti workshop készítette elő. Egyszerre kollaboratív gyakorlat, örökségvédelmi kutatás és annak a meggyőződésnek a kifejezése, hogy a jövő építészete a múltból építkezhet a kellő reziliencia, a megfelelő fenntarthatóság és az erős identitásbeli kötődés elérése céljából. A kiállítást a Biennále után decemberben a Ludwig Múzeum Budapesten is bemutatja, így azok is megnézhetik majd, akik idén nem jutnak ki Velencébe.
Kérdésünkre, hogy az Othernity gondolatisága elindíthat-e hosszabb távon egyfajta szemléletváltást Kovács Dániel elmondta, hogy ezt leginkább egy folyamat részének tekinthetjük. Egy lépésnek, aminek vannak nagyon pozitív elemei, mint például a brutalizmus esztétikája iránti érdeklődés, ami egyértelműen megjelent és vannak negatív elemei is, mint a politikai irányból szított ellenszenv a korszak örökségei iránt.
Molnár Szabolcs szerint a projekt önmagában még nem képes változást, újítást hozni, de egy hosszabb folyamatban elképzelhető, hogy valamiféle tapasztalat, diskurzus, intenzív kommunikáció részeként integrálódik a köztudatba, ám ennek elsősorban az oktatásban kellene lecsapódnia vagy olyan piaci alapú konferenciákon, ahol közös platformra lehet tenni a beruházókat, a kivitelezőket, az építészeket, gazdasági elemzőket, szociológusokat, akik kicsit összetettebben tudnak rávilágítani a lehetőségekre, hogy miért nem csak az elbontás vagy egy energetikai felújítás létező alternatíva. Hozzáfűzte, hogy ez egyelőre egy bekezdés lehet a bevezetőből, ebben a nagy fejezetben, ami a modernizmussal kellene, hogy foglalkozzon.
Sulyok Georgina