Fel Belgrádra!
A Jugoszláv brutalista építészet a betont nem egyszerűen eszközként, de a modern élet és a szocializmus szimbólumaként is kezelte. A robosztus, hatalmas tömegeket mozgató formák sajátos himnuszként hirdették a múlt fölötti uralmat – építészeti értékeikre azonban ma is érdemes figyelmet fordítani.
A drámai, sokszor szoborszerű tömegformálás és a beton-, vagy téglafelületek őszinte megmutatása manapság reneszánszát éli. A brutalizmus emléke tükröződik a kortárs épületeken, sőt az új generáció útkereséseinek egyik legfontosabb inspirációforrása. A robusztus formákat átlátható funkciókkal egyesítő irányzat meglepően sokoldalú és maradandó értékű alkotások megszületését eredményezte az ’50-es, ’60-as években, amelyek azonban már saját koruk közízlésének sem feleltek meg, az ilyen épületek sajnos a világ számos pontján pusztulnak, gyakran bontásra ítéltetnek.
A New York-i MOMA nemrég egy átfogó kiállítást szentelt a Jugoszláv építészetnek, amelyben megkísérelték bemutatni Belgrád „beton utópiáját" is. Újbelgrád, a Balkán legnagyobb lakótelepe a későmodernista betonépítészet egyik bástyája, a brutalista építészet iránt érdeklődők számára pedig fantasztikus helyszín: a nyers beton Mekkája.
A brutalista építészet józan értékelése, érdemeinek elismerése és védelme nemcsak Belgrádban, de az egész világon várat magára. Paulo Mendes da Rocha vagy Goldfinger Ernő épületei hasionlóan pusztulnak, mint magyar társaik, megmentésükre a MOMA-féle kiállítások, valamint a fiatalokban az stílus iránt nyíló érdeklődés adhat esélyt.
Ennek egyik jó példája a YugoTour, amely Belgrád szokatlanul egységes és múzeumszerűen egy helyszínre koncentrálódó épített örökségét mutatja be. Vezetett túrái lehetőséget adnak arra, hogy megismerhessük a ma is 250 ezer embernek otthont adó városnegyed építészetét.
A BBC a New York-i kiállítás apropóján készített riportot Natalija Ugljevarevic-csel, a YugoTour kitalálójával, aki stílusosan egy Yugo-val viszi körbe az érdeklődőket Újbelgrádon, a túrák alatt pedig igyekszik nemzetközi kontextusban és saját valójukban is megismertetni a résztvevőkkel a 20. század második felének oly’ meghatározó építészeti emlékeit, amelyek döntően járulnak hozzá Belgrád mai városképéhez is.
Az omladozó épületek közt járva sajátos mikrokozmosz tárul fel előttünk, amely az egyébként példásan szerkesztett, minőségi terek hanyatlása mellett is felhívja a figyelmet egy letűnt kor nagyívű törekvéseire.
Móré Levente