Frissiben a tervezőasztalról: film a Szépművészeti bővítéséről

a terv nagy része egészen tűrhető, vállalható lenne, de a főlépcső kinyírása olyan építészeti műhiba, hogy el sem hiszem, hogy a fenti hölgyek-urak merték adni hozzá a nevüket.

CentrArt a múzeumbővítésről (Vélemények a Szépművészeti Múzeum átépítéséről VII.) A rendszerváltozás óta végzett és szakmájában aktívan tevékenykedő fiatal művészettörténészek mintegy ötödét tömörítő, alulról szerveződő, független és megalakulása óta közhasznú szakmai munkát végző civil szervezetként állást kívánunk foglalni az elmúlt hetekben országos nyilvánosságot kapott múzeumbővítési tervekről. A Szépművészeti Múzeum bővítésének körülményeiről már sok mindent leírtak (itt), és a tervekkel szemben többen fenntartásaikat is kifejezték (itt, itt és itt), melynek következtében az elmúlt héten felgyorsultak az események (itt).  if(!window.goA)document.write('<\/sc'+'ript>'); if(window.goA)goA.addZone(36406,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); Álláspontunk kialakítását nagyban befolyásolta, hogy a Hősök tere számosjelentős történelmi esemény színtere volt, mindenfajta beavatkozás csaka tér e jelképes erejének elfogadásával történhet. Az eddig érvek és vélemények átnézése után kijelenhetjük, hogy a Szépművészeti jelenlegi bővítési terve az elmúlt két évtized hazai középítkezéseinek gyakran átláthatatlan és ellenőrizhetetlen példáinak sorába illeszkedik, ahogy ezt már korábban részletesen kifejtették (itt). A megbízás és engedélyezés valójában a demokrácia legalapvetőbb játékszabályaival, az elemi etikai normákkal is ellentétes folyamat. Felháborítónak tartjuk, hogy zárt ajtók mögött érvényes döntés születhetett a Hősök tere, mint világörökségi területtel határos köztér és jogszabályban jelenleg egyedüliként nevesített Nemzeti Emlékhely arculatának megváltoztatásáról és történt mindez időhiányra és az Európai Unió által biztosítandó támogatás követelményeire kihivatkozva. Felhívjuk a döntéshozók figyelmét, hogy szerencsésebb megoldás egy projekthez megkeresni a megfelelő pályázati forrást, és nem pedig a döntésmechanizmus sorrendjét megfordítva egy projekthez hozzáfaragni az épületet. Közállapotainkra jellemzőnek és elszomorítónak tartjuk, hogy a jelenlegi helyzet az ország egyik legfontosabb muzeális intézményének muzeológiai szempontokat figyelembe vevő, elodázhatatlan felújításának kérdéseiről vonja el a szakmai és a laikus közvélemény figyelmét. Történik mindez úgy, hogy az intézmény belső tereinek átgondolt felújításával megoldódhatna a jelenlegi bővítésben elsőbbséget élvező funkciók elhelyezése. Ki kell jelentenünk, hogy még csak az ügy felszínén sem járunk, a lényegi kérdések közös megtárgyalása helyett értelmetlen, múzeumi szakmaiságot nélkülöző és európai demokráciához méltatlan küzdelem részesei vagyunk. Az érdemi szakmai viták áttételesen és a valóságban is a felszínen fognak kezdődni. Egy valóban modern fogadótér kialakítása nyilvánvalóan emelné az intézmény vonzerejét, de emellett még számos építészeti beavatkozás szükséges a Szépművészetiben. Az intézmény jelenlegi bővítésével kapcsolatos építészeti viták rendre figyelmen kívül hagyják a muzeológiai és műtárgyvédelmi szempontokat. A Szépművészeti elképesztő állapotú Román Csarnokának hat évtized óta halogatott felújítása és megnyitása, a benne elhelyezett többszintes, műtárgyraktárként szolgáló állványzat kiváltása a muzeális intézmények törvényben rögzített alapvető gyűjteményezési és állagmegóvási feladatainak megfelelő teljesítését szolgálná. Szükségesnek tartjuk mind a – népszerűséget kétségkívül jobban növelő – színvonalas új látogatóközpont épületen belüli létrehozását, mind az épület látogatók elől elzárt részeinek, valóban költségigényes és elsősorban muzeológiai szempontú átépítését. Az ország hosszú távú kulturális-művészeti érdekeit szem előtt tartó művészettörténészekként a műtárgyak megfelelő elhelyezését és az eredetileg a múzeum kiállítási tereihez tartozó helyiségek megnyitását tartjuk elsődlegesen megoldandó feladatnak. Egy középület komplex alkotás, funkcionalitása mellett nem utolsó sorban jelkép is. Saját korának tanújaként az utókor számára is tartogat mondanivalót. Éppen ezért izgalmas, ha egy épületen vagy egy köztéren különböző korszakok hagynak nyomot. Egy régi környezetben valami markáns új létrehozása mind a megrendelő és a közönség, mind az építész számára kihívás, valódi intellektuális feladat. Nyilvánvaló, hogy a Szépművészeti bővítésére szükség van: az épületet a 21. század múzeumi követelményeinek megfelelően át kell alakítani. Az is nyilvánvaló, hogy Budapest lemaradt: hiányoznak a színvonalas kortárs építészeti alkotások, az olyan – divatos angol szóval élve – landmarkok, amelyek a párizsi Louvre piramisához (itt és itt), vagy a bilbaói Guggenheim Múzeumhoz (itt) hasonlóan képesek felkelteni szinte az egész világ figyelmét. A lemaradást pótolni kell, ezért szükség van ötletes kortárs építészeti alkotásokra. Karácsony Tamás személyében egy kiváló építészt bíztak meg a Szépművészeti bővítésével, de sajnos a közvélemény által megismert terv célt tévesztett.Egyrészt bárhogy is bizonygatják az ellenkezőjét (itt és itt), nem tiszteli a historizáló épületet. A Szépművészeti bejárata egy klasszikus timpanonos portikusz, egy antik templomhomlokzat, ami a 19. századi értelmezésnek megfelelően a „művészet templomaként” jeleníti meg a múzeumot. Mára már a Hősök tere egészével egy régi landmarkká vált. Az egyszerű városlakók számára is érthető archetipikus építészeti elemekből áll: lépcsősor, pofafalak, oszlopsor, timpanon; sugárzik róla, hogy egy kiemelkedően fontos középület. A lépcsőbe vágott és lebillentett új bejárat ezt a klasszikus szimmetriát zúzta volna szét, széttrancsírozta volna a történeti épület egyik legfontosabb elemét. Schickedanz Albert a múzeumot a Hősök tere városépítészetileg átgondolt környezetébe komponálta bele, amit a Műcsarnok, valamint a millenniumi emlékmű átgondolt, egységes keretbe foglal. A múzeum DNy-i sarka elé tervezett föld feletti épületrész, ez a – jobb szót nem találunk rá – „szarkofág” az Andrássy út felől, a fő érkezési irányból hangsúlyosan kitakarná a múzeum homlokzatát, illetve megbontaná a tér architektonikus egységét. Tehát pont a lényeget tenné tönkre, ráadásul a Hősök tere kontextusában ikonográfiailag is értelmezhetetlen lenne!Párizsban a Louvre piramisának építésekor a cour d’honneurről egyetlenegy követ sem emeltek le. A piramis átlátszó mivolta garantálja, hogy a régi épület él, nem takarja ki az új bejárat. A piramis a Louvre-tól a napjainkban már a Grande Arche-ig nyúló tengely része. Mindazon túl, hogy ez az egyik legrégebbi építészeti forma, a reneszánsz és barokk korban fontos ikonográfiai jelentése volt, monumentumot jelölt. A piramisforma tehát kiválóan alkalmas a világ talán legismertebb múzeumának a bővítésére, mindemellett nagyon szerencsésen felel a Concorde téren szintén tengelyben álló eredeti egyiptomi obeliszkre. Ieoh Ming Pei tehát hozzátesz: nem bontja meg a régi épületet, beleilleszti az évszázadok alatt egy logika mentén kialakított építészeti keretbe, valamint ikonográfiailag is az adott rendszeren belül marad.Londonban a British Museum Sainsbury-szárnyának homlokzatán (itt) a posztmodern felfogásnak megfelelően klasszikus építészeti idézeteket láthatunk. Robert Venturi és Denise Scott Brown nyilvánvalóan más megoldást választott, mint Pei Párizsban: formailag folytatták William Wilkins 19. század folyamán több alkalommal is bővített épületét. A homlokzat klasszikus jellegű pilasztertagolása és párkánymegoldása biztosítja a kortárs épület és a történeti környezet egységét, a belsőben pedig a klasszicizáló elemek nagyvonalúságával egyszerű, korunk követelményeinek megfelelő múzeumi terek jöttek létre (itt).A bécsi Albertina bejáratának (itt) építésekor sem bontottak bele a régi épületbe. Hans Hollein titánteteje az adott környezetben ugyan nem a legszerencsésebb megoldás, de legalább nem Bécs egyik fő terén látható. Fontos tisztában lenni azzal is, hogy Bécsben a reprezentatív Kunsthistorisches-Naturhistorisches épületpároshoz nem nyúltak hozzá! Az előzőekben felsorolt példák mellett az eljövendő időszak hazai kulturális beruházásainál követendőnek tartjuk az idén száz éves zürichi Kunsthaus újabb szárnya körül zajló társadalmi párbeszédet (itt).Véleményünk szerint úgy kellene megoldani a Szépművészeti bővítését, hogy mindaz, ami Párizsban és Londonban teljesült, itt is létrejöhessen: egy színvonalas, figyelemfelkeltő új múzeumi tér, esetleg egy új budapesti landmark, de a régi épületben ne essen kár, valamint sem ikonográfiailag, sem a térszervezés és formaalakítás szempontjából ne lógjon ki a már meglévő rendszerből. A múzeum bővítése során felmerül továbbá a kérdés, hogy mi a helyzet a Városliget alatti talajszerkezettel? Vannak-e korábbi talajmechanikai vizsgálatok és ezeket figyelembe vették-e? Köztudott tény, hogy a Duna-ág mellett fekvő pesti városrész nagy részéhez hasonlóan a Városliget területén is mocsár volt. Ez a 19. században is komoly gondot okozott, s napjaink mélygarázs-építkezései során is megoldandó kihívásként jelentkezik. Vajon a felszín alatti bővítés nem ütközik talajmechanikai akadályokba?A párizsi és londoni példákkal szemben a budapesti terv véleményünk szerint óriási mentalitásbeli különbségekre is ráirányítja a figyelmet. Ott szerves folytatás, mindezen belül az új iránti természetes, magabiztos vágy, itt a régi összetörése, a hagyományossal való teljes szakítás. Párizsban és Londonban látszik az önbizalom, amiből valami nagyon új, nagyvonalú építészeti egész született. Párizsban a kínai-amerikai Pei és Londonban a szintén amerikai Venturi miért volt képes a helyi adottságok tiszteletben tartására? Budapesten miért teng túl az „ego”, és minden bizonygatás ellenére miért hiányzik az a fajta tisztelet, ami a nyugati világban úgy tűnik, magától értetődő? Ott egy soha meg nem szakadt történelmi folyamatosság és egy kiforrott európai társadalom, itt egy több évtizedes történelmi zsákutca, valamint egy értékeit vesztett, kapaszkodó és önbizalom nélküli roncstársadalom. Ha Peiben és Venturiban van elég alázat, a magyar építészekben miért nincs? Ha Pei és Venturi képesek voltak az adott keretek között nagyvonalút és világra szólót alkotni, a magyar építészek miért nem képesek rá? A jelenlegi bővítési tervet a körülötte kialakult polémia lejáratta, az egy hét alatti áttervezést elégtelennek tartjuk. Elvárjuk a jelenlegi vita tárgyát képező terv figyelmen kívül hagyását és e kiemelt jelentőségű köztér és közintézmény átalakítására vonatkozó társadalmi párbeszéd kezdeményezését, valamint új, nyilvános, nemzetközi tervpályázat kiírását! Budapest, 2010. március 21.

Dr. Székely Miklós (elnök) Dr. Tóth Áron (tudományos titkár) Rozsnyai József (elnökségi tag)  

Kedves Schigeru,

"mindent kisbetűvel írunk, de ezzel időt nyerünk. azonfelül: minek két abc, ha egy is elegendő? miért írjunk nagy betűt, ha nem mondjuk ki?" (Moholy-Nagy László) 

Szerintem az ötlet a terv remek. Jó lenne ha végre előre mozdulna ez a terv és történne is valami. Ami nálam mondjuk nagyon, de nagyon zavaró az az, hogy a lépcsőbe bele lett vágva. El se merem képzelni, hogy ez a megvalósításban hogy nézne ki. Végig korlát az elő lépcsőnél, plusz ez a bevágás. Ezen remélem lesz változtatás és, hogy nem fogják engedni, hogy így legyen megcsinálva..De azért drukkolok, hogy ne csak papíron létezzen ez a terv!

Ajánlom mindenki figyelmébe Ferencz István tervét.

http://www.epiteszforum.hu/node/8979

Azoknak akiknek tetszik a lépcsőbe vágott rés, és azoknak is akik a klasszikus megoldások iránt rajongnak. KT tisztelem, de nem kellene újradolgoztatni vele a tervet 1! (egy) hét alatt, abből nem sülhet ki semmi jó...

 

Hívhatnak konzervativ városvédőnek is, ha a "két felszíni elemet" rondának és pöffeszkedőnek tartom...

A Dózsa György út felöli beton-kockológia a Múzeum előterében  híven jelképezi a város egyik jellemző környezetszennyező momentumát, a kutyaszart. Jelentése ebben az esetben, hogy "majd én megmutatom, hogy leszarom ezt a házat".

A bejárat kérdését mostanában más épületeken sem nagyon tudják tisztességesen megoldani, itt azért is bukik ki olyan durván a probléma, mert a századfordulós építészet, a maga módján, vagyis a hosszú és széles lépcsősorral, bár nem akadálymentesített módon, de elegánsan megoldotta. Tényleg a szerénység lenne a legfőbb érdeme egy XXI. századi építésznek, aki a maga művét nem akarja versenyeztetni a múzeum eredeti épületével - úgyis alul marad!

Szerintem ha valamit nem bírálnak, az nem azt jelenti, hogy elutasítják. És nem emlékszem, hogy "a laikusok" bírálták volna a terv BELSŐ részeit. Akár itt, akár máshol.Úgyhogy, azt hiszem, esetünkben a fekete-fehér gondolkodás, a XIX. sz.-ban élni akarás felemlegetése nem kifejezetten a bírálók oldaláról érkezik.A Nemzeti Színház tervezése súlyos etikai problémákkal járt együtt. A végeredmény lett, ami lett.Most egy újabb frekventált épület kapcsán merülnek fel etikai kérdések. Vajon mi lehet az értelmes megoldás? Azaz, mi az elérendő cél? A végeredmény, vagy a hozzávezető út? A múltból tanulás merevségre vagy rugalmasságra kell ösztönözzön?Ha a terv nem a felszínről szól, akkor mi az akadálya, hogy eltüntessék? Hiszen ez csak a projekt "5%-a". Viszont a közönség mégis ezen "5%" alapján fogja megítélni a bővítést, mert ezt látja. Ezért kéne kicsit átgondolni a dolgot. Mert sokféleképpen hagyhatunk Jelet magunk után. Úgy is, hogy kirakunk a sarokra egy betonmonstrumot, meg úgy is, hogy eltüntetünk (szinte) minden nyomot magunk után. És amikor a látogató megérkezik az évszázados, emberi lépték fölé tornyosuló, klasszikus épülethez (ahová fel kell mennie, fel kell érnie, hogy egy szinten legyen vele), csak akkor "esik ki a kezéből a kávéscsésze", és veszi észre, hogy ott van még valami más is. Valami, ami határozottan nem évszázados, ezért kb. igyekszik is úgy tenni, mintha ott sem lenne. Mert a történet nem róla szól. Hanem a régiről. Amely nélkül ez az új sem jönne létre soha, ugyebár. Ezért lenne érdemes nevén nevezni: Nem új épületnek, megtévesztő módon, hiszen nem az (Ha a régi összeomlana, lebontanák, mondaná azt valaki, hogy ott azért még van egy másik ÉPÜLET is? Legfeljebb majd a XXVII. században, amikorra a Föld lakosságának fele leköltözött a föld alá.), hanem új szárnynak. Amely, mivel egy kompakt épület kompakt szárnya, el tud lenni új, feltűnő bejáratok nélkül is.

 ...és az Önök megítélése szerint, az mennyire etikus, hogy egy tervpályázaton győztes, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az Országos és Műemléki Összevont Tervtanács, és a Műemléki Tervtanács által is jóváhagyott, építési engedéllyel rendelkező és kiviteli tervezés alatt álló, (és itt hadd legyek szubjektív) jó terv elleni tiltakozó akcióhoz csatlakozik a Magyar Építész Kamara elnöke - Noll Tamás?

http://www.epiteszforum.hu/files/szepmuveszetiert_2.pdf

még ha magánvélemény is, mennyire egyeztethető össze ez a kamara szakmai, érdekképviseleti céljaival?

szomorú

ki Rádaym. építész?, művészettörténész?városvédő?

tiszteletem  a munkásságának, de számára a mai építészet nem létezik, szégyenleni kell, eldugni, nemcsinálni. vagy ismerjük el, hogy mai magyar építész nem tud hozzátenni sem

-a Clarká térhez, 

-a dísz térhez

-a Szépm-hez

vállalni kellene már végre valamit, el kell dönteni felelősen, állást kell már foglalni , még atévedést is vállalva,

ez előremutat, ami itt folyik az éppen áll!

 

Nagyon csodálkozom a hozzászólásokon. Egyrészt azért, hogy mennyire indulatosak, másrészt azért, hogy mennyire ellenzősen csak az ominózus 2 részletre figyelnek. Hogy lehet, hogy Magyarországon minden csak fekete vagy fehér? Miért nem lehet az egyébként jogos kritikákat tárgyilagos kiegyensúlyozottsággal előadni. Például így: nagyszerű ez a terv (mert tényleg az), de két ponton komoly kifogásaim vannak... Nem arról van szó ugyanis, hogy itt alkalmatlan építészek most méltatlanul tönkreteszik a Hősök terét. Azt hiszem most már valakinek muszáj leírni: Karácsony Tamás az egyik legkiválóbb magyar építész, tervezőtársai pedig szintén a szakma legjobbjai. A beavatkozás egészét - remélem ezt azért a bírálók is elismerik - a szakmai alázat jellemzi. Ezzel a hozzáállással pedig normális országban még teljesen ismeretlen alkotók is méltányosabb elbírálást várhatnának el. Nagyon remélem, hogy a két felszíni elem áttervezését a tervezők bölcs mosollyal végzik majd, hiszen ők tudják, hogy ez a terv igazán nem azokról szól. Meggyőződésem, hogy a végére egy gyönyörű bővítés valósul majd meg amit mindenki szeretni fog Budapesten.

azzal, hogy nem a főbejáraton érkezünk meg, a műemléki épületszárnyat degradáljuk, túlértékelve az amúgy láthatatlan pinceszintet.

amúgy túl sok lett a kő a téren. maradjon csak kőből a régi épület, a többi kiegészítő készülhetne valami könnyebb anyagból, főleg azok a 40 centis kiugrások a múzeum előtt. nem csak koncepcionálisan gyenge, hanem a tér flexibilitását is csökkenti. ez a tér a szabadságról és a többféle értelmezhetőségről szól, nem pedig a kőbe öntött szabályokról. a hátsó üvegkorlátok szimpatikusak, jó lenne visszatérni az üvegkockához is.

Nagyon szep terv, drukkolok a tervnek és a készítőinek, hogy a tervezés későbbi szakaszai, valamint a kivitelezés is hasonló szinvonalú legyen. Az végre egy nemzetközi szinten is kiemelkedő épület (pince:) lenne!

A video valoban gyenge, de van, hogy nem eri meg a borzalmas mennyisegu munkat es renderidot, hogy ennel jobb legyen, a lenyeg igy is atjon.

A lepcso megbontasaval szemben ertelmesen kene vitaba szallni, mert igy nincsen semmi ertelme.

A tervhez megegyszer gratulalok 

Ez elég gyenge produkció Karácsonytól! Mester! Szedd össze magad!

Nem értem mit nem értenek azon, hogy NEM!!! Ahogy hallom és látom sem a szakma nagy része, sem a közönség NEM akarja hogy megbontsák a lépcsőt. Ezzel a videóval akarnak bevágódni, akár milyen trüköt vetnek be egy városvédő, egy műemlék pártoló sem hagyhat ilyet. Nem értem hogy miért nem értik meg hogy a terv többi részével nincs baj. Az egész lépcső megbontó tervből a szakmai magamutogatás, a mester iránti tiszeteletlenség és a hely meggyalázása sugárzik!!! A város szégyene lesz ha megbontják, ha nem a múzeum büszkesége lehetne, ez az amúgy igényes bővítés, csak a lépcsőt NE bántsák!

KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁST!!!! SZAVAZÁST!!!

Atyaég, miért nem bízzák a filmekészítést profikra?! Az állóképek gyönyörűek, rengeteget adnak hozzá a megértéshez, szépen komponáltak, de amint megmozdul a kamera.. torzak a perspektívák, ráadásul szaggat-villog a kép.. Ostobán néz ki. Sokkal többet érdemelt volna a terv!

Ez valami ostoba építész szokás, hogy a tulajdonneveket kis kezdőbetűvel írják. Jó lenne erről végre leszokni…