Gondolatok az Istvánmező rendezésére kiírt ötletpályázat kapcsán

Varga Bence építész véleménye az Istvánmező rendezésére kiírt ötletpályázat kapcsán a témában eddig megjelent írások apropóján, továbbá az eredményhirdetésről,  a kiírásban rögzített elemekről, a Népstadion megmaradásának lehetőségéről, a pályázat formai követelményeiről, az elbírálás módszeréről, valamint a nyilvánosság és a szereplők közti párbeszéd hiányáról.

Véleményem szerint fontos, hogy nem szabad a kizárásokra szűkíteni a kérdéskört, továbbá nem arról van szó, hogy ha sikeresek vagyunk, jónak, ha sikertelenek, rossznak érezzük a zsűri munkáját: Itt az egész rendszer működéséről beszélünk, ami lehet, hogy eddig sem működött egészen európai módon, de most teljesen egyértelműen az a cél, hogy pusztán formális, parodisztikus mechanizmussá alakítsák.

Ez érezhető volt már a kiírás első olvasásakor is: olyan szinten alapozták irreális célokra, a megfogalmazásból annyira egyértelmű volt, hogy még megközelítőleg sem érzik az egész fejlesztés léptékét, s a lényegi lépések „második ütembe" - gyakorlatilag kozmikus távolságba - vetítésével már látható volt a cél: csupán egy, már megfogalmazott politikai akarathoz szeretnének publikálható látványképeket.

1/2
Bejárás a tervezőkkel - fotó: Nemzeti Sportközpontok

Végül a döbbenetes, eredményhirdetésnek nevezett előadás után senkinek nem maradhatott szemernyi optimizmusa sem. Nagy Ervin építész, Országos Főépítész megköszönte Vígh László Kormánybiztos Úrnak a gesztust, hogy lehetőséget adtak hazánkban építészeti-városépítészeti ötletpályázat lebonyolítására. Egy évtizedben egyszer látok-hallok TV-ben, rádióban építészekről. Most a hat TV-kamera előtt megtartott beszédből megtudhattuk, hogy a magyar építészek nem alkalmasak komplex gondolkodásra és a feladat megválaszolására, és nem hajlandóak beülni tragacsukba, hogy világot lássanak. Lehetséges, hogy egy ilyen médianyilvánosságot kapó ügyben az országos főépítész így képviseli a magyar építészeket? Miért csodálkozunk, hogy milyen szakmánk és munkánk társadalmi elfogadottsága, tisztelete, megbecsülése?

Amellett, hogy nem tették ki a tablókat, a mai napig nem hozták nyilvánosságra még a díjazott terveket sem. Néhány látványképből senki számára nem megítélhető, hogy egy-egy tervjavaslat milyen válaszokat ad a kiírás igen összetett (közlekedési, városépítészeti, fenntarthatósági, üzemeltethetőségi, örökségvédelmi, energiatudatossági) kérdéseire, hogyan mozgat pár órán belül 70.000 embert. Hol vannak a nem is olyan régen még ismert fórumok, ahol építészek, de akár laikusok is megismerhették a terveket, és egy beszélgetés során bármilyen kellemetlen kérdést nekiszegezhettek az első díjasnak?

Ja, persze. Hát ez az.

Mi az üzenete annak a gyakorlatnak, hogy nem hirdetünk első díjast? Ennyire alkalmatlan a mezőny? Egy eredményes pályázaton? Miért nem érdemel egy ilyen léptékű, közpénz-költésű és horderejű fejlesztés nyilvánosság előtti szakmai, politikai és civil párbeszédet, tájékoztatást? Miért nincs arról szó, hogy a Népstadionnal mi történjen? Egyáltalán: milyen lehetőségek vannak? Mi történik, ha semmit nem teszünk? Milyen épített örökség az, amivel úgy foglalkozunk, hogy használhatatlanná válik és összedől?

Berlinben a 2006-os vb-re átépítették az 1936-ban épült stadiont, mégpedig oly módon, hogy ma korszerű legyen, egyszersmind érzékelhető legyen az eredeti, birodalmi karaktere a háznak. (Bármennyire kényes számukra történelmük ezen szakasza, értékeinek megőrzése ugyanolyan fontosságú, mint bármelyik más örökségük esetében). A 2006-os itthoni BOK-tervpályázat során nálunk is kiderült: a Puskás Stadion igenis átalakítható korszerűen, az eredeti karakter megtartása mellett. Miért nem használjuk egy sikeres tervpályázat eredményeit? Miért nincs értéke a már beletett pénznek, időnek, építészeti-szellemi munkának, energiának, gondolatnak?

De létezik másik út is. Londonban lebontották a Wembleyt, hogy az olimpiához méltó épületet emeljenek, és belátták, hogy sem szükségük, sem lehetőségük nincs két épület fenntartására. Kicsit úgy lehettek vele, mint a japánok, akik számára az emlék nem az anyagban lakik - szemben az európai örökségvédelem gondolkodásmódjával -, hanem a szellemi dimenzióban. (Többezer éves fatemplomaikat 50-100 évente teljesen újjáépítik - ezek számukra így ezerévesek). Most ez az új stadion Londonban A Wembley.

Mennyibe kerül mindez? A napjainkban épült stadionok (pl.: a varsói, a Wembley, az Arsenal) 2-3 millió Ft/szék költséggel valósultak meg. A régebbiek (Berlin, Párizs, München, Dublin) egy-másfél millió Ft/szék körüli összegből épültek. Hogyan fogjuk ezeket a létesítményeket üzemeltetni, ha megépülnek? Milyen programmal fogjuk megtölteni - legalább részben? Mi szükséges ahhoz, hogy többféle célra használható legyen egy stadion? Egyáltalán fenntartható-e a gyep többcélú használat esetén?

Varsóban már most probléma, hogy nem tudják fenntartani a létesítményt, olyan költségekkel jár. És ne feledjük: a közeljövőben nem rendeznek Varsóban BL-döntőt. A fenti kérdések körbejárása miért nem része a fejlesztés és az ötletpályázat előkészítésének? Hol van a sportszakmai-építészeti-üzemeltetői munka, amely megalapozhatja a jó gazda döntéseit? Miért nem vetődtek fel a fenti kérdések az előkészítés során? Miért egy törvényből értesülünk, mi fog történni Istvánmezőn?

Továbbmegyek. Mi az üzenete annak, hogy egy „ötletpályázatnál" pontosan meghatározott az új elem helye? Egy építészeti pályázat kiírója nem kérdez, hanem állít. Például azt, hogy a zöldterület növelése, a jelenlegi ligetes karakter megtartása mellett el kell helyezni többek között egy a londoni olimpiára építettnél nagyobb uszoda együttest (18.500 fő). Továbbá azt, hogy egy tízmilliós országnak legyen egymás mellett egy 69.000, egy 65.000 fős amfiteátruma, valamint egy 12.000 fős arénája. Az a cél, hogy megindokoljuk a Syma lebontásának szükségességét és építsük fel máshol (további 10.000 fő)? És akkor a kiírásban szereplő többi sportágat, küzdősportokat, teremsportokat, atlétikát, kerékpárt még nem is említettük.

Miért nem veszik észre, hogy a nyertes - értsd: a legmagasabb díjjal elismert tervjavaslat - 0,8-cal beszorozta a stadionját, hogy elférjen és/vagy annyira összehúzta a karéjokat, hogy lehetetlen lelátni? A kiírással szembemenve elépíti a városépítészetileg védett dromosz tengelyt? (Arról most nem beszélve, hogy építészetileg a legkedvezőtlenebb megoldás még egy negyedik elemet is belesajtolni az amúgy is túlfeszített helyre).

Hogyan történhet meg az, hogy meg nem nevezett (európai országokban az egyes zsűrorok saját, névvel vállalt véleményeiből állítják össze a bírálatot) szakértők vagy zsűrorok a FIFA előírásaival ellentétesnek minősítik azt a stadion-orientációt, amelyet a tervezési elveket tartalmazó FIFA-szabályzat előremutatóként, „szofisztikáltabb vizsgálatok alapján javasolt"ként említ az átlalánosan elfogadott É-D-hez képest? (A FIFA 2012-es hivatalos kiadványa megfontolásra ajánlja a megszokott É-D-i tájolás 45°-os elforgatását a jellemző félideji nappozícióhoz igazodva: „A north-south field orientation is often considered ideal but more sophisticated analysis has led stadium designers to choose an angle equal to the average direction of the sun at half time in an afternoon game.") És azért, mert a BB rosszul értelmezi, fordítja az angol nyelvű szöveget, a különben pozitív jelzőkkel méltatott terv a sor végére kerül.

Ezzel egyidőben, a második legmagasabb díjjal honorált tervjavaslat a stadiont K-Ny-i nagytengellyel tájolja, ami még egy edzőpálya esetében is teljességgel elfogadhatatlan, mondván, hogy ezen apró hiba könnyen orvosolható a stadion 90°-os elforgatásával. (Halkan jegyzem meg, hogy ez sajnos nem igaz, hiszen a nagyobb szélességű oldal nem fér el azon a helyen, ahol a kisebbik méretűt tudták elhelyezni).

Kérdezem: nem ez lett volna a pályázat egyik fő tervezési feladata? Hogyan lehet, hogy nem a kiírásban rögzítem, hogy milyen szempontok szerint, milyen súlyozással végzem majd a bírálatot? Hogyan lehetséges, hogy egy szempont különböző terveknél más-más súllyal és más-más előjellel esik latba? Hogyan lehet, hogy a plató, a pálya alatti parkolás, stb. egyszer előnyös, máskor kedvezőtlen? Mennyire hiteles egy bírálat, melyről ilyen jegyzőkönyv készül?

És ha már a formai követelményeknél tartunk: az, hogy a tervezők névsorát rögzítő adatlapokat teljes bizonyítóerejű magánokiratba kellett foglalni (azaz vagy hitelesíttetni, vagy két tanúval aláíratni) és ezt a zárójelentés szerint kettő pályázó tette meg, valamint a kérdés-válaszokban kért elektronikus virtuális modell hiánya nem vont kizárást maga után - ez vajon figyelmetlenség, vagy jóindulat a BB részéről?

Mi történik, ha ezek alapján formai okokra hivatkozva megtámadják a bírálati folyamatot és a pályázati végeredményt? És mi történik, ha nem? Ha minden megy tovább a maga medrében?Kiírják az új stadionra a tervpályázatot rossz befoglaló méret és orientáció alapján?

A tervpályázati rendszerről: Külföldi építészek? Nagyon jó, jöjjenek, fontos a nyitás szellemi értelemben, mint ahogyan magyar építészcsoportok is indulnak nemzetközi építészeti tervpályázatokon. Különben is: európai szintű fejlesztésről beszélünk, aminek rangja van. A tervpályázati rendszer javítása és alkalmazása nem az építészek biznisze, akik éjszakáznak és többszázezres-milliós költségeket vállalnak egy munka reményében, hanem össz-társadalmi, nemzeti érdek, hosszú távon az egyetlen út a minőségi épített környezethez. Elemi fontosságú ennek jóhiszemű, jószándékú működtetése, a felmerülő hibák javítása. (Ehhez nem szükséges feltalálni a spanyolviaszt, Európában sok évtizede, és korábban nálunk is működő rendszerekről beszélünk, egyszerűen akarni kell jól csinálni).

Elengedhetetlen a párbeszéd kezdeményezése és fenntartása az összes szereplő között. Az építés mindig sok ember, egy közösség munkájának eredménye, az építészeti termék pedig mindannyiunk életében meghatározó, építészek és nem építészek számára egyaránt. Meg lehet nézni, mi történt pár év, évtized alatt azokban az országokban, ahol kiemelt jelentőséget kapott az építészet és az építés (Szlovénia, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Hollandia, Svájc, Dánia, vagy akár a pályázati rendszerét tekintve etalonnak számító Finnországban).

Ki képviseli ezt ma Magyarországon, ha nem mi, építészek, egységesen?

Mindezek mellett egy építész nem mondhatja, hogy ebben az esetben nem indul, és nem teszi le az asztalra saját javaslatát.

Varga Bence
építész