Gyógynövényház az ópusztaszeri Monostorkertben

Az ópusztaszeri monostorkertben található Gyógynövényház a középkori kolosotorokban folytatott gyógynövénytermesztő és -feldolgozó munkát eleveníti fel. A különleges funkciójú épületet a tervezők szavaival mutatjuk be. 

TÖRTÉNET:

Trogmayer Ottó régész, múzeumigazgató vezetésével közel fél évszázada kezdődött el a szeri monostor romjainak feltárása. A mai Ópusztaszer területén az első templomot Szent István korában emelték, majd többször átépítették, bővítették. A középkori Magyar Királyság egyik legjelentősebb délalföldi bencés monostora volt 1596-ig, amely egy török támadást követően a környező településsel együtt elpusztult.

A tervezés alapja:

Az Emlékpark fejlesztési elképzeléseit Lepár Karolina, „Kolostorkertek hasznosítási lehetőségei" című tanulmánya nyomán fogalmaztuk meg. A koncepció kidolgozásában nagy szerepe volt Vályi Katalinnak, az ásatásokat vezető régésznek is. A területre és a fejlesztési elképzelésekre leírt régészeti-, építészeti-, és kerttörténeti tudományos dokumentációjában a következő olvasható: 

„1980 óta folyamatosan zajlik a kolostortól délre fekvő, előbb a Bár-Kalán nemzetség udvarhelyeként, majd később a kolostor gazdasági udvaraként működő, kb. 80x70 méteres területen elterülő nagy épületegyüttes feltárása. Az egykor kiemelkedő jelentőségű épületegyüttes legnagyobb részén a korabeli felépítmények fontos részletei – mint például az ajtó-, és ablaknyílások száma, a felmenő falak magassága, a tetők szerkezete, vagy fedésük anyaga – sajnos nem ismertek, így az épületek pontos, valósághű rekonstruálása nem volt lehetséges.

A 21. században azonban a látogatók már többet igényelnek, mint az alapfalak bemutatásával az épületek kétdimenziós bemutatása. Ezért választottuk ki a középkori kolostorok egyik alapvető tevékenységének, a kertkultúra terjesztése terén nyújtott úttörő munkájának felidézését.

A növények termesztésével természetszerűleg együtt járt azok szakszerű feldolgozása is. Célunk tehát az volt, hogy ezt a folyamatot bemutassuk, különböző foglalkozásokon át megismertessük az érdeklődőkkel. Olyan épületrészt választottunk ki a feldolgozóműhely számára, amelyik nagy valószínűséggel eredetileg is hasonló funkciót tölthetett be. Nem a középkori épületet kívántuk rekonstruálni, hanem csak tömegében és rendeltetésében, használatában érzékeltetni ezt a tevékenységet. A létesítendő kolostorkert, és gyógynövény-feldolgozó műhely igen nagymértékben segít közelebb hozni a látogatókhoz a középkori kolostori élet egy fontos, ma is mindenki által érthető, és élvezhető aspektusát."

AZ ÉPÜLET:

A kolostorkertet kiszolgáló épületet a monostorudvar nyugati épületszárnyát déli irányból záró két „cella" felhasználásával alakítottuk ki. A kutatások szerint az udvar nyugati oldalát záró épületsor közepén alápincézett, kétszintes palotaszerű lakóépület volt, amelyhez déli irányban kapcsolódott a gazdasági épületsor.

A gyógynövényház helyiségei a 6x20 méteres kiterjedésű „cella" alapfalaira emelt, nyeregtetős épületben kaptak helyet, amelyhez délről féltetővel „támaszkodik" a korabeli beépítést déli irányból záró 7x11 méteres befoglaló méretű alapfalakra emelt, féltetővel fedett, részben nyitott nyári oktató-pihenő tér, palántanevelő üvegházzal, és tároló helyiségekkel.

A bemutató alapfalak 60–80 cm szélességű, 50–80 cm magas „ciklopf" terméskő falazatok, amelyek egyben az épületek lábazatai.

Funkció:

A cella hosszanti elrendezése hármas tagozódású. Egyik oldalra a bejárat és az információs pult, valamint a galériára vezető lépcső, középre a rendezvénytér került. A galérián kaptak helyet a növényszárító szekrények és a növényfeldolgozó, a cella másik oldalán pedig a kiszolgáló helyiségek. 

A középső részt a mindkét szinten végig sorakozó ragasztott fatartók tagolják, közöttük, a galérián tolóajtóval elválasztott növényszárító szekrényekkel, a földszinten pedig nyitott polcokkal.

Az épület energiaellátására a féltetőt napelemek borítják.

Tömeg:

Nem ismert a korabeli gazdasági épület méretrendje, így a magassági méretek megválasztásánál minimális méretekre, az anyagok megválasztásánál az ősidők óta használt természetes anyagokra törekedtünk. Így lett vesszőfonat, mely a parasztházak falának alkotó eleme, illetve árnyékolásra, szárításra, tárolásra is alkalmas.

Léptékével egy megemelt hombár épületre kívánunk utalni a „tapasztott" részeken a belső funkció szerinti falnyílásokkal. A paticsfal inspirálta „tapasztott" falazatot az Ytong-ra felhordott vékony-vakolattal érzékeltettük. A tetőcserepet a műemléki környezetre való tekintettel választottuk. Semleges, egymásra lapolt megjelenésével az időtlenségre, a színválasztással a törtfehér „tapasztott" falfelület kontrasztjaként a természetes palára kívántunk utalni.

A KERT:

A középkori kolostorokra jellemző kialakítás szempontjai a következők voltak:

• hangsúlyosan derékszögű geometrikus kialakítás (átlós tengely nem jelent meg csak a kora reneszánsz idején)
• a tájból kihasított, zárt kert jelleg létrehozása fallal, kerítéssel vagy sövénnyel körbe véve
• kiemelt, úgynevezett magaságyások alkalmazása
• a kert anyaghasználatában a vesszőfonat és faanyag (rönk / gerenda) dominál

A régészeti kutatástörténet alapján két fő tengelyt határoztunk meg: a tervezési területen kívül álló kút-, és az északnyugati oldalon álló egykori udvarház bejáratának tengelyét.

Célunk volt, hogy a kert tükrözze a kor hangulatát, de praktikusan fenntartható is legyen.

Díjak:

2018-ban meghirdetett Baumit Év homlokzata pályázaton a középület kategóriában: I. díjban részesült.

2020-ban a Baumit Life Challenge nemzetközi pályázaton a döntőbe jutott épületek között szerepelt.

2020-ban az Év háza pályázaton a középület kategóriában külön díjban részesült.

Buella Mónika, V. Zákányi Ildikó, Sipos György

Szerk.: Paár Eszter Szilvia