Kilátás, belátás – É. Kiss Piroska kurátori pályázata a 2023-as Velencei Építészeti Biennáléra

A 2023-as Velencei Építészeti Biennálé magyar kiállításának kurátori pályázatára benyújtott terv a pavilonépület történetén és az évek alatt benne rendezett kiállítások megidézésén keresztül mutatja be Magyarország társadalmi rendszerének, politikai berendezkedésének, ezáltal világnézetének, kultúrpolitikájának és ízlésének változásait. A koncepciót É. Kiss Piroska ismerteti. 

Joachim Fischer alaptézise, hogy az építészet társadalmi médium, kapcsolattartási eszköz.
Hogyan működik ez az eszköz egy olyan épület esetében, amelynek az építője, tulajdonosa, használója és a befogadó helyszíne két – társadalmi, politikai berendezkedésében, világnézetében, kultúrájában, ízlésében, műszaki tudásában – olykor nagyon különböző ország?
A helyzetet bonyolítja, hogy az épületnek helyszínt adó és az épületet megalkotó, működtető két ország társadalmi rendszere, politikai berendezkedése, ezáltal a világnézete, kultúrpolitikája, szempontrendszere, ízlése is többször változott.
Ezeket a változásokat reprezentálja a Velencei Biennále magyar pavilonjának eredeti állapota és két átépítése, amelyekben keveredik az építészet, a politikai értékrend és a múlthoz való viszony.

A 19-20. század fordulóján született épület a mindenkori kortárs művészet egyik legfontosabb terepén helyszíne a magyar művészet megmutatkozásának.
A Velencei Biennále az egyetlen képzőművészeti biennále, amely részben nemzeti pavilonrendszerben működik, nemzetközi környezetben, versenyben nyújtva terepet a nemzeti identitás erős jelenlétének. A magyar részvétel története az első Velencei Biennálétól (1895) napjainkig tart. Magyarország csupán hat Biennálétól maradt távol: 1920-ban, 1950-ben, 1952-ben, 1954-ben, 1956-ban és 1978-ban.

A tervezett kiállítás körül kívánja járni a velencei magyar pavilon és az abban a világ elé tárt magyar művészet megjelenésének sajátosságait, megmutatva a jelenig vezető utat a környező világra való kitekintés hátterével.
A fent említett sajátosságokban rejlő feszültségek, és a drámai társadalmi, politikai fordulatokat nem nélkülöző magyar történelem aktuális igényei többször változtattak magán az épületen, de a kiállítások önmagukban is tükrözik a különböző korszakok kultúrpolitikáját, a politikai nyomás, avagy az autonómia helyzetét.

A kiállítások akkor sem választhatók el a befogadó épülettől, ha nem reflektálnak a környezetre, csupán neutrális kiállítótérként veszik igénybe azt. Az időközben történt korszerűsítések ellenére a pavilon mára kevéssé felel meg a kortárs kiállítóhely követelményének, így annak tere az utóbbi időkben sok kiállítás esetén igényelt beavatkozást.
Fontos kortárs építészeti kérdés, hogy a nemzeti identitást, építészeti hagyományt nemzetközi terepen képviselő emblematikus épület hogyan válhat – megőrizve – korszerű művészeti tereppé, hogyan funkcionál, mint „társadalmi médium, kapcsolattartási eszköz".

A kiállítás célja a magyar pavilon és kiállításai komplex bemutatása az azokat létrehozó társadalom és a külvilág hátterével. A kiállítás munícióját szolgáló kutatást a fellelhető magyar és olasz szakirodalomban Mehrli Zsuzsanna művészettörténész végzi.

Vizsgálódásunk tárgya:

1. Az egyes korszakok politikai, társadalmi rendszerének, döntéshozóinak viszonyulása a Velencei Biennále magyar pavilonjának épületéhez.
2. Az egyes korszakok politikai, társadalmi rendszerének, kultúrpolitikájának, szempontrendszerének, döntéshozatali szisztémájának jelenléte a Velencei Biennále magyar pavilonjában megvalósult kiállításokban.
3. A kiállító kurátorok, művészek, a kiállítások viszonya a magyar pavilon épületéhez.

Koncepció:

Körterem:

A körterem centrumába állított henger bejárattal szemközti sávjában a KILÁTÁS, BELÁTÁS cím szerepel több nyelven.
A henger palástja a pavilon történetét mutatja be, a születésétől, a Velence által ingyen felajánlott telken 1909-ben átadott épület sikerétől a pusztulásokon, átépítéseken át napjainkig a változások politikai, társadalmi hátterével.
A terem falán elhelyezett nagy monitorok a magyar pavilon körüli életet közvetítik. A pavilon négy sarkán elhelyezett kamerák a teljes környezetet veszik, a bejárat fölötti ötödik pedig a magyar kiállítás iránt érdeklődők mozgását.

Átrium:

A három nagy kiállítótérbe a közönség az az átriumból lát be az üvegfalakon át.
A magyar pavilon története – leszámítva különböző viharok átmeneti időszakait – három különböző államforma, politikai berendezkedés, uralkodó ideológia és művészetszemlélet korszakára tagozódik. Az épület három különböző formája pontosan tükrözi ezeket a korszakokat.
A három terem ezzel a három korszakkal foglalkozik: a bal oldali terem a kezdetektől, a középső terem 1958-tól, a harmadik terem 2000-től napjainkig.

Mindhárom teremben bemutatom az akkori magyar pavilon épületlét és annak alkotóit.
A plexi posztamens tetején négy egymás mögé sorolt plexilap jeleníti meg az adott korszak magyar pavilonját, a lapokba gravírozott homlokzattal és metszetekkel.
A posztamensek ferde előlapja az alkotóké:

1. terem: Maróti Géza építész, Nagy Sándor, az üvegablakok és Körösfői Kriesch Aladár, a mozaikok tervezője.
2. terem: Benkhard Ágost a modernizált, dísztelen épület tervezője, és Árkay Bertalan, az 1936-os terv építésze, mert teveinek sok elemét felhasználták.
3. terem: Csete György és Dulánszky Jenő, akik tervei alapján történt a homlokzatok eredeti állapotának feltárása, restaurálása, és a jelenlegi tető kialakítása.

A belátást engedő üvegfelület borításain szerepel az adott korszak összes kiállítása: a biztosok, válogatók, kurátorok, a kiállító művészek és a hiányok, amikor nem volt magyar részvétel a biennálén.

Az üvegfal mögötti tereket a magyar pavilon épületének és alkotóinak bemutatása mellett nagyrészt az adott korszak kiemelt jelentőségű tényeinek, eseményeinek szentelem, mint az új szemléletet jelentő döntéshozói változások, kurátori koncepciók, kiemelkedő jelentőségű kiállítók, kiállítások, nemzetközi sikerek, díjak, illetve a második korszakban megjelenő és a harmadik korszakban egyre gyakoribb kiállítások, amelyek reflektálnak a magyar pavilon terére, épületére.

A harmadik terem mellett bemutatom a Hetedik műterem csoportnak az előző biennáléra beadott The Archeology of Spaces című pályázatából a magyar pavilonnal foglalkozó tervet, mint egy kortárs elképzelést. A kiállítás megvalósulása esetén építészhallgatók számára kiírt ötletpályázat tervei gazdagítanák a legújabb generáció – magyar pavilont érintő – kortárs javaslatait.

Mindez a belátást szolgálja, fizikailag és szellemileg is.
A kilátás lehetőségét mindebből a termek hátterében két-két nagy képernyő teremti meg, amelyeken az adott korszak híradófilmjei mennek. A bal oldali képernyőn magyar, a jobb oldalin olasz híradók, szimultán jelenítve meg a magyar pavilont tulajdonló, működtető és a magyar pavilon helyszínét adó ország világát. A híradófilmek nem csak a korszak atmoszféráját idézik meg, hanem arról a világképről is árulkodnak, amelyet a szerkesztők kívántak mutatni, elsősorban a saját állampolgáraiknak.

É. Kiss Piroska

Szerk.: Paár Eszter Szilvia



A Velencei Biennálé magyar kiállításait 2015 óta a Ludwig Múzeum valósítja meg.