Egy hely a nem-helyek között – Kollab by Paradigma Ariadné
A kollektív gondolkodáson és cselekvésen alapuló jövő laboratóriuma, vagy öndzsentrifikációs kísérlet a hosszútávú profitszerzés reményében? Megnyílt a Kollab, a Paradigma Ariadné által tervezett közösségi nappali a Mammut I. harmadik emeletén. De milyen ellentmondások húzódnak az izgalmas anyaghasználat és ötletes belsőépítészeti megoldások mögött?
"Túlélték, mégis meghaltak" – a mémmé vált hírcím tökéletesen leírja azt, ami a budapesti plázákkal történt az elmúlt években a pandémia, a szomszédban zajló háború, a megnövekedett energiaárak és a rekordmagas infláció hatására. Szemmel láthatóan van forgalom, de kiadatlan üzlethelyiségek is akadnak szép számmal. Jogosan merülhet fel a kérdés a bevásárlóközpontok üzemeltetőiben, hogy hogyan lehet új közönséget bevonzani és újra vonzóvá tenni a kiüresedő tereket. Erre próbált megoldást találni most a Mammut kísérleti jelleggel, nem a gyors profitszerzés, hanem a hosszú távú megtérülés reményében.
A Mammut I. harmadik emelete kereskedelmi szempontból talán a legszerencsétlenebb helyzetű tér. Főként éttermek és kávézók bérlik az itteni üzlethelyiségeket a kezdetektől, ám ezek többször lecserélődtek már a bevásárlóközpont nyitása óta. Itt, az egyik régóta üresen álló bérleményben nyitott meg a Kollab, egy kísérleti jellegű közösségi tér, melynek célja, hogy a pláza szó eredeti jelentéséhez visszakanyarodva visszahozza a köztér funkciót a bevásárlóközpontba, egy "nagy, közös nappali" formájában. A projekt ötletgazdái Remete Tibor kreatívstratégia-alkotó, a Kollab kreatív vezetője és Kovács Adél trendkutató, művészeti vezető, akik egy pályázat útján kapták meg a lehetőséget arra, hogy új életet leheljenek a térbe, valami olyasmit hozzanak itt létre egy éven keresztül, ami egyáltalán nem megszokott a plázákban.
A koncepció viszonylag egyszerű: egy olyan tér létrehozása a cél, amely a design, a művészetek, a tudomány és a progresszív üzleti világ szereplőinek helyet adhat a találkozásra, újfajta kreatív kollaborációk jöhetnek létre. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kvázi kurátorként működő csapat minden hónapban más-más kreatív alkotót kér fel arra, hogy legyen a házigazdája a helynek, aki saját elképzelései szerint alakíthatja ki a fizikai teret és a programokat egyaránt. A legkülönfélébb workshopok, kiállítások, beszélgetések, előadások valósulhatnak így meg. Mindez egy plázában, vagyis egy olyan helyen, amelyről sokkal inkább a fogyasztás, vagy legfeljebb a kommerciális szórakozás jut eszünkbe, semmint a kulturális programok.
Éppen ezért ahhoz, hogy mindez működjön, kell egy megfelelő tér, ami jelzi, hogy itt valami más történik, mint a bevásárlóközpont egyéb részein, de egyúttal alkalmas arra, hogy a havonta változó használathoz alkalmazkodni tudjon. Ennek megtervezéséhez a Kollab csapata a Paradigma Ariadné építész irodát kérte fel, akiknek progresszív szemlélete jól illik a hely koncepciójához.
A belsőépítészeti koncepció az elképzelt funkciónak megfelelően a városi közteret kívánja bevinni egy "közösségi nappaliba". Ehhez persze rendkívül előnyös a hatalmas, íves ablak, amely – amellett, hogy remek kilátást biztosít – valóban azt az érzetet kelti, mintha a város terében lennénk, hiába vagyunk a harmadik emeleten. A helyiségnek emellett vannak olyan további adottságai – részben az előző bérlőktől hátrahagyva – amelyek radikális átalakítására nem volt lehetőség, adaptálni kellett ezeket az új igényekhez. A legmarkánsabb ezek közül az íves alaprajzú galériaszint, melynek helyzete erőteljesen meghatározza a belső térstruktúrát.
Az elsődleges építészeti eszköz, amellyel a Paradigma Ariadné tervezői éltek a téralakításban az anyaghasználat. Nyers, a belső térben sokszor szokatlan anyagokat választottak, éppoly kísérletező szellemiségben, ami a helyet is jellemzi a szervezők szándéka szerint. A szerkezeti téglából rakott kávézópult jól mutat a térben, és a hosszú UGP polcsor is hozza azt az indusztriális hangulatot, ami már-már elvárás egy elsősorban fiatal kreatív közeget megszólítani igyekvő helyen. Ez a polcsor ugyanakkor térelválasztó szerepet is betölt, a mögötte kialakuló intimebb tér is többféle módon működhet az éppen aktuális házigazda igényei szerint. Az adottságként kapott galéria és oszlopok burkolására általában tetőfedésre használt, egyszerű sárga hullámlemezt választottak, amely a belső térben színével és formájával kifejezetten játékos hatást kelt. Izgalmas megoldás mindemellett a különböző mintájú függönyök használata, melyek szintén ahhoz járulnak hozzá, hogy a tér az aktuális programnak leginkább megfeleljen.
A kollaboráció elősegítésének legfontosabb téri eszköze két egyedi tervezésű bútor: egy moduláris asztal és egy lelátó. A kék színű, hullámzó formavilágú asztal mellett negyvennél is többen le tudnak ülni egyszerre, de modularitásának köszönhetően kisebb egységek is kialakíthatóak belőle. A borovi fenyőből készült, kétirányú lelátó – vagy ahogy a tervezők hívják, masztaba – pedig olyan többfunkciós bútordarab, ami izgalmas téri helyzeteket teremt, helyet ad akár a közös, akár a párhuzamosan folyó önálló munkára, működik nézőtérként előadások és beszélgetések alatt, és a gyerekek is örömüket lelik labirintus-szerű belsejében. Ennek a bútornak az előképei felfedezhetőek a Paradigma Ariadné korábbi praxisában, akár a veszprémi Haszkovó lakótelepre készült installációban, akár a Teknős Tanösvény egyes elemeiben.
Mindezen belsőépítészeti megoldásoknak köszönhetően a Kollab valóban más tud lenni, mint a megszokott, mindenhol ugyanolyan plázabelsők – egy hely a nem-helyek között. Felmerül ugyanakkor egy kétoldalról megközelíthető kérdés: egyfelől hogyan működhet egy olyan hely, ami az együttműködésen alapuló közösségi létet tűzi zászlójára egy bevásárlóközpontban, másfelől valóban olyan nyitott és sokszínű kollaborációkat tesz-e lehetővé ez a hely, mint ahogy azt kigondolói elképzelték?
Elsőre talán meglepő, hogy a Mammutnak miért éri meg "közteresíteni" egy bérbeadható üzlethelyiségét, de a válasz nyilvánvaló. Azon felül, hogy új közönséget tud bevonzani így a plázába, akiknek legalább egy része biztosan be fog térni más üzletekbe is, ha már ott jár, a bevásárlóközpont vezetése hosszabb távon gondolkodik: erős imázsépítő szerepe van egy ilyen befogadó, bizonyos értelemben akár inkubátortérnek is tekinthető helynek – elvégre mennyire szimpatikus gesztus, hogy adnak pénzt a kulturális együttműködések előmozdítására (ami amúgy állami feladat lenne). Emellett a kreatív-értelmiségi fiatalokat bevonzó aktív kulturális életnek köszönhetően felértékelődnek a szomszédos üzlethelyiségek is, könnyeb lesz bérlőt találni, ha a szomszédban már van egy jól működő "romkocsma". Vagyis a fenntartók részéről a projekt tekinthető egyfajta öndzsentrifikációs kísérletnek – szerencsére a dzsentrifikáció lakhatásra gyakorolt negatív hatásai nélkül. (Lehet, hogy a Mammut ezzel megtalálta a megoldást a bulinegyed problémájára? Milyen lenne egy olyan Budapest, ahol a kultúrkocsmák és szórakozóhelyek a mai plázákba tömörülnének, visszaadva a belső kerületek lakóinak nyugalmát?)
A kérdést a másik oldalról megközelítve – vagyis, hogy mennyire sokszínű kollaborációkat tesz lehetővé ez a tér – azt érdemes megvizsgálni, hogy valóban képes-e köztérként működni egy privát ingatlan harmadik emeletén létező helyiség. Remete Tibor a hely nyitásakor kiadott "pláza-zine" bevezetőjében így fogalmaz a Kollbaról: "Valós tér, ahol a kapcsolódás párbeszédet, a párbeszéd mély diskurzust generál, a diskurzus megteremti az együttműködés esélyét, az együttműködés kultúrája pedig egy olyan korszellem elterjedését támogatja, amiben a kollektív gondolkodás és cselekvés egy biztatóbb jövő perspektíváját kínálja." E szavak alapján a Kollab tekinthető egyfajta politikai projektnek – ha a politikára mint a közügyekről való diskurzusra, nem pedig a hatalomért folytatott küzdelemre tekintünk. Kérdés azonban, hogy a megszólított, kollaborációra hívott művészek, designerek, kutatók és vállalkozók mekkora szegmensét fedik le akár csak a főváros lakosságának – vagyis kinek lesz biztatóbb az a jövő, ami ebből a közegből születik?[1]
A projekt létrehozóinak szándéka szerint a Kollab mindenki előtt nyitva áll – ehhez igyekeztek igazítani a kávézó kínálatát és árszabását is, ugyanakkor nem kötelező fogyasztani sem. A pláza azonban egy privatizált tér, ahol biztonsági őrök és térfigyelő kamerák ügyelnek a rendre. Vagyis a Kollabba nem eshet be bárki az utcáról, előbb az ellenőrzés terein kell végigmennie, hogy eljusson egy bevásárlóközpont harmadik emeletére. Ennek az ellentmondásnak két olvasata lehetséges: tekinthetünk úgy a projektre, mint valamifajta úttörő kísérlet a fogyasztói társadalom megreformálására és egy új, együttműködésen alapuló kultúra elterjesztésére, ami a rendszer adta lehetőségek között próbál hatást kifejteni egy olyan térben, ahol máshogy nehezen lehetne hasonló elképzelésekkel jelen lenni; vagy úgy, mint hangzatos szlogenek és menő design mögé bujtatott marketingakció, amivel épphogy a rendszer sajátítja ki az alternatívakeresésre való törekvéseket a hosszútávú profit reményében. Hogy melyik olvasat lesz az érvényes, azt az elkövetkező 12 hónap fogja eldönteni – és ami azután jön.
Hulesch Máté
[1] Hasonló kísérlet az utrechti BAK, basis voor actuele kunstban tartott Trainings for the Not-Yet, vagy a Jonas Staal kezdeményezésére életre hívott Training for the Future, melyek olyan, Staal által "asszemblistának" nevezett gyakorlatok, amelyek összekapcsolják a művészetek, a színház, a performansz, az aktivizmus és a politika területeit.