Nadasan-ház 2. Péterffy Miklós háromszintes családiháza Kolozsvárott

Ha a pénztárcád megengedi és nem akarsz városközpontban lakni Kolozsváron, akkor az ideális hely számodra a Fellegvár dombja, ami bár a belváros része, így könnyen elérhető, de mégis az izolált, festői zöld övezetben van, elképesztő kilátással a sétatérre, Házsongárdra, a nevezetes gótikus templomok város felett úszó hatalmas cseréptetőire és a Gyalui hegyekre.    

Érthető módon, mindez a domb túl intenzív belakásához vezetett. A hely léptékét figyelmen kívül hagyó „villák" mára egymást lökdösve zsúfolódnak a gerincen végig futó Kígyó utca belvárosra néző oldalán. Ott sétálva az utcában egy adott pillanatban váratlanul megszakad a villák alkotta fal, helyet hagyva egy kertnek és egy kisebb és alacsonyabb háznak, ami mellett még a városra is lelátni. Erős pozitív élmény megtapasztalni, ahogyan egy emberi léptékű (bár háromszintes) ház együttműködik a hely természeti, morfológiai és geológiai adottságaival, ahelyett, hogy megerőszakolná azokat.

Egy ilyen beépítéshez szükség van a megbízó pozitív hozzáállására: különleges és határozott művészeti érzékkel megáldott emberek számára készült a ház, Timotei Nadasan többek között az „Idea Arta + Societate" művészeti lap alapítója szerkesztője, kortárs műgyűjtő, grafikusművész, olyan személy, aki a saját környezet alakításába elkötelezetten vonódott be. Az előzmények is fontosak: Péterffy Miklós második alkalommal tervez Nadasan számára házat, az elsőt a mostanival éppen szemben, a belváros túlsó oldalán, a Házsongárdi domboldalra építtette. Az a ház a 2004-es Bukaresti Építészeti Biennálé díjazottja lett.

Az új épület, a fellegvári Nadasan-ház mindhárom szintje egy térképző promenádra, építészeti térsorra felfűzött, amiben publikus és intim jellegű terek váltakoznak. Ez a promenád összefogja és meghatározza a ház működését, valamint összekötő erejének köszönhetően alakítja annak tömegét. A térsor a legfelső szinten tölcsérszerű előtérrel indul, amelynek egyik oldalán műterem, másik oldalán kisméretű lakrész (stúdió lakás) helyezkedik el, mindkettő a ház többi részétől függetlenül is tud működni. A tölcsérszerű előtér a ház gerincoszlopaként működő lépcső felé vezet, afelé szűkülő. A lépcsőtér diagonális elhelyezése dinamikus helyzetbe hozza a rá felfűzött, fő funkciókat betöltő tereket. Ezek a terek felnyílnak a tengely mentén, így a relatíve kis szélességű házban tágasságérzet élhető meg.

A lépcső induló fokáról lenézve már csodálatos a kert és a feltáruló kilátás. Az épület vezérszintjére érve a nappali-ebédlő-konyha változó belmagasságú kapcsolódó terébe érünk, aminek egyik része egy nagy tolófallal vendégszobaként leválasztható. Ez a központi és egyben középső szint közvetett módon összeköttetéseben van a mélyített garázs szintjével és kapcsolódik a hegy és a kert felé néző fedett-nyitott teraszhoz.

A legalsó szinten helyezkednek el a közvetlen kertkapcsolatos hálószobák és kiszolgáló terei. E legalsó szint legkülönlegesebb terét a nyugodt zenehallgatásnak, olvasásnak és filmnézésnek szentelték. Elhelyezkedése egészen különleges: mivel a hegy gyomra felé tájolt, így a hátsó kerti terasz farácspadlója alatt kialakított angoludvar felől kap megvilágítást. Ez az angoludvar a méretéből adódóan is különleges tér, az égfelé nyitott, éteri fénnyel átöblített. A mélyített szintek helyenként mély és keskeny oldalsó bevilágító udvart kaptak, amelyeket vadszőlővel befutott betontámfal keretez. Így dacára annak, hogy a ház jelentős része a hegy gyomrába süllyesztett, mégis elmondható, hogy a terek – még a már említett szűk oldalkerti, a heggyel intim viszonyban lévő szobák is a fény – a völgy és a város felé vannak tájolva.

A ház – a tetőszerkezetet részben hordozó acéloszlopok kivételével – vasbetonszerkezetű, ami a belső térben látszóbetonfelületként különféle minőségben megmutatja magát: hol bőrszerűen simán látszik, a súrolt fénnyel átöblített terekben egyenesen érzéki módon, a régi mozaikok sejtelmes fényéhez hasonlatosan jelenik meg, hol stokkoltan a gyűrűként feltáruló koszorúgerendák rétegeiben. Ez a tektonikus rétegződés főleg a nappali kétszintes terében figyelhető meg. A falfelületek rétegzettsége, a vízszintes betongyűrű-szeletek láttatása fontos formálási eszköz, amely egyfelől oldja a magas terek monumentalitását, emberi léptékűvé bontja a kívülről jelentős méretű tömeget, másfelől jelzi a szerkezet karakterét, a betonváznak téglarétegekkel való kitöltését is. A homlokzatokon a dörzsölt vakolat és a betonszerkezet egy síkban van, ez a finom részlet mind a tervezés, mind a kivitelezés magas minőségét jól érzékelteti.

A fa szintén meghatározó anyaga a háznak. A belső terekben egyedi ajtóbéletek, tolófalak, beépített szekrények, gardróbok lágyítják a radikális anyaghasználatot, a szigorú atmoszférát, ezzel teszik otthonossá a házat. A konyhabútort maga a tulajdonos Timotei Nadasan tervezte a főzésben szerzett tapasztalatai alapján. Bár az építészek gyakran rettegnek a tulajdonos aktív közreműködésétől, ebben az esetben a tervezés nagyon jól sikerült.

A fa a ház külső felületén két egymást követő rétegként jelenik meg. Az első réteget a fa nyílászárók képezik, majd egy másik réteg a terasz és a nyílások mélyedéseit hengeres fa oszlopokkal öltözteti. Ez utóbbi rétegnek sem szerkezeti, sem különösebb funkcionális szerepe nincs, hanem absztrakt fátylat képez a külső és belső között, azaz keretezi a varázslatos kilátást, lágyítja a fényviszonyokat, és védelmet is nyújt a sűrű beépítésből adódó közeli szomszédság felől érkező figyelő tekintetek elől.

Az említett farács erőteljesebb ugyanakkor ritkább réteg, mint a hagyományos árnyékoló rendszereké, ebből adódóan hangsúlyosabban eltérő helyzeteket teremt a külső és belső viszonyában attól függően, hogy merőlegesen vagy ferdén tekint valaki át az „éteri" rétegen. Az oszlopok által alkotott külső héj egyben mélységet is ad a homlokzatoknak, tulajdonképpen egyedi módon újra értelmezi a történeti korok építészetben használt ornamensek szerepét.

Az ornamens Péterffy építészetében nem dekoratív díszítés: általa az épület emberi léptéke teremtődik meg, a ház taktilis, érzéki építészeti karaktere erősödik meg, egy különleges harmónia létrejöttének nélkülözhetetlen elemeként érdemes gondolni rá. Bár a díszítés mostanság még mindig nehezen elviselhető, negatívan emlegetett, és dacára Loos intő mondatainak  – akit Péterffy nagyon kedvel  – az ornamens ennél a háznál egy épületrész (lábazat vagy a párkány) érzéki megformálása. Erény, nem pedig bűn.

első közlés: Zeppelin/ Bukarest

szerk: SK