Öntörvényű ház, rendszeretőknek: Mircea Vasvari Hosszú háza
A fiatal román építész, Mircea Vasvari első megvalósult munkáját szülei számára tervezte. Az épület megjelenése Cruceában semmivel sem meglepőbb, mint a tervezőjéé, aki Angliából tért vissza Konstancába, hogy saját irodát indítson.
A Konstancától nem messze fekvő, kétezer lelkes Crucea tipikus dél-romániai település, derűs lankái Mircea Vasvarit saját bevallása szerint az angol szuburbiákra emlékeztették. Fontos különbség azonban, hogy az itteniek rejtőzködőbbek: a házakat kerítések és sűrű növényzet rejti a kíváncsiskodó tekintetek elől, mögöttük pedig nem gondosan nyírott gyep, hanem veteményes, baromfiudvar vagy gyümölcsfák használják a háziak javát.
A tervezésre kiválasztott telek a település keleti szélén fekszik, határát egy patak alkotja. A területen három mesterséges tájelemet helyeztek el: a hosszú, keskeny házat, egy hosszú, keskeny medencét és egy természetesnek tűnő tavacska. A telepítés látszólag semmiféle rendszert, rácsot nem vesz figyelembe: a ház tengelye kissé elfordul az utcáétól, a medencéé a házétól, mintha finom mágneses erő tolná őket szét. A három elem által határolt, lemélyített kerttér mégis szinte az épület szerves részévé válik – húzza alá a helyszínt bejáró Cosmin O. Gălățianu a Zeppelin cikkében. Ezt a kompozíciót a kert nagy részét elfoglaló, telepített gyümölcsös és a telek végében felduzzasztott kisebb tavacska egészíti ki.
A hosszúház valósággal beleül egy kialakított mélyedésbe: ezen a ponton magasodik a nappali kandallójának kompozíciós elemként is kiemelt kéménye. A tervező maximálisan kihasználta az utcaszinthez képest kelet felé lejtő telek adottságait: a „hosszúházként" definiált épületet a telek tengelyére merőlegesen állította be, a keleti homlokzat nagy ablakait a zavartalan panoráma felé tájolva. A háztól délre elhelyezett medencével nagyvonalú terasz kapcsolja össze. Az utcai homlokzat zártabb, már-már szabályos, bár tömegét megtöri a dél felé hozzátapasztott, földszintes toldalék.
A belső rendszer magától értetődő praktikusságait a magasabb házrész közepére helyezett, fával burkolt lépcsőház, illetve az annak legfelső szintjén kialakuló apró galéria töri meg.
A különféle méretű ablakok szabálytalan ritmikája, a természetes kő és fafelületek érzéki hangsúlyossága egyértelműen idézi az anyagszerűség, a texturalitás iránt erősen elkötelezett, a legkisebb részleteket illetően is maximalista egykori műhely, a 2016-ban Stirling-díjat kapott Caruso St John munkáit. Az összkép a kontextust is figyelembe vevő módon „kócosabb"; az utca és a település rendezetlen összképére a ház maga is rendezetlenséggel reagál. Izoláltságával óhatatlanul megidézi a Caruso St John 2018-as velencei munkáját, a Giardini központi tengelyén elhelyezett brit pavilon „szigetté" alakítását is. A cruceai „hosszú ház", ahogyan tervezője nevezi, tiszteletteljesen, eleganciával, de a saját logikáját követi – épp olyan, amilyennek egy fiatal irodának is lennie kell.
Romániában sem mindennapos, hogy egy fiatal építész, aki a London Metropolitan University-n tanult, és olyan irodáknál szerzett gyakorlatot, mint a Caruso St John, Stephen Taylor, Duggan Morris vagy Robert Barnes, nem csupán visszatér hazájába, de vidéken nyit saját irodát. Mircea Vasvari azonban ezt tette: első munkájának megvalósulását követően a Fekete-tenger menti Konstancában, szülővárosában indította el önálló praxisát 2018-ban.