Polgári habitus a Minisztériumban – Trautmann Rezső minisztersége

Trautmann Rezső elődeinél jóval tovább, mintegy tíz esztendeig (1957-1967) volt Magyarország építésügyi minisztere, és velük ellentétben szakmai tapasztalattal is rendelkezett. Keller Márkus sorozatának következő részében az ő miniszterségéről olvashatunk. 

„Kulturáltsága, humanista jelleme kiemelte a rossz emlékű miniszterek sorából." Így jellemezte Trautmann Rezsőt halála után Császár László. a Műemlék című lap szerkesztője.[1] A nyilvánvalóan baráti jellemzést a történeti források is igazolják, hiszen Trautmann megjelenése az Építésügyi Minisztérium élén már csak személyes élettörténete révén is szükségszerűen hozott magával egyfajta stílusváltást. Nem csak azért, mert Trautmann Rezső Toldy Ferenc gimnázium tanulója volt, vagy mert elsőként az építésügyi miniszterek közül értelmiségi családból származott.[2] Nagyobb szerepet játszott a stílusváltásban, hogy Trautmann magyar egyetemen végzett és hivatali, minisztériumi karrierje előtt Magyarországon praktizáló építészmérnök volt, és talán meg fontosabb, hogy az őt megelőző miniszterekkel szemben nem volt munkásmozgalmi múltja. 1945-ben lépett be az MSZDP-be és ahogy a róla szóló személyi jelentésben írják: „Csak az egyesülés után aktivizálódott a pártmunkában." [3] 1956 után nem lesz tagja az MSZMP-nek, ráadásul „annak indokai csak részben elfogadhatóak és magyarázata sem volt teljesen őszinte." – írják a miniszteri kinevezés előtt készült jellemzésében.[4] Ennek ellenére, mivel szakmailag képzett, tekintélye és az építőipar vezetésében is nagy tapasztalata van az MSZMP KB Ipari és Közlekedési Osztálya és Fock Jenő a KB akkori titkára is támogatta a kinevezését.

Azt, hogy Trautmann jelölése mennyire váratlan volt, jól mutatja az MSZMP Intéző Bizottságának reakciója. A javaslat, hogy Trautmann Rezső legyen az építésügyi miniszter finoman szólva sem nem aratott egyöntetű sikert az Intéző Bizottság (a későbbi Politika Bizottság) tagjai között. Az Intéző Bizottság tíz tagja közül a „repülőszavazás" tanúsága szerint hárman nem ismerték és ketten nem támogatták, de Somogyi Miklós (ekkor az IB tagság mellett az építőmunkás szakszervezet elnőke) a szavazócédulára írt mondatával jól megvilágította a helyzetet: „Jobbat javasolni nem tudok!".[5]

Valóban nehéz volna Somogyi ezen kijelentésével vitatkozni, hiszen mire 1957 májusára Trautmann Rezső a miniszteri kinevezés küszöbére eljutott komoly szakmai és vezetési tapasztalatot halmozott fel. 1945 előtt statikusként dolgozott, munkáiról a Tér és Forma (a kor egyik legfontosabb építészeti folyóirata) is beszámolt.[6] 1948-ban az Építéstudományi Intézetben lett csoportvezető, majd a Magasépítő Tervező Iroda főstatikusa lett. 1949-ben került az Építésügyi Minisztériumba, ahol 1951 és 1953 között miniszterhelyettes. Innen helyezték át az Országos Építésügyi Hivatal élére, aminek 1957-es megszűnése után az Építésügyi Minisztérium vezetője lett.

A másfajta kulturális háttér alapján feltételezett új hangnemet Trautmann miniszteri szűzbeszéde messzemenően igazolja. A sztálinista retorikának nyoma sincs. Egy józan, professzionális hang uralja a beszédet, melyben az új miniszter ugyan kritizálja az előző évek szakpolitikáját, de egyben óv a túlzásoktól is. Decentralizálás, verseny és önálló gazdálkodás az új építésügyi politika kulcsszavai, egy olyan új politikáé, ahol lakásépítés és műemlékvédelem egyaránt fontos. Ennek szellemében szorgalmazza Trautmann háború utáni első teljeskörű lakásösszeírást is. [7]

Az új stílus és az új lendület hozott ugyan eredményeket, de az építőipar korábbi évekből öröklött problémái nem szűntek meg. Továbbra is kevés képzett szakember dolgozott az építőiparban, hiányoztak a jó vezetők, sőt általánosságban is kevés volt a munkaerő. Tetézte a problémákat az elégtelen technológiai és munkafegyelem és a kényszerű téli leállás, illetve az újra és újra panaszolt szállítási nehézségek.[8] Ennek az egyhelyben toporgásnak lett a következménye, hogy a Kádár-kormány egyik legfontosabb ígéretét, a lakásínség csökkentését nem sikerült Trautmann minisztersége alatt megoldani.

Minisztersége kezdetén Trautmann abban bízott, hogy az új paneles technológia érezhetően enyhíti majd a lakáshiányt. De a házgyárak beszerzésére és a paneltechnológiára való áttérés lassan haladt, illetve a korábban említett problémák, a hiányzó alapanyagok és a késve elkészülő tervek miatt a gyárszerű házépítés előnyeit nem sikerült kihasználni.[9] Ez nemcsak azért volt gond, mert a tervezettnél kevesebb lakás épült, hanem azért is, mert így nem jutott erőforrás és kapacitás a már meglévő lakásállomány tatarozására sem.[10] Nagyobb siker koronázta a lakossági erőforrások bevonását a lakásépítésbe. A különféle állami konstrukciók (nagyrészt hitelek) jelentősen megemelték a magánkivitelezésben épült lakások számát, bár az alapanyaghiány itt is erősen korlátozta a növekedés ütemét.[11]

A lakásépítés mellett Trautmann Rezső miniszterségének másik nagy feladata az építőipar felkészítése volt a „gazdaságirányítási reformra". Ezzel kapcsolatban kifejezetten optimista hangot ütött meg a miniszter az 1967-es országgyűlésen. Beszámolója szerint nőtt az építőipar termelékenysége, sikerült jobban megszervezni a munkát, igaz még néhány évig kapacitásproblémákkal fognak küszködni.[12] Optimizmusa ellenére a reform eredményeit már nem láthatta miniszterként, hiszen a nyugdíjkorhatárt elérve, érdemei elismerése mellett (hivatalosan saját kérésére) 1967-ben leváltották a miniszteri pozíciójából. Az MSZMP PB számára írt javaslatban így fogalmaz Nyers Rezső és Fock Jenő: „… munkája eredményesnek tekinthető, a párt politikáját képviselte. Irányító készsége azonban nem felel meg a követelményeknek, magatartása igen gyakran határozatlan."[13]

A nyugdíj és a némileg negatív értékelés ellenére minisztersége után egyáltalán nem tört meg Trautmann Rezső pályája. Rögtön a leváltását követően a Hazafias Népfront Budapest Bizottságának lett elnöke, majd 1971-től országgyűlési képviselő és (Erdei Ferenc utódaként) az Elnöki Tanács tagja, majd 1975-től egészen annak megszűnéséig az Elnöki Tanács helyettes elnöke.[14] Munkáját minisztersége után is folyamatosan kitüntetésekkel ismerték el.[15]

Keller Márkus

[1] Dr. Császár László: Trautmann Rezső emlékére. Műemlékvédelem 1995 208.
[2] Buzinkay Géza: Iskola a lovagvárban. A budai Toldy Ferenc Gimnázium 150 éve. Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest, 2005, HU-MNL-OL M-KS-276-54 Javaslat az MDP Titkárságához 1950.december 27.
[3] HU-MNL-OL M-KS-276-54 Javaslat az MDP Titkárságához 1950.december 27.
[4] HU-MNL-OL M-KS-288-08-16 Javaslat az építésügyi miniszteri tisztségre, 1957. május 4.
[5] HU-MNL-OL M-KS-288-08-16 Repülőszavazás. 1957. május 6.
[6] A Városmajor utcában épült ház még most is áll. Tér és Forma 1943/10. 164.
[7] Az országgyűlés 38. ülése 1957. évi június 5-én, 1965-1974
[8] Az Országgyűlés 4. ülése 1963. október 24. 228-236.; Az Országgyűlés 6. ülése 1963. október 26., 404-412.
[9] Az Országgyűlés 25. ülése 1966. június 24., 1770-1778.
[10] Az Országgyűlés 6. ülése 1963. október 26., 410.
[11] Az Országgyűlés 6. ülése 1963. október 26., 410.; Az Országgyűlés 7. ülése, 1967. szeptember 29.; 518-520.
[12] Az Országgyűlés 4. ülése, 1967. július 14., 182-188.
[13] MNL OL M-KS 288-15. Javaslat a Politikai Bizottságnak
[14] MNL OL M-KS 288-05 Javaslat a Politikai Bizottságnak, 1970. március 7.; MNL OL M-KS 288-04 Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1975. július 2-án tartott üléséről.
[15] Ennek csúcsa a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendje.  HU_MNL_OL_M-KS_288_05 Javaslat a Politikai Bizottságnak, 1982. október 5.

A kutatást és a tanulmány elkészítését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal K-135399. azonosítószámú támogatása tette lehetővé.

Szerk.: Winkler Márk