100 éve született Vákár Tibor
Emlékezés a sokoldalú művészemberre, aki a várostervezéstől műemlékek felújításáig számos feladatban kamatoztatta tehetségét, és igen jelentős grafikusi-festői munkássága is. S ne felejtsük el, hogy Vákár Tibor nevéhez fűződik a budapesti Sikló alsó állomása melletti – Lotz Károly alkotta – egyesített magyar címer megmentése 1950-ben.
Vákár Tibor építészmérnök születésének 100. évfordulójára
A másik élet
...Vákár Tibor építőművész és grafikus – s mint annyian mások az országban, Erdély szülöttje. Ezerkilencszáznyolcban látja meg a napot Gyergyószentmiklóson, katolikus örmény családban, ami a szóbeszéd szerint olyasfélét jelent, mintha Magyarországon valaki jásznak vagy kiskunnak születik, azaz: magyarabb magyarnak másoknál. Természetesen nem a hangosságban, hanem a hűségben. Nyolcesztendős, amikor az első világháború titkos szerződései nyomán a román csapatok benyomulnak Erdélybe, s a családjának el kell menekülnie előlük. Magyarországon húzódnak meg egy esztendeig, majd újra visszatérnek szülőföldjükre.
Hányattatásuk azonban ezzel nem fejeződik be. A térségben új történelem kezdődik és új megpróbáltatások. Előbb Marosvásárhelyre sodródnak, majd vissza Gyergyóba s onnan Csíkszeredába. A trianoni döntés pedig, mint valami terrorista merénylet pokolgéprobbanása átröpíti őket ismét az anyaországba.
Vagonban laknak évekig Pesten, a Császárfürdő szomszédságában. Gyergyó magas hegyei, zuhatagai és szálfenyői helyett törpe kavicshalmokat kapnak kárpótlásul a sorstól s néhány csenevész bokrot a Dunaparton. Szülőföld-hiányuk vészes vérszegénységként jelentkezik: kóvályognak és szédelegnek tőle. De szédelgésük nemcsak az érzékelhető világ megcsonkulásából fakad, hanem a fejszével földarabolt erkölcsi világéból is. Teljesen fölfoghatatlan számukra, hogy Erdélyt, százezrekkel együtt, azért kellett elhagyniuk, mert magyarok. (...)
Vákár a harmincas években előbb művészdiplomát, majd pedig mérnökit szerez. Szakember és művész lesz egy személyben. Életének ez a kettőssége szinte csak meghosszabbítása az ő kényszerű kétlakiságának: erdélyiségének és magyarországiságának. Amolyan külön megpróbáltatás, amely az egyébként is gyötrődő erkölcsi lényeket szokta áldásosan kísérteni és sújtani.
Sorsának második nagy sújtása mégsem ez lett, hanem az új háború és ami utána jött. Ő, akinek fiatal fejjel már létélménye volt a romok közül való föltápászkodás, az újrakezdés, az 1945 utáni években makacs buzgalommal veti bele magát az ország helyrehozatalába. Épületeket tervez s műemlékeket véd. Az általános megújulásban akkortájt a legtöbb embernek csak a változásra és a változtatásra van képessége. Vákárnak a megőrzésre is van. Nélküle például a Diósgyőri várat az idő labanc hordái már régesrég szétdöngölték volna.
Sajnos a negyvenes évek vége s az ötvenesek eleje nemigen kedvezett az efféle múltmentésnek. A magyar századokat inkább kárhoztatni kellett, mint restaurálni. Vákár szívós ragaszkodása minden régi várfalhoz, bordaívhez, árkádhoz, címerhez, egyáltalán a nemzet folytonosságát őrző hagyományokhoz, ismétlődő konfliktusokat zúdított a fejére. Hol összeférhetetlenséggel vádolták, hol nacionalizmussal. Aggódásai alatt csak kevesen érezték meg erdélyiségét, mely fölfokozott félelemmel figyelt minden hanyagságot, közönyt, hazaárulást. Hajlíthatatlanságának emlékezetét tizenegy elhagyott munkahely kihűlt hamuja őrzi.
Kár szépíteni a sorsot: Vákár Tibor élete is, mint sok kortársáé, meghasonlott élet: erkölcsileg töretlen, látható eredményeiben töredékes. Jóval kisebb szabású, mint amire megbízatása volt és képessége.
részlet Csoóri Sándor írásából, 1988
Vákár Tibor Ybl-díjas építészmérnök és festőművész 1908. május 14-én született Gyergyószentmiklóson, 1926–1930 között Magy. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki és építészmérnöki karán építészeti, 1930–1932 között Magy. Kir. Orsz. Képzőművészeti Főiskolán végez képzőművészeti tanulmányokat.
Az egyetem utáni időszakban, alkalmazott munkatársként részt vesz Ligeti Pál, Molnár Farkas, Mohácsi László, Kende Ferenc, Medgyasszay István építészek irodáinak működésében, majd 1936-tól a Magy. Kir. Honvédség Központi Építési Osztálya munkatársaként katonai épületek, üdülő telepek és hadilétesítmények megvalósításán dolgozik. 1937-től Budapest Székesfőváros Polgármesteri Hivatala XIII. Magasépítési ügyosztályának mérnöke, ahol végigjárja a hivatali hierarchia lépcsőfokait. Feladata többek között a fővárosi köz-, és magánépületek tervezése, kis- és bérlakások építésének, kivitelezésének műszaki felügyelete. 1938–1940 között Münchenben dolgozik építészként – a város új negyedeinek, majd a Német Állami Vasúttársaság polgári épületeinek tervezésén.
1940–1943 között Kolozsvár, majd Marosvásárhely városi mérnökeként az építészeti hivatal vezetője. A háború után 1945-től a főváros mérnökeként Budapest háborús pusztulásának helyreállításán dolgozik, jelentősebb feladatai közé tartozik a Budavári Palota és a vári polgárházak és műemléki épületeinek megmentése és helyreállítása.
1948-tól – már mint a FŐTI irányító tervezőjének – a hidak és a hídfők újjáépítése, a Duna-parti szállodasor és a Budai fürdőcsoport kialakítása, a BNV kiállítási pavilonjainak tervezése, a főváros új arculatának megtervezése voltak a feladatai. Emellett, 1945–1950 között a Műegyetem tanára az Épülettervezési és a Városépítéstani Tanszéken, előbb mint tanársegéd, majd mint adjunktus.
1950-től a VÁTI majd a VÁTERV városrendezési munkatársaként, az ország első tervfőmérnökének nevezik ki, ebben a minőségben Budapest, Nagy-Miskolc, Székesfehérvár, Ajka, Kazincbarcika, Jászberény, Gödöllő városrendezési és műemléki helyreállításainak tervein dolgozik. Ezzel párhuzamosan, a műemléki és városképi vizsgálatok keretében, 30 város és település (Miskolc, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely stb.) műemléki vizsgálatában vesz részt. 1952–1954 között a Debreceni Tervező Iroda vezető építésze, ahol igazgatóhelyettesként Debrecen és környékének városrendezési és műemlékhelyreállítási feladatait látja el.
1957-ben a Veszprém megyei Ingatlankezelő Vállalat műemléki csoportjának irányító építésze, majd 1958-tól a Budapest fővárosi HKI műemléki osztályának csoportvezetője. Feladata többek között a Nagy-Budapest területén lévő műemléki épületek tervezése és helyreállítása. 1961–1968 között kényszerből a Mélyépterv szaktestületének munkatársa, ahol műemlékes városrendező építészeként, ipari épületek és víztornyok tervezési és elhelyezési feladatait kénytelen elvégezni.
1968-tól a BUVÁTI műemléki osztályának tervezőjeként a pesti Dunapart és a Vörösmarty tér városrendezési koncepciójának elkészítése a feladata. 1970-ben a Néprajzi Múzeum alkalmazásában a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum népi épületeinek felállításához készít helyszíni felméréseket, bontási és felállítási terveket, valamint a skanzen szatmári tájegységének telepítési terveit. Ugyanakkor meghívott szakértőként a Magyar Nemzeti Sírkert Bizottságának tagja.
1975-ben építészeti és képzőművészeti munkásságának elismeréseként Párizsban az Association des Artist-es örökös tagjának választja. Nyugdíjba vonulása után számos köz- és magántervezési feladatot vállal el, még 1988-ban is részt vesz a Nemzeti Színház elhelyezésének tervpályázatán, majd 1992–1994 között a – gyergyószentmiklósi rk. plébánia felkérésére – a Gyilkostói kápolna tervezésében.
Kimagasló építészeti életpályáját 1986-ban Podmaniczky-díjjal, 1995-ben Műemlékvédelemért emlékéremmel, 1991-ben Ybl-díjjal, 1995-ben a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2000-ben ”Budapest”-díjjal ismerik el.
köszönet ifjabb Vákár Tibornak, aki rendelkezésünkre bocsátotta a portrékat és az életrajzot
