120 méteres jövőkép?

Forr a levegő Budapest leendő legmagasabb - 120 méteres - épülete körül, ami láncreakcióként újabb és újabb toronyházak tervezését, építését indíthatja el a jövőben. Van-e létjogosultsága és milyen hatása van egy ekkora toronynak a tájra, a városszövetre és az itt élő emberekre? Mit gondol az építész szakma, a fejlesztők és Budapest vezetősége? Egyáltalán, van a fővárosnak a magasházakkal is számoló jövőképe? Pálfy Sándor reflexiója - a város védelmében 9. fejezete.

Az előző alkalommal a december 8-i, FUGÁ-ban rendezett magasházas beszélgetés tapasztalatait és ahhoz kapcsolódó gondolataimat foglaltam össze itt, a végén jelezve, hogy néhány napon belül a MÉSZ-Esték keretében a Lágymányosi öbölben tervezett és a Fővárosi Közgyűlés által támogatott BudaPart ingatlanfejlesztés lesz a téma. 

Az eseményre december 19-én este került sor az Építészek Házában, nem túl barátságos körülmények között, aminek legfőbb oka a fűtetlen Kós Károly terem volt. A tervek egyórás ismertetését követően, amelyet az ingatlanfejlesztő építésze és a módosítandó szabályozás tervezője tartottak, nem igazán volt kedvük a jelenlévőknek a szakmai vitához, de ennek csak részben volt oka a fűtetlen helyiség. A várt párbeszéd helyett ugyanis inkább a tervekről és a dolgok állásáról szóló, egyoldalú tájékoztatás lett az összejövetel témája. Az előzetes szakmai egyeztetések – mint megtudhattuk - a nyár folyamán egy 25-30 fős grémiummal (vajon kikkel?) már megtörténtek, a közgyűlési döntés 12 napja megszületett, miért is lenne szükség bárminemű szakmai párbeszédre?

Mit tudhattunk meg az eddig megismerhető néhány látványterven túl a tervezett ingatlanfejlesztésről?

A dán Anders Lonka építész által tervezett beépítés szigorúan tartja a jelenleg felülírt, 2005-ös szabályozás által megengedett beépítési és szintterületi mutatókat, valamint a minimális zöldterületre vonatkozó előírásokat. A módosításra egyrészt azért van mégis szükség, mert az öbölre merőleges széles, összefüggő zöldterület helyett a tervező három keskenyebb zöldsáv kialakítását javasolja. Egyet a korábbi helyén, egyet az öböl partján és egyet az erőmű védősávjaként, de a tömbök között is kialakul egy nagyobb összefüggő belső park. A módosítást másrészt az teszi szükségessé, hogy a beépítés mind helyszínrajzában (a belvárosi beépítésre utaló törtvonalú utcavezetés és töredezett beépítési vonalak), mind magasságában differenciáltabb a korábbinál.

A zárt tömbös beépítésben is megjelennek 60-65 méteres magasházak, a vasút melletti oldalon, ahol a gyalogos tengely alagúton átérkezik az INFOPARK területéről, egy 120 méter magas és kb. 50 méter szélességű torony tör az ég felé (hogy hol a teteje, egyik látványtervről sem volt leolvasható). A funkciók az öböl és a Budafoki út közötti területen elsősorban lakások, a vasút mentén irodák és a vasúti közlekedési csomóponthoz kapcsolódóan nagy összefüggő kereskedelmi terület – nevén nevezve egy pláza – kapott helyet. A közterületek élhetőségének érdekében az autóparkolók döntő része az épületek alatt, azok -1-es és földszinti(!) szintjén lesznek. Ez utóbbit komoly problémának tartom, mivel épp az épületek és a közterületek kapcsolatát, az élhető földszintek kialakítását fogják ellehetetleníteni a földszinten elhelyezett parkoló garázsok.

A tömbös beépítés két lakóházának és egy irodaházának építésengedélyezési terveit már magyar építész irodák készítik, a torony tervezésére nemzetközi tervpályázat kiírását tervezik. Az ingatlanfejlesztő (Property Market Kft., Schrancz Mihály DLA) részletes ismertetését kiegészítették a módosított szabályozás (Kerekes György) és az 1:1000-es masterplan tervezőjének a feladat jelentette szakmai kihívást ecsetelő mondatai, illetve a rövid időre megjelenő kerületi főépítész (Takács Viktor) optimista kijelentései a fejlesztésről, a helyszín fantasztikus adottságainak és a fejlesztő „különleges jogi státuszának”(?) hangsúlyozásával.

Az ismertetést követő hozzászólások a fejlesztési terület túlterheléséről, a tömegközlekedéssel való kiszolgálhatatlanságról és az emiatt többszörösére növekvő autósforgalom okozta anomáliák említésén túl, szinte kivétel nélkül a 120 méteres torony létjogosultságát kérdőjelezték meg a tájban, a városszövetben való megjelenése, a közvetlen környezetére és a benne élő emberekre gyakorolt hatása miatt.

A jelen lévő építészek – köztük korábbi és jelenlegi főépítészek – hozzászólásaiból érezhető volt a fővárosunk jövője iránt érzett elkötelezettség és felelősség. Sajnos ugyanez nem mondható el a DunaPart projekt jelenlévő képviselőiről, de ami még nagyobb baj, a Fővárosról sem, aki nem tartotta szükségesnek a megjelenést ezen a leginkább őt érintő szakmai fórumon. Ha pedig ennyire nem érdekli, hogy mi történik a „házatáján”, megjósolható, hogy vadon nőtt gaz módjára fognak egymás után és egymást überelve megjelenni az eddig szépen gondozott konyhakertjében a mindent túlnövő és beárnyékoló, kontrollálhatatlan képződmények. Ennek egyik figyelmeztető előjele, és erre a beszélgetés során derült fény, hogy az Árpád híd pesti hídfőjénél tervezett tornyok is már 30 métert nőttek az elmúlt félév során (pedig még el se kezdtek épülni).

Ha jó gazda lenne a Főváros, akkor igyekezne az értékeire vigyázva, hosszú távon előre gondolva, szabályozott keretek között gazdálkodni „kiskertjében” és gondoskodni lakóinak jövőjéről. A tornyokra vonatkoztatva ez konkrétan azt jelenti, hogy addig egyet se hagy megépíteni, amíg nincs a magasházakkal is számoló, olyan hosszútávú jövőképe önmagáról, ami pontosan rögzíti, hogy hol, hány, mekkora és milyen megjelenésű torony képzelhető el a főváros területén. Egy ilyen jövőkép csak nagyon alapos – városépítészeti, építészeti, tájépítészeti, közlekedési, közmű, szociológiai, pszichológiai, gazdasági, stb. – kutatások eredményeképpen fogalmazható meg, és lehet közmegegyezés és hosszútávú szabályozás alapja. Amíg ez nem történik meg, „különleges jogi státuszú” magánérdekek fogják felülírni a város egészét, annak jövőjét és ezzel a lakói életét is hosszútávon meghatározó közös értékeinket és érdekeinket. A közügyek háttérbe szorulásának egyenes következménye lesz, hogy az értékeiben páratlan és ma még a külföldiek által is elismert fővárosunkat egyre inkább a magára hagyatottság és a gazdátlanság fogja jellemezni, és előbb-utóbb beáll az egyre több intő példát felmutató európai fővárosok szürke sorába.

Amennyiben a Főváros nem akar vagy nem tud gazdája lenni Budapestnek, kerestetik a gazda, akinek megvan a szükséges hozzáértése és felelősségtudata, méltó a nem könnyű, de nemes feladatra, amit elkötelezetten fel is vállal mindannyiunk, és a város védelmében!

Pálfy Sándor
2017. január 5.