Építészeti körkép kezdéshez, folytatáshoz, lezáráshoz 2/2

Az elmúló év zárásaként és az új üdvözléseként egy kétrészes sorozat keretében teszünk kísérletet 26 építészeti személyiség és csapat közreműködésével arra, hogy összefoglaljuk a tapasztalatokat és következtetéseket vonjunk le. Ajánljuk a cikk második részét tettrekész építészhallgatók és sokat látott építészek, piaci beruházók és állami döntéshozók, valamint az építészetet szakmaként gyakorlók és az épített környezetükről gondolkodók figyelmébe egyaránt.

Olyasvalami ez, mint a régi füveskönyvek voltak, melyek kezdetben a különböző gyógyfüvek hasznát és kárát összegezték, majd szépen lassan a világ és a lélek bajaira is gyógyírt kívántak adni. Az összeállítás hol elemez és értékel, hol fel nem tett kérdéseket feszeget, hol őszinte reményeket fogalmaz meg a jövőre nézve. A válaszok sokszínűek és sokrétűek, ahogy az építészet is maga, de egy kétségkívül közös bennük: mindenki számára tanulsággal szolgálnak.

Szélsőségekről és változásokról

Ebben az évben sokszor jutott eszembe Bacsó Péter A tanú című filmjéből egy jelenet:

Pelikán kérdezi a lányát, mit mond az ügyvéd, mi lehet az ítélet?
– Lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb. Szóval halál.

Ez a szélsőséges kettősség a jellemző a vírus okozta egészségügyi következményekre. Van, akit csak könnyen meglegyint, szinte észrevétlenül, van, akit kíméletlenül ér el a vírus. De nemcsak az egészségi hatások szélsőségesek. A gazdaságban az általános visszaesés mellett is vannak szektorok, amik soha ilyen ütemben nem fejlődtek, míg mások, elsősorban a vendéglátás, a hotelszakma, gyakorlatilag nulla bevétellel küzdenek az életben maradásért. Az ingatlanfejlesztésben és így az építészeti-műszaki tervezésben is vannak futó szektorok, pl. logisztika, állami beruházások, míg mások, elsősorban az irodafejlesztések, megtorpantak, kivárnak.

2020 lesz az év, amikor minden megváltozik? Talán inkább, kicsit óvatosabban, 2020 az az év, ami a már korábban is egyértelműen meglévő, de csak lassan, lépésenként alakuló tendenciákat hihetetlen mértékben gyorsítja, felerősíti. A digitális szolgáltatások robbanásszerű előretörése, az online kapcsolattartási módok általános gyakorlattá válása, a home office, nevezzük magyarul, az otthoni munkavégzés, a távmunka általános elterjedése mind ilyen jelenségek. Korábban is csírájukban megvoltak, lassan-tempósabban haladtak a maguk útján, de az ez évi gyorsulás mértéke valóban meglepő és lehengerlő.

Ugyanakkor, mint minden robbanásszerű változásnál, az ideális ponton való túllendülés jelensége is érzékelhető lesz. Ilyen téma az irodai területek iránti igény drasztikus változása, mely akár azok létét is megkérdőjelezi. Ezzel egy időben a távmunka előnyei és pozitívumai mellett egyre többen írnak a hátrányos tapasztalatokról, a vállalati, céges kultúra és információs háló nehézségeiről. Az egy munkahelyre eső területigény csökkenését jelző változások mellett - távmunka, osztott munkahelyek - sok tényező, így a kommunikációs területek iránti igény növekedése, a megfelelő távolságtartás, a minőségi területek kialakításának igénye az ellenkező irányú tendenciát vetítik előre. Hol lesz az egyensúly, még nem látható. Alakul majd egy döntetlen körüli eredmény? A lakásépítésben is lehetnek változások, új igény lehet az otthoni munkavégzés tereinek, területének biztosítása. A környezet - és energiatudatos tervezés már korábban is meglévő, de most felgyorsulóan előretörő tendenciái, követelményei is egyértelműek, nem is beszélve az innováció, a tudományos fejlesztés eredményeiről, mely bebizonyította erejét és fontosságát a vírus elleni oltás rekord sebességű kifejlesztésével. A tendenciákat, a követelmények, igények változását az építészeknek, a tervező csapatoknak is érezniük, akár irányítaniuk, de legalább követniük kell. 

2021 sem lesz átlagos év!

Lukács István, építész – Vikár és Lukács Építész Stúdió

Városról és politikáról

Mint Budapest új főépítészének, munkatársaimmal a 2020-as év során mindenekelőtt egy újszerű várospolitika lehetőségeinek kellett megágyazni. Ebben a várospolitikában több a zöld elem – pl. zöld programokkal, önmegtartóztatással, szervezeti átalakításokkal, az új főtájépítész kinevezésével –, több a participáció – pl. az integrált településfejlesztési stratégia előkészítése során –, több a taktikai urbanizmus – pl. a kerékpársávok kialakításával. Az év az elszaporodó historizáló populista visszaépítésektől is hangos volt – ezzel szemben mi a 20. század első felének, majd a második felének épített örökségét kívánjuk felmutatni, védeni, helyreállítani.

A 2021-es év sajnos a végtelenül átpolitizált szakmai életről fog szólni. A Fővárosnak kifosztott költségvetéssel, folyamatosan korlátozott hatáskörrel kell fejlesztési politikát folytatnia. Biztosítania kell az állami fejlesztések megfelelő fogadását – hiszen maguk a fejlesztések nem állnak le, és ezek többségében Budapest fejlődését is szolgálják. Az év során egyre többet kell beszélnünk az elérhető árú lakásokról, legyenek azok akár meglévők, akár újonnan épülők. Többek között emiatt is kíváncsian várjuk a rozsdazónákra vonatkozó rendelkezéseket, melyek alapjaiban érintik majd az önkormányzatok településfejlesztési lehetőségeit. 

Erő Zoltán, építész, urbanista, Budapest főépítésze

Az professiorul

Dedicalom ezt az pennámat magyar nemességnek, 100 esztendővel az nagy veszedelem után, melyek megépitik Pest várasnak diszét, Hültl álma szerént, s melyek az Budának várában dicső pej lovaink tartásira bálványt emeltek vala, vasbul és mives anyagbul.

Nagy nehéz sulyu köz terheink sokasodására torony hullt alá, de nem soká, bódogságus gróf Pecz Samu tollábul uj nöl, melyt szépséget kevis hasomlitanom honvédelmink kapujául, az diszes téren álló romok befedéséül szolgáló uroknak várának dicsöségihez.

Mikoron mind beteljesedett, mindnyájan nagy hálákat adánk rajtuk Úristennek.

Énnékem penig mustrát szorgalmatosan elvégezvén azt kelletik mondanóm, az törekvések, mik architektúrát professio nélkül kívánaknak ízetni, véghez vittek. Architectūra sine architectus. 

Térjünk nyugovora. Isten velünk.

GUBAHÁMORI

A tervpályázatokról 

Az utóbbi 4 évben 16 hazai és 3 nemzetközi tervpályázaton vettünk részt. A 19 tervpályázatból 9 jelentett bevételi forrást, mert valamilyen formában díjazták a tervünket. A számokból látszik, hogy ez a nagy kockázattal járó, talán némi fanatizmust is igénylő műfajnak a gyakorlása fontos része a praxisunknak, de így a bizonytalanság is fontos része a mindennapoknak. Általánosságban elmondható, hogy frissíti az építészetet, ha fiatal stúdiók energiája és kreativitása nagyobb léptékű munkákban is manifesztálódni tud, az ehhez vezető útnak, mi a tervpályázat intézményét látjuk.

Idén összesen 2 pályázatot csináltunk meg, ebből az egyik nemzetközi volt. Az eddigi működésünkhöz képest ez egy nagy változás, ennek oka, hogy eltűntek a tervpályázatok, tehát eltűntek a lehetőségek. Szerencsés véletlen, hogy az előző évek munkái idén olyan nagyobb léptékű megbízásokhoz vezettek, amik lekötötték egész évre az energiáinkat és eddig nem ismert stabilitást adtak létezésünknek, pont a pandémiás időszakban. 2021-re nincs előkészítve munkánk, de azt megfigyeltük, hogy a bizonytalanság támogatja a kísérletező kedvet.

Máté Tamás, Vass-Eysen Áron, építészek – BIVAK

Az építészeti oktatás és a társadalmi érzékenység összefüggéseiről

A MOME Építészeti Intézet idei fókusztémája a lakhatás, – ezen belül a lakhatási válság, illetve a lakhatási szegénység problémakörének feltárása – tervezési feladatokon, elméleti kutatásokon, előadásokon, valamint vonatkozó diploma témákon keresztül.

Az őszi félévben a Habitat for Humanity szervezettel közösen kerestük az olyan tipizálható, könnyen építhető és modularizálható, ugyanakkor emberléptékű lakhatási formákat, amelyek korunk újonnan jelentkező, vagy éppen gyökeresen átalakuló igényeire is adekvát válaszokat adhatnak.

A tavaszi félévben urbanisztikai helyzeteket is érintő kérdésekkel folytatódik a kutatás amellett, hogy a részletek nagyléptékű kidolgozása, a humánus környezet fontossága továbbra is prioritás marad a tanulási folyamatban.

Az egész tanévre kiterjedő, évfolyamokon és kurzusokon átívelő lakhatást körbejáró téma lezárása a tavaszi diplomavédésekkel teljesedik ki, amit követően – az eddigi évek gyakorlatának megfelelően – egy újabb aktuális és releváns kérdéseket feszegető téma indulhat a következő tanévben.

Hogy miért is lényeges mindez? Mert a graduális képzésben résztvevő leendő építészeinkben kialakuló szociális/társadalmi érzékenység, és ezzel összefüggésben saját szerepük megtalálása és artikulálása kulcsfontosságú lehet közös jövőnk alakításában, meghatározásában.

Marián Balázs, építész, oktató – MOME Építészeti Intézet

A gyógyító építészetről

Remélem vége az olajkorszaknak, az egyszer használatos, eldobhatós fogyasztói társadalom őrült bulijának. A mögöttünk hagyott év az elvonókúra kezdete. A közös kijózanító élményből kellene építkezni, a gondolkodásunk újjáépítésével kezdve. A túlhajszolt, felszínes, stresszes, műanyag városi élet mellett megjelenhet egy lassabb, befelé forduló, tartalmasabb, tudatosabb életminőség. Sokan talán most értik meg, hogy a Földünk egészsége a sajátunkéval kezdődik. És a megértésben már ott van a remény. Ma már nem csak egy kicsivel jobb, hatékonyabb, környezetet kevésbé károsító építészetet kell művelni, hanem mást, ennél sokkal többet: regeneratív, gyógyító építészetet.

Szekér László DLA, építész – Passzívház Magyarország Egyesület

Határhelyzetekről és zenéről

A 2020. évet valódi határhelyzetként éltem meg, melyben a személyes és a közösségi lét alapkérdései a legszélsőségesebb módon megjelentek. Kilenc év tanszékvezetői feladatai után – még ha csak virtuális találkozások formájában is – visszatérhetek a tanítás-tanulás személyes formáihoz, és figyelmemet újra saját alkotói-kutatói témáimra is fordíthatom. Határhelyzet a pandémia megjelenése is. A szociális távolságtartás paradox módon eltávolít és egyben közelít, lassító hatása visszavezet régóta lappangó alapkérdésekhez. Engem például az "építészet egy" gondolatához. Magányos nyári utazásaim során újra kincsekre találtam, így erre az inspiráló öreg hárskúti házra. Figyelemre méltó, ahogy helyet jelölve határkőként áll az út szélén, kontrollálva környezetével való kapcsolatát. Mértéktartó formája üzenetet nem fogalmaz meg, nem fecseg, de egyértelmű jelentéssel bír: itt vagyok. Ez a kijelentés fontos. A globális népességnövekedéssel és a klímaváltozással felértékelődik a térfoglalás és a burok mint térhatároló eszköz jelentősége, a territóriumok közvetlen érintkezésével pedig a határhelyzetek és a kontextus szerepe. Épülő görögkatolikus múzeumunk kapcsán is ezek a kérdések foglalkoztatnak. Paradoxnak tűnik ez is, de a zsákban táncolás elegáns lehetőségét keresem. A huszonegyedik század most kezdődik.

A monotónia lassít. A napok egyformává válnak, az ember lassan elveszíti időérzékét és feloldódik a végtelenségben. A könnyed, lebegő gondolatokra aztán hatalmas súllyal észrevétlenül ránehezedik a valóság. Beszűkül a tér, a szabadság érzete és a mindent elfedő nagy fekete súly között nyomasztó ellentét feszül. A zene segít a visszatéréshez, befészkelődik a lélekbe és magához emel...

Balázs Mihály, építész, egyetemi tanár – BME Középülettervezési Tanszék

Az épített örökség kezeléséről

Kiindulásul rögzítem, hogy – véleményem szerint – egy meglévő házzal kapcsolatos döntés, munkálkodás (felújítás, átalakítás, funkcióváltás, bővítés) – minden érintett fél részéről (építtető, hatóság, tervező, kivitelező) – független kellene legyen attól, hogy jogilag műemlékről, vagy „csak" egy meglévő épületről van szó. (A manapság jellemző viszonyok következtében különösen.) A hatóság oldaláról lényeges (lenne), hogy az engedélyezés ne legyen nagyon hosszú, bonyolult, és az előírások – a mostanában szokásosnál – ritkábban változzanak. (Nagyobb szerepe legyen a tervtanácsoknak.) Általában is fontos, de a történeti épületeknél még lényegesebb az összes szaktervező „figyelme", együttműködése nemcsak a tervezés, hanem a megvalósítás során is. (Ez hangsúlyosan vonatkozik a történeti dokumentációt készített, vagy „csak" a házzal egyébként foglalkozó történészre, restaurátorokra is.) Lényeges, hogy a munka során – a tervezés kezdetétől az átadásig – az építtető is „aktív" legyen. (Ez különösen igaz a mostanában igen gyakori, tervezés-kivitelezés közbeni tulajdonos-, sőt funkció-változásokra.) Ilyen építési munkák során fontosabb a tervezői részvétel, a tervezői művezetés, az építtetővel, kivitelezővel és a hatóság – történeti munkákkal foglalkozó – képviselőjével tartott kapcsolat, mint egy „általános", új épületen jellemző. Általában is szükséges, hogy hosszabb legyen az előkészítés (történet, kutatások, korszerű funkció). Nagyon lényeges a ház – és egyáltalán a környezet – jövőjének előzetes megfogalmazása, várható kialakítása, az ebből esetleg következő – minél kevesebb – előírás-változás esetén a potenciális építtető és egy „szokásos" tervező mielőbbi bevonása, részvétele. Minden kapcsolatos „ténykedés" minden érintett fél részéről a legfontosabb a ház „életének" minél hosszabbá – és „élővé" – tétele kell(ene) legyen. 

Kőnig Tamás, építész

Múlt és jelen tervezőiről, és a műemlékvédelem helyzetéről

Mindjárt felütéssel kezdeném. Felfogásom szerint ugyanis nincsen „műemlékes" tervező.
Építész van, aki akár új épület tervezésekor, akár az épített örökséggel foglalatoskodva igyekszik a megbízást tudása legjavával teljesíteni. Minden esetben ugyanarról az építészről, ugyanarról a mesterségről van szó. A mérték, az arányok, a ritmus, a harmónia, a kánonok, a nagy rendezői elvek, az összhang, miként a zenében, esetünkben sem kategorizálhatók merev határok mentén.

Persze a szakmagyakorlásnak, a szakmai ismereteknek a tartalma – miként a vonzalom is - eltérő lehet, de ilyen különbség fellelhető egy ipari épület, egy családi ház, egy kórház vagy éppen egy színház tervezési folyamatában is. Az építészet egy és oszthatatlan. Ókori építészet nélkül nincsen kortárs építészet. Természetből vett hasonlattal élve ugyanannak a fának, ugyanannak a folyamnak éltető ágai ezek. Mindösszesen sokszereplős társasjáték. Aki ma tervez, és amit tervez, az csak kortárs lehet, új épület, vagy műemlék esetében egyenlőképpen.

Ami a műemlékvédelem változásait illeti, nos ezek nem helyes irányban történnek.
Adott esetben az építtetők, vagy urambocsá’ a politika szót emelhet, duzzoghat a többlet-kötöttségek miatt, de ez nem vezethet a műemlékvédelem erodálásához.
Az épített örökség esetében a történelmi múltunkról van szó, megérdemli a többlet figyelmet.

Ha elefántcsonttoronyból történik az igehirdetés, ami indokolatlanul korlátozott teret enged a mindenkori aktuális igényeknek, nos az hiba, amelyet indokolt és illik is kiigazítani, mert az épített örökség eredeti értékeit hitelesen visszaállítani az egy dolog, de kivételes esetektől eltekintve a  rehabilitálás nem lehet érdemi a kortárs igények és eszközök érdemi megkerülésével, mellőzésével.Volt egykor egy OMF/Országos Műemlék Felügyelőség, amely foglalkozott tudományos kutatással, régészettel, ingatlangazdálkodással, tervezéssel, építéssel, irányt mutatott, tanított és felügyelt. Ehhez a komplexitáshoz kell visszataláljunk, teljes visszarendeződés nélkül, az elefántcsonttorony mellőzésével, mielőtt a tábor maradványai is elenyésznek. Amikor fiatal építészként – a hetvenes-nyolcvanas években – a Közgáz megújításán munkálkodtam, célprémiumot kaptam azért, hogy elvállaljam a feladatot. A „main stream" szemében páriák, tatarozó bedolgozók voltunk. Hja, változnak az idők. Ideje, hogy változzon a Műemlékvédelem megítélése is, tényleges rendeltetése és érdemei szerint.

A hazai és külföldi örökségvédelemben minőségi különbséget nem tapasztalok. A különbség a körülményekben, a feladatok rangsorolásában azonosítható, amit saját példámmal illusztrálnék. Amikor a Szépművészeti Múzeumban az állapotok  már tarthatatlanok voltak, nos a múzeumi képzet teljes átalakulása világszerte ekkor kezdődött. Az 1985. évi tanulmányutamkor hatalmas munkagödör tátongott a Louvre udvarában, és a példás mű, a tervezett ütemhez igazodóan elkészült. A „Szépmű" részletekben történő megújításában a 33. esztendőnél tartunk. Mindig a legszükségesebbet kellett orvosolni, mindig a legégetőbbet oltani. A mostani eredményekért itthon Pro Architectura, külföldön Europa Nostra Díjat kaptunk. A folyamat részeként a 2013-ban készített komplex koncepcióterv tartalmazta mindazt, aminek a hiányát szenvedtük. Evidencia volt, hogy kortárs szemlélettel dolgozzunk a Múzeum talpraállításán, de …

A tervnek része volt a Reneszánsz Csarnok feletti káprázatos, rácsostartós „loft" térben egy többcélú rendeltetésű terem-gondolat megvalósítása, olyan pozícióban, ahonnan csorbítatlan körpanoráma tárul Budapestre. Egy olyan gondolat, melyért az egész munkát érdemes lett volna elkezdeni. Ez a kitekintés csorbult ismét, ami a Glóbuszon mindenütt világszám lehetne. Ez párosult volna magának a Reneszánsz Csarnoknak a restaurálásával, „felfegyverzésével", amely tér most csupán ráncfelvarrást kapott. Érdemi eredménye a pompás Román Csarnokéval vetekedhetne. Annak a teremnek a megújítása sorolódott fedezet hiányában ismét hátrébb, amelynek az értékeit - és a most elvégzett falkutatások alapján immár bizonyítottan - a háború utáni években csupán  lemeszelték.
A koncepcióterv evidenciája volt továbbá, hogy a Városligetben fosszilis energiahordozó égetése helyett a Múzeumépület teljes energiaellátását megújuló alapokra helyezzük.

A kérdés, hogy mi még a „fejleszteni való … a külföldi műemlékes beruházásokhoz képest?"
Ezeken kívül az is, hogy ha csoda folytán adódna még forrás e munka folytatására – nem az idők végezetéig, hanem a szerzőt érintő véges terminusra is tekintettel –,  nem lehetek már a terveim tervezője, mert a referencia munkám indítása több, mint hat évvel korábban történt. A közbeszerzés képtelensége ez, jogi túlterjeszkedés. Egy kivételezett jogászi kör csűri-csavarja a feltételrendszert, amelyre a szakmának már rálátása sincsen.

A „Szépmű" tervezés több, mint három évtizede indult, minimum 10 alkalommal kellett megküzdeni azzal, hogy ugyanazt a feladatot az idők folyamán tervezheti-e más-más elgondolás alapján 10-15 különböző építész. Hogy egyáltalán érvényesíthető-e a szerzői jog?
Mindenki hunyja be most a szemét, és egy pillanatra képzeljük el az elképzelhetetlen eredményt! Itt az egyebekről nem beszélve, számos múzeum és mintegy 150.000 m2 egyetemfejlesztés tapasztalatával idegen erőforrás után kell keresgélnem, hogy egyáltalán egy ilyen felhívásra ajánlatot tudjak benyújtani. Ha idegen erőforrás van, az már más tészta. Akkor is, ha a delikvens azon a területen még semmit se alkotott.

Ha valaki az általam leírtakról úgy vélekedik, hogy az csupán önös meditáció, úgy Őket én ezúton megkövetem. Ha a „mea culpát" elégedetten magukévá tették, tisztelettel kérem, hogy hozzám hasonlóan az érintettek is tartsanak önvizsgálatot.  

Zárva soraimat, szép, egészséges, eredményekben gazdag esztendőket kívánok Mindenkinek!

Mányi István, építészmérnök

Célokról és tanulságokról

2020 az ABUD-nál az innováció, a hatékonyság, a határok nélküliség és egy hihetetlenül jó nemzetközi csapat éve volt. Mi szerencsére sok előnyt tudtunk kovácsolni a vírus miatt kialakult digitális átállásból, így is csökkentve például a CO2 lábnyomunkat, de ennek köszönhetően erősödött meg nálunk a nemzetköziség, és ezzel együtt a legjobb szakemberek bevonása is Ecuadortól Indiáig. 

Miről fog szólni 2021?

Még több innováció, új területek meghódítása, jelenlét már 7 országban, léptékváltás a fenntartható épített környezet alakításában. Még több szociális és környezeti fókusz a munkáinkban és kutatásainkban, a holisztikus szemlélet, a különböző területek egységként kezelése – és ezáltal hatékonyabb fellépés a klímaváltozással szemben – a fő cél.

Dr. Reith András PhD, építész – Advanced Building and Urban Design

Tervezésről, életterekről, tudatosságról és rugalmasságról

2020-nak egy új, friss stratégiával vágtunk neki, aminek a középpontjában a léptékváltás, nagyobb méretű projektek tervezése és kivitelezése állt. Az eredeti ütemezést, elképzelésünket márciusban teljesen elfelejthettük. Ezt el kellett fogadnunk, viszont így az év végén azt látom, hogy már a jó úton haladunk, folyamatosan érkeznek megkeresések és megrendelések újabb piacokról, ahol eddig nem voltunk jelen. A tervezés ebben az időszakban is a legfontosabb feladat, nem csak építészeknek, hanem minden vállalat számára. Az tud versenyben maradni, aki a külső, negatív (és pozitív) hatásokkal együtt képes tervezni.

Huszár András, építész – Hello Wood

Már évek óta tervezünk és építünk kabinokat, kisházakat, és láttuk, hogy a kereslet is fokozatosan növekszik. 2020 viszont rendkívül meggyorsította ezt a növekedést, látjuk az érdeklődésekből, hogy az elszeparált helyiségek iránti kereslet óriási ugrást mutatott a korábbi évekhez képest. A koronavírus minden iparágra nagy hatással volt, nincs másként ez az építészettel sem. Átértelmeződtek a közösségi terek, az épületek elrendezése, irodák funkciója és összességében az életterek, ahol mindennapjainkat töltjük. Sokkal több időt töltöttünk otthonunkban, mint bármikor korábban. Ez a trend 2021-ben folytatódni fog, az építészek feladata pedig, hogy megoldást találjanak, nem csak rövidtávon, hanem 20-30 éves távlatban is.

Pozsár Péter, építész – Hello Wood

Az elmúlt év koránt sem volt zökkenőmentes, viszont nem szeretek a negatívumokon rágódni, inkább a dolgok pozitív oldalát nézem: 2020-ban közel 500 hazai és nemzetközi megjelenést szereztünk a projekteinkkel, a Workstation kabinunk és a Kabinka is közönségkedvenc volt a legnagyobb építészeti, design és lifestyle oldalon. Ez az egész csapatunk sikere: építészek, projektmenedzserek, kommunikációs embereink, back office. Eltűnnek a piacról az érték nélküli termékek, szolgáltatások, ugyanis a fogyasztók egyre tudatosabbak. Ezt a trendet a koronavírus csak meggyorsította, viszont azt ajánlom mindenkinek, hogy fókuszáljon a saját erőforrásainak optimális felhasználására, csináljunk jó termékeket, jó okból, jó dizájnnal, ami valós problémákat oldanak meg.

Ráday Dávid, designer – Hello Wood

2020 az eddigi legizgalmasabb évünk volt, nagyon sok kihívást hatékonyan és bátran kezeltünk és közben teljesen új cégműködés alapjait helyeztük le. Nagyon büszke vagyok, hogy minden változásra gyorsan és éretten reagált a csapat. A következő 10 évünkben is a kisérletezgető tudatosság, nemzetközi terjeszkedési ambíció és további izgalmas termékek- és szolgáltatások fejlesztése fogja jellemezni a Hello Woodot. Idén is tovább bővülünk, 12 új pozícióban keressük a hasonlóan gondolkodó kreatív tervezőket és mérnököket. Meggyőződésünk, hogy a rugalmasság, és innovációba vetett hit és a folyamatos fejlődési elvárás magunkkal szemben, olyan biztos alap ami minden válság alatt erősebbé tesz.

Tóth Krisztián, igazgatóság elnöke – Hello Wood

A rendszer hiányáról

A városi rendszerek meggyengülése az igazi tanulsága az elmúlt évnek, a vírus a városok társadalmi és gazdasági szövetére hatott legerősebben. A teljesítményüktől függő bevételek elmaradása éppúgy sújtotta, mint az állandó törvénymódosítások során elszenvedett veszteségek. Bebizonyosodott, hogy nem lakáshiány, hanem “lakhatási rendszer" hiány van, jelentős városlakó rétegek csak nagy nehézségek árán férnek hozzá. A szegény rétegek lakhatását nem az új lakások építése és annak támogatása oldja meg. Más lehetőségük viszont nincs a lakáshoz jutáshoz, ezért nem műszaki hanem intézményi választ kell adni. Ezeket meglévő strukturális konfliktusokat a COVID kierősítette. 

Ebben az évben klímakonform térhasználati módok kerültek elő, például a kísérleti kerékpáros sávok. A városoknak nem volt módja más téren a kísérletezésre az állami együttműködés hiánya és forráselvonás miatt nem vált lehetővé számukra a “visszatérésre" való felkészülés. A klímaszabályok az ország nagy részén nem megvalósíthatók a jelenlegi formájukban, és így tovább mélyül az ország kettészakadása. A feladat tehát a strukturális változások megindítása, a magyar lakásállomány helyzetbe hozása oly módon, hogy az ország minden részében biztosítva legyen mindenki számára az egészséges (klímatudatos) lakhatás. 

Alföldi György DLA építész, urbanista

Az elérhető lakás víziójáról

A Velencei Biennálé 10 évvel ezelőtti mottója a „Kevesebb esztétikát, több etikát" volt. A mindenki által helyeselt gondolat iránti lelkesedés hamar alábbhagyott, néhány kisléptékű tervet leszámítva az építészet maradt a korábbi kerékvágásban. Ezt a recesszió is erősítette, bár akkor azt gondoltuk, hogy annak pozitív hatásai is lehetnek: a válság elmúltával olyan lakásokra lesz szükség, melyek nem a vállalkozói tömegtermelés termékei, hanem a hozzáadott építészeti (nemcsak esztétikai) értékek által válnak eladhatóvá. A valóság azonban nem ezt mutatta: a lakásépítés sem esztétikai, sem etikai oldalról nézve nem újult meg. Ehhez társult az építés költségeinek ugrásszerű emelkedése, melyet a kormányzati intézkedések (családok segítése, áfacsökkentés) sem tudott ellensúlyozni. Kritikus ponthoz érkeztünk: az elérhető lakás víziója egyre távolabbra került.

Ha megkérdezzük az embereket, mit várnak el a lakókörnyezetüktől, egyszerű válaszokat kapunk: biztonságot és tisztaságot, illetve több zöldfelületet és alacsony fenntartási költségeket. Az utóbbiakban van elsősorban szerepe az építésznek, melyekhez hozzávehetjük a megfizethető lakásárat is. Elődeink biztos kézzel tervezték és építették a 60-80 cm vastag téglafalakat, melyek ma is megfelelő keretet adnak életünkhöz, még akkor is, ha energetikailag avultnak tekinthetők. A Japánból indult metabolizmus jogos igényeket fogalmazott meg: az egyre gyorsuló és változó világnak már nem 100 évig működő házakra van szüksége. Az elmúlt több mint fél évszázad ennek ellenkezőjét bizonyította: a különböző korokban épült házak is be tudják fogadni a modern kor igényeit, a lakóházak tereit továbbra is elsősorban az ergonómia határozza meg. Kérdés, hogy nekünk is van-e biztos tudásunk, hogy milyen anyagokat, szerkezeteket válasszunk a szinte átláthatatlan kínálatból, tudjuk-e, hogy milyen költségei, megtérülése van az alacsony energiájú házaknak, a passzívházaknak, vagy az aktív, energiatermelő épületeknek? Melyiket válasszuk ezek közül? Célzott, gyors és a gyakorlatban közvetlenül használható kutatásokra van szükség, hogy mind az építészek, mind a megbízóik tisztában legyenek a döntések lehetőségeiről. Ha a lakásépítés pusztán a piacgazdaság egyik eleme marad, az lassan kialakuló, de mély társadalmi feszültséget fog jelenteni.

Perényi Tamás, építész, oktató – BME Lakóépülettervezési Tanszék

A találkozások mivoltáról

A Terasz Csoport Egyesület számára az idei év lehetőséget adott rá, hogy megtapasztaljunk olyan helyzeteket, amiket magunktól sosem próbálnánk ki. Rá kellett jönnünk a „távmunka" és a „távrendezvény" a kreatív szakmákban nem működik és nem is működhet. Az alkotó kisközösségek számára fontosak a találkozások, eszmecserék. A vizuális ábrázoláshoz kötődő Design Hét Győr nem vihető át az online térbe úgy, hogy az atmoszférája is megmaradjon. A tárgyak, épületek virtuális megismerése sosem lehet a főopció, mivel az mindig kicsit hamis. A kis rendezvényeket viszont látnunk kell amellett, hogy csendesebbek, emberközelibbek is. A jövőben talán a nagy rendezvények helyett a kisebb létszámú találkozásokra érdemes fókuszálnunk, ahol alkalmanként akár mélyebb értékek is átadhatóak. 2021-ben ismét időszerű lesz elővenni a szakma és ezen belül különösen a fiatal építészek képviseletét és foglalkozni azzal, hogyan adhatunk teret nekik.

Terasz Csoport Egyesület

Köszönjük szépen minden válaszadónak, hogy közreműködésükkel létrejöhetett a publikáció! 

A cikk első része itt érhető el.

Összeállította: Hulesch Máté, Pleskovics Viola, Sulyok Georgina, Sütöri Laura, Winkler Márk