A BME Építészmérnöki Karán diplomázottak körében végzett felmérésről

A BME Építészmérnöki Karán a közelmúltban diplomázottak körében végeztek felmérést, hogy megtudják milyen szakmákban sikerült elhelyezkedniük és mi a véleményük a képzésről. A kapott eredményeket Dr. Becker Gábor elemzéséből ismerhetjük meg.

Előzmények

A Műegyetem Építészmérnöki Karán a kétciklusú képzést és ezzel a máig futó tantervet 2005-2006-ban dolgoztuk ki, 2007-ben vezettük be, így 2012-ben diplomázott az első olyan évfolyam, amelyik az új program alapján végzett. Az akkori vezetésnek sikerült elérnie, hogy nem csak megmaradt, de domináns maradt az ötéves képzésünk, de nekünk is be kellett vezetnünk a kétciklusút is, így a hallgatók kb. 75%-a az osztatlan, míg fennmaradó része a BSc képzésben kezdte meg tanulmányait. Akkor a tantervben a korábbiakhoz képest a következő jelentősebb változások történtek:

• a korábbi kemény „középiskolás” kezdés helyett bevezető (pl. Statika helyett Bevezetés a tartószerkezetekbe), és az első perctől kezdve készségfejlesztő tárgyak is (pl. Térkompozíció) indultak,
• az addigi három, egymástól tananyagában alig eltérő szakirány (tervező, szerkezetes, urbanista) helyett két valódi, jól megkülönböztethető szakirány jött létre: tervező és szerkezeti,
• általában nőtt a tervezési tárgyak kimérete, a tervezési szakirányon jelentősen csökkent a műszaki tárgyaké,
• a változások a mai tervezési tárgyak több, mint felét érintették, sok új tárgy jött létre pl. Térkompozíció, Tanszéki terv 1-2, Kiskomplex, Tervezésmódszertan stb.
• a tárgyak kiméretének változása összesen 32%-nyi volt¹,
• a később sokat kritizált szakirány választás egyfajta szelekciós céllal került be a tantervbe.

A tanterv készítése a hazai és külföldi képzések áttekintése és az itt diplomázottak körében végzett TÁRKI felmérés alapján, az összes elvi lehetőség megvizsgálásával és alapvető célmeghatározásokkal kezdődött. A program mélységében és részleteiben a tanszékvezetői értekezletek során sok vitával alakult ki bő egy év alatt.

A bevezetés óta eltelt idő esedékessé tette a revíziót, a 2014-es dékánváltáskor az új kari vezetés meg is hirdette, hogy új tantervet kíván készíteni. Korábbi tapasztalataink alapján mihelyt mód nyílott rá, javasoltuk felmérés(ek) készítését a jelenlegi oktatásunkról, de erre nem volt igény. Jobb híján szakfelelősként magam láttam neki a munkának, hiszen a Műegyetem hatályos Képzési Kódexe ezt gyakorlatilag kötelezővé is teszi a szakfelelős számára.²

A felmérés és a kérdőív

Ha valamin változtatni, újítani akarunk, akkor először fel kell mérni a meglévő állapotot, minél szélesebb körű áttekintést kell kapni a jelenlegi helyzetről. Oktatási program esetén két alapvető csoport megkérdezése tűnik célszerűnek: egyrészt a vizsgált tanterv szerint az intézményben végzettek köre nyújthat értékes információkat, hiszen ők még jól emlékeznek oktatásunkra, és már vannak közvetlen „beválási” tapasztalataik; másrészt a „vevők”, akik a nálunk diplomázottak munkáltatói, alkalmazói, akik a frissen végzettek tudását, gondolkodásmódját meg tudják ítélni, azt szembesítik saját elvárásaikkal, elképzeléseikkel. Ez a gondolatsor meg is határozta a feladatot: a nemrég diplomázottak és a szakmagyakorlók körében kell felmérést készíteni.

Előképül a Kar megbízásából a TÁRKI által 2002-03-ban végzett közvélemény-kutatás³ és a Rostás Zoltánnal közösen 2013 novemberében a Magyar Építész Kamara küldöttgyűlésén közzétett⁴ és a jelenlévők nagy része által kitöltött kérdőív szolgált. A módszertan tehát a korábbi felmérésekből részben adott volt, „csak” aktualizálni kellett a kérdéseket a mai helyzetre, és adaptálni a webes környezetre. Jelen cikkünkben a vizsgált tanterv alapján diplomázott hallgatók körében végzett felmérést ismertetjük.

A webes felületen kitölthető kérdőív hivatkozását 664 mail címre küldtük ki, ezek a tanulmányi idejükből származó nyilvántartásunkban szereplő címek voltak, amiket azóta feltehetően sokan megváltoztattak, illetve elhagytak. A beérkezett értékelhető válaszok száma 139, ami 21%-ot jelent. Ez az arány közvélemény-kutatási szinten jónak mondható, bár mi kicsit többre számítottunk. Ezzel együtt a válaszadók száma és adatai alapján a válaszok alkalmasak arra, hogy azokból következtetéseket vonjunk le Karunk és oktatásunk megítélésére.

A felmérési kérdőív három fő kérdéscsoport köré szerveződik:

1. az első körben a válaszadók adatai felől érdeklődtünk, hogy képet kapjunk helyzetükről, körükről,
2. a második csoportba tartozó két kérdéssel röviden az Építészmérnöki Karról kértük ki véleményüket,
3. a harmadik kérdéscsoport foglalkozott magával az oktatással, kérdezett rá egyes aspektusaira.

Igyekeztünk a kérdéseket egyszerűen feltenni és a számukat minimalizálni, mert közismert, hogy pár percet általában hajlandók az emberek egy kérdőívre szánni, de 15-20 perces igénybevétel után exponenciálisan csökken a válaszadók száma. A visszajelzések alapján ebben nem voltunk igazán sikeresek, többen jelezték, hogy 20-30 percet is rá kellett szánniuk a megválaszolásra, sőt volt, aki 45 percről számolt be (hosszabb szabadon megfogalmazott kommentárokkal).

A válaszadókról

A válaszadók egyetlen kivétellel az osztatlan képzésen diplomáztak, 56,5 %-uk nő, és 54%-uk a tervezési szakirányon tanult; 67,9% jó, 14,3% jeles, 17,9% közepes minősítésű diplomát kapott. Ezek az adatok nem térnek el jelentősen az évfolyamok átlagos adataitól, tehát a minta nagyjából reprezentatívnak tekinthető.

Kicsit bővebb értékelésre érdemes a válaszadók főfoglalkozás szerinti megoszlása: 1. ábra. A válaszadók 52,9%-a tervezésben dolgozik, 5-5% kivitelezésben, oktatás-kutatásban és pályaelhagyó, a többi nem szignifikáns, nagy a szórás. (Az egyéb kategória önmagában nem értelmezhető.) Bár nem rendelkezünk megbízható háttér információkkal, az mégis kijelenthető, hogy a vizsgált időszakban végzett hallgatók összességének 52,9%-a ebben az időszakban nagy valószínűséggel nem tudott elhelyezkedni a tervezésben, tehát a válaszadók halmaza ebből a szempontból valószínűleg nem tekinthető reprezentatívnak. A későbbiekben tehát figyelembe kell vennünk ezt az eltolódást: a válaszadók körében a tervezéssel foglalkozók nagy valószínűséggel túlreprezentáltak.

Az Építészmérnöki Karról

Ebben a részben mindössze két kérdést tettünk fel, az első szabadon megválaszolható: Mi a legfontosabb négy jelző, amivel a Kart illetik szakmai/baráti társaságban? A válaszok elég nagy szórást mutattak, de egyértelműen kiugró volt a nehéz (33 említés), a kemény (15) és az elméleti (11) jelző, de 6-6 említést kapott a színvonalas, az éjszakázás és a kreatív szó is.

A második kérdésben a Kar tanszékeinek a saját szakterületükön belül elfoglalt szerepére, súlyára, szerettünk volna rákérdezni, amikor a következő kérdést tettük fel: Ön szerint ma a Műegyetem Építészmérnöki Karának oktatói a szakma mely területein töltenek be vezető/élenjáró szerepet? Jelöljön meg legfeljebb 5 szakterületet, és „osztályozza”! Az osztályzatokban megnyilvánuló válaszok átlagát a 2. ábrán látjuk: első helyen az épületszerkezeti tervezés és szakértés szerepel (3,99), a másodikon az építész tervezés (3,81), a harmadikon a tartószerkezeti tervezés és szakértés (3,02), a negyediken az építészettörténet (2,94) átlag „osztályzattal”. A középmezőnyben szerepel a műemlék felújítás és szakértés; az épületfizika, épületenergetika, komfortkövetelmények tárgykör; valamint az urbanisztika, várostervezés. A 3. ábrán a vélemények megoszlását ábrázoltuk.

Az Építészmérnöki Karon folyó oktatásról

A harmadik rész foglalkozik oktatásunk megítélésével.

A válaszadóra is jellemző kérdést tettünk fel elsőként, amikor a legkedvesebb 3 tantárgya felől érdeklődtünk. A válasz feldolgozása értelmezést is kívánt, amit az ábrán is jelöltük: az egyes kategóriákhoz odarendeltük a jobbára oda tartozó, szó szerint nem egyező válaszokat is, pl. a magasan vezető Komplex tervezés tárgyhoz soroltuk azokat a válaszokat is, amik egyenként (komplex 1,2,3) említették egyes változatait, illetve azt az említést is, ahol a komplex ZH-t nevezte meg legkedvesebb tárgyaként. Némi meglepetést okozott, hogy a második helyen az Épületszerkezettant nevezték meg a válaszadók, még úgy is, hogy itt (nagy számuk és eltérő tartalmuk, oktatási módjuk miatt) nem vontuk össze a tárgyakat: az Épszerk 7 és 8 önmagában is 11, ill. 7 említést kapott. Hasonlóan kezeltük a tartószerkezeti tárgyakat is, ha ezeket összevonjuk, összesen 17 említés jut rájuk. Az értelmezés módszere természetesen vitatható, ezért is jelöltük be az adatokat az ábrán, így többféle módon is lehet őket értékelni. (4. ábra)

A válaszadók hiányérzetére kérdeztünk rá a következő kérdésben: Ön szerint milyen ismeretek, szakterületek hiányoznak a mi oktatásunkból? Kérem, sorolja fel a négy legfontosabbat! Az első hat említés: építész informatika (33) – ez markánsan kiugró érték –kivitelezés (17), jogi háttérismeretek (15), anyagismeret (15), pénzügyi, gazdasági ismeretek (14), kommunikáció (14). Kettő 11 említést kapott, a többi ez alatt van, ami négy említési lehetőség figyelembe vételével már nem igazán szignifikáns.

A következő kérdés ennek lényegében a fordítottja: Véleménye szerint melyek azok a tudásterületek, amelyekre a továbbiakban kevésbé lesz szükség, amelyeket kisebb súllyal kellene/lehetne kialakítani? Itt is 4 területet lehetett megnevezni. A válaszok megoszlása igen határozott: markánsan kiugrik a szabadkézi rajz 38, és az építészettörténet 35 említéssel, a középmezőnyben szerepel az ábrázoló geometria, a filozófia, és a szilárdságtan (13-13), az épületgépészet és a közgazdaságtan (11-11).

A szakmagyakorlás és a tanult ismeretek kapcsolatára kérdez rá a következő kérdés: Munkája során milyen szakmai ismereteket használ, illetve használna? A válaszok a tervezői munka ismeretében nem meglepők: hétköznapi munkája során kiugróan a legfontosabbnak a CAD (4,62), majd az épületszerkezeti (4,04) ismereteket, valamint a jó tervezési készséget (3,34) tartotta a válaszadók többsége, de viszonylag magas „osztályzatot” kaptak a kivitelezési és beruházási (3,29), a rekonstrukciós-épületfelújítási (3,13), az ökológiai-fenntarthatósági (3,09) és az építési jogi és menedzsment (3,07) ismeretek is.

Az 5. ábrán az osztályzatok számtani közepét - és mivel ezen a válaszsoron érdemes egy kicsit alaposabban is elgondolkodni - a 6. ábrán az osztályzatok megoszlását mutatjuk be. Jól látható, hogy az első négy kérdés kivételével az osztályzatok meglehetősen megoszlók.

A kredit rendszerű képzés elvileg nem ismeri a szigorlatokat: ha egy tananyag ismeretéről beszámolt a hallgató, akkor azt később semmilyen formában nem teszi vizsgálat tárgyává. A kétciklusú képzés bevezetésekor a Műegyetemen a karok többsége (a záróvizsgák kivételével) elhagyta a szigorlatokat, de pár éven belül sok helyen kiderült, hogy a megszerzett tudás integrálását, alkalmazási képességét a kredit jellegű osztályozási rendszer nem ellenőrzi, nem ösztönzi. Az Építészmérnöki Karon annak idején tudatosan ragaszkodtunk a szigorlatokhoz, és most természetesen adódott a kérdés, hogy vajon ezek beváltották-e a hozzájuk fűzött elvárásokat, megfeleltek-e elképzelt céljuknak. Ennek felmérésére szolgált a következő kérdés, ahol a kari tantervben szereplő négy alapszigorlat beválására kérdeztünk rá oly módon, hogy az egyes alapszigorlatokra vonatkozóan 4 állítás közül lehetett választani:

1. a szigorlat többletterhelést jelentett, de egyeseknek alkalmat adott az addig tanultak áttekintésére,
2. a szigorlat nagy terhet jelentett, de módot adott az addig tanultak összegzésére, összefoglalására,
3. a szigorlat nagy terhet jelentett, de fontos volt, kényszerített az addigi ismeretek összefoglalására, új összefüggésbe helyezte a tanultakat,
4. a szigorlat fölösleges volt, nem volt semmi értelme.

A válaszok elég határozott különbséget mutatnak a szigorlatok megítélésében: a 2. állítással a legtöbben a szilárdságtan (51) és az építészettörténet (49) szigorlatok esetében tudtak azonosulni, de az utóbbi 29 válaszadótól a 4. megállapítást kapta; az épületszerkezettan szigorlat kapta a legtöbb (66) 3. megállapítást viszonylag sok (44) 2.-kal, míg a tervezési szigorlatra a 4. megállapítás volt a jellemző (78), 31 db 1. véleménnyel.

A specializáció lehetőségének biztosítása régóta téma a Karon. A nyolcvanas években elvileg négy, a kilencvenes években három, a törzsanyagtól csak kis mértékben eltérő szakirány volt, a kétciklusú képzés bevezetésével ebből kettő, de markánsabban elkülönülő lett. A tapasztalatok összegyűjtése során több modell vetődött fel, és erről is megkérdeztük a megszólítottakat. Először hat állítás közül lehetett választani, amelyekből a következő kettő ugrott ki markánsan:

• Jó lenne, ha már az egyetemen legalább négy irányban szakosodhatnának a hallgatók, pl. tervezés, kivitelezés-ingatlanfejlesztés, szerkezettervezés, településtervezés (50),
• A specializációk helyett a fakultatív és kötelezően választható tárgyak arányát bővíteném, amivel igen sokféle érdeklődési kör rugalmasan kielégíthető lenne (45).

Ezek után rákérdeztünk a törzsanyag szerintük szükséges arányára, amire a legtöbb szavazatot (32) a 75%-os arány kapott, de a válaszok szórása nagy volt. Ebből arra következtetünk, hogy a válaszadókat nem különösebben foglalkoztatta az utóbbi kérdés, és az űrlap kitöltése során (így a vége felé) nem mélyedtek el benne.

Örök téma, hogy az egyes ismereteket milyen súllyal, mekkora kiméretben kell tanítani. A következő két kérdés erre próbált választ kapni két formában: az első a tudásterületek súlyára kérdezett rá, a második a klasszikus „több-kevesebb” kérdés volt.

A kérdés: Képzésünk az életre, a szakmagyakorlásra kíván felkészíteni. Meglátása szerint milyen súllyal kellene szerepelniük a mellékelt ismereteknek az építészmérnöki képzés egységes részében? Kérjük, súlyozza a területeket 5 és 0 közötti súlyszámokkal! (5-nagyon fontos, 1-még éppen szükség van rá, 0-nem tanítanám). A válaszok osztályzatainak számtani közepét a 7., megoszlását a 8. ábrán mutatjuk be.

Az osztályzatok kiegyenlítettek, úgy tűnik, hogy a válaszok kellőképpen meggondoltak, de legalábbis nem szélsőségesek. A korábbiak fényében nem meglepetés, hogy az élen a CAD és IT ismeretek állnak (4,69), ezt követi az építészeti tervezés és az épületszerkezettan egyaránt 4,53-mal. Az ezt követő „felső közép” tartományban közel azonos súllyal szerepel az ökologikus építés, energiadesign (3,46), az építési jogi és szerződési ismeretek (3,36), az építéstechnológia, szervezés (3,33), az építőanyagok (3,30) és az épületrekonstrukció (3,28), majd kicsit leszakadva a tartószerkezeti tervezés (3,18). Bár cikkünkben törekszünk az adatok objektív közlésére, most mégsem állhatjuk meg, hogy ne kommentáljuk: az első kilenc helyre sorolt tudásterületből nyolc (az IT vitatása esetén is hét) a műszaki tárgykörbe tartozik, és mindezt azok a válaszadók súlyozták így, akik között a tervezésben dolgozók aránya 53%, és a kivitelezésben, oktatás-kutatásban 5-5%-uk dolgozik, a többi nagyon kis mértékben van képviselve.

A tárgyak kiméretére vonatkozott a következő kérdésünk: ha a kérdezőn múlna, mely tárgyakból tartana több, melyekből kevesebb órát? A válaszokat a 9. ábrán ábrázoltuk: markánsan több CAD ismereteket tanítana 120 válaszadó (kevesebbet mindössze egy!), a következő a gazdasági, jogi és pénzügyi ismeretek (70/45/25 – többet/nem változtatna/kevesebbet), az építőanyagok (64/54/22), a többet tanítanék dominál még az építéskivitelezési és szervezési ismeretek (58/67/15) tárgykörben is, míg határozottan kevesebbet tanítana építészettörténetből és művészettörténetből (66), rajz, ábrázolás és vizuális ismeretekből (60), matematikából (56), statikából és szilárdságtanból (52).

A formális kérdések közül az utolsó arra kérdezett rá, hogy a válaszadó megítélése szerint mennyire korszerű ismereteket közvetítettek az egyes tárgyak. A lehetséges válaszok az egyes tárgy(körök)re: elavult, korszerű, előremutató. Elavult minősítést kapott az építőanyagok (80), a munkahelyek építészete (76), az építéskivitelezés, szervezés (63), és az épületgépészet és épületfizika (62). Előremutató minősítésből első helyen szerepelt a várostervezés, urbanisztika 25-tel, 24-et kapott a középülettervezés és az épületszerkezettan, és 16-ot a lakóépülettervezés.

A statisztikailag viszonylag jól feldolgozható kérdések után három szabadon megválaszolhatót is feltettünk:

1. Ha van rá elképzelése, kérjük, írja le egy-két szóval, hogy min változtatna feltétlenül a képzésünkben!
2. Mit tartana meg mindenképpen a képzésünkben?
3. Ha van még mondanivalója, és egy kis türelme, kérjük, saját szavaival írjon néhány sort a képzésünkkel kapcsolatos véleményéről, javaslatairól!

Ezek feldolgozása szinte lehetetlen, legfeljebb böngészgetni érdemes bennük. A feltétlenül változtatni valók között élen jár a szakirányválasztás, aminek rendje azóta többször és alaposan megváltozott, és a szakirányok közötti terhelésbeli aránytalanság; sokan említették a túlterheltséget, az oktatott anyag, azon belül is a lexikális túlzott mennyiségét, egyes oktatók gyakorlati élettől való elszakadását – míg mások pedagógiai képzetlenségét, a kar életének zártságát, belterjességét, a tanult anyag nem kellő mélységű integrálását, a szakágak komolyabban vételét a diplomatervezésnél, a gazdasági szempontok (a tervezett objektum költsége) teljes negligálását, a tanszékek közötti rivalizálást, a túl nagy hallgatói létszámot; sokan javasolták az oktatás lényegesen gyakorlatiasabbra való átalakítását, ugyanakkor a konkrét felhasználható tudás helyett többen az elvekre, a logikus gondolkodásra helyeznék a súlyt – de számos egyéni sérelem, észrevétel is bekerült a sorok közé.

A megtartandók között szerepelnek tárgyak, pl. szabadkézi rajz, komplex, műszaki tárgyak, de sokan írták a képzés kettősségét és a művészeti/műszaki tárgyak egyensúlyát; többen említették az alkotó hetet, a magas elvárásokat, a képzés sokoldalúságát, a személyes konzultációk lehetőségét, az oktatók és hallgatók személyes kapcsolatát, az erős mérnöki oldalt, a jó műszaki tárgyakat, a K épületet, a szabadon választható tárgyak motivált légkörét, a tervezési tárgyakat és fokozatos felépítésüket, a tanárok odaadó munkáját, segítőkészségét, a nyitottságot és az értékek őrzését.

A vélemények, javaslatok között sok az előbbiekkel való átfedés, pl. a túlterhelés, a sok elaprózott tárgy, a sok lexikális tananyag, a pedagógiai képzés fontossága, a túlzott követelmények; de többen dicsérik az élenjáró (tapasztalt, elismert, mások szerint az oktatók hallgatói véleményezésén az élmezőnyben szereplő) oktatókat, egyesek a Solar Decathlon projektet; többen pozitívnak tartják a megkérdezésüket, néhányan felvetik, hogy nem a tárgyak kiméretével, hanem a tartalmával van tennivaló, hogy nem szerencsés a tervezés fetisizálása, néhányan úgy vélik, hogy a jelenlegi képzést az oktatók érdekei határozzák meg, többen jobb együttműködést tartanának kívánatosnak a tanszékek között, szerepel a más karokkal való együttműködés lehetősége, több szabadon választható tárgy, javaslat műtermek alapítására, és van aki konkrét munkamódszert ajánl a tanterv és az egyes tantárgyak felülvizsgálatára.

A kérdőív összeállításakor tőlünk telhetően törekedtünk az objektivitásra, és a vélemények minél szélesebb körű begyűjtésére. Utóbbinak az lett az ára, hogy kissé hosszúra sikerült, aminek feltehetően az a következménye, hogy csak a megszólítottak alig több, mint ötöde töltötte ki. Ezzel együtt meg vagyunk győződve arról, hogy – a bevezetőben is említett korlátokkal – a felmérés jó alap lehet nemrég végzett hallgatóink oktatásunkról és intézményünkről alkotott véleményének megismerésére.

A felméréseket a Google erre a célra fejlesztett és szabadon felhasználható kérdőív-rendszerével készítettük tavasszal, feldolgozásával nyáron készültünk el. A cikkünkben ismertetett eredmények online részletesebben is megtekinthetők az alábbi oldalon.

Köszönet:
A szerző ezúton is köszönetet mond Medvey Boldizsárnak, az Épületszerkezettani Tanszék mérnöktanárának a kérdőív digitális előkészítéséért és feldolgozásáért.

Becker Gábor – egyetemi tanár, az Épületszerkezettani tanszék vezetője, az Építészmérnöki kar korábbi dékánja

Hivatkozások
1. Dr. Domokos Gábor kimutatása 2006-ban az akkor véglegesített tantervi változásokról.
2. BME Képzési Kódex 5.§ 3. és 4. bekezdés.
3. TÁRKI Építészmérnökök – Adatfelvétel és Kutatási összefoglaló tanulmány, 2002-2003, az adatfelvételt egy munkacsoport készítette, a tanulmányt írta Lepsényi Ágnes
4. Kérdőív a szakmagyakorlók számára – kiosztva a Magyar Építész Kamara 2013. november 15-én tartott tisztújító küldöttgyűlésén. Szerkesztette Rostás Zoltán és Becker Gábor