Épületek/Örökség

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház felújítása

2024.02.05. 07:58

Megújult az eredetileg 1861-1865 között épült debreceni Csokonai Nemzeti Színház. A rekonstrukció terveit közös koncepció mentén, de a vasfüggöny vonalában kettéosztva készítette a Kovács Péter DLA vezette Archiko építésziroda és Tisza András Építész Műterme – előbbi a közönségforgalmi terekre, utóbbi a technológiai területekre koncentrálva – míg a belsőépítészeti terveket a T1 STUDIO jegyzi. A színház rekonstrukcióját a vezető tervezők mutatják be.

A közösségforgalmi terek

1857-ben Szkalnitzky Antal vonata Berlin felé robogott. Az ambiciózus fiatal felvételt nyert a berlini Bauakademie őszi szemeszterére. Aligha gondolta akkor, hogy 1861-ben, 25 évesen már a debreceni színház tervezését fogják rábízni. Ha gondolta volna, már akkor elkezdi a nem kis tudást igénylő felkészülést, amit akkortájt a már viszonylag bőséges és precíz német szakkönyvek, a professzorok és az utazások tudtak megalapozni. Útba ejtette Drezdát, az 1841-ben elkészült Semperopert már láthatta.  Bár 1857-ben Gottfried Semper Zürichben oktatott, a tankönyvi tudásbázis bizonyítja, hogy fia, Manfred Semper összeállításában megjelent 1904-es Handbuch der Architektur (Vierter Teil/6. Halbband/Heft 5) színházakra vonatkozó kötete, mely 523 oldalon taglalja a színházak tervezési elveit, szerkesztési szabályait. Valószínű, hogy ennek a könyvnek az előzményei már az 1860-as években is léteztek, hiszen a kor operaházait, színházait precíz alaprajzokkal, metszetekkel, színpadgépészeti rajzokkal bemutatni aligha lehetett korábbi előzmények nélkül.

Miről is szólhat egy színházi szakirodalom. A színház, vagy opera lelkét a nézők terei és a színjátszás terei határozták meg. Két külön világ, a vasfüggöny vonalában elvágva.

A Semper könyv legszebb és legbeszédesebb lapjai a hosszmetszetek. Mutasd meg a hosszmetszetet, megmondom ki vagy. Erről olvasható le a szerkesztésre jellemző legtöbb adat. A színházat jellemző szerkesztést azonban általában a nézőtér szerkesztéséhez kötik, mely tankönyvi értelemben lehetett "Glockenform, Lyraform, Hufeisenform, Kreis, Ellipse", azaz harang, lyra, patkó, valamint a kör és ellipszis formák változatai, de mindegyik változatban szoros összefüggésben a láthatósággal és az akusztikával.

Hogy Szkalnitzky hol szerezte a színháztervezéshez szükséges tudását, pontosan nem tudjuk. Még a berlini tanulmányai alatt nyert egy tervpályázatot, a Frankfurt am Main-i koncert és díszterem azonban nem épült meg. A hazai sajtó nem egyszer túlozva számolt be sikereiről, így valószínűleg a Vasárnapi Újság 1860 november 4-i száma keltette fel személye felé a debreceniek figyelmét. Ők ugyanis akkor találták meg a mai Kossuth utcán fekvő színháztelket, melyre Ybl Miklós már két változatban is tervezett koncepció szinten épületet. Ekkor jelenhetett meg a nemzeti önrendelkezés változó jogrendszerében tervpályázat kiírására vonatkozó szabály, amit azzal próbáltak teljesíteni, hogy az újságban megtalált fiatal Szkalnitzkytól is kértek tervet. Ybl ekkor visszalépett, így 1861-ben már Szkalnitzky tervét ismertetik, olvasható, hogy a színház "patkó formára lesz építve".

1861 és 1865 között a debreceni színház megépült. Érdekes, hogy Charler Garnier operaháza vele egykorú, 1862 és ’74 között készült, részletezettségét és nagyságát tekintve érthetően tovább tartott az építés.

Szkalnitzky öntöttvas oszlopokat tervezett a mellvédek vonalában, ez alól az első emeleti szinten kiugratott nézősor volt kivétel, de sajnos ezt a konzolt is levágták az építés alatt.  A férőhelyszámot és a láthatóságot máig tartó kritika érte. Másik hiányosság, hogy a nézőtér szellőzése sosem volt megoldva, ami jelentősen csökkentette a mű és a befogadó közötti kapcsolatot. Ezektől eltekintve a belső tér impozáns és akusztikailag is kiváló volt.

A Semper könyv külön taglalja a megérkezés és a színházi előcsarnok tereit. A bécsi Hofburgtheater a császár, az uralkodó osztály és a polgárság külön útvonalára szerkesztett, a legpompázatosabb a Garnier Operaház, ahol az előcsarnok lépcsőtereiben a hölgyek és urak interakciója külön előadás. A beérkezés és a felvezetés tehát fontos. Hogyan sikerült ez Debrecenben? A levéltárban található tervek szerint Szkalnitzky a kocsiáthajtó után háromboltíves előcsarnokteret tervezett, csak ezután következett a nézőtérre felvezető lépcső. Ezt a végső terveknél lecsökkentették, így a beérkezés után rögtön a lépcső következett, ami miatt eltűnt annak a lehetősége, hogy a nézők találkozzanak, ez már csak a nézőtéren volt lehetséges.

2018-ban, amikor a rekonstrukció tervezését elkezdtük, Tisza Andrással azt tartottuk hatékonynak – a főbb döntéseket azért közösen hozva –, ha a két építész iroda a vasfüggöny vonalában elvágva az épületrészekre külön fókuszál, a belsőépítészek, Csavarga Rózsa és Török Szabolcs Bence természetesen mindkét részre. Irodánk ezért főleg az eddig ismertetett területeken létrejövő beavatkozásokat koncipiálta.

De mi volt a koncepció gondolati alaptézise? Első lépésben többször bejártam az épületet, de használható mentális térképem csak egy hét után alakult ki. Az egész egy labirintus volt, a színházi szakmáknak lakóhely és nagyüzem egyben. Mint egy kisváros, mely folyamatosan alakulóban van. A régi és az új történeti rétegek egymásra rakódnak, a dramaturgiák és a színpadtechnológiák átalakulnak. Nem lehet elvárni az állandóságot, de a rétegződésekkel jól lehet építészeti koncepciót alakítani. A színház építéstörténete is a folyamatos átalakulást tükrözi, hiszen 1865 után több fázisban készültek hozzáépítések, 1898-ban pl. előre hozták a menekülő lépcsőket, amitől az épület aránya is megváltozott, az északi oldal, a színpadi zóna a zsinórpadlással pedig még 1957 és ’65 között, valamint 1981-ben is jelentős átépítésen esett át.

Azzal az attitűddel, hogy a tér történeti értékeit megtartjuk, úgy avatkoztunk be, hogy egyfajta rétegzettség elvén bontottunk és kiegészítettünk. Igyekeztünk mindent megérteni, ami előttünk történt és a megtisztított korábbi rétegekre egy új, de szervesen illeszkedő réteget létrehozni.

Az előcsarnok terét teljesen átalakítottuk. Az alapelv egy nagyobb, világos, a városi térrendszerhez kapcsolódó foyer kialakítása volt. Az eddig középen lévő lépcső két oldalra kifordult, a lépcső helyén és mögött új térlehetőségeket fedeztünk föl. A kocsiáthajtót beüvegezve szélfogóként csatoltuk az előcsarnokhoz. Mivel a bejárat erőteljesebb funkciócsoport lett, azt új alaprajzi szintként vezettük be, tekintve, hogy a földszint egyébként is egy szinttel magasabban volt a tér szintjénél.

A korábbi és az átalakított előcsarnoki tér

A feladatkiírás szerint a nemzeti színház státusznak megfeleltetve 600 férőhelyre kellett a nézőteret bővíteni. A nézőtér alatt hatalmas gépészeti teret hoztunk létre, mely fölött a teljesen átszerkesztett földszinten a korábbinál jóval több ülőhelyet helyeztünk el, mivel az oldalpáholyok is kikerültek. A legnagyobb vállalás az oszlopok eltávolítása volt. A körfolyosón átdugott acélgerendákra konzolos erkélyeket helyeztünk vissza eredeti geometriával, azzal a nehézséggel, hogy az erkély mellvédek kivitelezés alatt is a helyükön maradtak. Átalakítás előtt 350 olyan ülőhelyre adtak el jegyet, ahol a láthatóság működött. Az új nézőtér 578 ülőhelyet, zenekari árok fölött további 66 ideiglenes ülőhelyet tartalmaz, a zenekari árok fölötti színpadszint prózai előadás esetén a nézőtéri szintre süllyeszthető, ez esetben az ülőhelyek száma 644.

A régi és az új nézőtér

A térgeometria változása mellett mindvégig kérdés volt, hogy a proscenium nyílás fölötti színészportrékat ábrázoló fafüggöny és a mennyezeten látható 1962-es emblémaképek mennyire szervesülnek a tervezett összképhez. Az utóbbival könnyebben barátkoztunk meg, de mivel mindkettőről a restaurálásukat "erősen" javasló szakvélemény készült, ezért a színészportrék is a helyükön maradtak. Érzékeny terület a belső tér konzervált fenntartása és a technológia egyidejű kiszolgálása. Sem a hangosítás, sem a világítás nem képes, vagy csak nagyon kis mértékben kompromisszumokat kötni. A hangdobozok és a reflektorok elhelyezése után a belső kép változik. A bécsi Ronacher Theater és a Burgtheater műemléki szempontból őrzött nézőtereiben sem sikerült ezeket eltüntetni, ezt megértve mi is csak finomhangolással próbálkozhattunk. A reflektorok a karzat zónában nem kevés helyszíni mintáztatás után a fekete álmennyezetbe süllyesztve viszonylag jól eltűntek, a proscenium nyílás előtt viszont a hangosítással együtt vállaltan megjelennek.

Kovács Péter DLA építész

A technológiai területek

Mint már említve volt, a két építész iroda az alapvető koncepcionális kérdéseket megbeszélve, de az épületet "fizikailag" szétosztva külön foglalkozott a közönségforgalmi és a technológiai területek felújításának problémáival, amelyekből mi főképp az üzemi terekre összpontosítottunk.

Tudjuk, hogy a színház építésére még tervpályázat keretin belül is több elképzelés született, a kor meghatározó építészei az új debreceni színház kapcsán különböző helyszínekre is letették kézjegyüket, melyekből Szkalnitzky Antal 1861-ben készített terve került megvalósításra. Az előzményekként elkészült valamennyi színháztervben a közönségforgalmi terek aránya nagymértékben eltolódik a kiszolgáló területek rovására. Szkalnitzky az első, aki a színpad köré már megfelelő méretű üzemi tereket is tervez.

Valószínűsíthetően költségcsökkentési okokból mégsem épült díszletraktár a színházhoz, ennek hiánya vezetett a későbbiekben az első nagyobb épületbővítéshez 1869-ben. Ekkorra ugyanis kiderült, hogy a kisszínpad díszlettároló kapacitása már nem fedezi a színház igényeit ezért ez a tér egy kétszintes épületrésszel lett megtoldva, a földszinten egy díszletraktár, az emeleten pedig tetőbevilágítókkal kialakított festőterem létesült.

1952-ben ismét bővítésre került az üzemi terület, elnyerve a máig meglévő alaprajzi kontúrját. A keleti oldalra díszletraktár, a nyugati oldalon pedig próbaszínpad létesült, alatta a kiszolgáló hivatali helyiségekkel. 1961-62-ben megmagasították és átépítették a zsinórpadlást, valamint megszüntették a karzati négykarú lépcsőket, helyükre mindkét oldalon vizesblokkok, feléjük próbatermek létesültek. 1978 és 1982 között elkészült az utolsó nagy épületbővítéssel is járó felújítás az üzemi területeken, a magas attikájú tetőszakaszokat alacsony hajlásszögű magastetőkkel lefedték, a festőműhely helyére balett terem került, keleti oldalon az új díszlettár felé kórusterem, a nyugati oldalon a próbaszínpad felé öltözők létesültek.

A jelenlegi felújítás tervezésekor ezen területeken a nagy díszletraktárat, a balett próbateremet és a kartermet eredeti helyén meghagyva, de mai köntösbe öltöztetve strukturáltuk újra. Továbbá a földszinti kis díszlettár helyére egy tömör polcos tárolórendszerrel kialakított jelmezraktár került, a próbaszínpad az újonnan megnyitott Csokonai Fórum épületébe stúdiószínpad formájában születhetett újra. A színészbüfé az alagsorból a földszintre költözött, és közvetlen funkcionális megközelítéses kapcsolatba került az Ady térrel. Kibontva az alatta lévő földfeltöltést új pinceszintet hoztunk létre, ahol színházüzemi tárolóterületeket alakítottunk ki.

Kihasználva a régi kisszínpad relatíve nagy belmagasságát egy új vendégfödém behúzásával két szinten női-férfi öltözőblokkokat alakítottunk ki, főként a vendégtársulatok színészei-zenészei-táncosai számára.

Megállapítható, hogy a nagyszámú átépítések mindig az aktuális technológia számára szükségesen biztosított terek kialakítása okán a színház üzemi területeinél az eredeti jól átlátható, logikus térrendszer felborulását eredményezték, ezért a mostani tervezés során elsődleges szempontok közé tartozott az üzemi területrészeken egy tiszta funkcionális rendszerre szervezett alaprajzi struktúra megalkotása is.

Szkalnitzky színháza korának legmodernebb színháztechnológiáját foglalta magába, annak színpadgépészetét Mühldorfer Vilmos, a coburgi színház gépészeti és díszítési igazgatója tervezte. A technológia az akkori barokk színházi mintán alapult, érdekesség viszont, hogy az eredeti terveken már szerepelt a színpad és a nézőtér elválasztására a tűzbiztos vasfüggöny. Azonban az épület eredeti, 1865-ös átadásáig a vasfüggöny az anyagi fedezet hiánya miatt nem kerülhetett beépítésre, ezért a későbbiekben azt a tervezett pozícióba már nem tudták elhelyezni, így az a színpadnyílás belső oldalára, a portált keretező festett függöny mögé került. Ez a látszólag problémamentesnek tűnő megoldás a jelenlegi felújítás fázisában egy nagyon komoly fejtörést okozott...

Természetesen a jelenkori fejlesztéssel az egész játéktér és a teljes szcenikai rendszer át lett alakítva és korszerűsítve lett. A pinceszinten a színpad alatt egy új alsószínpadot alakítottunk ki. A tér középső részének lesüllyesztésével helyet kapott egy 13-m átmérőjű két gyűrűből álló dobforgó rendszer, ami egy zongoraemelő pódiumon keresztül közvetlen kapcsolatba került a zenekari árokkal. A hagyományos kenderkötelekből készült kézi ellensúlyos húzók helyett gépi húzók kaptak helyet a zsinórpadláson, és a többletterhelések miatt a tetőszerkezetet acél rácsostartókkal erősítettük meg.

A jelenlegi tervezés során a külső helyszínről érkező díszletek beszállíthatóságának kérdését is meg kellett oldani. Eddig az épület nyugati oldalán egy lépcsővel, rámpákkal kialakított téren keresztül történt a díszletek bejuttatása az épületbe, leküzdve a közel 2,70 m szintkülönbséget a külső terep és a belső színpadszint között. Ennek a térnek a helyére lett beépítve egy díszletszállító technológiai emelő, amellyel meg lehetett oldani a díszletek bejuttatását a külső terepszintről mind az alsószínpad, mind a színpad szintjére.

A felújítás egyik váratlan meglepetését – mint már utaltam rá – a vasfüggöny nem eredeti terveknek megfelelően elhelyezett pozíciója szolgáltatta. Kiderült, hogy a vasfüggöny felső síkja és a nézőtéri festett függöny mögötti területen a határoló épületszerkezeteknél nem teljesül a színpad és a nézőtér, mint kötelezően elválasztandó terek között a tűzszakaszra előírt tűzgátlási követelmény. Viszont a vasfüggönyt és annak függőleges mozgatási pályáját nem lehetett geometriailag megváltoztatni, így a kb. 7 cm-es résben kellett a színpadnyílás teljes szélességében közel 8 méter magasságú felületén a tűzgátlást épületszerkezettel biztosítani. Rengeteg ötletelés és gondolkodás után csak egy fix kivitelű vízhűtéssel ellátott tűzgátló függöny alkalmazásával lehetett megoldani a problémát.

Reményeink szerint a mai legjobb tudásunk szerint tervezett és kivitelezett színházépület hosszú ideig biztosítja majd a debreceni színjátszás tradicionális otthonát.

Tisza András építész

Belsőépítészet

Egy műemléki színház belsőépítészete összege mindannak, amit a tértervezésről e szakma megjeleníthet, szenvedélyesen lavírozva a részletek és a nagy totál látványok között. A műemléki környezet, a modern technikával ötvözött játéktér és a klasszikus nézőtér szín- és anyaghasználati, hangulati egységének megteremtése igazi kihívást jelentett a debreceni Csokonai Nemzeti Színház esetében.

A Csokonai Színház magyar színpadi és operajátszás palettáján egyedülálló szerepet töltött be már az 1865-ös megnyitásakor is. E komoly örökség átültetése a mai igényeknek megfelelő térszövetbe új közönségforgalmi renddel, színészközpontú terekkel, műszaki háttérrel gyakorlatilag komplett újratervezést igényelt. A színháztér jelentősen megnövekedett nézőszáma nem csak a nézőtéri székek újfajta elrendezésében adott rendkívüli fejtörést, de a teljes közönségforgalmi terület kialakítására hatást gyakorolt: új ruhatárakat, mosdóterületet, nagyobb pénztárat és főbüfé pultokat, új előcsarnoki büfét igényelt, valamint az információs felületek teljes átgondolását. Az előcsarnok teljes újragondolása sosemvolt lehetőségeket teremtett akadálymentesítéssel, a megérkezés eleganciájának biztosításával.

A tervezés folyamán elsődleges szempont és irányelv volt a kiemelt és védett terek fokozott hangsúllyal és gondossággal történő kezelése és megvédése. Ennek is köszönhetően legfőképpen a színháztermi nézőtér, a főbüfé és az előcsarnok eredeti díszítései a szakrestaurátorok munkájának hála a teljes pompájukban ragyognak.

Ugyanakkor ezeken az építéskori, eredeti "fókuszelemeken" túlmenően az épület belső térelemei és felületei meglehetősen vegyes és az eredeti karakterhez nem illeszkedő összképet mutattak. Ez arra ösztönzött minket, hogy a meglévő és megőrzendő értékekhez olyan kiegészítéseket alkossunk, melyek a történeti terek egységes felfogású kiegészítéseként mind az építés korának kézműves gondolkodásmódja mentén, mind a mai kor használati igényei és értékszemlélete felől nézve is értelmezhetőek legyenek

Ez a kettős gondolkodás érhető tetten például az ide tervezett egyedi vörösréz fogódzók iparművészeti igényességű kialakításán, a folyosókat sávosan tagoló és egyben egységesítő akusztikus tölgyfa ajtószerkezetek részletképzésén, a betervezett bútorozási megoldásokon egyaránt. A korábbi sötét burkolatok helyett alkalmazott törtfehér mészkő és terazzo padlófelületek a belső tereknek tisztaságot és ünnepélyességet adnak, és egyben logikailag összekötik azokat a külső városi tér szintén mészkő felületeivel, segítve az előcsarnok és a térkapcsolatok "sokolvasatú" értelmezését.

A példaként felsorolt felületek a kézművesség és iparművészet mai megnyilvánulásai, melyek nem stílusjegyek utánzásával és megidézésével, hanem a megalkotásukban rejlő analóg szellemi és fizikai folyamatok, valamint a részleteikben megtapasztalható összetettség mentén keresik a kapcsolatot a megmaradó eredeti díszített elemekkel és téri struktúrákkal.

A belső terek megfogalmazásában kiemelt szerepet játszanak az olyan egyedi installációk, mint például az előcsarnokba fejlesztett egyedi függesztett csillárok, melyek az előcsarnokot domináló karakterelemek, vagy mint a főbüfében található díszítőfestő művész által készített aranyozott falfelületek, melyek a mennyezeti eredeti díszítőfestés absztrakt kiegészítései.

A tervezési kihívások egy fontos dimenziója a színházi élethez kapcsolódó téri értelmezések sora. A tervezett épület lehetőségei mentén megnyílik a külvilág felé, tereit és tevékenységét a városi köztér felületeire is kitolja. A nyitottság és vonzerő biztosítása érdekében a bejárati zónák transzparensek, a bejárat fókuszában a színházi patkó falára helyezett nagyméretű LED-fal közvetíti a belső tartalmakat.

A terek kialakításában, műszaki előkészítésében nagy hangsúlyt kapott a többcélú és rugalmas működés biztosítása: a hagyományos színháztermen túl rendezői szándék esetén az előcsarnok, a főbüfé, de az említett városi előtér is a színház eseményterévé válhat. Ez alapján kapott a teljesen átformált kari terem mobil eltolható emelvényt, így a terem síkpadlós és lépcsős használata is biztosított. A balett-terem többcélú próbateremként, de akár kamarateremként is hasznosítható, dedikált öltözőkkel, előtérrel, de hasonlóan rugalmas elvek mentén lett kialakítva a földszinti új színészbüfé is.

A színház közönségforgalmi területeinek világos és sötét karakterjegyei tudatosan formáltak. A megérkezés itt egyben egy átlényegítő, felkészítő útként is felfogható, amely során a közönség kiszakadva a "hétköznapokból" léphet be a színház misztériumába. A terek világos-sötét átváltozásai is ezt a folyamatot segítik. A folyosón elhelyezett nagyméretű tablók a belső színházi élet kivetülései, a fekete-fehér nyomatok egyfajta időtlen pillanatkép-kollázst képeznek a színház által átadott tartalmakról.

A folyosón és a nézőtéren alkalmazott vöröses padlizsán szín a klasszikus operaszínház vörös bársonyának szín-igazítása a hely adottságaihoz. Egyrészről az operavörös színnel szemben semlegesebb kifejezője a "nemzeti színház" funkció pluralitásának és széles spektrumú repertoárjának, másrészről mind identitás-képző lehetőségei miatt, mind a meglévő történeti felületekhez való illeszkedés szempontjai szerint is előnyösnek tűnt alkalmazása.

A nézőtéri elrendezés teljes átalakításával együtt annak anyaghasználata is kiemelt jelentőségű. Ennek mentén az akusztikus falburkolatra került tapéta burkolatok, a tömör kőrisfa padló, az egyedi nézőtéri és színpadfüggönyök, a szőnyegek, könyöklők, az ide fejlesztett zsöllyeszékek, valamint minden kapcsolódó elemek nagy szerepet kaptak a meglévő értékeire építő, de újfajta téri minőség megteremtésében.

Csavarga Rózsa, Ferenczy Noémi díjas belsőépítész tervező
Török-Szabolcs Bence DLA okleveles építészmérnök, belsőépítész tervező

A cikk a Színpad folyóirat XIX.évfolyam, 3. számában megjelent, a szerzők által írt írások szerkesztett, rövidített változata.

Szerk.: Hulesch Máté