Emberek/Interjú

A felújított Nemzeti Múzeum

2002.05.23. 12:48

Nyilatkozik Dávid Ferenc művészettörténész, Dobozi Miklós és Rosch Gábor építész - az interjút Kalmár Gabriella készítette

A budapesti Nemzeti Múzeum, mely a Múzeum körúton áll, közvetlenül a Kálvin térnél, 1837-1846 között épült. Kétszáz évvel ezelőtt, 1802. november 25-én Széchényi Ferenc a magyar nemzetnek ajándékozta gazdag gyűjteményét, megteremtve ezzel a Nemzeti Múzeum létrejöttét. A Pollack Mihály tervei szerint emelt klasszicista múzeumot az egész magyar történelem, muzeológia és tudomány épületének szánták. Itt kapott helyet a könyvtár, de itt indultak a történelmi, művészeti, néprajzi és természettudományi gyűjtemények is. Ezért ma elmondhatjuk, hogy ez a múzeum teremtette meg valamennyi országos múzeumunk alapját.

A gyűjteményi anyagok felszaporodtak, így idővel külön vált a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Természettudományi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár. Nagy lehetőséget teremtett a múzeum fejlesztéséhez, hogy 17 évvel ezelőtt, 1985-ben a Széchényi Könyvtár mai helyére költözhetett, s ez fokozódott, amikor a Természettudományi Múzeum is saját, különálló épületet kapott. Így lett meg a lehetősége annak, hogy az épületbe költöztessék a budavári palota "A" épületből a Legújabbkori Történeti Múzeumot, s a Nemzeti Múzeum a magyar történelem múzeumává válhatott.

 

 

Az építéstől eltelt 160 év alatti "ad hoc" intézkedések s a gyűjteményi anyagok túlzsúfolása miatt a sokszor kényszeresen átalakítgatott épület 1986-ra igencsak megért a felújításra. A gyűjteményi anyagok újrarendezése, a múzeumi technikák fejlődése elodázhatatlanná tette az épület rekonstrukcióját. A mai európai múzeumok nem csak a kutatásnak és a kiállításnak adnak helyet, hanem fontos szerepet játszanak abban, hogy látogatóik könnyed, közérthető tanulási lehetőséget kapjanak. Így a múzeumok sokkal jobban figyelembe veszik a látogatók igényeit, teret adnak a szabadidő kellemes és hasznos eltöltéséhez, ezért fontos, hogy az ezeket kiszolgáló egységek szintén helyet kapjanak egy korszerű múzeum épületében.

A múzeum történelmi hátteréről és a felújítást megelőző feltárási munkákról Dávid Ferenc művészettörténészt kérdeztem.

Dávid Ferenc: A Nemzeti Múzeum a magyar történeti kincsek legjelesebbjei közé tartozik, építészeti műként is és jelentéstartalmában egyaránt. Mára azonban, a kor előrehaladtával és a múzeum helyzetének megváltozásával, elért abba a korba, amikor szükségszerűvé vált a felújítás. Ez persze az idő közben bekövetkezett átalakítások restaurálását is jelenti, hiszen az elmúlt közel 160 év alatt többször is felújították az épületet.

Minden restaurálási folyamat jellemző az adott korra, bármennyire is tisztelettel nyúl az épülethez. A 19. század utolsó harmadában a klasszicizmust szegényesnek találták, így az első és igen jelentős átépítést már 20 évvel az épület átadását követően elvégezték, amikor kialakították a díszlépcsőházat Lotz Károly és Than Mór festményeivel és a korra jellemző igen gazdag díszítéssel. Az épület homlokzata is megváltozott, az üres falfelületeket végigkváderozták.

1926-1928-ban Kismarty-Lechner Jenő felújítási munkái nyomán a magyar klasszicizmus azon jegyei érvényesültek, amik az egyszerűséget, a valós építészeti vonásokat fejezték ki. A tervező a belső díszes részeket megpróbálta visszafogni, a díszek egy részét lefestették vagy visszabontották, s az épületet fehérre és meleg sárgára festették. A mostani restaurálást hosszas, aprólékos feltáró munka előzte meg, ahol a restaurátorok megkeresték a régi színeket, átfestéseket, ornamenseket és az épület belső karakterét megadó, de időközben eltűnt részleteket. Például Pollack a kiállító terekben a párkányokat, boltozatokat nagyon finom zöldes és barnás tónusú ornamentikával látta el.

 

A homlokzati feltárásnál kiderült, hogy az épület színezése szinte összemosódik a kőtalapzat színével. Tehát az egész úgy néz ki, mint egy magas kőtalapzaton álló klasszikus épület. Sem a díszítmények sem a szobrok színe nem tér el az alap színétől. A klasszicizmus egyik igen jellegzetes vonása ez, melyben csakis a forma fejez ki minden gondolatot.

Mind a homlokzatnál, mind pedig a belső terek feltárásánál sikerült megtalálni az eredeti festés részleteit, s ennek alapján egész biztosan kijelenthetjük, hogy a 19. század végén a múzeum a most helyreállított színekben volt látható. Talán meglepő a Pollack féle klasszicista terek visszaszínezése, ahol a visszafogott fehér helyett szürkés-zöldes, a kupola térben pedig rózsaszínes ornamentikákkal dúsított színeket tártunk fel. A főlépcsőház is visszakapta eredeti színeit, amely ma meghökkentően erősnek tűnik, mondhatni drámai hatása van.

Tehát elmondhatjuk azt, hogy az 1920-as évek magyar klasszicizmusképe után a mi korunk ismét fogékony a sokféleség iránt, és ennek megfelelően állította vissza mindazt, amit évtizedek során az átépítésekkel, átfestésekkel elődeink eltűntettek.

 

Hogy valójában hogyan is zajlott az épület felújítása, arról legtöbbet a KÖZTI Rt. két építésze, Dobozi Miklós és Rosch Gábor tud mesélni, akik ez első pár év után átvették az épület felújításának tervezését és irányítását.

KG: Hogyan kapták meg a megbízást az épület rekonstrukciójára?

Rosch Gábor: Az épületen 1952-1965 között a KÖZTI-nél Borsos László építész tervezett átalakításokat, majd 1965-1975 között a BUVÁTI tervezői dolgoztak belső átalakításokon. Közel egy évtizedes kimaradás után, 1985-ben újra a KÖZIT-t bízzák meg átfogó részletes rekonstrukciós tanulmány készítésével. Akkor még nem volt közbeszerzési eljárás. Eleve nem is volt olyan tervezőiroda, amelyik ilyen nagy volumenű műemléki helyreállításban járatos lett volna. A KÖZTI-nek pedig már voltak referenciái, mivel más nagy múzeumok, kastélyok felújításának tervezését is a KÖZTI végezte. Személy szerint mi 1995-ben vettük át a múzeum felújításának tervezését.

Dobozi Miklós: A felújítás tervezését tulajdonképpen a KÖZTI RT-on belül mi is megörököltük, a rekonstrukciós vázlatterveket ugyanis még Siklós Mária építész készítette, de 1994-ben nyugdíjba ment. Mivel volt már referenciánk műemléki helyreállításban, ezért minket bíztak meg a további tervezéssel.

Az 1990-es évek elején készült egy rekonstrukciós program az épület felújítására, mert addigra kiürült az épület több szárnya. A leglényegesebb volt a tető újrafedése rézlemezzel, hiszen az első világháborúban a rezet felhasználták hadi célokra s horganyzott vaslemezzel pótolták. Másik ilyen fontos lépés volt az épület alagsori falak vízmentesítése. Az igen érdekes úgynevezett AET aktív rendszer alkalmazásakor a katódon a só és a nedvesség kíválik, és gyűjtő edénykékbe folyik. Ezzel a módszerrel sikeresen kiszárították a falakat. Régebben az állandó nedvesség miatt a pince dohos volt, a szinte használhatatlan helyiségeiben ma bármilyen funkció elhelyezhető.

Ezek után következhetett a belső terek helyreállítása. Mindenhol törekedtünk arra, hogy az eredeti térsorokat állítsuk vissza. Az 1920-as években Kismarty-Lechner Jenő által létrehozott tetőtéri bővítés azonban továbbra is megmaradt.

 

KG: Mi az, amit láthat a közönség a rekonstrukcióból?

Dobozi: A múzeum külső arculata, homlokzatai, a hatalmas portikusz nem változott meg. A kapun belépve hatalmas térsorba érkezünk, melynek része az előcsarnok, a kupolaszint alatti tér a "Rotonda", az emeletre vezető díszlépcső és az emeleti kupolatér. Ezt végigjárva lehet eljutni a díszterembe, és ezen a térsoron keresztül jut el a látogató az összes kiállító terembe.

A díszterem-sor mutatja legkevésbé a pollacki elképzeléseket, ugyanis Pollack idejében sem főlépcső, sem a műmárvány burkolatú oldalfal, sem a díszes festett fa mennyezet nem készült el. Az Ybl Miklós által épített és a most teljes fényében pompázó díszes későeklektikus lépcsőház belerobban a Pollack által elképzelt, visszafogott architektúrájú térsorba. A kupolatér architektúrája is 19. századi. Ez a tér is visszakapta eredeti színezését és ornamentikáját. A díszterem, mely Pollack tervei alapján készült el, s amely közel negyven évig, a parlament megépültéig a felsőház gyűlésterméül szolgált, szintén felújításra került. Ez a terem a bejárat feletti portikusz mögött található.

KG: Mi változott az átépítés illetve restaurálás folyamán?

Dobozi: Pollack célja az volt, hogy a kiállító tér szolgálja a bemutatni kívánt tárgyakat és ne az építészeti architektúra uralkodjék. Ezért a rekonstrukció is ezt a szándékot vette figyelembe.

Rosch: A mai kiállítás sokkal színesebb, sokkal szebben elrendezett és sokkal bőségesebb területen van, mint a régebbi.

Dobozi: Nagyon sok olyan tér volt, ami régebben a rendeltetésének megszűntével, vagy az intézményi nyomor következtében (3 intézmény lakta az épületet) áldozatául esett az intenzív átépítésnek, darabolásnak. Ez már oly mértékű volt, hogy alapjaiban megváltoztatta az épület belső struktúráját. A kényszer-átépítéseket megszűntettük, helyreállítottuk az épület hajdani térszerkezetét.

Rosch: A déli udvar alatt hatalmas új kiállító terem létesült, a lapidárium, az eddig hely hiányában nem kiállítható római anyag bemutatására. A reprezentatív tér változó szintmagasságú. Ide helyezték át az előcsarnokból a balácai mozaikpadlót is.

Dobozi: A történelmi térsorok helyreállításán kívül a múzeum bővítését három helyen lehetett megoldani. Egyrészt a Lechner által az 1920-as években elkezdett tetőtérbeépítés folytatásával, amely mára a teljes harmadik emeletet elfoglalja. Itt gyűjteménytárak és a restaurátor műhelyek egy része került elhelyezésre.

A további bővítési lehetőség a két belső udvar terepszint alatti beépítéséből adódott. Így épülhetett meg a már említett Lapidárium, az északi udvar alatt pedig a műtárgyak bemutathatóságát és konzerválását segítő restaurátor műhelyek sora és még egyéb múzeumi raktár, valamint kiszolgáló üzemi részek.

Rosch: Az üzemi részek még nem készültek el teljes egészében, több egység túl van a tervezésen, melyek kialakítása a következő egy évben fejeződik be. Az eddig elkészült részek a fotótár, fegyvertár, hangszertár és a régészeti könyvtár, a történeti képcsarnok, textil restaurátor és gyűjteménytár.

 

KG: Mivel a múzeum nemcsak kiállítási részt foglal magában, hanem itt vannak elhelyezve a gyűjtemények is, statikailag jelentett-e ez valamilyen problémát?

Rosch: A legfölső emeleten, ahol nem téglaboltozat volt, hanem későbbi, acélgerendás szerkezet, ott nagyon kicsi volt a födém teherbírása. Új födémszerkezetet kellett tervezni, nagyon magas acéltartókkal, hogy ezt az óriási tömörített raktárterhelést el tudja viselni. Az alsóbb szinteken, ahol Pollack idejéből származó tégla boltozatos födém van, lényegesen nagyobb a terhelhetőség.

Dobozi: Az épületnek nagy szerencséje, hogy eredetileg is múzeum céljára készült. Abban az időben is a nagyobb fesztávú szerkezetek létesítése volt az igény, de a már akkor is meglévő gyűjtemények (pl. ásványtár) hihetetlen módon terhelték a tartószerkezetet. A fizikai követelmény és a klasszicizmus ellentmondását, a nagy ívű tartószerkezetek látványát Pollack remekül megoldotta, mégpedig úgy, hogy nagyon lapos tégla boltozatokat készített, amelyeket dupla héjalású fiók boltozatokkal erősített meg. A boltozatok íves - mely a klasszicizmustól idegen volt - optikai hatását úgy csökkentette, hogy a boltozatokat illuzionisztikusan festették ki, s ezzel a nagyon lapos boltozatot majdnem vízszintes menyezetté változtatta. Egy-két helyen sikerült visszaállítani ilyen jellegű festéseket, de sajnos ezek nem restaurált, hanem rekonstrukciós festések.

KG: Milyen egyéb fejlesztésekre van még szükség ahhoz, hogy azt lehessen mondani, teljes mértékben elkészült a Nemzeti Múzeum felújítása?

Rosch: Igen nagy problémát jelent még a bejárathoz vezető nagy lépcsősor felújítása. Főleg azért, mert az 1960-as években egy szerencsétlen felújítás készült el, ráadásul szigetelési hiba miatt teljesen korrodált a vasbeton. Sajnos ezt vissza kell bontani és teljesen új födémet kell készíteni. Viszont kibontás után a homokkő lépcsőfokokat már nem tudjuk használni, ésmivel ilyen kőbánya ma nincs Magyarországon, s tudomásunk szerint a környező országokban sem, ezért valószínű, hogy vagy más terméskövet kell felhasználnunk, vagy hasonló színű műkövet kell készteni helyette. E felújítással együtt készül majd el az épület előtt a terepszint alatti parkoló, mely kb. 80 gépkocsi fogadására lesz alkalmas. Nagy szükség van rá, mert jelenleg a múzeumkert jelentős részét gépkocsi parkolásra használják.

Dobozi: A múzeumhoz tartozna buszparkoló is, de erre egyetlen elképzelés látszik reálisnak: a Pollack Mihály tér alatt lehetne megépíteni egy 4-5 szintes parkolót a kerület és a környékbeli intézmények (főképp a Magyar Rádió) autósainak, így a térszínen parkolhatnának buszok.

Rosch: Az Arany János szobor alatti parkoló megépítésével megindulhatna a kert rekonstrukciója is, ami már tender szintjén el is készült. A tervezők megpróbálták a kert minél korábbi állapotát rekonstruálni. Vissza kell rendezni a kert úthálózatát, fel kell frissíteni a növényzetet, és ki kell cserélni a kandelábereket is.

Tehát a felújítás még csak részben fejeződött be, a mostanáig elvégzett munkák évi 300-500 millió forintnyi beruházást jelentettek, tehát eddig kb. 4,5 milliárd forintot használtak fel.

Kalmár Gabriella

Magyar Nemzeti Múzeum rekonstrukció megvalósítói

Generáltervező: KÖZTI Rt.
Építész tervezők: Dobozi Miklós, Rosch Gábor
Belsőépítészek: Kerecsényi Zsuzsa, Schinagl Gábor
Statikus tervező: Dobráter Béla
Elektromos tervezők: Tóth Bertalan, Banai Józsefné
Épületgépész tervező: Kádas Károly (HVAC), László Árpád - B.Consulting
Restaurátor szakértő: Dávid Ferenc
Kivitelező: ARCHITEKTON Rt.
Főépítésvezető: Madas Judit
Építésvezető: Csoma Sándor
Díszítőfestő: Szebeni Nándor építésvezető
Beruházó: MŰBER INVECON Kft.