„A hozzáállásomat, látásmódomat és szellemiségemet formálták ezek az eredmények”

Az Athenaeum of Philadelphia könyvtár pályázatot hirdetett építészek számára, hogy képzeljék el az intézmény 2050-ben működő épületét. A pályázaton Palotai Dániel magyar építész is a díjazottak között szerepelt. Pályamunkáját 2015-ben a Média Építészeti Díjra is nevezte, melyen terv kategóriában díjnyertesként végzett. Molnár Zsuzsanna beszélget Palotai Dániellel.

Molnár Zsuzsanna (MZs): Az Athenaeum of Philadelphia könyvtár a jövőbe tekintett és pályázatot írt ki építészek számára, hogy tervezzék meg az intézmény 2050-re elképzelt épületét. Építészként mi keltette fel az érdeklődésedet a pályázat iránt?

Palotai Dániel (PD): Elsősorban a funkció volt érdekes számomra, azt megelőzően nem terveztem könyvtárat, sőt hasonló rendeltetésű épületet sem. A pályázati kiírás nem volt kötött, lazán kezelték a feladatot: a dokumentumok mennyisége volt megadva, valamint a szükséges tároló- és kiállítófelület mérete. Ily módon szabad kezet kaptunk. A funkció mellett a helyszín is motiváló volt. Közel tíz éve jártam először Amerikában, amikor egy hónapot töltöttem Philadelphiában. Így volt némi helyismeretem is.

 

 

MZs: Számodra könnyebbség vagy nehezítő tényező volt, hogy ilyen nagymértékű szabadságot biztosított a pályázat?

PD: Könnyebbséget is adott, de nehezítette is a munkát. Ha laza a kiírás, nehéz összemérni a pályázatokat, mert egymástól nagyon eltérő tervek érkeznek be, aminek természetesen megvan az előnye és a hátránya is. Ha azonban szigorúak a kiírás feltételei, akkor nagyon hasonló pályaművek születnek. Ilyenben is volt részem: egy szófiai könyvtár megtervezésére írtak ki pályázatot. A kiírásban szinte négyzetméterre le volt bontva, hogy melyik helyiség mekkora legyen. Ebben az esetben a városszerkezeti elhelyezkedés és a szigorú elvárások annyira megkötötték a kezünket, hogy nagyon hasonló eredmények születtek. Ideális helyzetben kereteket is szab a kiírás, de a tervező fantáziájának is teret ad.

 

MZs: A philadelphiai munkádnál maradva: egy nagyon „mozgékony” épületet terveztél. A könyvtárakban rendszerint kis kocsikat mozgató liftrendszer szállítja a könyveket a raktárak és a kiszolgálóhelyek között. Ez a rendszer javarészt az épület belsejében működik, te azonban mindezen csavartál egyet. Mi lett az eredmény?

PD: Ahogy te is mondtad, nagyon sok könyvtár használja ezt a technológiát a könyvek mozgatására, rendszerint az olvasók számára nem látható módon. Én azonban ezt továbbgondoltam, és – lévén a pályázati kiírás a jövőbe tekintett és arra kérte az építészeket, hogy 2050 könyvtárát képzeljék el – azzal az utópikus gondolattal játszottam el, hogy egy látványkönyvtárat hozok létre, ahol az emberek számára jól látható módon mozognak a könyvek az épületen belül. A liftrendszer működése nemcsak a könyvtáron belül, de azon kívül, az utcáról is látható lenne.

 

MZs: Izgalmas, hogy három korszak találkozhatott a tervezés során. A már említett jövőbeni időpont, a könyvtár épületének jelen állapota, és a múlt, hiszen egy eredetileg reneszánsz stílusban épült könyvtárépületről van szó. Miként talált egymásra a munkád során ez a három vetület?

PD: A feladatkiírásban volt egy „csúsztatás”, egy vicc. Bár valóban megvan az intézmény jelenlegi épülete, a pályázat kiírói abból indultak ki, hogy ez az épület nincs az adott telken. Ehhez érdemes tudni, hogy az USÁ-ban előfordul, hogy egy épületet tégláról téglára lebontanak, elszállítanak, és egy másik helyszínen újra felépítenek, hogy adott telkeken új épületeket építhessenek. Így a felvetés nem idegen. Visszatérve azonban a múlt, jelen és jövő viszonyára: mindez a könyvtár szellemiségében érhető tetten. Ezt a jelenlegi épület képviseli, az azonban már most látható, hogy a gyűjtemény gyarapodása miatt ez az épület nem tudja kellőképpen kiszolgálni az igényeket, így a könyvtárnak idővel költöznie kell. Ily módon a jövőbeniség kapcsán felvetett kérdés arra vonatkozhat, hogy milyen épület lesz alkalmas a szellemiség megőrzésére, a gyűjtemény tárolására, gondozására, valamint az olvasók kiszolgálására. Összetett kérdéskört kellett körüljárni a tervezés során.

 

MZs: Építészként mit gondolsz arról, hogy milyen lehetne a jövő ideális könyvtára?

PD: A jövő könyvtárát egy közösségi térként képzelem el. Olyan helyként, amely vonzza az embereket. Fontosnak tartom, hogy ne csak azok az emberek járjanak könyvtárba, akik a kutatásaik miatt veszik igénybe az intézmény szolgáltatásait. Nyújtson alternatívát az emberek számára kulturális programok terén, váljon vonzóvá könyvtárba járni.

 

MZs: Mit tehet ezért az épület?

PD: Fontosnak tartom, hogy legyen szellemisége az épületnek, legyen mögötte koncepció, amit az épületbe belépve megérez a látogató. Az én tervem esetében egy hatalmas „mozgó könyvespolccal” találkozik az ember. Ennek tiszta üzenete van, de annyira talán nem banális, hogy elmenjen mellette az olvasó. Figyelemfelkeltő, felrázza a környezetet. Amerikában a felhőkarcolók között elvész a kapcsolat az ember és az épített környezet között. Kihívás visszahozni ezt a kapcsolódási pontot, és emberközpontúbb léptéket megvalósítani a már kialakult közegben. Ez természetesen nem egy reális vágy például Manhattan belvárosában, ahol minden és mindenki magasabbra és magasabbra tör. Ennek ellenére mégis olyan megoldást tudok elképzelni, ami lazítja ezt a szigorú rendszert. Akár zöldfelületekkel, akár átmeneti szintekkel, vagy egy olyan kifordított helyzettel, mint amit az Athenaeum of Philadelphia könyvtár esetében terveztem: az olvasóteret a föld alá helyeztem, amit három hatalmas átriumon keresztül világít meg természetes fény. Az általában föld alatt elhelyezkedő raktár a föld fölé, az olvasók feje fölé került. A könyvtár funkciója ezáltal nem változik, csak egy meglepő helyzetet hoz létre.

 

MZs: Több olyan pályázaton is indultál, amelyeket könyvtárépületek tervezésére írtak ki. Az Athenaeum of Philadelphia mellett a már említett bulgáriai könyvtár tervpályázatán is megmérettetted a munkád, valamint a Barack Obama Elnöki Könyvtár és Múzeum megtervezésére kiírt pályázaton különdíjat kaptál. Mi motivál a pályázati munkák során?

PD: Az említett pályázatok esetében a kérdésfelvetést véltem fontosnak. Érdekes, hogy milyen lesz a jövő könyvtára. Izgalmas továbbá, hogy Amerikának van 23 elnöki múzeuma, de egyik sem igazán kedvelt, alacsony látogatószámmal bírnak. Kérdésként merül fel, hogy mivel lehetne változtatni ezen. Számos olyan pályázati kiírással is találkozom, amelyek esetében nem érzek hasonló kihívást sem szakmai sem társadalmi szinten.

 

MZs: A MÉD hozta siker hozott pluszt a szakmai előmeneteledben?

PD: Ezt nehéz ilyen egyértelműen megítélni. Már az amerikai pályázat után volt érdeklődés a tervem iránt, és kisebb munkákat is kaptam ennek köszönhetően. Amit azonban fontosabbnak tartok kiemelni, hogy a hozzáállásomat, látásmódomat és szellemiségemet formálták ezek az eredmények. Megtapasztaltam, hogy milyen egyedül dolgozni: elég nehéz otthon ülni órákon át és a pályázatot csinálni. Rövidtávon ez volt igazán tanulságos számomra. Ezért bíztatom a kezdő építészeket, hogy vágjanak bele hasonló projektekbe, mert tapasztalatom alapján csak profitálni lehet belőle. Megéri.

Molnár Zsuzsanna