A jövőbe mentett múlt – vertfalú ház felújítása és bővítése Velencén

„… az elkészülésnek az a módja, hogy a ház birtokosa egyúttal a ház elgondolója, elkészítője is, teszi az ilyen házat igazán családi házzá, az ilyen lakást igazi otthonná. A ház építője ebbe a házba beleteszi minden tudását, gondját, gondolatát, jóakaratát, érzését, beleteszi egyéni lelkét." – írja gondolatait majd’ száz éve Kós Károly A lakóház művészete című írásában az ember otthonteremtő képességéről, arról a többletről, mely a népi építészet saját kézzel épített házai esetében beivódott a falakba, a terekbe, a részletekbe.

Kós Károly idézett gondolatai arról az igen hosszú, nehéz, akadályokkal és dilemmákkal teli, mégis csodálatos folyamatról szólnak, melyben az első gondolatok, kérdések szépen lassan válaszokká fogalmazódnak, majd kézzel foghatóvá válnak; és elkészül egy otthon. Ma már csak keveseknek adatik meg, hogy megtalálja a helyet, ahová aztán elgondolja házát, és saját maga fel is építse azt.

Erről a kiváltságos, de küzdelmes tapasztalásról szól írásom, mely nagyívű, személyes hangvételű elbeszélése egy talált otthon továbbépítésének.

Rátalálás

Velence ófalujában sétálva igen kitartónak kell lennie annak, aki hagyományos, népi építészeti emlékeket keresgél. A robbanásszerű lakosságnövekedést megélő település drasztikus átváltozása zajlik már évtizedek óta, a településszövet tömörödésének és a falusi arculat elvesztésének visszafordíthatatlan folyamatával szinte törlődik a múlt az egykori kis halászfalu helyén. Ilyenkor még inkább felértékelődnek és felerősítendőek azok a szálak, melyek kapcsolatot tudnak biztosítani a réggel, a múlttal.

Egy ilyen szálra bukkantunk hét évvel ezelőtt egy őszi sétán. Véletlenül. Nem műemlékről van szó, sőt még csak helyi védettséget sem élvezett a több, mint 100 esztendős ház, melynek oka valószínűleg a hatvanas években végbement utcafronti és telekhatármenti homlokzati átalakításokkal keletkezett „újszerű" megjelenésben keresendő. Ekkor ugyanis a hagyományos, háromosztatú plusz kamra elosztású tornácos, vertfalú ház színezett kőporos vakolatot kapott ezen két homlokzati sávon, valamint az utcára néző tisztaszoba 2 kis ablakát egy 3 szárnyú ablakra cserélték. Az utcáról már csak a tornácajtó jelezte, hogy itt valami más bújuk meg, mint amit a szemünk elsőre látni enged, melyben bizonyosságot nyertünk, ahogy a sűrű növényzeten át bekukkantottunk a fa oszlopos tornácra, és az előtte elterülő virágoskertre a nagy diófa árnyékában, közepén a kerekes kúttal.

A házban járva egyfajta csodálatos konzervációval szembesültünk, mely meghökkentő volt az utcai nézet után. A szobák ragyogó fehérre meszelt falain szőttesek és régi fekete-fehér képek lógtak, vaskos régi fabútorok és -ágyak illata töltötte be a hűs szobákat. A fagerendás födém kitűnő állapotban húzódott végig a helyiségek sorain, nyikorgott a talpunk alatt a fapadozat. Csak áram volt a házban – az is itt-ott –, se  víz, se fürdőszoba, se konyha. Az első gondolatunk eljövetelünkkor mégis az volt, hogy ez a ház nekünk túl jó. Túl jó ahhoz, ami az eredeti elképzelésünk volt, ha a leendő otthonunkra gondoltunk: egy épp hogy még álló házat újragondolunk és a saját elképzelésinkre szabjuk azt, építészek lévén egyfajta „nagy és új alkotásként" gondoltunk rá. Viszont ez a ház készen volt, még akkor is, ha nem felelt meg a korszerű, mai házhasználati igényeknek, sőt más alighanem idejétmúltnak – leginkább bontandónak – aposztrofálta volna. De mi erőt, emlékeket, egy élet munkáját láttuk benne, mely sokkal nagyobb értéket képvisel annál, hogy bárki alapjaiban megváltoztassa. Így elbúcsúztunk.

Mégsem hagyott el bennünket a gondolat, melynek magját a ház és az udvar megragadó hangulata elvetett bennünk. Visszatértünk egy újfajta lelkülettel és nyitottsággal, és engedtünk a gondolatnak: Rátaláltunk!

Lakva ismerszik meg

A következő két év az ismerekedéssel és tervezéssel telt. A házat több, mint egy éven keresztül használtuk az eredeti állapotában, időszaki jelleggel. Ez tökéletesnek – és igen szükségesnek – bizonyult arra, hogy közel kerüljünk hozzá és valóban megértsük és megérezzük működését. Sok minden teljesen egyértelművé vált így, ami rajzasztal mellett nem biztos, hogy annyira egyszerű döntés lett volna.

A földház speciális hozzáállást, gondolkodást, tudást igényel a felújítóktól és a benne lakóktól, ez nem titok. Sajnos ma már ez a tudás nem öröklődik át automatikusan apáról, fiúra. Az én esetemben is ez történt, hiszen még úgy sem voltam már birtokában ennek a tudásnak, hogy vályogházban nőttem fel… Így kerültek elő a szakkönyvek, témában jártas szakemberekkel egyeztettünk, és persze kikértük az otthoniak véleményét. Ezek alapján no meg persze a gyakorlatban tapasztaltak mentén sok teljesen hagyományos, és néhány újszerű gondolattal fogtunk bele a munkába. Sajnos az ott lakás alatt szembesültünk vele, hogy a falak vizesednek pár helyütt. A feltárások alkalmával szerencsére kiderült, hogy nincs nagy probléma, mindössze mindenhonnan le kell vernünk a cementes vakolatot, ki kell szellőztetni a falakat, melyre hagynunk kell pár hónapot.

A kényszerpihenő jó alkalmat adott további feltárások elvégzésére, valamint a korszerű, de a földfal tulajdonságaihoz igazodó rétegrendek és részletek kidolgozására. A falak és a padló akadálytalan szellőzése érdekében körbe szellőzőlábazatokat alakítottunk ki, ezeknek ütköztettük a korszerű víz és hőszigetelt rétegrendet. A falakat mészvakolattal láttuk el kívül belül, és a belsőépítészeti tervezést is a mentén kezdtük meg, hogy ezekhez lehetőség szerint ne érjünk hozzá, ne toljunk rá bútorzatot, valamint minimalizáljuk új belső falazat kialakítását.

A gépészeti és elektromos kábelezésnél célunk volt tartani, hogy új vezetékeket ne kelljen bevésni a földfalba. Így egy könnyűszerkezetes „okosfalat" húztunk be az épület hosszába, melyre a ház megfelelő traktusmélysége adott lehetőséget. Ebben a falban fut az összes kábel és ezekre került a bútorozás. A vizes helyiségeket egy helyre csoportosítottuk ház a házban elven úgy, hogy a föld falak és új falak között légrést hagytunk, mely alul-felől így szellőzik. A fa födémet csak lenolajjal kellett átkennünk, az egykori füstös konyha részben megmaradt kürtője helyén pedig nem pótoltuk a födémet, hanem az eredeti formára utaló, szerelt kürtőt alakítottunk ki, melyet egy motorosan nyitható, árnyékolható nyílás zár, biztosítva az új térsor bevilágítását és a keresztirányú átszellőzést. A vályogház vaskos falai következtében igen hűvös tud maradni a legforróbb napokon is, de gondoltuk, hogy a fűtésszezon idejére nem árthat a kiegészítő réteg. Így a fafödém anyagtapasztására cellulóz hőszigetelést fújtunk, mely párazáró réteg nélkül is ellátja hőszigetelő funkcióját, így nem akadályozza a ház további természetes lélegzőképességét, valamint a falakra nádpalló szigetelést tettünk, melyre hagyományos eszközökkel hordtuk fel a mészvakolatot.

A belső vakolat leverése során szembesültünk azzal is, hogy a házban egy nyílás maradt meg csupán eredeti helyén és méretében; ennek pozícióját és méreteit alapul véve szerkesztettük végig az új nyílásokat, azt szem előtt tartva, hogy minden szobából kiléphessünk a kertbe. Így alakult ki a tornácra néző ablakok és ajtók ritmusa.

Az új fejezet

A hagyományos három-négyosztatú házak hasznos alapterületei sokszor szűkösnek bizonyulhatnak megváltozott házhasználati szokásaink és a belső térben eltöltött idő megnövekedésének következtében. Bővülő családként mi is ezzel szembesültünk; a földház négy traktusa megtelt a hálószobákkal és a fürdőkkel.

A bővítés irányán nem sokat gondolkodtunk, hiszen az eredeti oldalhatáros beépítésekre jellemzően – ahol az épületek egymás mögött sorakoznak – a meglévő ház mögé, annak folytatásként álmodtuk meg az „új házat". A „felfelé való gondolkodás" egyébként sem tanácsos az ilyen épületeknél: megnöveli a terheket a földfalakon és a fafödémen, valamint az átszellőztethető padlás beépítésével az épület hőtechnikai adottságai nagyban vesztenének értékükből. Az új egység így a volt gazdasági udvarban, a gazdasági épületek helyén jött létre, tengelyében a nagy diófával.

Az új házban egy nagy térbe csoportosítottuk a modernkori helyiségeket, ahol a nagy légtér, a nagy üvegfelületek a nyitottságot szimbolizálják; ide várjuk a vendégeket, sokan elférünk, gyorsan átrendezhető a szellősen bútorozott ház. Az osztott üvegfelület nem nyitható, látványában képez csupán kapcsolatot az udvarral, viszont a két bütü nyíló felületei a funkcionális ki-és beközlekedésre adnak lehetőséget. Egyúttal ezek a nyílások biztosítják a ház hosszanti átszellőztethetőségét forró napokon.

A régi és az új ház közötti lapostetős bejárat egyszerre képez elválasztást és összekötést. A szerkezetében két külön „életet élő" ház találkozásánál minimalizáltuk az összeérő felületeket, így elkerülve a repedéseket és egyéb épületszerkezeti problémákat. Ez a köztes megérkező zóna fokozatot képez a kint és bent között; a vadszőlővel futtatott pergola előtere a belső, üvegezett falú, apró térnek, melyből nyílik a két épületrész. E köztes térrész a növényzetet is engedi befutni a két ház közé, mely évszakonként átfesti a kis helyiséget.

Örökölt tudás, alkotott jövő

Az elmúlt öt esztendő alatt a használat visszaigazolta a két ház tökéletes együttműködését.

A föld házban – amit mi csak öreg háznak nevezünk – töltjük időnk majdnem felét; itt alszunk, a gyerekek itt játszanak, itt tanulnak – feltéve, amikor nem az udvaron vannak. Ez a pihenés és a feltöltődés helye. A vályogház 75 cm vastag falaival nyáron hűvös, télen kellően meleg, nagy szélben és zivatarban is csendes, igazi oltalmazó, menekülőhely. Saját bőrünkön tapasztaljuk benne a sok helyütt olvasható, hallható dicséretét népi építészetünk magától értetődő energiatudatos, öko-, bio-, zöldépítészeti tulajdonságainak, melyeket talán mégsem hangsúlyozunk kellőképpen (látva a mai új lakóépületek telepítési, tömegképzési, anyaghasználati és megjelenésbéli gyakorlatát). A keletre tájolt tornácos földházzal megörököltünk egy tudást, melyet gondosan őrzünk és ápolunk:

• a földfalak lélegeznek, ezzel természetes környezetet biztosítanak a benti tartózkodás alatt,
• a természetes anyaghasználat magától értetődő módon környezetkímélő,
• a ház tájolt, a tornácos kialakítás akkor engedi be a napot a helyiségekbe, amikor arra a leginkább szükség van
• az üres padlás hőszigeteli a házat, télen benntartja a födémen felfelé kijutó meleget, nyáron átszellőztethető,
• bekerülő gépészet megfelelő méretezésével az energiafelhasználás optimalizált, gépek nélkül is épít a megújuló energiákra,
• nem használunk sehol hűtést, nincs napelem, az áramhasználatunkat minimalizáljuk.

Az energiatakarékos, amit nem használunk!

A téli-nyári lakáshasználati szokásaink elkülönülnek. Különösen fontos ez az “új ház" esetében; a réteges fa szerkezetű épületrésznek nincs tömege, és így hőtároló képessége sem, vagyis gyorsan hűl, és gyorsan melegszik. Nyáron innen az élettér kitevődik az udvarra, télen viszont itt zajlik a családi élet nagy része, a meleget adó kályha körül.

A kert, a homlokzatokra és kerítésekre felfutó növényzet, a haszonkert a gyógynövénykerttel és a gyümölcsöskert is mind-mind ugyanolyan fontosak, mint maga a ház. Az eredeti és az újonnan telepített növényzet mögött tavasz végétől a házak szinte eltűnnek, majd újra előbújnak ősz végén a lombok hullásával. Az udvar belső "táji" környezete, a kertek az épített elemekkel egyenrangú helyet képviselnek a nagy egészben.

Első látásra és hallásra olybá tűnhet, hogy ellentétes elvek határozzák meg a két házat – mely funkcionalitásuk és anyaguk szerint igaz is lehetne. A meglévő ház nehéz, zárt, állandó, míg az új könnyű, szellős, változó. Mégis igen sok párhuzam mentén alkottunk meg az „új házat" a „öreg házat" alapul véve. A tömegképzést tekintve az új rész egy szinte levegővételnyi szünettel követi a régit, annak arányait tartva, egységes raszterkiosztásra szerkesztve. A nyugatra néző két tetőablak télen beengedi a terekbe a napot, így természetesen hasznosítva a napenergiát fűtik a helyiségeket, míg nyáron a zárt árnyékolóval kizárják azt. Viszont éjszakai kinyitásukkal mind a két ház keresztbe átszellőzik, és így hűthető. Mind a két épületrész előtt igen fontos a lombhullató növényzet tudatos közelengedése a házakhoz, hiszen ezek természetes módon árnyékolnak nyáron, télen viszont eltűnnek, utat engedve a napsugaraknak. Míg a régi házon a természetes anyaghasználat kapott jellemző, addig az új egységben tudatos választás.

Világot építünk, a magunk világát

Elbeszélésem végére érve folytatnám Kós Károly fentebb idézett mondatait: