A legfontosabb a minőség – Lengyel Márton

Lengyel Márton munkáit a minden részletre kiterjedő, komplex tervezési folyamat jellemzi. Nevéhez kötődnek az Ankert és a nemrég megnyílt Ramenka tervei is. Milánóban október végéig áll ideiglenes gourmet piacrendszere, amellyel meghódítaná Londont és Tokiót is. A Numbernow csapatában is alkotó építésszel Bán Dávid beszélgetett.

ÉF: Mi a hátteretek?

LM: Rita és én a Műszaki Egyetemen végeztünk építészmérnökként, Noémi a MOME építész szakán. Szeretünk másokat is bevonni a csapat munkájába, így az adott projekttől függően mindig törekszünk egy vegyes csapat összeállítására. A megrendeléseink jellege miatt sokszor dolgozunk együtt grafikusokkal, kertészekkel, képzőművészekkel, fotósokkal is. Az építészeti részeket, a teljes vizuális koncepciót mi fogjuk össze, de szeretünk a mellettünk alkotóknak nagy szabadságot adni.

ÉF: Tehát építészként inkább a komplett feladatok megvalósítására törekszel? 

LM: Amikor tervezéssel keresnek meg bennünket, először átgondoljuk a feladatot, elejétől a végéig. Nem csak a ránk vonatkozó részfeladatokra gondolok, hanem az egészre. Ez azért fontos, mert így felmérhetjük, hogy milyen társtervezők segítségére lesz majd szükségünk. Figyelmet fordítunk a működést, a célokat és az egész projektet segítő apró részletekre. Akkor lesz jó az eredmény, ha összhang van benne, és nekünk tervezőknek, az összhang megteremtése a feladataink szerves része. Izgalmas más alkotókkal együttműködni, hiszen az ő látámódjuk nagyon sokat adhat az adott projekthez. A szálak általában nálunk futnak össze, nekünk van átfogó rálátásunk az adott projektre, de a velünk együtt alkotók inspirálnak minket, ahogyan mi is őket. Ez a végeredmény fontos része.
 

 

ÉF: Milyen munkáid futnak most?

LM: A pesti Duna-parton tervezünk egy ideiglenes épületet, ami étteremként üzemel majd. Ez még engedélyeztetés alatt áll, sok a kérdőjel benne, de úgy gondolom nagyon izgalmas az eredmény és várom már, hogy a részleteket megtervezhessem. Ennél nagyobb léptékű volt a májusban befejezett Mercato Metropolitano projekt Milánóban. Jelenleg a Tisza cipőnek csinálok egy kisebb üzletet, ami nagyon érdekes feladat. A márka piacra dob egy teljesen új cipőcsaládot, elég újszerű iránnyal, szakítanak a tőlük megszokott hagyománnyal. Ezért úgy döntöttek, hogy a megújuláshoz egy új boltra is szükség van. Remélem a végeredmény egy nagyon friss, újszerű belső tér lesz.

Azokat a tépőzár paneleket, amelyeken a cipők vannak, először egy párizsi kiállításon építettük fel és ez a rendszer kerül az októberben nyíló üzletbe is. A tervezés előtt alaposan áttanulmányoztam magát a cipőt, annak felépítését, a használt anyagokat és formákat, és ezeket a stílusjegyeket, jellemzőket használtam fel a saját koncepciómnál is. Ezen kívül még tervezek egy kávézót a Batthyány Örökmécsesnél, a régi Szabadság kávéház újragondolásaként. Ez is összetett feladat, kicsit más hozzáállást igényelt, mint az eddig általam tervezett helyek, de éppen ettől izgalmas.
 

 

ÉF: Korábban mesélted, hogy szinte nem is kell hirdetnetek, hiszen a megrendelések megtalálnak benneteket. Ez azért szerencsés helyezet, nem?

LM: Szerencsére eddig tényleg így alakult. Szájhagyomány útján terjedünk, így hirdetni nem kell magunkat. Sőt, a publikálásokkal el vagyunk maradva, holott fontos dolog, hogy jelen legyünk a szakmában, hogy halljanak rólunk. Tudjuk, hogy ez nagy hiányosságunk és változtatni is szeretnénk rajta, amint jut rá egy kis időnk.

ÉF: Általában mennyire vagytok elhavazva munkákkal?

LM: Változó. Van, amikor olyan sok megrendelésünk van, hogy csak úgy kapkodjuk a fejünket, máskor viszont lelassul az élet, beleférnek rövidebb napok és a hétvége is. Ez a bizonytalannak tűnő helyzet eleinte nehéz volt, de az évek alatt hozzászokik az ember. Ez egy ilyen szakma, megvannak az előnyei és hátrányai is. 

ÉF: Van olyan munka, amit nem vállalnál el?

LM: Témájában nincsen, bármilyen típusú tervezési feladat érdekel, legyen szó akár egy apró tárgyról vagy egy városi léptékű projektről. Azonban ha látom, hogy a meglévő alapfeltételekből nem lehet igényes eredményt készíteni, akkor inkább nem vállalom el, hiszen számomra az építészet egyik legfontosabb mértékegysége a minőség. Vannak projektek, ahol már az első pillanatban látom, hogy hiába szánok rá energiát és időt, az eredmény még így sem felel meg az elvárásaimnak. Végcélom a minőségi alkotás, és ezt folyamatosan szem előtt tartom. Ennek felmérése azért is fontos, mert van olyan munka ami hónapokig, akár évekig is eltarthat és ha van lehetőség, meg kell válogatni, hogy mire áldozom az időmet. Úgy gondolom, hogy az a legjobb hozzáállás, ha a minőségre törekszünk, hiszen akkor a munkánkból referencia lehet. Emellett természetesen az is fontos, hogy a szép és igényes dolgokat sokkal élvezetesebb csinálni, mint megalkudni és túl sok kompromisszumot kötni. Ehhez persze nagyon tudatosnak kell lenni. Sokszor rengeteg más tényező is közrejátszik, nem könnyű feladat.

 

ÉF: Sikerült ezt idáig megvalósítani?

LM: Talán kijelenthetem, hog igen. Sok munkánk csak a koncepció szintjéig jut el, és rajtunk kívülálló okokból nem kerül sor kivitelezésre, vagy nem úgy, ahogy mi megálmodtuk. Azt hiszem az építészetben ez egy megszokott jelenség.

ÉF: A Ramenka és a Mercato esetében az egyszerűség, a világos színvilág és a fa az, ami dominál. Nevezhetjük ezt fő stílusjegyednek? 

LM: Szeretném azt hinni, hogy nincs fő stílusjegyem. Az igaz, hogy ezek mindkét általad említett munkában jelen vannak, de a koncepciótervekben minden irányba nagyokat lengek ki. Több olyan projektünk is volt, ahol anyagilag, és időben is nagyon szűkösek voltak a lehetőségeink. Ezekben a munkákban a kihívás az volt, hogy egy nagyon korlátozott alaphelyzetből kellett megtalálni a jó megoldást. Ez inspiráló és sok egyedi megoldást szül, hiszen mindig meg kell találnunk a helyes választ arra, hogy gyorsan, olcsó anyagokból valami megfelelőt, minőségit alkothassunk.

 

A megrendelők részéről vannak bizonyos elképzelések, de szerencsére szabad kezet kapunk ezek megvalósításában. Először megvizsgáljuk a projekt környezetét, hogy ki a célcsoport, milyen eredményt vár a megrendelő. Igyekszünk mindent számításba veszünk, ami befolyásolhatja a munkánkat, mielőtt komplex javaslatot tennénk. Mindig törekszünk átfogó választ adni. Ha a tervnek, koncepciónak van egy fő csapásvonala, akkor azt utána jól lehet alkalmazni az apróbb részletekre is. Mi mindig ezt az egyszavas választ keressük, és így lesz az adott feladatból egy kerek egész történet. Ezek alapján az értelemkeresést mondanám a mi ismertetőjegyünnek, hiszen bármi mellett is döntünk, azt az egész projekten igyekszünk konzekvensen végigvinni.

ÉF: Említetted, hogy a szoros határidők vagy a korlátozott anyagi lehetőségek inspiratívan hatnak rád, de mégis mi lenne számodra az ideális megrendelés, a vágyott megrendelő?

LM: Én jónak érzem azt, hogy szépen, lépésről lépésre haladunk előre. Most például nagyon szívesen terveznék egy családi házat. Ez lenne a következő szint, és úgy érzem, testhezálló lenne a feladat. Magyarországon sajnos kevés a jó épület és kíváncsi lennék rá, hogy építészeti léptékben mit eredményezhet az a gondolkodásmód, ami a belsőépítészetben eddig bevált, és amiben én is hiszek. Itt is lehetne eddig még szokatlan megoldásokat vagy újszerű anyagokat használni. Szeretnék új kihívásokat találni és megmérettetni magam és szerencsére vannak is kilátásban ilyen projektek.    
                                                                                                            




 

ÉF: Miért gondolod, hogy ma Magyarországon kevés a jó kortárs épület? A kitekintés vagy más területek bevonásának a hiánya állhat e mögött? 

LM: Ezt nagyon nehéz megmondani. Nagyon sok tehetséges, jó tervező van itthon, de talán kevesen tudják, hogyan kell következetesen végigvinni egy tervezési, kivitelezési folyamatot. Rengeteg buktató van addig (anyagi, megrendelői, engedélyeztetési), amíg eljutunk a kész épületig, és megvan az a hátrány, hogy útközben elvész a lényeg. Jó terv az sok van, de sajnos az igényes, értő és ezt megvalósítani is képes megrendelők köre szűk. Ez meglehetősen nehéz és sok mindennek kell egyszerre működnie, hogy az eredmény kielégítő legyen. Szerencsére látni azért egy-két jó példát is.

ÉF: Az lehet hiba, hogy az építész nem képviseli jól az elképzeléseit és ezért nem tudja „eladni” azt, amit szeretne?

LM: Igen, ezt látom a kortársaim között. Az építészet nem jól fizetett szakma, ez senkinek sem újdonság, így hamar elszáll a lelkesedés és a plusz energia. Muszáj keménynek és szigorúnak lenni, muszáj megkövetelni saját magadtól azt, hogy a végeredmény az elképzeléseidnek megfeleljen, mert különben teljesen mindegy, hogy mit csinálsz. Rengeteg kellemetlen helyzetbe kerülhet ezért valaki, de ha kemény és következetes, akkor idővel elfogadják a véleményét. Szerintem ebben van a lényeg, ettől is válik valaki jó szakemberré. Ha engem felkérnek egy adott tervezési feladatra, az egy kölcsönös viszony, egyfajta adok-kapok. Ha felkérnek engem, akkor el kell fogadniuk, hogy bizonyos dolgokhoz jobban értek, hiszen ha nem így lenne, nem lenne rám szükség.
 

 

ÉF: Vonz téged a külföldi terep, ahol kipróbálhatnád magad?

LM: Nagyon, hiszen izgalmas dolog külföldön dolgozni. Volt már több ilyen munka is kilátásban, de az első megvalósult a milánói Mercato volt, utána jött ez a párizsi projekt. Nem szívesen hagynám el az országot, de egy-egy projekt kedvéért, hosszabb-rövidebb ideig élnénk a határon kívül is, és ebbe most Milánóban bele is kóstolhattam.

ÉF: Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok a milánói munka során? Mennyiben volt más ott, mint magyar környezetben dolgozni?

LM: Abban, hogy kevés az idő és a pénz, abban hasonló volt az itthoni tapasztalatokhoz, de ettől eltekintve teljesen másként működtek az olaszok. Itthon a munka során határidőket kell kijelölnöm, amiket teljesíteni tudok, leadom a terveket és elfogadásra kerülnek. Náluk ez nem így működik. Nem volt olyan, hogy ha valamit leadok, akkor az úgy is lesz, mert minden folyton változott és alakult. Állandóan jelen kellett lenni, hiszen a helyszínen születtek meg fontos koncepcionális döntések - persze ez a projekt természetéből is fakadt, nem csak a megrendelő habitusából. Ezek miatt a munka nem is lett száz százalékban olyan, mint amilyennek szerettem volna, de óriási tapasztalat volt és rengeteget tanultam belőle. A másik, ami számomra meglepő volt, hogy kicsit igényesebbnek képzeltem el a külföldi terepet. Nagyon fontos a különböző feladatokra a legjobb szakembereket felkutatni, és azt hittem, hogy ez külföldi környezetben sokkal egyértelműbb már. Összességében remek élmény volt és szerencsésnek érzem magam, hogy részt vehettem ebben a projektben.

ÉF: Munkáidban leginkább a japán vagy a skandináv világot látom tükröződni. Milyen külföldi irányok vonzanak, hatnak rád?

LM: Nincs konkrét vonal. Nagy kedvencem a japán Nendo dizájncég, akik mindennel foglalkoznak épülettervezéstől az apró tárgyakig. A Nendo vezetője egyszer azt mondta, hogy a jó dizájn az, amit a telefonban is el tudsz mesélni, ez egy pontos megfogalmazás, ezzel csak egyetérteni tudok. Én is ugyanezt keresem, ami elsősorban nem a vizualitásról szól. Azt, hogy mit nem szeretek, képes vagyok jól megfogalmazni. Ilyenek az öncélú, önmagáért való formagyakorlatok, az ilyen építészet számomra semmilyen izgalmat nem jelent. Stílusban és anyaghasználatban nem tudnám letenni a voksomat egyetlen irány mellett sem. Szeretnék sok mindent kipróbálni, anyagokat, helyzeteket, tereket, ahogyan azokat majd az új feladatok és kihívások hozzák.

Bán Dávid