A Népstadion lebontása
A 2017. április 18-i Műemléki Világnap alkalmából az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága által kiadott díjak sorában a Műemléki Citrom-díjjal "elismert" egyik tett a Népstadion lebontása lett. A díj odaítélését az alábbi előterjesztés alapozta meg. Lővei Pál írása.
A Népstadion volt Magyarország alighanem egyetlen olyan 20. századi helyszíne, amely a Pierre Nora-féle értelemben vett emlékezethelyek között kizárólag pozitív emlékeket és érzelmeket hordozott, a lakosság túlnyomó részének egyértelmű konszenzusával. A nemzeti stadion tervezése még az első világháború előtti évekre nyúlik vissza, a két világháború között is napirenden volt, végül ovális alaprajzon 1948–1953 között valósult meg. Terveit ifj. Dávid Károly vezetésével Borosnyay Pál, Harmos Zoltán és Fecskés Tibor készítette, a statikus Gilyén Jenő, a belsőépítész Németh István volt.
Eredetileg 100000 fő befogadására tervezték, de a keleti lelátó felső karéjának felépítésére végül meghiusult (befogadóképessége kezdetben így is 80000 fölött volt), és a 13 szintesre tervezett öltözőépület is torzóban maradt. A nyugati tribünt áttört betonráccsal díszített, monolit vasbeton pilonok tartották. A társművészetek bevonásával megbízott Pátzay Pál elképzelései szerint, 1953–1958 között készült el a tervezett metró állomása felől érkező nézősereg felvonulási útvonalaként elképzelt dromosz, kétoldalt kőborítású faltömbök elé helyezett, sportjeleneteket ábrázoló szoborkompozíciókkal.
A közelmúlt építészeti emlékeinek védelmében az 1970-es évektől úttörő szerepet játszó Budapest önkormányzata – a Főváros Települési és Értékvédelmi Ügyosztálya javaslatára a Fővárosi Közgyűlés – 1994-ben a Népstadion együttesét helyi műemléki védelem alá helyezte, annak meghatározó városképi és történeti jelentősége miatt. Amikor az 1998. évi atlétikai Európa-bajnokság előkészületei során a rendezők, és maga az intézmény is, a dromosz szobrainak áthelyezésével kívánta szabványossá alakítani az edzőpályát, 1996-ban a fővárosi tervtanács egymás után kétszer is leszavazta a javaslatot, megőrizve az együttes eredeti képét. Annak ellenére tette ezt, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnöki tanácsadó testülete egy évvel korábban, nagy vita során, nem szavazta meg a Népstadion egész együttesének országos védelmét. Idővel a Hivatal mégis elkészíttette a műemléki védési dokumentációt – ekkor viszont az eljárás az éppen illetékes minisztériumban állt le, és a kormányváltáshoz kapcsolódó főhatóság-váltás átadás-átvétel procedúrája során az összes irat közül éppen egyedül ez a nem is egykötetes dokumentáció tűnt el szőrén-szálán.
Az 1996-os történések nyomán bővebb elemzés jelent meg a Műemlékvédelmi Szemlében a közelmúlt emlékeinek műemléki védelméről, együtt a műemléki védelemre javasolt, 1945 után emelt épületek listájával. 2000-ben a Népstadion kiemelt helyen szerepelt az Országos Műemlékvédelmi Hivatal a közelmúlt – a 20. század első háromnegyede – építészeti emlékeinek műemléki védelmét propagáló, "A műemlékvédelem táguló körei" című kiállításán, annak katalógusában, és természetesen ott volt a műemléki védelemre javasolt emlékek - a korábbihoz képest megsokszorozott - jegyzékében is. A Hivatal újra elkészíttette az elveszett dokumentációt, de a műemléki védelmi javaslatokat a minisztérium többször is elutasította. Minden esetben ki nem mondott politikai-beruházói-használói meggondolások alapján, hiszen a történeti-műemlékvédelmi szakmai döntéseket az erre hivatott és felkészült Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előzetesen ekkor már minden esetben meghozta.
A Népstadion műemléki védelmének hiánya alighanem közrejátszott – ma már jól érzékelhetően a végül pusztulásához vezető folyamat egyik állomásaként – nevének "elvesztésében" is. Korábban az Uránia Mozi helyreállítását a név Nemzeti Filmszínházra történő cseréjével tervezték, a műemléki tervtanács azonban rámutatott az Uránia név nem anyagi értékének fontos történeti voltára, és ennek nyomán Uránia Nemzeti Filmszínház lett a végleges, ma is használt elnevezés. Ugyanerre – műemléki védelem híján – a Népstadion esetében nem volt mód, és az Urániához képest is még több történeti vonatkozást hordozó nevet egyszerűen Puskás Ferenc Stadionra cserélték, pedig nyugodtan lehetett volna Puskás Ferenc Népstadion, Puskás Ferenc emlékének is sokkal inkább megfelelően.
"A stadion születése időszakának kiemelkedő építménye, korának mértékadó műve. Mind a műépítészeti, mind a mérnök-szerkezettervezői invenció szempontjából nagyvonalú, izgalmas és finom részletekben egyaránt bővelkedő alkotás. A szerkezeti elv érvényesítésével a funkciónak megfelelő térforma a vitruviusi alapkritériumok – firmitas, utilitas, venustas – dinamikus egységét képviseli. A rohammunkából eredően jelenlegi állapota aggodalomra ad okot, ami hangsúlyozza a mielőbbi védelem szükségességét. Azok közé az épületek közé tartozik, amelyeket óvni illik, nem veszélyeztetni."1
A Népstadion építési korához hasonlóan – csak némileg másképp – megalomániás sportpolitikai tervek ekkoriban még csak veszélyeztették a Népstadion épületét. Az új, már kizárólag labdarúgó-stadion tervezési folyamata során egy a jellegzetes pilonokat megőrző, az azok fölött húzódó, az építészeti logika által megkövetelt párkányt azonban már eltüntető terv lett a győztes – mint kiderült, egyszerű szemfényvesztésként. 2016-ban a magyar építésztársadalom szótlan asszisztálása mellett (az állami műemlékvédelmet addigra már felszámolták) az öltözőépület és a dromosz kivételével az egész Népstadiont elbontották, a lelátók alsó részéből kitermelt földet a két szoborsor között – mintegy a valamikori 6:3, az Aranycsapat és maga Puskás Ferenc, továbbá Iharos Sándor és társai atlétikai világrekordjai monumentális kenotáfium-koporsójaként ható – prizmába halmozva.
A Népstadion műemléki értékeinek méltatlan elpusztítása méltó az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság műemléki Citrom-díjára.
Lővei Pál
1 Fehérvári Zoltán – Prakfalvi Endre – Ritoók Pál, 2012: Hap Galéria, kiállítási katalógus
