A Rudas fürdő kiépítése a 19. században
"Meleg ásványvizű fürdő zöld oszlopokkal; téglával van fedve; teljesen megmaradt." Fehérvári Zoltán cikke a Rudas fürdő történetéről 1944-ig.
Marsigli Buda 1686-os visszafoglalása után az udvar részére készített egyik jelentésében felsorolta a Budai török épületeket és röviden leírta azok állapotát is. A fürdők között a Rudas fürdőnek a 17. században használatos török nevét az 5. tétel alatt kissé elolaszosítva közlő ´Jessil Birekli Ilige´-ről szűkszavúan ezt jegyezte fel: "Meleg ásványvizű fürdő zöld oszlopokkal; téglával van fedve; teljesen megmaradt[1].
A török fürdőket a visszafoglalt területek igazgatását intéző Neoacquistica Comissio a budai kamara alá rendelte. A bevételhiánnyal küszködő budai városi tanács 1691-től többször is kérvényezte, hogy a kamarai igazgatás alatt lévő fürdőket, a sörházat és a révdíjat adják át a városnak. A kamara által csak három éves használatra átengedett két fürdő közül az uralkodó a Rác fürdőt elvette a várostól, és Berkázy Károly János császári kapitánynak ajándékozta. Ezért kárpótlásul 1696. december 1-én végleg a városnak adományozták a Rudas fürdőt a városi kiadások fedezésére[2]. A város így jutott legrégebbi közüzemének birtokába.
A kamarai igazgatás időszakából a Tabánról készült telekösszeírások nem maradtak fenn. A városi igazgatás idejéből származó legkorábbi összeírásban, az 1709-ben készült ´Remensurratio suburbii Tabaniensis´-ben[3], és az 1739-től évenként vezetett ´Conscriptiones´-ekben sem tüntették fel a fürdő területének méretét egészen 1786-ig. Ekkor 406 öl volt, ami az 1832-ben befejezett bővítésig nem változott. Salzinger Frigyes molnár 1712-ben a tanácstól a fürdő mellé egy vízimalom építésére kért engedélyt. A malom tervei között megtalálhatók a fürdő legkorábbi ´felmérési´ rajzai.[4] Az alaprajz, összevetve az ifj. Dankó József által 1831-ben a fürdő bővítéséhez készített[5] alaprajzával, pontosan ábrázolja a fürdő külső méreteit. Három oldalával szabadon állt, nyugaton az országút (a későbbi Döbrentei utca), keleten a Dunapart határolta, két bejárata pedig az északi oldalon a fürdő előtti térre nyílt. Az 1712 előtti időből csak egyetlen építési tevékenységről szóló adat került elő. 1699-ben Hölbing János a fürdő udvarán lévő helyiségeket beboltozta, a kőfaragó munkát Ferretti Bernát végezte. A munkálatok 1700 tavaszán fejeződtek be[6]. Mindez Marsigli állításával együtt arra utal, hogy az 1712-es alaprajzon még a fürdőnek törökkorban kialakult területét láthatjuk. A malmot 1715-ben a város megváltotta, és az igényesebbek részére különfürdőket alakítottak ki benne.
A fürdő külsejének perspektivikus rajza is - összevetve más forrásokkal - hitelesnek tekinthető. Evlia Cselebi 1660-64 közötti magyarországi tartózkodása alatt ´Utazások története´ című világkrónikájában részletesen leírta a Budán található török épületeket, köztük az akkori nevén a ´Zöld oszlopos fürdőt´ is. "A Jesil direki ilidse: Bebbag-Chane külvárosban van a Duna partján nyolc boltíve fölött magas kerek kupola van, cseréppel fedett lévén, benne vízmedence van, amelynek kerülete kétszáz lépés... A nyolc boltív alatt hánefi medence van… Kupolájának négy sarkát deszkazsindely fedi. Egy zöld oszlopa van, azért nevezik zöldoszloposnak[7] A fürdőről még egy 18. század eleji ábrázolás ismert[8] Marsiglitől. Nyomtatásban 1726-ban jelent meg, ezen a budai fürdők köztük ´Balneum ad Pontem´ néven a Rudas török fürdőjének keresztmetszeti ábrázolása látható[9]. A rajz a lefedés módját nem, csak a medence körül a kupolát tartó pilléres árkádot mutatja be. A két rajz jól kiegészíti egymást, bár egyik sem pontos: Marsigli a kupolát tartó belső szerkezetről, a malmot tervező építőmester pedig a külső befoglaló szerkezetekről tájékoztat hitelesen minket. A két rajzból összerakott kép megegyezik azzal az állapottal, amilyen a török fürdő az 1880-as felújítása előtt a felmérési rajzok szerint volt. Szabályos négyszög alaprajzú építmény, keleti és déli oldalán 3-3 támpillérrel, 8 oszlop tartotta kupolája felett lanternás fedélszék volt.
A fürdő a 18. század folyamán csipkerózsika-álmát aludta. Az Európában ekkor uralkodó felfogás a fürdést ártalmas tevékenységnek tartotta. Változást a felvilágosodás hozott, és - ahogy ez nálunk más dolgokban is megtörtént - itt is felülről érkezett. A Helytartótanács felszólította a budai városi tanácsot a leromlott állapotú fürdő rendbehozatalára, amire 1794-1795-ben került sor. Schmall szerint[10] ekkor épült a Duna felőli szárny földszintje, ennek viszont ellentmond az, hogy az 1831-es alapozási rajzon és földszinti alaprajzon a teljes dunai oldal új épületszárnyként van megjelölve. Inkább a fürdő bejárat előtti szárny épült ekkor az északi oldalon.
A fürdő bővítésének ügye folyamatosan napirenden volt. 1799-ből és 1805-ből van adat építésre. A fürdő dél felé való terjeszkedését 1810-ben a 70 öles Malmerics-telek megvásárlása készítette elő. Az események rendkívül lassan haladtak, csak 1826-ben kérték fel ifj. Kimnach Lajost a fürdő-kibővítés terveinek elkészítésére, majd csak 1829-ben folyamodtak a Helytartótanács hozzájárulásához. A megbízást mégsem Kimnach, hanem ifj. Dankó József kapta meg, aki 1831. október 15-én szignálta terveit[11]. A Dankó-féle terveknek mindössze két lapja ismert, ezen kívül még legalább három létezett, az emeleti alaprajz és a két utcai homlokzat rajza[12].
Az építkezés során lebontották a vízimalom maradványait, a fürdő nagy udvarát körülölelő, valószínűleg török kori kerítést, és a kis udvar keleti szárnyát. Az újonnan épített dunai szárny a török kori kerítés falon kívül, de annak nyomvonalát követve épült fel. Ettől csak a dunai szárny és az északi szárny csatlakozásánál tértek el, ahol a török kori kerítés megtört. A török fürdőt ´U´ alakban körülfogó szárnyak egytraktusosak, a nagyudvar keleti és északi oldalán árkádos folyosóval. Dunai homlokzata 23, északi homlokzat 11 tengelyes, két egyhajós bejárata változatlanul északon nyílt. A kisudvar lebontott szárnyának helyén épült új szárnyban 3 lépcsőkaros főlépcsőházat alakítottak ki. A félköríves melléklépcsőház a dunai szárny végén volt. A kisudvar körüli szárnyakra emelet épült, nyugati és déli szárnyának emeleti helyiségeit konzolokon nyugvó függőfolyosóról lehetett megközelíteni. A török fürdőt az átépítés annyiban érintette, hogy a külső támpillérek közeit beépítették. A déli oldal pillérközeiben nyitott víztároló medencéket, a Duna felőli oldalon pedig külön fürdőket alakítottak ki. A volt Malmerics-telken épült szárny és a dunai szárny földszintjén 36 kádfürdő épült, az emeleten kávéház, társalgó, 24 vendégszoba, és biliárdterem kapott helyet. A Honművész 1833-ban arról számolnak be, hogy a homlokzatra a fürdőnek már csak a magyar neve a Rudas fürdő került fel.[13]
Az 1838-as árvíz idején földszinti helyiségei víz alá kerültek, de a szerkezeti részekben kár nem keletkezett. A kiegyezés idejére a fürdők közötti verseny kiéleződött. Heinrich Nepomuki János Ybl Miklóssal jelentősen kibővíttette a Rácfürdőt. Viszont annak ellenére, hogy az elavuló kádfürdőket fokozatosan kőfürdőkre cserélték fel, a Rudas fürdő általános állapota leromlott. 1866-ban a város házikezelésébe vette, mert az utolsó bérlő csődbe ment, és az új pályáztatás eredménytelennek bizonyult. Egy rövid tisztasági felújítás idejére bezárt fürdő, és 1866. május 16-án nyílt meg újra. A fürdővel kapcsolatos teendők intézésére megalakult a Rudas fürdői házibizottmány. 1867-ben Staffenberger Anna és gyermekei, Staffenberger Ede, Nándor és Anna felajánlották megvételre a budai tanácsnak az 560-as számú, 299 öles telket 3 melegvíz-forrással, 4 lakásos házzal 14000 Ft-ért[14]. A konkurencia azonban gyorsabbnak bizonyult, a Rácfürdő tulajdonosa, Heinrich Nepomuki János frissen megválasztott budai városi tanácstag megvásárolta. A tanács megpróbálta elérni, hogy Heinrich a telket engedje át a városnak, sikertelenül. Ekkor a tanács Heinrich ellen vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy képviselőként nem élt-e vissza helyzetével, de a vizsgálat a hiányzó iratok miatt eredménytelenül zárult.
A Rudas fürdői házibizottmány javaslata alapján a tanács 1869. december 3-án a Staffenberger telek kisajátítása mellett döntött[15]. Heinrich a döntést sikeresen megfellebbezte, mert az érvényben lévő, a kisajátításról szóló 1868. évi 56. tc. nem tette lehetővé az ilyen jellegű közcélok miatti kisajátítást. Ekkor a gazdasági bizottmány javaslatára - a megnövekedett forgalomra való hivatkozással - a Heinrich-telken keresztül utca nyitását tervezték. A budai közgyűlés 1870. április 25-én kérte a kereskedelmi minisztertől a tervezett utcanyitás miatt a kisajátítási eljárás megindítását[16]. Heinrich a kisajátítást már csak késleltetni tudta, de megakadályozni nem. 1874. április 13-án, hét évi küzdelem után 25000 Ft kisajátítási összegért jegyezték be, immár Budapest főváros részére a tulajdonjogot. Ezért alakult ki a Döbrentei utcát a rakparttal összekötő Forrás köz,[17] amely csak az 1950-es években szűnt meg, helyére épült a jelenlegi előcsarnok.
A házibizottmány 1875. október 8-án javasolta a fürdő kibővítését a Heinrich féle telken nyitott utcáig kádfürdőkkel, az utca túloldalán pedig gőzfürdővel[18]. A házibizottmány 1876 január 16-i ülésére az építési program elkészítéséhez meghívták Ybl Miklóst, aki programkészítés helyett külföldi gőzfürdők berendezéseinek tanulmányozása után vázlatok készítésére ajánlkozott. A tanács január 17-én megbízta Yblt előzetes vázlat és költségvetés készítésével[19], aki már április 18-án bemutatta a kért terveket[20] és a költségvetést. Hat új épületcsoportot tervezett, 1. férfi gőzfürdő a fürdőtől északra a Séta téren; 2. női gőzfürdő a Heinrich- és Major-féle telkeken; 3. a régi épületekkel összekapcsoló kolonnád; 4. toldalék épület a Rudas fürdőhöz; 5. gépház a vízmedencével; 6. két emeletes vendégház a Hegyi-féle telken - ez utóbbi kettő a Döbrentei utca túloldalán. A szükséges kisajátításokkal a költségek 662780 Ft-ot tettek volna ki. A házibizottmány, a pénzügyi bizottság és a tanács is a Hegyi-féle telek kisajátítását kivéve a tervet támogatta, de az 1876. július 14. közgyűlés elutasította[21]. A terv támogatói a belügyminiszterhez fordultak, aki többször is sürgetőleg kért felvilágosítást arról, hogy a fővárosnak mi a szándéka a kisajátított, de 1874 óta parlagon heverő Heinrich-telekkel.
A fürdő szomszédságában lévő telekrész beépítéséhez új tervek készítésére a Mérnöki Hivatal utasíttatott, amelyek ´Ybl Miklós építész tervezete´ alapján készültek el 1879 márciusára. A terveket és a költségvetést a közgyűlés 1879. augusztus 22-i ülésén hagyták jóvá. A kiviteli terveket ellenőrző középítési 7-es bizottság ülésén felzúdulás történt a fürdő épület dunai homlokzatának dísztelen volta miatt, ezért a Mérnöki Hivatallal új homlokzatot terveztettek.[22] A 26 tengelyesre növekedett dunai homlokzat új díszítése is az Ybl tervezeten alapult, annak egyszerűsített változata, ugyanis a két rizalit nem 5, hanem csak 3 axisos lett. A Forrás köz felőli új homlokzat 10 tengelyes. Az elbontott félköríves melléklépcső helyén az új épületrészben kétkarú melléklépcső készült. Ez ma az épület főlépcsőháza. Miután a terveket 1880 januárjában a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is jóváhagyta, és márciusban megtartották a vállalkozók között az ´árlejtéseket´. A kivitelezés április elején indult Hofbauer János városi mérnök vezetésével a házibizottmány felügyelte alatt. Az alap kiásásánál több új forrás tört fel, és rengeteg régi falat találtak, emiatt erősebb alapokat kellett építeni. Június 19-én elérték a falkoronát, és következő év elejére az épület elkészült, 1881. április 11-én adták ki a használatba vételi engedélyt.[23]
Még a toldalék épület kivitelezésének megkezdése előtt a társas vagy közös fürdőnek használt török fürdőt 1880. március elsején be kellett zárni, mert a boltozatról nagyobb darabokban potyogott a vakolat. A Mérnöki Hivatal a fürdőt megvizsgálta, és megállapította, hogy a ´bolt ívek kapocsvasai a nedves gőzök befolyása következtében tökéletesen megsemmisültek´[24]. Alt Rudolfnak a fürdő belsejét ábrázoló, 1860-ban készült metszetén is már csak a vonóvasaknak a csonkjai látszanak. A jelentés a továbbiakban így folytatódik: "Miután a jelenlegi rudasfürdő közfürdője mely a történelmi adatok szerint Szokolli Mustafa basa által 1566-1579 években alapíttatott, kiterjedésére és helyes korszerű kivitelére nézve hazánknak a török uralom idejéből fennmaradt úgyszólván legértékesebb építészeti mű emlékét képezi, jegyzett hivatal elodázhatatlan kötelességének tartotta nevezett fürdő styl szerű és alapos helyreállítására vonatkozó terveit és költségvetését elkészíteni..."
A javaslat szerint bontásra kerülne a kupola feletti ruhaszárító padlás és az utólagos térelválasztó falazatok. Helyreállítanák az eredeti világítási és szellőzési rendszert. 113 világítónyílást és 310 szellőzőnyílást helyeznének el a 8 cm vastag betonrétegre fektetett, 4 cm vastag portlandcementtel burkolt kupola felületén. A belső falak és a kupola cementvakolattal lennének ellátva, és helyreállítanák a boltozat vonóvasait. Ezen kívül szükséges öltöző kialakítása, ami eddig nem volt, továbbá langyos és hidegvizű medencék felállítása. A költségvetés 7342 Ft-ot irányoz elő. A tanács Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterhez fordult, egyrészt kérte, hogy a Műemlékek Ideiglenes Bizottságával a terveket és a költségvetést vizsgáltassa felül, másrészt anyagi támogatást kért az országos alapból a ´stylszerű´ helyreállításhoz.[25] Henszlmann Imre a bizottság véleményét 1880. április 19-i levelében foglalta össze. A fürdőt a bizottságtól a helyszínen Steindl Imre, Schulek Frigyes és Szumrák Pál tekintette meg. Véleményük szerint a tervek a ´stylszerűség´ igényeinek megfelelnek. Kérik, hogy a sztalaktit boltozatok változatlan formában maradjanak meg. Javasolták, hogy a déli oldalon lévő patkó alakú ablakot és a kupola hatszögű nyílásait színes üvegekkel lássák el. Az újonnan készült vonóvasakat a fejezetek megrepedését elkerülendő ne fúrják át, hanem abronccsal rögzítsék a fejezetek köré. Ezen javaslatok finanszírozására kérik a minisztert, hogy az országos alapból 500 Ft-ot utaljon ki. Trefort a kérésnek természetesen eleget tett[26].
A terveket 1880. július 9-én kelt levelében a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is egyetértőleg támogatta, de javasolta egyúttal, hogy a kupola cement rétege fölé kellő vastagságú ólomlemez borítás kerüljön. A tanács magáévá téve mind a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, mind a Fővárosi Közmunkák Tanácsa javaslatait, és 1880. július 15-én elrendelte a közös fürdő helyreállításának megkezdését Hofbauer János irányításával.[27] Az építkezés a szárítóhelyiség átköltöztetésével kezdődött, hogy megkezdhessék a fedélszék bontását. Októberben már Trefortot kérték az 500 Ft támogatás átutalására. A kupola végül mégsem kapott ólomlemez burkolatot, mert tetemesen megnövelte volna a költségeket. Cementborítását Glässli Károly, a cementezés feletti bádogot és a kupola félhold csúcsdíszét pedig Haszmann János készítette. Az építési iratokból nem derül ki, hogy mi késztette Hofbauert arra, hogy az opeiont lezárja, és a helyére csúcsdíszt tegyen, amivel az eredeti elképzelésekkel ellentétben a fürdő eredeti világítását szüntették meg. A pillérek fejezeteinek egy részét műkőből készült fejezetekkel cserélték ki, a kevésbé sérült darabokat portland cementtel javították. Nem sokkal a toldalék épület befejezése után, 1881. áprilisában a török fürdő felújítása is elkészült. Az 1881. decemberében elkészült költségösszesítés szerint a toldalék épület 5866 Ft-ba, a török fürdő 10260 Ft-ba került[28]. A felújítás befejezése után a tanács a fürdőről Klösz Györgynél 10 darab fényképet rendelt.[29]
Barna Zsigmond, a házibizottmány elnöke tervezetet dolgozott ki a Rudas fürdő továbbfejlesztéséhez szükséges lépésekről, amelyet 1880 júliusában terjesztett a tanács elé. Javasolta a fürdő legértékesebb részének, a török kori társasfürdőnek gőzfürdővé való átalakítását. A javaslat alapján a Mérnöki Hivatal elkészítette a gőzfürdő és az új társas fürdő terveit 1881 márciusában. A gőzfürdő "magában foglalná a jelenlegi török fürdőt, mint melegvíz medencét, az udvart mint langyos víz medencét és társalgó termet, ezen kívül gőz, meleg légkamrákat, tágas hidegvíz medencét és külön leszárító helyet. ... öltöző fülkék az első emeleten helyeztetnének el[30] A török fürdő gőzfürdővé alakítása miatt új közös fürdő építése szükségeltetik a szegényebb néposztály részére a Heinrich-féle telek évek óta parlagon lévő részén. Az új társasfürdő előcsarnokból, 2 öltözőből, 2 fürdőből, pénztárból és pénztárosi lakásból áll. Októberben a tervezet kiegészült az Ockenfuss-telken lebontandó ház helyén épülő tiszti lakóépülettel és mosókonyhával. A hivatal ekkor már a népfürdőként említett közös fürdő részlettervein dolgozott. Az építkezés megindításának elhúzódásához hozzájárult, hogy a környék rendezési tervét a Fővárosi Közmunkák Tanácsával csak 1883 márciusában sikerült egyeztetni. A közgyűlés 1884. június 11-én 386-os számú határozatában adott felhatalmazást a gőzfürdő, népfürdő és gazdasági épület felépítésére.Az építés vezetésével ismét Hofbauer János bízták meg. Az ´árlejtések´ megtartására csak decemberben került sor. Az építkezés az Ockenfuss-ház bontásával és a népfürdő építésével indult. A gőzfürdő építéséhez bevételkiesés elkerülése miatt csak a népfürdő és a gazdasági épület 1885. szeptember-októberi befejezése után fogtak hozzá. A népfürdő lényegében a még az 1881-ben készült tervek alapján épült fel. A téglabetétes homlokzatokon egy kisebb jelentőségű változtatás történt a sarkok armirozásának módjában. A belső kialakítás tükör szimmetrikus, a két szélén külön férfi és női fürdő, a téglalap alakú medencék sarkainál négy oszlop tartotta a boltozatot. A gőzfürdőt is az 1881-ben megfogalmazott program szerint építették át. Az átalakítás kizárólag a kisudvar körüli szárnyak belsejét érintette, a Gellért-hegy felőli homlokzaton, a falépcső építésével összefüggésben, egy nagyméretű kerek ablakot alakítottak ki. Fülledt, sejtelmes, keleties stílusa teljesen különbözött a népfürdő nyugodt kiegyensúlyozott klasszicizáló jellegétől. Különösen erősen érvényesült a kisudvar helyére épített két helyiségnél, a langyos medencénél és a tyúkszemvágó teremnél. A két helyiség alapozásánál derült ki, hogy az udvar nyugati falának nem volt alapozása[31]. Padlóját állítólag Aquincumból hozott piskóta formájú római kori csempével burkolták[32]. Az udvar körüli szárnyakat alaposan átépítették. Elbontották a klasszicista főlépcsőházat, helyén kétkarú lépcső és egy átjáró épült. Nyugati szárnyában a Neuschloss és Marczel cég által készített gazdagon faragott falépcső állt, amelyen keresztül lehetett az emeleti öltözőket megközelíteni. 1886. május 15-én nyitották meg.
1891-ben a török fürdő keleti oldalához épített kőfürdők falazata megdőlt, szükségessé vált az udvaron keresztirányban fallal való megtámasztása. Mivel ezeknek a kőfürdőnek nem volt előtere, felmerült a nagy udvar vasszerkezetű üvegtetővel való lefedésének gondolata, amit a közgyűlés 551/1891 számú határozatával jóvá is hagyott. A terveket a Schlick-féle gépgyár készítette el[33]. Utóbb a házibizottmány javaslatára mégis inkább úgy döntöttek, hogy az udvarnak csak a kőfürdők előtti részét fedik be, ugyanakkor a kétszintes árkádot is beüvegeztetik.[34] A terveket ennek megfelelően módosították, és az év végéig elkészült az üvegezés, és egy keresztirányú támfal is.
Barna Zsigmond 1880-ban készült fürdő fejlesztési javaslatában már szerepelt a közösfürdő folytatásaként építendő uszoda gondolata. Az építkezéshez szükséges két teleknek a megszerzése elhúzódott. 1885 márciusában a Döbrentei utca 62., 2130-as helyrajzi számú ház tulajdonosa Major József ügyvédjén keresztül 7000 Ft-ért megvételre ajánlotta fel 57,5 öles telkét, amelyen egy gyógyforrás is található a fürdő további bővítéséhez. Az ajánlatra a Rudas fürdői házibizottmány a következő javaslatot terjesztette elő a tanácsnak: "...ámbár a megvételre felajánlott ingatlanra az előadottak szerint a fővárosnak jelenleg szüksége nincs ... idővel a fürdő kibővítésére elkerülhetetlenül szükséges lehet, s akkor ...sokkal nagyobb áldozatok árán lesz megszerezhető". A népfürdő alapozása miatt düledező ház felújítási költségei részben a várost terhelnék, ezért ha Major elfogadja 6000 Ft-ért meg kell váltani és le kell bontani. A tanács a házibizottmány javaslatát elfogadta, és a közgyűlés elé terjesztette, ahol az 1885 május 6-i ülésen a 373. számú határozatban jóváhagyták[35]. A Döbrentei utca 64. 2129 helyrajzi számú ingatlan megvásárlása 1891-ben következett. A közgyűlés által 392-es számon jóváhagyott tanácsi előterjesztésben 15000 Ft-ért vásárolták meg Felderer Máriától a 79 öles telket[36].
A házibizottmány javasolta a két telek egyesítését, és azon uszoda építésének előkészítését. A tervek elkészítésre a Mérnöki Hivatalt kapott megbízást 1892. februárjában[37]. Egyúttal a tervezéssel megbízott Bauer Henriket Bécsbe küldték, hogy a nemrég elkészült bécsi uszodát tapasztalatszerzés céljából megtekintse. A műleírásból és 3 lapból álló első tervsorozat 1892. szeptemberében készült el. A kedvezőtlen telekadottságok miatt az uszoda a bejárata a népfürdőn keresztül nyílik, középen szabályos alaprajzú medencével, medence körül kétszintes karzat, amelyre két lépcső vezet, karzaton öltözőkkel, az épületet vasszerkezetű középen nyitható tető fedi. A terv koncepciója a tetőzetet leszámítva nem változott. A középítési 7-es bizottmány a vasszerkezetű tető kialakítását aggályosnak tartotta, mert az uszodában a korrózióval fokozottabban kell számolni, ezért a terveket átdolgozásra visszaadták a hivatalnak. A módosított tervek 1893. februárjában készültek el, "a középen nyitható vasszerkezetű fedél teljesen mellőztetett és helyette vasgerendák közötti cementboltozatok alkalmaztattak, melyek a forrásvíz lecsapódó gőzeinek a legbiztosabban fognak ellenállni"[38]. Az emeleti alaprajzon a medence helyén látható dekoratív kazettázás az új mennyezetet ábrázolja. A 110000 Ft költség előirányzatot és a terveket a 1893. június 28-i közgyűlésen 707/1893 számú határozattal jóváhagyták. A tanács az uszoda befejezésének határidejét 1894. november 1-re tűzte ki, és az építés vezetésével is Bauer Henriket bízta meg[39]. A kivitelezést azonban a késedelmesen lebonyolított árlejtések miatt csak 1894. februárjában kezdték meg. Az uszoda a módosított határidőhöz, 1895. június 1-hez képest is késéssel, csak július végére készült el. A késedelem oka, hogy a medence alapozását elrontották, nem megfelelő anyaggal és nem megfelelő vastagságban készült, ezért átszivárgott rajta a talajvíz. A medence oldalfalát és fenekét le kellett bontani, hogy az új alapozás elkészülhessen.[40]
A kivitelezés idejére a népfürdő bezárták, mert az uszoda építése miatt át kellett alakítani. Korábbi lépcsőháza helyére került az uszoda előcsarnoka, ezért a lépcsők a korábbi öltözők helyére kerültek. A dunai homlokzat 1895. április 22-i keltezésű kiviteli terven néhány változást eszközöltek a népfürdő homlokzatán is. A középső nagy ablak parapetje az uszodai ablakok parapetjével azonosra lett átalakítva, és a szélső tengelyben az ablakok felett két kisablakot alakítottak ki. A rizalit feletti tetőkiugrás viszont nem került kivitelre.
Az uszoda belsejét gazdag és színes dekoráció díszítette. A medence majolika burkolatát és az oldalfalak majolika párkányzatait a Fischer-féle porcelán gyár szállította. Az uszoda befejezése után, mint a török fürdő felújításánál a Mérnöki Hivatal javasolta, hogy Klöszt vagy Erdélyit kérjék fel fényképek készítésére az uszodáról. Ezúttal pénzhiány miatt elutasították a javaslatot, bár Klösznek van egy ebből az időből származó fotója.
1892. januárjában a Fővárosi Mérnöki Hivatal elkészítette az újonnan a fürdőhöz csatolt telkek szabályozási tervét[41]. A Duna felöli oldalon a szabályozási vonal megegyezik a Varásdy Lipót által 1869-ben kijelölt vonallal, az 1832-ben épült szárnyépület és az ´Aranybárány´-ház közötti egyenes mentén alakult ki. Ugyanakkor megkezdték a Gellért-hegy lábához épült házsor elbontását is, az elkövetkező évtizedben a fürdő épülettömbje kiszabadul a szűk utca-rendszerből.
A XIX. század végén megkezdődtek az Erzsébet-híd építésének előkészítő munkálatai. A híd megépülésétől a város azt remélte, hogy a fürdő forgalma jelentősen nőni fog, ugyanis a látogató közönség jelentős része nem Budáról, hanem Pestről érkezett. A pestiek számára viszont csak a csavargőzös, vagy a Lánchídtól induló konflisjáratok tették elérhetővé a fürdőt. A híd vonalának kialakítása, lévén, hogy túl közel áll a fürdőhöz, viszont éppen a fürdő fejlődésének gátjává vált, amit a fürdő 20. századi története is bizonyít. A városvezetés nem láthatta ezt előre, a 1899 november 28-i közgyűlésen a fürdő fejlesztésére 121162 koronát szavaztak meg: "Tekintettel arra, hogy az eskü-téri híd felépítése következtében a Rudas fürdő jelenlegi állapotában fenn nem tartható, valamint tekintettel arra, hogy az új híd építése folytán a Rudas fürdő látogatottsága előreláthatólag igen jelentékenyen fog emelkedni, a közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány, nemkülönben a tanács javaslata alapján elhatározza, hogy a Rudas fürdőnek megfelelő újjáépítése és kibővítése iránt a tárgyalásokat haladéktalanul megindíttassanak, s ehhez képest utasítja a tanácsot, hogy a vonatkozó terveket és költségvetést készíttesse el és még oly időben terjessze be, hogy az építkezés lehetőleg még az eskü téri híd használatba vétele előtt befejezhető legyen[42]
Az előkészületek első lépése az úgynevezett ´Aranybárány´ fogadó kisajátítása volt. Ekkor a kisajátítási szabályok már sokkal kedvezőbbek voltak a fővárosra nézve. Egy éven belül sikerült egyezségre bírni az utolsó tulajdonost, Fried Máriát, hogy az 1895 januárjában vásárolt 100,8 öles ingatlant 140000 koronáért engedje át a fővárosnak. A tanács által 1900 december 17-én jóváhagyott egyezség alapján az új tulajdonost már december 28-án feljegyezték a betétben is[43]. Ez volt az utolsó lépés Döbrentei tér, Gellért rakpart és Hegyalja út által határolt telektömb egyesítésére. A telektömb mérete a későbbiekben már csak egyszer változott meg, 1943-ban az ásványvízüzemhez toldott töltőcsarnok építésekor.
Az ´Aranybárány´-t jó állapota miatt a korábbi gyakorlattól eltérően a tanács nem bontatta le. Az épületet Wieser Ferenc[44] 1862 decemberében készült tervei[45] alapján építtette Pexa Lajos. Wieser a korábbi 4 tengelyes emeletes alápincézett épületet, amely a telek Gellért-hegy felőli oldalán állt teljes egészében megtartva a telket körbeépítette. Pexa Lajos néhány évvel később, 1869-ben 2. emeletet építtetett rá Medek Vince tervei alapján[46]. Ekkor készültek a dunai homlokzat 1 és 2. emeleti erkélyei is.
Szakítva azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a fürdő terveinek elkészítésével a Mérnöki Hivatalt bízzák meg, hosszas előkészületi munkálatok után a tanács a Sáros fürdővel együtt készítette el a Rudas építési programját és nyilvános pályázatot hirdetett 1903. december 3-án[47]. A programban kikötötték, hogy a török fürdő és az uszoda feltétlenül megtartandó, a gépház és a gazdasági épület lebontandó, helyettük az ´Aranybárány´ ház helyén építendő új épület. A vázlattervek beadásának határideje 1904. június 3-a volt. A bírálóbizottság a nagyszámú pályázó közül Tőry Emil, Hültl Dezső, Pártos Gyula és a Vágó József-Vágó László építészpáros tervét díjazta[48]. A két fürdő pályázatának sorsa innentől kettévált. A Gellért fürdő szűkebb körű pályázatát előbb írták ki és ez döntő jelentőségűnek bizonyult. Csak három évvel az első pályázat után 1907. május 6-án kapták meg a díjazottak az újabb felkérést. A második pályázaton Hültl Dezsőt hirdették ki győztesnek. Megbízó levelének tervezetét még 1911-ben elkészítették, de az I. Világháború kitörése miatt a Rudas fürdő kiépítése lekerült a napirendről, minden anyagi eszközt az időközben elkezdett Gellért fürdő építésére fordítottak.
Az ´Aranybárány´ épülete a teljes elbontást elkerülte, de később kétszer is jelentősen átalakították. A tanács 1916. április 12-én ülésen jóváhagyott határozat alapján az ´Aranybárány´ épületét ásványvízpalackozó üzemmé alakították át[49]. A főváros ugyanis a Fővárosi Közmunkák Tanácsától még 1903-ban megkapta az Erzsébet híd budai hídfőjének építése miatt kisajátított Propeller szálló helyén feltörő Hungária forrást, amelyet palackozva is forgalomba kívánt hozni. Az átalakítás elsősorban a földszintet érintette, mert ott helyezték el a töltőgépeket. A lépcsőházat lebontották, helyére nagyobb méretű háromkarú lépcső került. Lecserélték az összes ajtó és ablakot, és teljesen új fedélszéket építettek. A földszint szűkösnek bizonyult, mert 1918-ban az épület déli vége elé egy toldalék épületet kívántak építeni, de ez anyagiak hiányában elmaradt.
A második átalakításra is azután került sor, hogy 1935-ben ismét eredménytelenül próbálkoztak a fürdő pályázat útján való átépítésével. Pázmándi István az átalakítás első terveit 1941-ben készítette el és a teljes épülettömb gyökeres külső átalakítását tervezte. A Gellért-hegy és a Duna felőli oldalon a népfürdőig az eredeti homlokzatok helyett ´klasszicizáló´ homlokzat architektúra készült volna. A tervet azonban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elutasította.[50] A módosított terveket 1944 legelején hagyták jóvá, és még abban az évben átépítették a népfürdő homlokzatával együtt. Lebontották a 2. emeletet és épületből két axist, az épület elé részben ennek helyén kétszintes (pince, földszint) félköríves vasbeton töltőcsarnok épült. Az ásványvízpalackozó épülete kisebb átalakításoktól eltekintve jelenleg is ezt az állapotát őrzi.
Fehérvári Zoltán
Az írás megjelent a dr. Komárik Dénes tiszteletére kiadott építészettörténeti tanulmánykötetben. Köszönetet mondunk Budapest Főváros Levéltárának és a Kiscelli Múzeum - Újkori Várostörténeti Gyűjteményének a képek közlési jogáért
[1] Az olasz eredetit közli Veress Endre: Gróf Marsigli Alajos olasz hadi mérnök jelentései és térképei Budavár 1684-1686-i ostromairól, visszafoglalásáról és helyrajzáról. in: Budapest Régiségei IX. Budapest 1906. 134-161. p.; magyar fordítása: Luigi Ferdinando Marsigli gróf császári hadmérnök jegyzéke a budai török épületekről és tervei Budavár helyreállítására. in: Buda visszafoglalásának emlékezete 1686. Budapest 1986. 589-601. p.
[2] Schmall Lajos: A budapesti Rudas fürdő története. (1904 után keletkezett kézirat) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye Bq 0910/72 43. p.
[3] Budapest Főváros Levéltára IV. 1009/a Remensurratio suburbii Tabaniensis 1709.
[4] Budapest Főváros Levéltára XV. 302 Budai Mérnöki Tervek 140.
[5] ifj. Dankó József 1831-ben készült tervei 1957-ben még Budapest Főváros Levéltára XV. 301. BC 402 jelzetén volt megtalálható, az 1963-as felújítás után már nem voltak meg. Két tervlapját publikálták, földszinti alaprajz: Budapest Műemlékei I. Budapest 1955. 723. p.; alapozási rajz és metszet: Zakariás G. Sándor: Adatok Buda építészetéhez a 19. század első felében. in: Tanulmányok Budapest Múltjából XII. 1957. 23. kép, ez utóbbi tervről fénykép: Budapest Főváros Levéltára XXXII. 306. BMF 45. doboz
[6] Schoen Arnold: Hölbing építőmester Budán. in: Művészettörténeti Értesítő 1958. 141. p.
[7] Evlia Cselebi: Magyarországi utazások 1660-64. Budapest 1904. 247. p.
[8] Gerő Győző megemlít egy korábbit is ami Edward Brown könyvének British Múzeumban lévő kéziratában található, de sajnos csak leírását közli: "A fürdő hararájának vázlatos rajzán, – amely azt közel sem ábrázolja valami műszaki pontossággal – a kör alakú medence körül jelzi a kupolát tartó oszlopokat, számuk azonban itt sem pontos." Ismertetése alapján ez a Marsigli rajzzal rokon. Az oszmán-török építészet Magyarországon. Budapest 1980. 100. p.
[9] Marsigli, Aloysio Ferd. Com.: Danubius Pannonico Mysicus... Tomus I. Amszterdam 1726. Tab. 46.
[10] Schmall Lajos: A budapesti Rudas fürdő története. (1904 után keletkezett kézirat) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye Bq 0910/72 45. p.
[11] Zakariás G. Sándor: Adatok Buda építészetéhez a 19. század első felében. in: Tanulmányok Budapest múltjából. XII. 1957. 297. és 305. p.
[12] Homlokzatainak egykorú ábrázolása a budai térkép keretén Vasquez Károly: Pest-Buda-Óbuda térképe 4 szelvényen 1837. BTM. 603.
[13] Budai rudas fürdő in: Honművész I. Pest 1833. 256. p.
[14] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára I-367/1874, tanácsi száma 1867/213. Az épület Varásdy Lipót által 1870-ben készített felmérési rajzai Budapest Főváros Levéltára XV. 303. BT.139.
[15] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára I-367/1874, tanácsi száma 1869/15793
[16] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára I-367/1874, 1870/96 számú közgyűlési határozat
[17] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára I-367/1874 az utcanyitás terveit Varásdy Lipót már 1872 októberében elkészítette
[18] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875 tsz. 1875/35810
[19] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875 tsz. 1876/2706
[20] BTM Kiscelli Múzeum tervtára 532.1-5. A terveket a Mérnöki Hivatal 1900-ban ajándékozta a Fővárosi Múzeumnak
[21] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875 tsz. 1876/20683
[22] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875 tsz 1879/50041 A végleges változatot a házibizottmány 1880. augusztus 3-i ülésén fogadták el.
[23] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VI.474/1881 tsz 1881/15851
[24] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875 1880/803sz. M. h. jelentés
[25] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875 tsz.1880/12603
[26] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875. A Henszlmann és a Treffort levél csatolva a 1880/19151 tanácsi számhoz
[27] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875. tsz. 1880/29550
[28] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875. tsz 1881/9684
[29] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.505/1882
[30] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875. tsz. 1881/11494 1881/367 M.h
[31] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VII.3080/1/2/1875 A házibizottmány 1885. október 17-i ülésének jegyzőkönyve
[32] Kunszt János: A Rudas gyógyfürdő monográfiája. Budapest 1947. 38. p. A levéltári anyagban erre való utalást nem találtam.
[33] Budapest Főváros Levéltára XV. 328. Közületi tervtár 117. 118. 167. fiók
[34] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VI.795/1891 tsz. 1891/35770
[35] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VI-592/1885
[36] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára 2359/1891-VI.
[37] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VI.772/1891 tsz. 1892/5288
[38] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VI.772/1891 tsz 1892/46616 M.h. 1892/279
[39] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VI.772/1891 tsz 1891/33092 és 1891/36271
[40] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára VI.772/1891 vizsgálati jegyzőkönyvek csatolva az 1895/31363 és az 1895/42315 tanácsi számhoz.
[41] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára 8843/1892-III.
[42] Budapest Főváros Levéltára IV. 1407/b Székesfővárosi Tanács Központi irattára 1589
