Programok

Aki bújt, aki nem: két hét múlva kezdődik az OFF-Biennále Budapest

2017.09.13. 08:00

Szeptember 29-én nyílik és november 5-ig tart a független kortárs művészeti színtér budapesti biennáléja, az OFF-Biennále Budapest. Már szinte teljes a 120 hazai és külföldi művész részvételével, közel 50 helyszínen zajló program.

Az OFF-Biennále Budapest idén második alkalommal valósul meg. Mint két éve, az OFF idén sem pályázik magyar állami forrásokra és kívül marad a magyar állam művészeti intézményein. A 2015-ös első biennálétól azonban több ponton is különbözik az idei kiadás: kevesebb programmal, de több új, direkt az OFF-Biennálé alkalmából létrejött magyar és nemzetközi produkciót mutat majd be. Míg az OFF első kiadásának nem volt kerettémája, 2017-ben "GAUDOPOLIS 2017- Az Öröm Városa" címmel rendezik meg a programsorozatot.

Gaudiopolis, a "koalíciós időkben", azaz a második világháború végétől 1950-ig létezett gyerekköztársaság a nevelődés, a játék és a közösségépítés modellértékű kísérlete volt. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész árvaházából demokráciamodell lett, ahol a gyerekek alkották meg saját köztársaságuk szabályait. Az OFF-Biennále Budapest szinte összes projektje valamiképp a Gaudiopolis által felvetett kérdésekre reflektál. Közösség, felelősség, demokrácia, a romokon való építkezés témáit járja körül, válaszokat keresve a mai krízishelyzetekre, és azt kutatva, ebben mi lehet a művészet, a játék és az öröm szerepe.



Amint két éve, úgy idén is számos kurátor, művész, művészeti kezdeményezés összefogásával valósul meg az OFF, a programok a tematikus csomópontok mellett ezt a sokszínűséget is tükrözik.

Az "Öröm városa" programjai valóban birtokukba veszik a várost: Tót Endre Öröm-demonstrációja, László Gergely (Tehnica Schweiz), Katarina Šević utcaszínháza és Manuel Pelmuş gyerekekkel előadott performansza a köztéren zajlik majd, de láthatunk majd programokat a svábhegyi csillagvizsgálóban, magánlakásokban vagy volt gyárépületekben is, sőt, az OFF-Biennále programjaival lehet majd találkozni Dunaújvárosban, Egerben, Nagykanizsán és Pécsett is.

A játék és az öröm kulcsfogalmai mellett az OFF-Biennálén bemutatott művek érintik az egyén és közösség együttélésének, a társadalmi felelősségvállalásnak a kérdéseit is.

A "Könyvbarátság" című csoportos kiállítás a kultúra hozzáférhetőségének kérdésével foglalkozik. A magyar és nemzetközi progresszív kultúra és történelem különböző történeteit és alkotásait gyűjti össze és teszi láthatóvá. A "Forecasting a Broken Past" a közösségépítés lehetőségeit, és az ehhez kapcsolódó baloldali fogalomhasználatot, a "Léggyár" a társadalmi tudatmódosítás, a manipuláció kérdéseit tematizálja. Miközben a "Play Utopia" című projektben diákok foglalkoznak társadalmi utópiákkal, víziókkal.

Az "Aki bújt, aki nem című keretprogram" több projektet is összefog, ebben lesz látható többek között a brit performanszművész, Marvin Gaye Chetwynd gyerekekkel közösen létrehozott előadása, vagy a lengyel-iráni/amerikai művészcsoport, a "Slavs&Tatars" kiállítása. Szintén az "Aki bújt, aki nem részeként" lesz majd látható "A játékok népe című" válogatás - többek között az Ex-Artists’ Collective (Kaszás Tamás, Loránt Anikó), Johanna Billing, Kokesch Ádám és Eva Koťátková műveivel - a Három Holló kávéház kétszintes terében, amely ezzel a tárlattal nyílik meg a Piarista közben.

Az OFF-nak idén is erős lesz a művészetpedagógiai programja. A Gaudiopolis Műhely a biennále öt hete alatt különféle helyszínekre kalauzol: vezetett sétákkal, kerékpáros túrákkal, valamint a kiállításokhoz gyerek- és diákprogramokat kapcsol, ezzel a biennálé edukációs szerepét, feladatát hangsúlyozza.

Az OFF részletes programja az esemény honlapján lesz elérhető, illetve egy ingyenes, 10.000 példányban elérhető programfüzetet is megjelentetnek a szervezők, amelyet szeptember 26-tól Budapest számos pontján, kulturális helyszíneken illetve szórakozóhelyeken találnak meg az érdeklődők.

Időpont: 2017. szeptember 29-től november 5-ig

Az OFF hivatalos honlapját itt éred el.