Vágó József ragyogó pályafutása - számos honfitársáéhoz hasonlóan - egy Európa felére kiterjedő, belső határok nélküli birodalomban kezdődött. Szíve négyfelé húzta: soha meg nem tagadott szülőhazájához, Magyarországhoz; minden építész második hazájához, Olaszországhoz; Svájchoz, ahol - többnyire reménytelen küzdelmet folytatva - mégis dolgozhatott; s hőn szeretett Franciaországához, ahol külső nyugalmat talált. Igazán azonban sehol sem tudott gyökeret verni; belső száműzetésében álmai győzedelmeskedtek a valóság fölött.
Az első világháborút követően Magyarországból kicsiny, több ország közé beékelődött állam lett, ahol nagyon nehéz volt munkához jutni. Vágó akarata ellenére lett világpolgár: négy országban élt, mindegyiknek csaknem tökéletesen beszélte nyelvét, azokhoz igazította keresztnevét (Giuseppe, Joseph, Josef) is, és nyugtalanul figyelte a totalitárius rendszerek hatalmának erősödését. A Népszövetség genfi palotájára kiírt pályázaton elért siker az utolsó pillanatban hozta meg számára a nemzetközi hírnevet.
Az általa megálmodott Jövő Városa - melynek középpontjában nem a közlekedés áll - a szociálisan érzékeny társadalom legkülönbözőbb tevékenységei számára biztosít teret, és sokkal élhetőbb környezetet teremt, mint a vele folytonos vitában álló Le Corbusier városvíziója, amely Párizs belvárosát olyan csomóponttá változtatná, ahová a repülők is leszállhatnának.
(részlet Maurice Culot, a francia kiadáshoz írt előszavából)