Az építés válsága vagy az építészeté?

Az építészet és a válság kapcsolatát vizsgáló új fókusztémánk keretében Bodonyi Csabát, a Bodonyi Építész Kft. vezetőjét kérdeztük: milyennek látja az előttünk álló időszakot, és milyen megoldásokkal készül a 2009-es évre.

Építészfórum: Hogy érinti Önöket a gazdasági válság? Visszamondtak-e megbízásokat, számítanak-e erre?

Bodonyi Csaba: Minket, mint kis építész műtermet alig érint a válság, de már látok magam körül visszamondott munkákat. Megyei szinten, Borsodban komoly visszaesés tapasztalható. A kivitelezők létszámleépítéséről hallok. Hangsúlyoznám, hogy más az építés és az építészet válsága. Építészeti válságtól éppen a nagy konjunktúrák idején kell félni, lásd a régebbi lakótelep építészetet, vagy a mostani bevásárlóközpontok sokaságát. Most aktuálisan az építés válsága kerül előtérbe a pénzügyi válság okán.

Az építés válsága mellett, az építészet és az épített környezet válságáról is beszélhetünk. Az építészet, mint kultúra kikerült a közügyekből. Az is nagy kérdés, hogy begyűrűzik a válság, vagy mi magunk csináljuk.

ÉF.: Hogyan lehet túlélni ezt az évet? Készülnek rá valahogyan?

B.Cs.: Munkaterápiával és szellemi felkészüléssel. A felszabaduló kapacitásokat arra lehetne fordítani, hogy elkezdjünk gondolkodni. Csökkenni fog a tervpályázati aktivitás és a részvétel is, hiszen nincsenek tartalékok. Lehetne azt támogatni, serkenteni, szellemileg előkészíteni, hogy keressünk új gazdasági, környezeti utakat, pl. induljunk el az ökológiai építészet irányába. De ehhez is kormányzati szándékok kellenek, és én ezt nem látom. A pénzügyi válság mellett, akármennyire is közhelyes, de - főleg Magyarországon - társadalmi és morális válság is van. Utóbbiak a súlyosabbak, illetve összefüggenek egymással.

ÉF: Mire számít, mikor enyhülhet a válság?

B.Cs.: Nem tudom, mert ez pénzügyi válság, oldják meg azok, akik létrehozták, vagy adják fel pozícióikat. Az értékválság régebb óta tart. Most láthatóvá vált, hogy a világ a pénz jegyében ugyanúgy nem szervezhető, mint régebben dogmatikus, ideológiai, faji, vagy osztályalapon. Tehát a pénzügyi válság majd akkor enyhül, ha a pénz kikerül a szemléleti középpontból, és irányító szerepe megszűnik.

ÉF: Úgy érti, hogy a politika szintjén lenne szükség változásra? Vagy szakmai szinten?

B.Cs.: Mindkettő. Nagyon komoly káosz van az épített környezetre vonatkozó rendeletek szintjén. A rendeletalkotókat és döntéshozókat, akik általában sohasem vettek részt a szakmagyakorlásban, nem érdekli a szakma véleménye és gyakorlata, nincs visszacsatolás. Az elképesztően kusza törvényi rendeletek megölik a kreativitást, s egyben megdrágítják, lassítják az építést. A pályázati rendszer sincs kiépítve rendesen és nincs összehangolva az uniós pénzügyi pályázati rendszerrel. Elképesztő anomália, hogy a „tervezői missziót” nem lehet végigvinni, mert aki az engedélyezési tervet készítette, nem készítheti a kiviteli tervet!

ÉF.: Az uniós projektek nem jelentenek menekülő utat?

B.Cs.: Az uniós pályázati döntések lassúak. Késve hozzák a döntéseket olyanok, akik soha nem voltak benne az építészetben. Olyan mértékű a felesleges rendeletek száma, hogy az hozzájárul a válsághoz. Ez egy vak, érzéketlen, bürokratikus rendeletrendszer, amely nem törődik azzal, hogy mi lenne az épített környezet szempontjából a legideálisabb jogi környezet, és nem ennek, hanem a politika és bürokrácia szolgálatában hoz rendeleteket.

Az sincs rendben, hogy a kortárs építészet és az örökségvédelem kormányzati szinten ketté van választva. A környezet egy, a szemlélet kettő. Nincs közös filozófiai alap, nincs párbeszéd.

ÉF.: Miközben mindkettő kiszolgáltatott nála erősebb szereplők érdekeinek...

B.Cs.: Az is válságjelenség, ahogy a világörökségeket kezeli az állam, gondoljunk csak a Tokaj-hegyaljai világörökséggel és a budapesti zsidónegyeddel kapcsolatos legutóbbi, az ipari lobbit és befektetőket, s nem a nemzeti kulturális örökséget szolgáló állásfoglalásokra. Mert az építész tervezők megalázó ugráltatása könnyű, míg a gerinces szakmai állásfoglalás a politikai lobbikkal szemben már úgy tűnik nehezebb.

ÉF: Az építész szakma nem felelős a helyzetért?

B.Cs.: Hiányzik a szakmai egység. Gyenge a kapcsolat a szakma és a törvényhozók között. A szakma érdekérvényesítő szerepe kicsi. Az épített környezet válságához mi, építészek is hozzájárulunk, sok esetben nemtelen versenyzésünkkel, az erőszakos önmegvalósító szándékkal és individualizmussal, a sztárépítészet és építészeti divatok előtti hasra eséssel, s azzal, hogy a „szellemi viszonteladás” tekintetében nagy bennünk az alázat. Viszont az élet, az emberek, a tradíció, a humánus település, és az igazi progresszió tekintetében ez az alázat hiányzik.

Gazdasági-, társadalmi-, szellemi és morális válság ide vagy oda, a nemesebb dolgok, - a természet, a barátság, vagy a szerelem - nem kerülnek válságba. Tehát ültessünk azért fát.