„Az építész szakma helyzete alulnézetből...”

„Vitatkozik az építész és a jogász. Vajon melyik szakma fontosabb az emberiségnek, melyik volt előbb? – Természetesen az építészet, – mondja az építész – hiszen mi folytatjuk a teremtést, és rendet teremtünk a káoszból. – Nono! – mondja a jogász – Azt a káoszt is csinálta valaki!” A vicc régi, a csattanó még ma is aktuális, a problémákat részletesen ki is fejti Bodonyi Csaba, Tokaj város főépítésze a XVI. Országos Főépítészi Konferencián elhangzott beszédében.

XVI. Országos Főépítészi Konferencia
Bodonyi Csaba - „…az építészeti szakma helyzete alulnézetből…”

Tisztelt Főépítészi Konferencia!
Bevezetőként, mint ugyancsak vízparti és”borpárti” város főépítésze, gratulálok a konferenciagazda Balatonfüred városának, polgármesterének, főépítészének, testületének, az építészeknek, műemlékeseknek, kertészeknek mindahhoz, amit Balatonfüred fejlesztésében, a harmóniateremtésben, építészeti kultúrában, profizmusban, együttműködésben elértek. Mint 24 éve működő főépítész, pontosan fel tudom mérni, mennyi közös munkafedezet kell ennyi eredményhez. Kívánom, hogy a tevékeny együttműködés hosszútávú legyen.

És most a vállalt feladatomról:
Felkértek, mint építész-főépítészt, hogy alulnézeti és tapasztalati képet adjak dolgaink, az épített környezet ügyeiről, szakmagyakorlásról stb. (A szakmagyakorlás lassan nem problematikus, a munkahiány miatti leépülés okán.) Arról az épített környezetről, melyből csak egy van, mely otthon-érzetünket adja, s döntő módon határozza meg az országimázst. Tehát európai és nemzeti ügy.
A feladatomat értelmezve, a téma kapcsán

• harmóniáról  (Amiről politikusaink ritkán beszélnek. A harmóniát fejlődés helyett is használom, hogy ezzel elkerüljem a „fenntarthatóság” szóhasználatát.)
• kultúráról,
• profizmusról,
• együttműködésről,

vagy ezek hiányáról (pl.: dilettantizmusról) szeretnék életszerűen beszélni.
Nem kívánok tehát politizálni, személyeskedni, konkrét felelősöket és konfliktust keresni. Ugyanakkor nem akarom a rossz krimik üres, így felesleges kérését ismételni, hogy „valaki csináljon már valamit”. Viszont használni fogom az „építészeti alkotás” szót, melyet felettes szervünk egy éve már nem tartott szalonképesnek (lásd előző főépítészi konferencia).

Általános vélemény szerint az építésügy szétesett, szakmailag kiüresedett, általános a  depresszió, a munkahiány, a résztvevőket nem alkotó embereknek, hanem kiskorú jogkövető bürokratának tekintik, a kreativitás háttérbe szorítva, a minőség egy pár jól képzett és jó lelkiismeretű szakember magánügye lett. Esetleg olyan lelkes polgármester és felelős önkormányzat ügye, mint Balatonfüred, ahol egyszerre van jövőkép és hagyománytisztelet. Az építészeti alkotást s az építészt nem övezi tisztelet. Ezt mutatja épített és természeti környezetünk jelenlegi állapota, melynek kultúrája, rendezettsége ma már alulmúlni látszik a balti államokat, távolodik a szomszédos Ausztriától, közeledik Románia felé. (Az építészeti kultúrát az átlag szintjén minősítem, tehát nem érinti a jó színvonalú élvonalbeli építészeti alkotásokat.)

A szakmai irányítás szétszedése és kálváriája 1990-ben kezdődött. A „reform” szellemi atyja (jó, ha tudják a fiatalok is) dr. Sárközy Tamás volt, aki valószínűsíthetően nem ismerte behatóan az építésügy működését. Akkor egyedül tiltakoztam ez ellen, (s akkor került vigaszágon elvi elfogadásra a Magyar Építész Kamara létrehozása, s 6 évvel később annak törvénye). Addig az építőipart, anyagipart, terület- és településfejlesztést, tervezést, műemlékvédelmet, lakásgazdálkodást, hatósági munkát stb. egy minisztérium koordinálta, melynek problémája a kivitelező- és anyagipar dominanciája volt. A hardver fontosabb volt, mint a szoftver. Csak szét kellett volna választani a kettőt, s megfordítani a fontossági sorrendet. A szakemberekkel  akkor ezt senki sem vitatta meg, s azóta is tart (20 éve), hogy rólunk nélkülünk döntenek.

És mégis reménykedve – „Kérünk Téged, hallgass meg minket” – mondanám a fohászt annak, aki „a helyzet magaslatán” ül. De nem ül ott senki. Olyan személy semmiképp, aki egyszemélyben átfogó megoldást kínálhatna. Tehát válaszra sem várhatunk. Hát akkor csak úgy önmagunknak.

Az épített környezet alakítása és a jog- és szabályozási rendszer
Bevezető:
„Vitatkozik az építész és a jogász. Vajon melyik szakma fontosabb az emberiségnek, melyik volt előbb? – Természetesen az építészet, – mondja az építész – hiszen mi folytatjuk a teremtést, és rendet teremtünk a káoszból. – Nono! – mondja a jogász – Azt a káoszt is csinálta valaki!”

Hát, ebben élünk. Mert valakik abban a tévedésben vannak, hogy minél több jogszabály, annál nagyobb rend, harmónia, profizmus, pedig ez, meglehet, fordítva van. A jogszabályalkotás során nincs szakmai gyakorlati visszacsatolás, az egyeztetések a mesterséges időhiány miatt gyakran formálisak. Javaslom Dr. Rigó Mihály szegedi erdő- és építőmérnök írását a nyilvánosságról, melyben azt írja:

1. A 20 év alatt elkészült törvényeink között annyi a selejt, hogy amennyiben egy cipőgyár ilyen arányban termelne, már többször tönkrement volna. A rendeletmódosítást a módosítás módosítása követi, nyelvezetük pedig csapnivaló.
2. Hogyan lehetséges az, hogy a mérnökök véleménye nem megy át a hétköznapi életbe? – kérdezi a józan észt, a racionalitást hiányolva.

- vagy olvassuk Borvendég Béla okos, szellemes figyelmeztető írásait,
- vagy figyelmezzünk Finta Józsefre, amikor azt mondja, hogy régen (25 éve) könnyedén bejutott az építésügyi miniszterhez, ma ez lehetetlen,
- vagy figyeljünk Makovecz Imre felhívására,
- vagy figyeljünk Kévés Györgyék egyesületére,
- vagy nézzünk a tükörbe.

De ki figyel ma a felelős, alulról jövő véleményekre?
Az a módszertani baj, hogy politikusaink mindenhova elmennek, s mozgósító, vagy megnyugtató beszédeket tartanak, mint Kossuth Lajos korában, s várják, hogy rájuk figyeljünk, holott jegyzetelniük kellene, meghallgatva a polgárokat, szakembereket és problémáikat. Mint mondjuk a Széchenyi tette volna. Mert így a problémák el sem jutnak hozzájuk, hogyan tudnák hát azokat megoldani?

Jogszabály és szabályozás pedig sokféle lehet:

1. életszerű – életszerűtlen (teoretikus)
2. szakszerű – szakszerűtlen
3. szabályzó - önszabályzó
4. humánus - embertelen
5. pontos (konkrét) – pontatlan (általános)
6. sőt kreativitást inspiráló – vagy gátló

1. A jogszabályok életszerűségének felelősségéről:
Ha a jogszabály célkeresztjében nem pontosan az élet teljessége, illetve a környezetalakítási folyamat profi megvalósítása és minősége áll, akkor a jogszabály vagy teória nem szolgálhatja a harmonikus fejlődést, diszharmóniát szül, pl. szocialista lakótelepek. Ma Miskolc területének 1/3 része lakótelep, 100 000 emberrel (senki sem tüntetett ezért, vagyis nem volt élő társadalmi igény), majd a harmóniát kereső és biológiai lényét érvényesítő lakók által létrejön a kiskerti övezet a város másik 1/3 területén. S most már a kétharmad rész penetrálódik, mert önmagában egyik sem teljes. Ez az akkori jogi, szabályozási, tipizálási felfogás „eredménye” és felelőssége. Az eredmény szinte megoldhatatlan.

2. A jogi szakszerűségről és kiszolgáltatottságról
A tervezői nyilatkozatokban az építész és mérnökök büntetőjogi felelősség mellett nyilatkoznak az összes (ma már kötelezően EU) jogszabály, szabvány előírásainak betartásáról. Miközben nagy része nincs lefordítva. (Ugyanakkor az én 60 éves kollegám, aki perfekt angol és műszaki fordító, Londonban keresett munkát időskorúak ápolásában. De hazaküldték, mert nem tudott főzni. Itthon pedig nincs munkája.)

3. A szabályozás – önszabályozás kérdése rendkívül érdekes, de itt most nem kifejthető.

4. Példa a jogszabályi pontosságról
Pontos-e az illeszkedésről szóló jogszabályunk, ha egy templomra – mely ég és föld között, függőleges tengely szerint illeszkedik – azt lehet mondani (műemlékes vélemény), hogy magassága miatt nem illeszkedik környezetébe, ugyanakkor a Balatonfüredhez közeli görög falu pedig illeszkedik?! Bár a látott „görög falu” színesre festve már kissé más! Egy főépítész kolléga meg is jegyezte hogy: „így színesen elvesztette identitását”. Ha volt egyáltalán ezen a helyen. Ijesztő példaként bemutatok egy B-A-Z Megyei Építész Kamarához eljuttatott templomtervet, mely kielégíti az előírt építménymagasságot, s nagyságrendje okán nem tervtanács köteles.

5. Az antihumánus jogszabályokról
5.1.     Például mitől humánus az a kamarai rendelet, mely „malteres ládában született” 82 éves, Széchenyi-, Ybl-, Steindl- stb. díjas akadémiai tag mesteremet megfosztja tervezői jogosultságától, mert fájó térde miatt nem tudott elég kreditpontot gyűjteni, a kreditpont pedig nem ment fel a 4. emeletre? Meg kell alázni az öreg mestereket, akikkel egy félórás beszélgetés ma is megér 2-3 kreditpontot?

5.2.    Vagy másik példaként a főépítészi vizsga, mely egy kezdőnél természetes, de aki 25-30 éve eredményesen munkálkodik, annál talán már nem. S miért csak a jogszabályok, miért nem a szakmai tudás, az együttműködés, az átfogó látás, a településszintű gondolkodás, a kommunikációs készség, a meggyőző erő stb. a vizsgaanyag?

5.3.     A humánus ügyintézés része lenne az is, hogy állami státuszban válaszolunk a szakemberek leveleire az adófizetők pénzén (Európában).

Egy arab vendégprofesszor kéthetes itt tartózkodás után két dolgot állapított meg rólunk:
- a döntési pozíciók és pénz nem ott van, ahol a tudás,
- s azt, hogy Magyarországon nincs tisztelet. Megérkeztünk.

A jogszabályfüggőségről
A jogszabály- és szabályozásfüggőség már oly mértékben üli meg a szakmát és az építészeket, hogy nemrég egy tervtanácsot láttam lebénulni, tanácstalanná és talajtalanná válni, mert hiányoztak szabályozási elemek. Szakmailag ugyanez jellemzi a hatósági engedélyezést is, mely csak jogszabályokat leltároz, és elveszíti szakmai ítélőképességét, igényességét, felelősségét. Bármi lehet, ha jogszerű. Szakmai kérdések helyett folyamatosan jogszabályokkal küszködünk.

Nézzünk néhány jogszabály problémát (bár teljes áttekintésre és redukcióra volna szükség)

1. Kezdjük az új Alkotmány és az épített környezet kapcsolatával
A MÉK az alkotmánymódosításban aktív szerepet vállalt (kiemelten Körmendy János), amelyet saját változatommal magam is támogattam, s ezeket megküldtem 7-8 képviselőnek is.

Összehasonlításképpen:   
Alkotmánytervezet:         O-cikk
    (1)     Magyarország védi és fenntartja az egészséges környezetet.
    (2)     A természeti erőforrások, különösen a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség és a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.

Javasolt Kamarai  módosítás és elfogadott változat:
Magyarország alakítja, védi és fenntartja az egészséges környezetet.
A természeti erőforrások, különösen a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a tájképi és biológiai sokféleség, a táji- és a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.

Saját javaslat:
(1) Magyarország alakítja, védi és fenntartja az egészséges természeti és épített környezetet mint a magyar  kultúra részét.
(2)    Ø

Alkotmánytervezet:         XIX. cikk:
(1) Mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez.
(2) E jog érvényesülését Magyarország a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás, a sportolás és rendszeres testedzés, valamint az épített és természetes környezet védelmének biztosításával segíti elő.

Elfogadott kamarai módosítási javaslat:
(1)    Ø
(2)    Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülést Magyarország munkavédelemmel, egészségügyi intézményekkel, orvosi ellátással, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint az épített, a táji és a természetes környezet alakításának és védelmének biztosításával segíti elő.

Saját javasolt módosítás (a tervezett helyett) új összevont (1-2) bekezdés:
Magyarország állampolgárainak és közösségeiknek joguk van a lehető legmagasabb minőségű, kulturált, egészséges természeti és épített környezetben élni, melyet az állam a természeti és épített környezet harmonikus fejlesztésével, ill. védelmével, az állampolgárokkal együttműködve biztosít.
Indoklás:
Az összevont fogalmazás szándéka az épített környezet mint kultúra, valamint az egészséges és természeti környezet viszonyának definiálása, illetve a hiányzó kortárs fejlesztés és védelem azonos rangú, egyidejű kezelése lenne. Ezen túl, miután településekben élünk, elkerülhetetlen, hogy a minőségi környezet ne csak állampolgári, de közösségi jog is legyen. Cél: az épített és természeti környezet, a védelem és fejlesztés egyensúlya és a kultúra deklarálása.

Mint látjuk a kamarai javaslatokból több célba ért, a magam radikálisabb javaslatai viszont csak részben, de nemcsak ettől van hiányérzetem.
( Noll Tamás MÉK elnök észrevétele miatt az előadáson elhangzottól eltérő írott változat)

2. A rendezési tervekről és metodikáról, szabályozásról

• Lassan már senki sem hisz a normatív szabályozásban, ahol a szabályozási rész merev, a fejlesztési részek fikciók, ágazati tervezés lényegében nincs. A falvak településterveinek fejlesztési része lényegében üres lufi, vagy fantazmagória.
• A településtervek nagy része nem rétegvonalas földhivatali térképre készül. (Netán ez lenne a terep „szabályozása”?)
• A merev szabályozást az élet kikezdi, folyamatos, s egy nagyváros esetén milliós nagyságrendű a folytonos változtatás költségvonzata.
• Az az érzésem, elég lenne csak szerkezeti terveket készíteni minőségi szabályozással, s helyenként és alkalmanként mélyebb beépítési- vagy ingatlanfejlesztési tervet vagy telkenkénti szabályozást készíteni, a tervmódosítást és karbantartást, ingatlanfejlesztési javaslatok kidolgozását pedig a települési főépítészek melletti kis tervező csoportokra bízni, mint Németországban teszik.
• Javaslom az Építész Kamarában Liszkai Krisztináék által készített terület- és településrendezésről szóló helyzetértékelés tanulmányozását. A munkában a jelenlévők közül többen is részt vettek. (Körmendy János, Keresztes Sándor stb.)

Ezt a devecseri utcaképet csupán a kerítések témájaként, s a főépítészi döntések  példájaként ajánlom figyelmükbe. A tervező – akinek gratulálok az év főépítésze címhez – a hagyományt követve zárt sorú kerítést tervez, s az előkertet a telek és közterület közötti átmeneti zónaként kezeli. Ezzel rendezett állapotot teremt, mellesleg megtakarít min. 15 fm kerítést. Rendezettséget mutató kevés számú településeink szinte mind ezt a példát követik, s látjuk, hogy a telek előtti terület általában gondozott, virágos. Ezzel szemben az ország sok-sok településén kulturálatlan, barkácsolt kerítés-káoszt látunk. Mi hozza ezt létre?

• Egyrészt a településszabályozási tervek, melyekben mindenütt előkerteket terveznek, ott is, ahol eddig nem volt. (Ez az építési vonal zavarosságát is okozza.)
• Másrészt a jogszabály szerint ma a kerítésre (védett terület kivételével) nem kell terv és építési engedély, még bejelentési kötelezettség sem. Ugyanakkor az ezzel kapcsolatos szakmai felelősséget a rendeletalkotók nem tették át a főépítészi kompetenciába sem. Vagyis mindenki azt csinál, amit akar. Vajon a jogszabályalkotók az ilyen felfogású liberalizáció során gondoltak-e arra, hogy legitimálják s elmélyítik a magyarországi kerítés-káoszt, mely erős negatív eleme épített környezetünknek és árt az országimázsnak is?

A növekvő és indokolatlan műszaki bürokráciáról
Pl.: Engedélyezési terv - 100 éve Aradon kiadott ajánlati kötet egy tervlapja alapján jobb átlagszínvonalú házak épültek. Ma egy engedélyezési terv egy vastag kötet, benne érthetetlen, felesleges fejezetekkel, melyeket senki sem olvas, csak leltároz.

Három engedélyezési ajánlati terv egy Aradon kiadott század eleji tervgyűjteményből:
Itt egy lap egy engedélyezési terv, melyet hozzáértő mesterek hitelesen kiviteleztek. Ma, 100 év után vastagabb a dokumentáció, s rosszabbak az épületek.

Építészetpolitikáról
Bíztató, hogy létezik egy anyag, mely az Építész Kamara kezdeményezésére és előkészítésére, majd a Minisztérium és MÉSZ által folytatva és átalakítva született. Ez szerintem jó, de még embrionális, olyan, mintha csak habarcsból akarnánk falat emelni: csupa kötőanyag. Folytatni, fejleszteni kellene, s beépíteni az általános politikai gyakorlatba s a közgondolkodásba, kultúrába. Az elfogadott építészetpolitikai koncepciót függetleníteni kellene a 4 éves választási ciklusoktól, hiszen az épített környezet ugye hosszútávú megfontolásokat és döntéseket igényel. Figyelemreméltó viszont az építészetpolitika címlap mottója, még Noll Tamásék idézeteként, mely szerint: „jó környezetben élni nem lehet szerencse dolga”. Ez egy fontos mondat, mely közösségi felelősséget sugall. Egyetértek vele. (S ez az, aminek lényege az Alkotmányba sem került be.) Arra a kérdésre, hogy miért ilyen az épített környezeti kultúránk, nem lehet elfogadható válasz az, hogy „ez jött ki” a folyamatok révén.

Vidékfejlesztésről
Ez már több mint diszharmónia, ez konfliktus, sőt katasztrófa. Ennek egyik szakmai oka a szocializmusból eredő területfejlesztési politika. Röviden az, hogy ott preferálják az urbanizációt, ahol az már erőteljes, s nem ott, ahol ez hiányzik. Valakik úgy vélik, hogy a fejlődés területileg nem harmonikus, hanem hierarchikus. Ez tartható még az információs társadalomban? Ezen régi elv alapján jött elő pár éve az országos terv ellenére, illetve azt módosítva az ún. Pólus-program is, elsősorban szavazatbiztosítási, politikai taktikából. Igaz, nem jött be. S a falurombolás folytatódott. Falut nemcsak dózerrel lehet rombolni, de magárahagyottsággal és rendelettel is, pl. kedvezőbb lakáshitelt adunk az új épületre, de a régi felújítására nem (garantált társadalmi és építészeti leépülés). Hová lett a vidék önfenntartó ereje? Miért van az, hogy a mostohább adottságú Ausztriában a 100 fős idilli településen 150 tehén és más állat, művelt területek vannak, s az állam által inspirált, saját termék értékesítésre alapozott turizmus. Nálunk már nemcsak tehén, de tyúk sincs, s a falusi néni Tesco-ban szerzi be a szlovák tojást és zöldséget.

Jól értelmezzük mi a feladatunkat a rendezési tervekben? Pl. figyelembe vesszük a családfenntartó porták, telkek kialakítását? Mert ha csak az OTÉK előírásait követjük, máris csak kisméretű házhelyeket tervezünk, melyek nem alkalmasak a falusi gazdálkodásra, s az OTÉK e tekintetben nem ad irányelvet. Állattartási rendeleteink nem önsorsrontóak? A kül- és belterületek felhasználása és a telekértelmezés segíti az önfenntartó gazdálkodást? Amikor tervtanácson a 20. alkalommal hallom, hogy a kistelepülés kitörési pontja a lovasturizmus, akkor már látom, itt lóvá tesszük magunkat. Merthogy ló sincs. Majd hozza a vállalkozó a turistával együtt, s ráülteti. Itt mérhető fel, hogy fogalmunk sincs arról, mit kezdjünk a vidék fejlesztésével. Viszont van helyette sok fesztivál (tarhonya-, lecsó- stb…) és persze Natura 2000 (de nem az embereknek) önkormányzati egyeztetés nélkül kijelölve.

Van abban valami siralmas és érthetetlen, hogy Ausztriában a rossz adottságok ellenére virágzik és kulturált a vidék, s itt, a csodálatos mezőgazdasági adottságú Magyarországon leépül a gazdaság és a vidéki társadalom. Igaz, hogy kialakult egy társadalmi réteg, mely „történelmi okokból” korábban szüretel vagy arat. (pl.: krumplit már vetéskor). Egy nemrégen megismert migrációs térkép megdöbbentően ábrázolja a magyarországi lakosság keletről nyugatra való áramlását.

A műemlékvédelemről

• A kortárs építészet és műemlékvédelem szétszakadt, nincs közös szemléleti alapja. Az új és régi kapcsolata, folytonossága bizonytalan és szubjektív.
• A műemlék ma kultúra (lsd. kormányzati helyét), a kortárs építészet nem. Sikeresen megőriztük a marxista alépítmény – felépítmény viszonyt. 1948-ig, sőt még a szocreálban is mindkettő kultúra volt. 1990-ig a minisztérium közös volt.
• Ma a műemlék elsősorban HATÓSÁG. Megtilt. Előír. Mendele Ferenc idejében a műemlékeseket még szeretettel várták mindenhol. Ma? Mint a rendőröket, vagy adóellenőröket.
• A műemléki tervtanács (csak nemrég lett legitim) nem segít, hanem megaláz. Művészettörténészek mondják meg, milyen legyen a kortárs építészet. S ugyanazon egyetemen végzettek oktatják tervező évfolyamtársukat. A 3-as tankör az 5-ös tankört.
• A mai szemléletben és gyakorlatban is bármely műemlék csendes halállal elpusztulhat. De ha jön egy befektető életszerű hasznosítási javaslattal, mentési szándékkal, akkor tervezőjével együtt kiásta a csatabárdot. Az egész hivatal megvédi tőlük a műemléket, s előír nekik drága, időigényes, elvégezetlen állami feladatokat, vagy gyorsan védetté nyilvánít addig nem védett, de ilyen övezethez kapcsolódó épületeket.
• A német gyakorlat szerint, ha egy befektető hasznosítási céllal megvásárol egy műemléki ingatlant, kap egy állami költségen előre elkészített komplett kutatási dokumentációt (régészettel, falkutatással, restaurátori kutatással, falvizsgálattal). Tessék: ezt kell figyelembe venni. S a befektető utána adójából leírhatja. Nálunk a hatóság még felmérési tervvel sem rendelkezik, s minden kutatást – mely szerintem állami feladat – elvégeztet a befektetővel, akinek így, éveket veszítve, örökre kedvét szegi az ilyen vállalkozástól, s ha EU-s támogatású (bár eredményes), kicsúszik a zárt időnormából.
• Kérdés: 1. Miért nem lehet életszerűbb ma a hazai műemlékhasznosítás? Miért kell két építési hatóság az országban? Miért nem rendelkezik a műemlékvédelem kutatási feladatok elvégzéséhez állami forrással? (Egyszer már javasoltam, hogy az útalaphoz hasonlóan vezessék be az „épület-nyugdíj” intézményét, ahol az új épületek biztosítják a forrást az ún. „műemlék-alapnak”)
• Szerves (és nem chartás) szemléletű műemlékvédelem akkor lesz, ha elismerjük, védjük, s egyben bátran folytatjuk azt az alkotó folyamatot, mely a műemléket vagy védett települést több szakaszban, hosszú idő alatt létrehozta. Vagyis lemondunk az állóképszerű lemerevítésről az életszerű, új, értékteremtő hasznosítás, s a  természetes folyamat érdekében.

Tervpályázatokról
A szocialista tervpályázati gyakorlatnak véget kellene vetni. Bár ez az időszak tudatosan termékeny volt országos pályázatokban, s ekkor a Magyar Építőművészet számai rendszeresen egy vagy két tervpályázati eredményközléssel kezdődtek. De ezt - mint ahogyan Sári István megírta az Építészfórumon - az állam, a minisztérium tervezési főosztálya működtette költségvetési keretből. Mára megszűnt, viszont az önkormányzatok nem tudják nagy országos pályázatok költségét, idejét biztosítani. Így nincsenek pályázatok. Új típusú, gyors, egylapos és 30 napos, elkötelezetten megbízást teremtő ötletpályázatok kellenének, vagy referencia alapú megbízások. Be kell látnunk azt is, hogy a településrendezési tervekre a tervpályázati módszerek nem alkalmazhatók. Itt a referencia alapú kiválasztás indokolt.

Beszéljünk a profizmusról
Egy profi főépítészi szervezet reményében (vitaanyag)
A főépítészség megerősítésének 12 pontja
Feltételezhetjük, hogy a jelenlegi főépítészek mindegyike profi, de az egész főépítészi hálózat működtetése nem rendszerszerű, s nem profi, hiszen az Országos Főépítészi Kollégiumot s e konferenciát is egy egyesület szervezi, nem egy hivatalos intézmény. Az egész közösséget a személyes lelkesedés tartja életben (Papp Klára, Philipp Frigyes, Virányi István és mások). Ma a főépítészi rendszer inkább mozgalom, amely könnyen megszervezhető lenne az építészeti kultúra átfogó tudatos irányítására.

12 vitapontban próbálom összefoglalni, hogy véleményem szerint mit kellene tenni a profi szervezet érdekében.

1. A főépítészi hálózatot országos lefedettségűvé kell tenni, amely minimálisan:
                                           Tervezett igény        Jelenleg (2010)
országos főépítész                         1 fő                       1 fő
állami (regionális) főépítész*          7 fő                       7 fő
megyei főépítész                         19 fő                      19 fő
budapesti főépítész                        1 fő                       1 fő
tanyák főépítésze                          1 fő                        -
Bp-i kerületi főépítész                   23 fő                      23 fő
városi és mj. városi főépítész       327 fő                     195 fő
világörökségi főépítész                   8 fő                         -
kistérségi főépítész                    174 fő                         4 fő
község, nagyközség**                   -                         152 fő
Összesen, min.:                         561 fő***                402 fő
*    a tervezett járások száma módosíthatja
**  lásd kistérségeknél
*** Az 561 fő létszám és költsége megegyezik egy középvállalattal. Ennyit talán megér az ország építészeti kultúrája.

2. A főépítész kinevezését a felsorolt településeken stb. kötelezővé kell tenni, s erre országos (állami) keretet biztosítani, közvetlen állami díjazás mellett állami feladatként kellene kezelni a rendszer működtetését (lásd jelenleg önkormányzati feladatátrendeződés terve).

3. Az önkormányzati főépítész a településfejlesztésben a polgármester stratégiai tanácsadója s a településtervezési terv kezelője, aki az építési engedélyezési eljárásban kötelezően bevonandó szakhatóságként vegyen részt.

4. Az állam által fenntartott főépítészi hálózatot hierarchikussá kell tenni (a tervtanácsok miatt).

5. A főépítészek mellett kötelezően tervtanácsokat kell működtetni, ugyancsak hierarchikus rendszerben, melynek működési költségeit az illetékes minisztérium biztosítja.

6. A főépítész mellett az önkormányzatnál – a lakosságszámmal arányos - kis településtervezési egységet kell működtetni a településrendezési tervek folyamatos kezelésére, módosítására (erre a jelenlegi törvények is lehetőséget adnak).

7. A nem engedélyköteles építési tevékenységeket főépítészi – szakhatósági - álláspont alapján lehessen végezni (pl. kerítés – Devecser).

8. A főépítész által vezetett tervtanácsnak vétójogot kell biztosítani, véleményét kötelezően figyelembe kell venni (fellebbezési jog biztosításával). A tervtanács véleményét elnöke, a főépítész szakhatósági állásfoglalásba beépíti.

9. A főépítészeknek – kontroll mellett – biztosítani kellene a tervezési jogot is, hiszen nem lehet 561 kreatív építészt kivonni a szakmagyakorlásból (s azért is, hogy a tervező-főépítész kommunikáció alapja és közös nyelve az építészeti  kreativitás legyen).

10. A főépítész személyét a Főépítészi Kollégium, a Magyar Építész Kamara és a MÉSZ, valamint az Országos Főépítész együttes javaslata alapján lehessen véglegesíteni. 

11. A főépítészi kinevezéshez 10 éves megelőző építészeti és településtervezési gyakorlat szükséges. Javasolt É1, TT1 tervezési jogosultság.

12. A főépítészi státus politikafüggetlen, s a politikai (önkormányzati) választások nem érinthetik.

2. Beszéljünk az EU támogatású beruházások „profizmusáról”
A kohéziós alapok elköltését már kezdetben fagyöngyként megszállta egy hozzá nem értő, politikaközeli és szakma-távoli csapat, mely hatékony jogi és bürokratikus felhőt fújt a pénzkezelés takarására. Ugyanakkor a sok milliárdos pályázati programok tartalmi részére, műszaki előkészítésére nincs figyelem! Tervpályázatra nincs se pénz, se idő. Szakmai elbírálás érdemben nincs. A tervtanácsok e tekintetben visszaszorítottak, elmaradnak. A pályázatokról gyors engedélyezési tervek alapján döntenek tételes költségvetéssel (?!), amikor még nincsenek szakági tervek. Vagyis hazugság alapján. Tudok olyan esetről, amikor időhiány miatt egy másik épület átcímzett tételes költségvetését csatoltak a pályázathoz. Megfelelt. Később, ha a pályázat nyer, a hamis vagy hiányos  költségvetést tételesen számon kérik. Változtatás kizárva. Következésképpen jön a műszaki redukció, a kötelező műszaki gondosság alatti színvonal, azaz „eurogagyi”.

„Mazsorett” képesítésű munkatársak négyzetméter árakat  és nagyságrendeket állapítanak meg (hol van a Versenyhivatal?). Mint régen a Műszaki Gazdasági Normatívákat (MGN), de azt szakemberek csinálták, akik tudták mi a különbség az ingoványra, illetve a sziklára alapozás költsége között. Egy „mazsorett” ezt nem érti. A folyamatból kizárták a régi beruházó szakembereket, az ún. projekt menedzserek általában jogászok, akik egy WC-t sem vittek végig az üres papírtól a kulcsátadásig (legfeljebb fordítva), akiknek szakmánkat illetően etimológiai problémái vannak, s végtelen merev jogi béklyóba kötik a műszaki megvalósulást, s őrlik a szakemberek idegeit. Nem érthető, hol vannak pl. a nagy számban végzett műszaki menedzserek? A gyakorlott beruházók miért csak műszaki ellenőrök lehetnek? S bejönnek a kivitelezői ajánlatok. Kiderül nincs, aki ki tudná értékelni. Helyettük majd a tervező, aki kiskorúsítva, megalázva, megkerülve, már csak a felelősség miatt szükséges. Kreativitás, építészeti igényesség kizárva. Vajon ki az a felelős politikus, aki az eurós támogatású munkákról válogatás nélkül merne egy európai kiállítást csinálni? Aki ezt vállalná, jó ha előtte megnézi a Bajnai-féle összegző könyvet az első támogatási szakaszról. Arról nem beszélve, hogy a 4-500 milliárdos Leader program nagy része műszaki tervek nélkül kerül elköltésre.

• A problémák fokozására a volt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium saját pályázataihoz a gödöllői egyetem által kifejlesztett egy új kódolású költségvetési rendszert, mely az országban semmivel sem kompatibilis. Itt is hiányzik a kormányszintű koordináció.
• Na és az ellenőrök!? Általában bölcsészek, tudnak angolul. A komputer által kidobott 40 tételt ellenőrzi a helyszínen. Hol van a szerkezet-alátámasztó állvány? Keresi. Sehol. Mondják neki, az volt a zsalu, de már elvitték. Nem érti. Gyanakszik. Szerencsére a 4. épületnél még ott volt, így megismerkedtek. (Ez konkrét eset.)
• A fejlesztési ügynökségeken egy olyan döntés, melyből egy építészre óránként 5 jut, másfél-két hónapot igényel. A lassúnak látszó folyamatot a Bajnai-kormány gyorsító rendeletekkel kívánta sürgetni, s a mi szakmánk ezt megette. De bizonyíthatóan semmi nem lett gyorsabb, mert a lassúságot a pályázatok döntési ügymenetében s az elbírálóknál kellett volna keresni. A pályázatelbírálás és menedzselés körülményes lassúsága miatt az EU-pénzek elköltése lelassul, miközben az építőiparban nincs munka.

Javaslatom, fontoljuk meg egy profi országos közmunkatanács felállítását. Jó lenne, ha ez a sokmilliárdos építési volumen országosan profi kezek közé kerülne. Javasolta ezt az Építész Kamara is már 10 éve, Kévés Györgyék csoportja is mostanában a volt Budapesti Közmunkatanács feltámasztását, amit én országosként látnék szívesen. (Időben javasoltuk, azért, hogy egy hozzáértő csoport kezében koncentrálódjon a programalkotás, a tervpályázat, a terveztetés, a kivitelezői verseny, a bonyolítás, a kivitelezés, műszaki ellenőrzés. Nem került meghallgatásra s megvitatásra, jöttek helyette a pártközeli és szakma-távoli fejlesztési ügynökségek és a VÁTI.

3. A közbeszerzés „profizmusáról”
Még mindig nem elég szakmaspecifikus. Még mindig nem értik a jogalkotók, hogy az épület közbeszerzése a gyártás előtt történik, nem úgy, mint egy villamosnál, autónál vagy számítógépnél, ahol a gyártás már megtörtént, netán garancialevél is van. Tehát a folyamatban törvényszerűen változások lesznek, melyeket kezelni kell. Nem értik a jogászok a tervpályázat versenypótló szerepét sem. Még mindig működik a szerves tervezési folyamat független egységekre való szabdalása. Külön versenyezhet tanulmányterv, engedélyezési terv, kiviteli terv, művezetés. Aki az előző szakaszban részt vett, „összeférhetetlenség” (!) miatt kizárja önmagát?! Kinek áll ez érdekében? Kinek garancia ez? (A múlt évi konferencián így fogalmaztam: F.L.Wright kitalálja, Corbusier engedélyezési tervet, Mies van der Rohe kiviteli tervet készít, Alvar Aalto művezeti?!) A városrendezési terveknél az értékhatárral van probléma, mert a költségeket közbeszerzési küszöb alá szorító tudatos szándék miatt elmarad több lényeges munkarész, pl. a rétegvonalas térkép vagy a szociológus alkalmazása, az építészeti arculati terv és más szakemberek közreműködése. Azaz nem lehet profi.

4. Példák a „profizmusról”
4.1 Példa a „profizmusról”
2002-ben lett a Tokaji Történelmi Borvidék a Világörökség része, de előzetes természeti ill. műemléki védettség nélkül. 2003-ban, tokaji főépítészként Olajos Csaba területi főépítésszel észleltük, hogy ez a rendezetlenség sok problémát okoz, majd Olajos Csaba mint illetékes állami főépítész írásban jelezte négy illetékes államtitkárnak (vajon miért kell négy?). Érdemi válasz, intézkedés nem történt. Illetékes főépítészként két főépítészi konferencián, s más fórumokon többször szóvá tettem a joghézagot, melybe 2006-ben becsúszott a szerencsi erőmű. Az az állam, kormány és országgyűlési képviselő, polgármester fújta a beruházásnak a hátszelet, akinek feladata a világörökség védelme. Egy civil szervezet és a Tokaji Polgármester tiltakozik eredményesen. S bekövetkezik a megvilágosodás. 10 év után, mára létrejött a világörökségi kerettörvény, s ígéret szerint majd a hiányolt védettség és kezelési terv is megszülethet. S a civil szervezet vezetője pedig, akit mi segítettünk szakmai instrukciókkal, kormányhivatalt kap. Pszichológusként a régió felelőse lesz. Miközben az időben jelzést adó állami főépítész s más illetékes jelzését felelős kormánytényezők lerázták magukról. Ezek után az illetékes területi vagy városi főépítésznek civilként kellett volna jeleznie? Profi ez így?

4.2 Példa a „profizmusról”
Olajos Csaba területi főépítész által vezetett tervtanács az országos tervtanács kihelyezett üléseként több éven át  zsűrizte a tokaji világörökségi területet, összesen kb. 800 tervet. Ezt megszüntették. Ezért a BAZ Megyei Építész Kamara pályázott, nyert, s egy évig tovább zsűrizte a területre készült terveket. Majd a felettes minisztérium kijelentette, a kamara erre nem pályázhat, csak önkormányzati társulás - 27 településre a szerencsi erőmű konfliktusa miatti megosztott helyzetben. Hát hozza össze, aki tudja. Most nincs tervtanács. Kinek jó ez? Véletlenül nem állami feladat a világörökség értékörzése? Egyébként tervtanács már általában sincs, mert ez nálunk nagyságrendi kérdés. Pedig egy-egy kis középület egy olyan településen, ahol több évszázada nem épült újabb, olyan fontos ügy, mint Budapesten egy Nemzeti Színház. Vidéki települések nagy része szakmai tanács nélkül maradva építheti a gagyit. Visszautalnék a már megismert falusi templomtervre. Úgy vélem, egy kis településen, nagyságrendtől függetlenül minden középületet tervtanácskötelessé kellene tenni.

4.3. Példa a „profizmusról”
A Borsod megyei Felsőzsolca főépítésze Rudolf Mihály Ybl- és Pro Architectura díjas építész sokat tett a múlt évi árvízi károk helyreállításában. Ezt előadása végén Szaló Péter helyettes államtitkár úr megköszönte. De el kell mondjam, hogy Rudolf Mihály már nem főépítésze Felsőzsolcának. Miért? Összeütközésbe került a könnyűszerkezetes lobbival, mert nem tartotta a településbe s a rekonstrukcióba illőnek. Feljelentették, az önkormányzati testületet áthangolták. A feljelentőt kitüntették. Rudolf Mihály volt az egyetlen, aki a szomszédos miskolci árterület beépítése ellen tiltakozott az országos tervtanácsban, melyet hangfelvétel rögzített. Az önkormányzati választás után Rudolf Mihály szokás szerinti eleganciával felajánlotta az új orvos-polgármesternek a további együttműködésről való döntést. A kérésnek nem volt politikai aspektusa. A döntés megszületett: Rudolf Mihály Ybl- és Pro Architectura díjas építész, Felsőzsolca díszpolgára már nem főépítész, őt egy képzetlen szélkerék-tulajdonos helyettesíti tanácsadóként.

4.4  Példa a „profizmusról”
A tokaji Hegyaljáról 2005-ben hét házat újraépítettek a szentendrei skanzenben, kb. 800 millióért. Miközben e terület már 2002-től a világörökség része volt. Az eredeti házak a helyszínen omladoznak vagy telkükön már más gagyi épület áll. Ezt ki érti? Még a műemlékvédelem sem. A helyszínen a költségek harmada elég lett volna. Tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?  Ez is bizonyíték az építésügy szétesésére s a koordinálatlanságra.

5. Profi-e az épületállomány karbantartása?
Aligha. Az egyre bonyolultabb épületek műszakilag felkészült épületgondnokot, ilyen irányú szakképzést s periodikus karbantartást igényelnének. Ez település-esztétikai és gazdasági kérdés. Ha egy épületen 25-30 évig elmulasztjuk a rendszeres karbantartást, azt már érdemesebb lebontani. Mi ezt tesszük, mert „gazdagok” vagyunk? Az építészek megélhetik fiatalkori alkotásaik lebontását (a gátlástalan bontásra példaként elegendő megemlíteni az egyébként nemrég felújított Chemolimpex bontási szándékát). 1980-ban Koppenhágában egy hajnali sétán láttam, hogy kívülről mossák a homlokzatot, s nem volt elhanyagolt épület.

Egyebekről:

1. Az építészeti  szaksajtóról és a kultúraépítésről
Ennek tulajdonlását és szellemi irányítását nagyrészt átvette egy olyan értelmiségi réteg, mely nem építész, inkább médiavállalkozó. A vezető lapok általában színvonalasak. Talán a média természetéből, a reklámigényből adódik, hogy a hazai építészet megítélésének egyik legfontosabb szempontja e lapokban az lett, hogy a külföldi trendeknek és sztárépítészeti alkotásoknak megfelelünk-e. Kezd kialakulni a médiatizált címlapépítészet. Ez hiba, mert az építésznek a hazai élet médiumának kellene inkább lenni, s nem a nemzetközi média szolgájának. Én azt sem értem, ha felelős kultúra-befolyásoló akar lenni egy komoly folyóirat, akkor miért a sztárépítészet, s miért nem az általános építészeti kultúra fejlesztése van a célkeresztjében? Vagyis miért elitista? S azt sem értem, hogy ezt az állam a közmédián keresztül miért nem vállalja föl? Hiszen már a televízió két rendszeres építészműsora is megszűnt! Pedig sokkal fontosabb és tanulságosabb közfeladat lenne Európa általános építészeti kultúráját bemutatni és összevetni a hazaival. Bár ehhez elég nehéz reklámbevételt kapcsolni.

2. Pályakezdő fiatalokról és egyetemi oktatásról
A politikai sajtó tele van a pályakezdő orvosok problémáival. Holott őket kórházi infrastruktúra, kisegítő személyzet, tapasztalt kollégák várják, beteg is van elég, csak a fix fizetés kevés. S ha külföldre mennek, beteg, azaz munka ott is van, az infrastruktúra s a személyzet jobb, a bérek magasabbak.

És az építészek? Se munka, se infrastruktúra, se személyzet. S, ha külföldre mennének? Munkát, s így bért ott sem találnak. Rosszabb a helyzetük, mégsincs sajtójuk. Eközben az egyetemeken (6 helyen) folytatódik az alulképzettek túlképzése. A feszültség nő, mert visszacsatolás, korrekció nincs, s generációs ellentétek gerjednek és gerjesztetnek, a kívánatos tapasztalatátadás helyett. A munkahiány miatti szervezeti, s így szellemi leépülési folyamat az építészeti és mérnöki tervezésben egyaránt jelentős. Hallottam olyan építészről, aki saját fiát sem tudta alkalmazni. Vidéken a leépülés végzetes, mert irreverzíbilis lesz. (!?) Műhelyek! Az építész kamara az általános munkanélküliség miatt a kormány felé már közmunkát javasolt. Az ország meglévő műemléki és középületállományának felmérését. Nincs válasz.

3. Az építészekről főépítész szemmel
Jó lenne felhagyni már a múlt századi építészeti individualizmussal, a jelenkori sztárépítészeti allűrökkel s az önmegvalósító képzőművészeti attitűddel. Mi építészek, településtervezők még mindig adósak vagyunk annak megválaszolásával, hogy miért harmonikusabbak, élhetőbbek, szebbek a nem tervezett települések vagy településrészek, mint a tervezettek, a teoretikusok, a szabályozottak, a csináltak. Nekünk, főépítészeknek kell látnunk és láttatnunk, hogy minden alkotás és alkotó idő- és térbeli kontextusban él, s egy evolutív folyamat része, melyben a közösségek által alkotott személytelen település az örök, s nem a cserélődő épületek, hanem ezek harmóniája. Az irodalomhoz hasonlóan beleszületünk egy építészeti nyelvbe, a meglévő nyelven kell újat mondanunk, s ettől az építészeti nyelv is fejlődik. Nem szükséges tehát új nyelvet teremteni. S higgyük el, különbözni nem olyan nagy dolog. Ehhez elég megszületni. A nagy dolog együttműködni, közösséget és kultúrát teremteni és folytatni. (Erre példa mindaz, amit Balatonfüreden láthatunk.)

4. A főépítészekről építész szemmel
Ne legyünk merev hivatalnokok. Éljen a kreativitás, a segítő együttműködés és a kollegalitás. Mi főépítészek településszinten gondolkodó „kultúrapótlók” és „harmónia-felügyelők” vagyunk, s ezt  olyan intenzíven és önzetlenül, szolgálatként kellene tennünk, hogy egyszer csak ne legyen ránk szükség, mert van általános építészeti kultúra.

Összegzés
Tehát nagy a baj és zűrzavar. Mit lehet tenni? Úgy látom, a kompetens kormányzati és társadalmi szervek vagy ezek vezetőinek egyike sem lehet önmaga eredményes a kormányzati rang és politikai befolyás alacsony szintje s a koordináció hiánya miatt. Éppen ezért a felelős személyeknek, pozícióknak és illetékes társadalmi szervezeteknek - viták és konfrontáció helyett, folytatva az Építész Kamara és Minisztérium között elindított stratégiai partnerség közös gondolatát - szoros és átfogó stratégiai szövetséget (partnerséget) kell kötni, s kidolgozni egy erőteljes irányítási koncepciót, mellyel a politikusok is meggyőzhetők, és fenn kell tartani egy folyamatosan működő horizontális kapcsolatrendszert.

Ki lehetne a stratégiai partnerséget kifejező kerekasztal kezdeményezője, koordinátora? Bár nincs jogom feladatokat osztogatni, én az Országos Főépítészre gondolok, aki már tett ilyen irányú lépéseket, s személye nyitottságot mutatott a szakmai párbeszédre, valamint Szaló Péter államtitkár-helyettesre, aki legrégebbi pozícióval bír. S mindehhez javaslom dr.Rigó Mihálynak az átfogó internetes nyilvánosságról szóló javaslatát is figyelembevenni.

Köszönöm figyelmüket!

Kérem tekintsék az elhangzottakat itteni hattyúdalnak. Remélem, a felsorolt működési zavarok megszüntetésére a közeljövőben lesz elég kormányzati szándék és szakmai erő.

Kelt, Miskolc, 2011. augusztus 22.

Bodonyi Csaba DLA építész
Tokaj város főépítésze