Az ipari örökség szeretete

Augusztusi témánk zárszava: Erő Zoltán írása

Anglia bányák és textilgyárak nélkül? A Ruhr-vidék kohók nélkül? Hatvan városa cukorgyár nélkül? Nonszensznek tűnik - mégis igaz.

A 20. század második felétől kezdődően az ipari társadalmakban új jelenséggel kellett megismerkednünk a gazdaságban: a hanyatlás, a megtorpanás, az átrendeződés jelenségeivel. Építészként minderre felfigyelhetünk az ipari épületek sorsa, megőrzése kapcsán, de látnunk kell, hogy e folyamatok szempontjából ez csak a felszín. A gazdaság szerkezetének átalakulása kisebb-nagyobb térségek felvirágozását vagy hanyatlását, a regionális társadalmi szerkezet átalakulását, a kulturális gyökerek megszakadását hozza magával. Mindezt tartsuk szem előtt akkor, amikor az ipari örökségről elsősorban az építészet kapcsán beszélünk a továbbiakban.

Veszélyeztetett örökség

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy az ipari építészet talán a kulturális örökség egyik legsérülékenyebb, leginkább fenyegetett szektora. Az erkölcsi és fizikai avulás, az enyészet talán sokkal jobban fenyeget egy kiváló ipari építészeti alkotást, mint egy városi lakóházat vagy egy kolostort. Vegyük sorra a fenyegető tényezőket:

- a gazdaság globális átrendeződése: a globális gazdaság kialakulása során szimbolikus pillanatnak tekinthetjük, amikor az 1980-as években Thatcher asszony vaskézzel letörte a brit bányász-sztrájkot a Dél-Afrikából importált szénnel. Angliában ezt követően praktikusan megszűnt a szénbányászat. Európaszerte átalakult a nehézipar, de átrendeződött például a textilgyártás is a világban, olyannyira, hogy már Indiában is üresen állnak az egykori hatalmas gyárak. Az ipari struktúra felgyorsult változását már saját bőrünkön is nap mint nap tapasztalhatjuk. Azt, hogy eközben egész régiók veszítik el korábbi városképző erejüket, már csak Ózd vagy Komló példáján is megérthetjük. Eközben legkevésbé sem az ipari építészet sorsa aggasztja az érintett társadalmakat.

- a technológia változása: a versenyképes gazdaságban az ipari technológia fejlődése, a technológiaváltás akkor is szükségszerű, ha a szektor az adott helyen amúgy egészségesen fejlődik. Ilyen ”technológiaváltás” eredményének tekinthetjük azt is, ha a konkurrenciaharc során egyes vállalkozások tönkremennek. Ennek eredménye ismét csak a mégoly nagyszerű ipari épületek, ipari területek felhagyása. A Tate Modern azért jöhetett létre, mert London közepén már nem kívánatosak a szenes erőművek. A Fiat Lingotto-ban Renzo Piano azért alakíthatott ki konferenciaközpontot, mert az 1920-as években mégoly futurisztikusnak számító gyárból a gyártás már évtizedekkel ezelőtt kivonult (Lingotto).

A Millenáris park megszületésének előfeltétele volt, hogy az egykori Ganz Villamossági művek termelő részlegei Tápiószelére kerüljenek. A Budapestet naponta tápláló élelmiszeripart - vágóhidak, tejüzemek - a hűtőkocsik terjedése, a logisztikai rendszer átalakulása tette feleslegessé - ma nincs sertéshizlalda vagy borjúvásár sem a fővárosban... A technológiaváltás akár egy működő üzem területén belül is megvalósulhat, s ilyenkor bizony építészeti szempontból értékes épületek is eltűnnek, hogy átadják helyüket az utilitárius dobozépítészetnek. Látni kell, hogy meglehetősen rövid ciklusidőkről is szó lehet: a nagy Zeppelinek fénykora alig egy bő évtized, az 1920-as évek repülőgyárai közül sok bezárt a II. világháború után, vannak bányaterületek, amelyek mindössze 50 évig működnek, egy magyar vasúti mellékvonal élettartama 70-100 év. A magyar rádiózás szimbóluma, a lakihegyi nagyadó 44 évig volt használatban, de eközben a háború során 3 évig romokban hevert... (Lakihegyi_adótorony)

- az épületek romlása: épp azért, mert az ipari épületek alapvetően egy technológiai folyamatnak adnak helyt, a tulajdonos nem feltétlenül érdekelt a folyamatos fenntartásban, okkal-joggal gondolhatja, hogy épületei eldobhatók. (Az más kérdés, hogy néha a ciklusidőn belül az ablakot sem mossa le...) Az ipari épületek eleve nem feltétlenül az örökkévalóságnak épülnek, a technológia miatt erősen el is használódhatnak. A Ganz-Mávag egyik impozáns korai vasbeton szerkezete az épületben folyó kohászati tevékenység miatt menthetetlenül korrodeált, a Marcibányi téri Nagyszerelde 15 cm vastag acélvázas ”fachwerk” falszerkezete épp az új hasznosítás miatt jelent épületszerkezeti gondot. Az 1958-as világkiállításra felépített, fél évre szánt brüsszeli Atomium - tekintsük e helyen kiállítási csarnoknak, ipari épületnek - közelmúltbeli rekonstrukciója mintegy 6 MdFt-nak megfelelő összeget emésztett fel: amit egykor könnyedén összeraktak, az ma csúcstechnológiájú átépítésért kiáltott a beázások, a hőterhelés, a korrózió okán (atomium.be).

Mindemellett az ipari együttesek irdatlan nagy területet foglalhatnak el, az egyes épületek alapterülete, kubaturája ugyancsak hatalmas - ami a fenntartás, a racionális hasznosítás szempontjából komoly gond. Az ipari örökség helyreállítása során sokszor megoldhatatlan nehézséget jelent, hogy olyan technológiákat is alkalmazni kell, amelyek ma már nem járatosak. Egy barokk gipszstukkót sokkal egyszerűbb pótolni, mint egy öntött vagy hengerelt acél alkatrészt. A nagy sorozatban olcsón gyártott elemek, gépalkatrészek egyedi pótlása is nagy energiabefektetést követel. Ugyancsak hatalmas gond lehet a technológiából megmaradt talajszennyezés: egyik kedves adatközlőnk szerint a gyártelep területén ”a Mengyelejev-táblázat minden eleme megtalálható a talajban”...

Mindeközben az ipari épületek körében nagyszerű építészeti alkotásokat találunk. Az ipari épületek adott esetben a bennük rejlő technológia csúcsszínvonalát, vagy a vállalkozás presztízsét is ki akarták fejezni. Az ipari épületeket, a nagy infrastrukturák építészeti elemeit nem ritkán a legjobb építészek tervezték, viszonylag kevés kompromisszum mellett. Ezek a kvalitások, vagy egész egyszerűen egy markáns építmény nyers karaktere vagy hatalmas méretei megragadnak minket. Mentsük meg, őrizzük meg, amit lehet! De nézzünk szembe azzal, hogy nem lehet mindent.

Éppenhogy az épületállomány nagyobbik részét nem lehet majd megőrizni, és igen kevés lesz az, amit az Építészfórumon az elmúlt hónapban bemutatott nagyszerű példákhoz hasonlóan megnyugtató módon újra lehet hasznosítani. Ez a műemlékvédelem egyéb területein is nagy dilemma: nem tartható meg minden. A jogi védelem önmagában csak kisebb segítséget jelent, az épületeket a gazdasági környezetbe illesztett valós használat mentheti csak meg az enyészettől.

Mit tehetünk?

Szeressük az ipari örökséget! Éljünk vele - amíg lehet! Dokumentáljuk! Értsük meg a működését, a technológiáját, a gazdasági hátterét, a társadalmi kontextusokat!

Európaszerte egyre inkább elismert, hogy az ipari örökség a kultúra része - a legáltalánosabb értelemben is. A társadalmi érdeklődés érezhető, megfelelő programokkal fokozható. Nem egy ipari együttes szerepel az UNESCO Világörökség listán (unesco-welterbe vagy hwhc.unesco.org). Az ipari örökség megőrzése érdekében működő nemzetközi szervezet a The International Committee for the Conservation of the Industrial Heritage (TICCIH), mely az ipari örökség védelme érdekében az ICOMOS és az UNESCO támogatásával megfogalmazta a Nizhny Tagil Chartát 2003-ban. Mindemellett számos nemzetközi szakmai szövetség létezik a tengerészeti örökség iránt elkötelezett szervezetektől a bánya-múzeumokon át a sütőipari emlékek hálózatáig.

A rajongók azonban nemcsak az épületeket szeretik. Az ipari örökség a technológia, a gépek nélkül sokak szerint érdektelen. Ha viszont gép, legyen működőképes. A gőzgépek ne álljanak hidegen, hanem pöfögjenek, legyen füst és gőz, olajszag. A gépek restaurálása, fenntartása, üzemeltetése sok helyen önkéntes alapon, a múzeumok barátainak vasárnapi munkája révén valósul meg. Nyilvánvalóan vannak ennek korlátai: nem lehet üzembe helyezni egy egykor volt papírgyárat, csokoládégyárat vagy fegyvergyárat, pedig a technológia vertikumát átlátni és megismerni biztosan érdekes lenne. Megszállottak Magyarországon is vannak: kiemelkedő munka folyik például a kisvasutak baráti körében Kemencén.

Az ipari örökség egyre jelentősebb szerepet kap az oktatásban. A bányamúzeum iskoláscsoportoknak nem csak a bánya történetét mutatja be, hanem a szén geológiáját, a bányásztradíciókat, a bányászlakásokat, a bányatragédiákat.

A dokumentálás az egyik legfontosabb feladat lenne. Látni kell, hogy a non-profit szervezetek, az önkéntesek hálózata rendkívül hatékony lehet e területen, különösen az internet korában. Egy-egy kezdeményezés néhány éves eredményei szinte már tudományos értékűnek tekinthetők (viztorony.hu).

A megismerés, a rácsodálkozás, a megértés és a megélés szintén kézenfekvő lenne. Úgy tűnik, ennek sokfelé van már gyakorlata, akár szakmai idegenvezetés keretében, akár adrenalinszint növelő portyákon. Az urban explorerek felhagyott gyárakat, üzemi területeket, erőműveket, vasútállomásokat, kórházakat, színházakat, szállodákat cserkésznek be - pusztán azért, hogy az őrző védő kutyáktól megmenekülve blogjukba írják élményeiket. Vagy azért, hogy fényképezzenek (más hasonló itt). Meg kell jegyezni ezen a helyen, hogy a budapesti ipari örökség egyik legkorábbi izgalmas feldolgozását is fotóművésznek köszönhetjük (Hajdú József: Ipari táj, 1991-1998).

Természetesen továbbra is nagyon örülhetünk annak, ha egy-egy karakteres ipari épület új funkciót kap, és új életet kezdhet - mint azt a bemutatott példákon láthattuk. Növelje a tulajdonos presztízsét a felújított gyárépület (Kőbányai sörgyárak, Zwack), adjon helyet kulturális funkcióknak (Trafó, volt MEO, Millenáris stb.), irodáknak (Dorottya udvar, Máriássy-ház) vagy alakuljanak ki a loftlakások Magyarországon is.

szerző: Erő Zoltán

 

Hol keressük az ipari örökséget?

 

A teljesség igénye nélkül egy tömörített gondolatébresztő arról, hogy hol érdemes körülnézni:

 

• építőanyag: tégla, cement, mész, üveg, porcellán, acélszerkezet, vb. előregyártás, műhelyek
• bányászat: szén, fém, kő, agyag, szállítás, rakodás
• acélipar, metallurgia: kohászat, öntöde, hengermű és drótmű, feldolgozóipar
• gépgyártás: autó, teherautó, busz, vasút, hajó, fegyver, szerszámgép, finommechanika, optika
• közművek, infrastruktúra: vízmű, víztorony, csatorna, elektromos hálózat, erőmű, trafó, gázgyár, gát, vízügy, út, híd, alagút, vasút, városi közlekedés, reptér, posta, telefon, rádió, kikötő
• élelmiszer: malomipar, cukoripar, sörgyártás, bor, vágóhíd, húsipar, hűtőház, kenyér, tej, olaj, konzerv, piac és vásárcsarnok
• textilipar, bőripar: fonoda, szővöde, festőüzem, varroda, bőrgyártás, cipőgyártás
• papíripar: papírgyártás, nyomdaipar, újság
• vegyipar: kőolajipar, gyógyszergyártás
• mezőgazdaság: csűrök, raktárak, erdőgazdaság és faipar, állattartás, üvegházak
• haditechnika: erődök, várak, laktanyák, lőporraktárak
• kiállítások: kiállítási csarnokok, emblematikus elemek 

* * *

Addig is: szeptember végén a Kortárs Építészeti Központ kétnapos konferenciát szervez a Róth Miksa házban.