Az önkormányzat, ha gazdálkodik
A MUT március 31-i ülésén „az ingatlan mint településfejlesztési forrás és eszköz” került terítékre. A műhelybeszélgetésen szó esett az egyre elodázhatatlanabbnak tűnő önkormányzati reform gazdasági vonatkozásairól és az előttünk álló lehetőségekről is.
Rövid műhelybeszámoló.
A szakmai rendezvény apropóját a Varga-Ötvös Béla, Török József és Kotsis István által a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megbízásából készített tanulmány adta.1 Varga-Ötvös az ismertetőben elmondta, hogy fenntarthatatlannak tartja azt az állapotot, hogy a közszféra (az önkormányzati szférát értve alatta) tartósan veszteséges legyen. Álláspontja szerint a településfejlesztés ma makroszinten csak ingatlanfejlesztésként értelmezhető, pedig az önkormányzatok fejlesztési és rendezési intézkedései alapvetően meghatározzák mind az önkormányzati tulajdonú, mind a magántulajdonú ingatlanok jövőbeni értékét. Ezzel szemben máig nem megoldott az ingatlanérték változásainak elemzését lehetővé tevő egységes térinformatikai adatbázis kérdése még településeken belül sem.
A készítők véleménye szerint a többször politikai napirendre került építményadó (ingatlanadó) bevezetése kedvezőtlen hatású lenne, mivel az egyéni teljesítményt bünteti, az adózott jövedelem eltitkolására, vagy máshol való befektetésére sarkall. A telekérték adó ezzel szemben a társadalom teljesítményének értékelése. A telekérték adó kivetéséhez nem szükséges a telken lévő építményt értékét megbecsülni, így az kiszámíthatóbb, méltányosabb és igazságosabb is az építményadónál. Az előadók szerint a bevezetésre kerülő adó bevételei teremthetik meg az alapjait a valódi településfejlesztésnek, ha azt az önkormányzat visszaforgatja akár önálló településfejlesztési alap létrehozásával.2
Barta Györgyi, az MTA RKK budapesti osztályának igazgatója felkért hozzászólóként hangsúlyozta, hogy 2013-at követően, amikor a vissza nem térítendő támogatást felváltja a visszatérítendő, az uniós pályázatok keretében megvalósult fejlesztések fenntartása problémát fog jelenteni. Az Integrált Városfejlesztési Stratégiák (IVS) kidolgozása hozzájárulhat a szocialista évekből magunkkal hurcolt örökségünk (a közjavakkal való pazarló bánásmód, az öngondoskodás hiánya) levetkőzéséhez. A dolgozattal kapcsolatban megjegyezte, hogy a felvázolt módszertani megoldások nagyon vitathatók. Barta véleménye szerint a tőke utáni adók (ide tartozik az ingatlanadó is) az adóbevételek mindössze 5 százalékát teszik ki, tehát az államháztartás szempontjából ez nem fajsúlyos kérdés. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az önkormányzatok pénzügyi önállóságát meg kell teremteni.
Az önkormányzatok bevételei ma döntő részben a jövedelmi jellegű adókból, főként a személyi jövedelemadó helyben maradó részéből származnak, azonban a területi egyenlőtlenségek kompenzációja céljából ehhez egy kiegyenlítő mechanizmust is szükséges működtetni. A helyi közvetlen adóbevételek jelenleg kevesebb mint 10 százalékát teszik ki az önkormányzati költségvetésnek. Véleménye szerint a telekadónál problémát jelent, hogy nem veszi figyelembe az adózó terhelhetőségét.
Dr. Földi Zsuzsa ugyancsak felkért hozzászólóként kritizálta, hogy a tanulmány az egész országot homogén egységként kezeli, a térségi differenciákra nem tér ki kellő mértékben. A több mint 3000 önkormányzatnak nem csak a vagyona, de a vagyongazdálkodása is nagyon eltérő. Az IVS készítése lehetőséget teremtett (volna) stratégia kidolgozására az ingatlangazdálkodás kérdésében, az általa ismert mintegy 30 IVS azonban ezt a fejezetet nagyon vázlatosan kezelte, általában az adottságok leírásában és általános távlati célok megfogalmazásában merült ki a tartalmuk. Megfigyelhető még egyfajta titkolódzás is, az önkormányzatok nem szívesen tárják fel, hogy milyen vagyonnal rendelkeznek.
Varga-Ötvös reagálva a kritikákra azt elemelte ki, hogy az önkormányzati ingatlangazdálkodást úgy kellene működtetni, mint egy társasházat: a közös célok érdekében hozzájárulást (helyi adót) kell szedni, amit vissza kell forgatni felértékelődést eredményező fejlesztésekbe, így minden társasházi tag (önkormányzati választópolgár) ingatlana felértékelődik. Szerinte probléma az is, hogy az IVS-t városok készítik és integrált térségfejlesztési (vidékfejlesztési) stratégia nincs.
Tóth Krisztina az ingatlanadó bevezetése esetén a regionális differenciálódás erősödését érezte veszélynek. Azzal azonban egyetértett, hogy a budapesti agglomerációban jelen van a „szegény önkormányzat és tehetős lakosság” kettőssége. Schuchmann Péter az ingatlan értéktöbblet-adó (területhasználati, övezeti átminősítések kapcsán keletkező értéktöbblet) bevezetését tartotta lehetséges, reális településfejlesztési célú forrásnak a kialakult vitában.
A műhelybeszélgetés most a gazdasági krízis kapcsán ismét felszínre hozta tehát azt az önkormányzati gazdálkodási reformról szóló vitát, amit korábban az uniós adópolitikai bizonytalanság (az „olaszországi precedens”, azaz az iparűzési adó közösségi eltörlése kapcsán kialakult, majd elhárult veszély) kitermelt, de szépen feledésbe merült, ahogy ez a kérdés lekerült a napirendről. Talán majd most: elvégre a remény hal meg utoljára.
A MUT műhely fenti beszélgetéséről bővebb összefoglalót a www.mut.hu honlapon lehet olvasni.
1 http://www.mut.hu/dok/az_ingatlan.pdf
2 Ugyancsak a városfejlesztési alapok rendszerének létrehozását szorgalmazza az EU által létrehozott Joint European Support for Sustainable Investment in City Areas (JESSICA) program lásd Radnóti Gergely: JESSICA az ideális nő http://www.vati.hu/main.php?folderID=4622&articleID=12494&&iid=1
