Bencze Zoltán: Forma és szerkezet

A Baranya Megyei Bíróság és Pécsi Ítélőtábla új épületszárnya
Pécs, Rákóczi út 34.
Koller és Társa Tervező Kft. 2005

2003-ban döntés születet a Baranya Megyei Bíróság és a Pécsi Ítélőtábla Rákóczi-úti közös irodaépületének bővítéséről.
A meglévő irodaépület az akkori Megyei Tanács számára készült a hetvenes években. A toronyház jellegű épület lábakon álló magasított térszínből emelkedik ki. A körülötte kialakított grandiózus pódium monumentalitása, a korabeli államhatalom erejének megmutatását szolgáló, városközpont méretű építészeti kifejezés kívánt lenni - és bizonyára további nagyszabású építészeti beavatkozással új városi központtá egészülhetett volna ki. Az elmúlt évtizedek során nem épültek meg azok a fejlesztések, melyek az irodaépület eredetileg szándékolt helyzetét értelmezhették volna. A kilencvenes évektől kezdve az államigazgatás helyét átvette az igazságszolgáltatás, a Baranya Megyei Bíróság és a Pécsi Ítélőtábla költözött az épületbe. A zavaros városépítészeti szituáció ettől természetesen semmit nem változott. Míg kereskedelmi beruházások kapcsán pillanatok alatt, a szemünk láttára alakulnak át városrésznyi területek, addig az állami hivatalok beruházásai több évtizedig hagynak területeket átmeneti állapotban megrekedni.
A Bíróság és a Pécsi Ítélőtábla újonnan felmerült fejlesztési igénye lehetőséget kínált a helyzet újra értelmezésére.

... merész vagy bátor ...
Nehéz dolga van a modern építészetnek Magyarországon. Sosem volt könnyű. Az európai modern építészet legfrissebb tendenciáival talán csak a két háború közötti időszakban mutatott némi szinkronitást a magyar modern építészet egy bizonyos szegmense. Azóta ez csak kivételes, egyedi esetekben fordul elő. Még kevesebbszer nélkülözi ez a szinkronitás az ellentmondásokat vagy ellenérzéseket.

A szinkronitás persze önmagában nem hordoz értéket. Amennyiben indokolatlan, igazodási kényszer szüli, sekélyes plagizálással jár együtt. Indokoltnak akkor tűnik, ha mögötte a társadalmi és modernizációs folyamatok valamilyen egyidejűsége is megbújik. Nem csak a modern építészetre igaz ez, de igaz minden történeti stíluskorszakra, amely egyetemesen elterjedt építészetet hozott létre Európában. Helyi sajátosságok mindig érvényesültek. Ezek akkor hoztak kiemelkedő teljesítményeket, ha a hely szülte kihívásokra alkotó válaszokat találtak: az adott helyen képesek voltak megfelelő technológiai, funkcionális, esztétikai megoldást kínálni az építés és a stílusadás feladatára.

Nehéz dolga van a modern építészetnek Magyarországon.
A háború után következő korszak ideológiai terhei súlyos béklyóként csüngtek az építészeken. Nehezen jöttek létre az európai modern építészet legfrissebb áramlataiba betagolódó kiemelkedő teljesítmények. A saját karakter megtalálása is várat magára. A rendszerváltást követően még kuszább lett a helyzet. Türelmetlen igazodási kényszer uralkodott el, és ez ellenálló, élesedő szakmai vitákat szül: szinkronitás kontra helyi-érték. A viták valódi hátterét sokszor inkább irányzatok közti elkötelezettség adja. Amikor épületét valaki világosan felismerhető szinkronitással hozza létre, már-már bátorságra van szüksége.vagy legalább merészségre. Merészségre azért, hogy elhihesse, a formai és technológiai analógiák történetileg hitelesek.

A tisztelt nagyközönség pedig tanácstalan, és többnyire értetlenül áll 50 éve minden olyan építmény előtt, ami nem visel díszítést. Amennyiben körülnézünk az új bírósági épület környezetében, láthatjuk azokat az úgynevezett "kockaházakat", melyeket a műveltebb közízlés is csak "szocreálnak" nevez. Ezek szerint a modern építészet már 50 évvel ezelőtt lezárt korszaka még mindig nem tartozik a differenciáltan megkülönböztethető építészeti tartalmak közé. Ilyen előzmények után vajon a bíróság új épülete hogyan szembesíti a modern építészet legfrissebb irányzatainak jeleit környezetével?

A bíróság új épülete ugyanahhoz a modern hagyományhoz csatlakozik, mint a tömb néhány évtizeddel ezelőtt készült többi épülete. Ugyanahhoz a hagyományhoz más korszak más indíttatású invenciói nyúlnak vissza. Napjaink világépítészetében a modern építészet tiszta formaképzésre törekvő konstruktív hagyománya folyamatosan megújuló erővel jelen van. Azonban a forma konstruktív gazdagítása ma kevesebb radikalizmussal történik, kevesebb teoretikus és analitikus indíték jellemzi, mint a háború utáni neoavantgárd építészetet vagy a húszas-harmincas évek radikális avantgárd korszakát.

A világon és Európában kialakultak sajátos területi változatok. Az egyik legnagyobb elismerést élvező területi építészet ma az ibériai félszigeten jön létre. Tipizálható sajátossága többek között a nagy felületek letisztult kezelése; az éghajlat és a természetes fényviszonyokhoz hangolt anyaghasználat; a formák gazdagítása a korai modern absztrakciójából indul ki, de a tektonika megtartása mellett vállalkozik a derékszögű rendszerek visszafogott, finom kimozdítására. Egyszerű eszköztelensége mellett marad hely az érzelmeknek és az érzékeknek is. A most tárgyalt épület elfogott valamit ebből a mediterrán szellőből, amellyel egyébként kevésszer szembesülhetünk Magyarországon.

"A bíróság épületének tömegét négy egymástól elmozdított kubus alkotja. A tömegformálásra a zártság és visszafogottság jellemző, amelyet a szabálytalanul elhelyezett ablakok és felülvilágítók oldanak." Az épület zárt tömegformálása a modern építészet kubisztikus, konstruktivista módszeréből indul ki. Viszont az elemi geometriai formák egy kényszeres fejlődés jegyében, újabb tér-tömeg alakítás lehetőségét keresve, a fantázia felszabadításával, de adott keretek között alakulnak. A forma elsősorban nem a jelentést gazdagítja, de legalább is nem terheli elvont elméleti összefüggésekkel. A geometriai forma geometriai formával áll szemben. A derékszögű rendszerhez képest kicsiny billentést végeznek a tömegek, ezáltal dinamikára tesznek szert, dinamizálják egymást. Mozogni - járatos szóhasználattal -, áramolni kezd a tér. Az épület mintegy kapcsolatot teremt a Rákóczi úton zajló erős forgalom ritmusával. Ezt a folyamatot erősíti az épület telepítése: a bírósági irodaház vertikális gesztusa mellé, a tizenegyemeletes irodaépület hossztengelyére merőlegesen, az utca forgalmával párhuzamosan terül el az új lapos, elnyújtott tömb.

Ez a telepítés és térszervezés két városépítészeti nehézséget oldott meg egyszerre: az egyik a Rákóczi út felöli kapcsolódás és beilleszkedés szerepének meghatározása; a másik pedig az épületet tartalmazó, két oldalról nagyjából nyitott és két oldalról zárt tömb új helyzetének értelmezése.

Az új épület átmenetet képez a Rákóczi út és a tömbbelső eltérő térszintjei között. Az épületegyüttes fő megközelítési útvonala keresztül halad rajta, melyet az első emelet szintjén egy felvezető híd köt össze az utca szintjével. A felvezető hídra került a főbejárat és a recepció, azon keresztül juthatunk az előcsarnokba, abból pedig egy üvegezett nyaktagon keresztül a régi szárnyba. Az előcsarnok elnyújtott, két szint magas teréből közelíthetők meg a szintén két szint magas tárgyalótermek. Az épületegyüttes egészét tekintve átszerveződött a funkcionális elrendezés valós és szimbolikus rendje is: a hangsúly áttevődött oda, ahol az érintett polgárok számára manifesztálódik az igazságszolgáltatás rítusa, azaz a tárgyalótermeket tartalmazó rész vált elsődlegessé - ez a szakasz az attraktív helyszín, a "színpad", az irodaépület pedig a "gyár", ahol csak kiszolgáló tevékenység működik.

A terület a városközpont két legnagyobb forgalmat levezető csatornája között helyezkedik el. Az elbontott emelt térszint helyére telepített új épület a beépítési tömb házai között esélyt ad a korábban rideg környezet birtokba vételére. A déli homlokzat egyszerű, síkban szerkesztett, meleg tónusú lapburkolatával nyugodt hátterű térfallá válhat. Jelenleg ugyan még a parkoló autóké a terep, de előbb vagy utóbb elkerülhetetlen, hogy a zónában található teresedések zöldfelületté, sőt valódi parkokká váljanak.

Az épület térkompozícióként szerkesztett tömegformálása megkívánja az úgynevezett "ötödik homlokzat", a tetősík tudatos alakítását. Az alacsony hajlású tetőfelületek kőburkolatot kaptak és a homlokzatokkal majdnem egyenrangú esztétikai minőségben jelennek meg.
A felvezetőhídra került recepciót tartalmazó felépítmény tömegének additív jellegét nehezen viseli a zárt kompozíció.

Az ablaknyílások szerkesztett esetlegessége a kőburkolat kiosztásának raszteréhez igazodik.
A formai konstruktivitás mellett szerkezeti konstruktivitás nem jellemzi az épületet.
A szerkezet milyensége elfedett. A ház formai elemeiből nem következik semmi, amely a ház szerkezeti voltára utalna vagy fordítva. A funkcióból következő tértömeg tagolásról, mint következetes szerkesztési elvről sem beszélhetünk. Ugyan az északi hasáb magában foglalja a fogadó-közlekedő teret, azonban a további hasábok nem jelölnek ki az alaprajzon újabb funkcionális egységeket.

Nagytáblás, réteges, soros rakással készített fűrészelt Kanfanar kőburkolat borítja az épületet. Ez a kőburkolat három homlokzati nézetből kifeszített membránként határolja a kubusok felületét. A negyedik homlokzat úgynevezett "bányaszél" kőlapokkal burkolt.

a jelentés bővítése
Csakhogy, az a kis változás a negyedik homlokzat burkolatának megmunkálásában, nem csupán egy esztétikai játék a felületképzéssel. Jelentéstöbbletet hoz az épület egésze számára, és nem csak valami kis járulékos többletet.
A végfal bányaszél kiképzésű kőburkolata átlényegíti a burkolóanyag és a képzett forma jelentéstartamát.
A tömegkompozíciót alkotó zárt, absztrakt kubusok konkrét természeti jelenséggé lényegülnek. Valami naturálist ábrázolnak: egymás mellett megcsúszott geológiai kőzetrétegek bányászat közben visszamaradt óriási kőtömbjeit jelenítik meg. A keleti végfalon egymáshoz képest kissé eltolva sorolódnak ezek a megalitikus kőtömbök.
Kiderül, hogy az ortogonális rendet felbontani szándékozó tömegformálás építészeti koncepciója csak szerkesztési mód, csak eszköz. A már önmagában is érvényes tiszta építészeti gondolat eredményére a jelentés újabb rétege telepszik. Kiderül, hogy az épület megformálását mégsem a konstruktív tisztán gondolkodás telosza vezette.
Nem csak egy építészeti kompozícióval állunk már szemben, hanem monumentális plasztikával, ami valami építészeten kívülit ábrázol. Egymáshoz képest elcsúsztatott kőzettani rétegek természeti környezetből kiemelt részlete jelenik meg. Így például a kőburkolat az anyaghasználat során nem az építőművészeti hagyomány továbbgondolásából nyeri el értelmét, hanem a plasztika képzés szabályainak és törvényinek kell engedelmeskednie.
Az ábrázolás egyértelmű dolgot mintáz, amely mint ikonikus jel metaforikus tartalom közvetítésével kell együtt járjon: Talán a természeti képződmény és az emberi kéz beavatkozásának találkozási pontját és annak monumentalitását kívánja megjeleníteni!? Így metaforikussá lesz a plasztikai kompozíció, önállósul a térforma, egy köztéri szobor autonómiáját akarja elnyerni. Az épület szinte járható szoborrá válik.
Úgy tűnik, mintha az épület kettős karaktert, vagy "kódolást" használna. Kérdés az: hogy ez a túlterhelés vagy éppen a kiteljesedés irányába hat - avagy éppen fel sem merül ez a kérdés...

Találhatunk ehhez hasonló építészettörténeti analógiát a 20. században szépszámmal. Közülük a leginkább elhíresült a Sidney-i opera. Egymásra torlódó látomásszerű héjboltozatai az építészet eszköztárán kívül eső dolgot jelenítenek meg, amelyek lehetnének akár absztrakciók is. Konkrét, de nem egyértelmű dolgot ábrázolnak. Virágszirmot, vitorlát, esetleg valami mást. Az ábrázolt tárgy vagy természeti jelenség hordozza a metaforikus utalást, melyek azóta az épület ikonikus képén keresztül Sidney városáról kívánnak üzenetet megfogalmazni.