Biztos pont - IV. Árpád út 57-59.
Generáltervező: Lukács és Vikár Építészstúdió
Építész: Lukács István, Vikár András DLA és Gaschler Gábor
Építész munkatárs: Hartmann Erik
Újpest központja néhány év múlva aligha fog emlékeztetni eredeti, még a 20. század elején kialakult építészeti karakterére. Az utóbbi időben egyre-másra tűnnek el az Árpád út vidáman bumfordi, naiv szecessziós gipszdíszekkel teleaggatott bérházai, s helyükbe jobbára bántóan anakronisztikus formálású lakóépületek kerülnek, gagyi kivitelezéssel, ócska anyagokkal. Nem mondom, van néhány tűrhetőbb épület, de az összkép mégiscsak ijesztő szellemtelenségről tanúskodik.
A legnagyobb baj, hogy mindenütt érződik: a tömbrehabilitációk egységes koncepció nélkül mentek végbe, durva telepítési hibákat, rossz tájolásokat, szűk udvarokat, szerencsétlen csatlakozásokat, égbemeredő tűzfalakat okozva. Ez a fejetlenség, ez a sűrű káosz szimpla telekspekulációra, felelőtlen kerületi vezetésre utal. Nincs ez másként az Árpád út – Munkásotthon utca – Aradi utca – Mártírok útja által határolt tömb esetében sem. Van itt minden: irodaház, lakóépület, még passzázs is, mely hatalmas üvegtetővel fedett udvarral indul, aztán hirtelen szűkülni kezd, míg végül a hátsó végénél, a Munkásotthon utcai bejáratnál már csak egy kis lyuk lesz belőle.
Ebbe a – finoman szólva – nem minden probléma nélküli környezetbe kellett Lukács Istvánnak és Vikár Andrásnak új lakóházukat bepöttyinteniük, itt kellett a körülményekhez képest ésszerű, harmonikus megoldásokig eljutniuk. A telek a legendás Alkotmány Mozi helyén terül el, melyről az építészek fontosnak tartották megjegyezni, hogy az épület „kulturális célú felélesztésének és a (…) belső megmentésének lehetősége már a színre lépésünket megelőző években zátonyra futott, így – bár fájó szívvel, de – tudomásul vettük a bontás tényét és a lakásokra vonatkozó beruházói igényt.”
A telek utcai frontjára kéttraktusos épülettömböt helyeztek, szintenként hét, különböző méretű lakással. Ehhez közös közlekedőmagként működő rövid nyaktaggal kapcsolódik az udvar középső részén álló, négyzetes alaprajzú épület, mely ekképp három oldalával nyílhat meg a csendes kert felé. Ez a telepítés biztosítja a telek elhelyezkedése és a környező házak által lehetővé tett maximális benapozást, illetve a belső udvar és a lakások lehető legszorosabb kapcsolatát.
Bár a tervezők igen alaposan végiggondolták az egyes épületrészek elrendezését, kapcsolatát, van néhány kevésbé szerencsés megoldás is. Az épület főbejárata, illetve az udvarba vezető átjáró a jobb szélen, a garázslejáró mellett elhelyezkedő huzatos előtérből nyílik. Ez nem méltó a ház igényes funkcionális-telepítési rendszeréhez: akárhogy is nézzük, ez a tér elsősorban az autók közlekedését segíti, s ekképp túlságosan „üzemi” hangulatú, leginkább az ún. gazdasági bejáratok világára emlékeztet, nem ad hangsúlyt a megérkezésnek: a házba belépő járókelő mintegy mellékes tényezőnek tűnik. Ehhez a térrészhez kapcsolódik egy másik vitatható megoldás is: a felszíni parkolóhoz vezető út fölé alig két méteres magasságban benyúlik az udvari tömb első emeleti, meglehetősen erős kiülésű erkélye. Azt, hogy ez rögtön problémákat okozott, egy tábla jelzi, melyen öles betűkkel az áll: „Vigyázat! Magasságkorlátozás! 2 méter” (az erkélyt egy nagyobb jármű nem, vagy csak nehezen tudja kikerülni, ugyanis az út másik oldalán a garázslejáró felszíni mellvédfala áll).A ház leglátványosabb része a kővel burkolt utcai homlokzat. A tervezők a földszint és az első emelet homloksíkját visszahúzták, s elé különböző szélességű pillérekből álló szerkezetet, egyfajta árkádsorszerű előteret emeltek. Mögötte a kétszintes üzletek üvegfalakkal nyílnak meg. Az építészek vallomása szerint mindezzel utalni szerettek volna „a hajdanvolt mozi előtti teresedésre, ahol esténként jó volt megállni, vagy az eső elől meghúzódni.” A második és harmadik emelet homlokzata mozgalmas forma- és színjáték: a fekvő téglalap formájú ablakok mély loggiákkal váltakoznak, közöttük fehér és élénk vörös üveglapokkal burkolt felületekkel. Ám ezek a szinte szemkápráztatóan kontrasztos tagolóelemek csak minden második nyílásköz esetében tűnnek fel, az összképet sakktáblaszerűen felosztva. A negyedik emelet előtt nagy terasz húzódik, melyet az utca felé gerendával lezárt pillérsor határol, ismét a fehér-vörös üvegekkel gazdagítva.
Messze a legjobb, legerősebb hatású homlokzat ez a környéken, ugyanakkor a távolabbi jövő művészettörténészei könnyedén meg tudják majd állapítani építése korát, annyira jellemző a 21. század első éveinek hazai és nemzetközi – építészetére. Kétségtelen, hogy pontosan illeszkedik egy bizonyos ízlésvilághoz, egy építészeti divathoz, de szellemes megoldásaival, finom arányrendszerével annak teljesen egyedi változatát adja. A kompozíció egyik fontos eleme azonban nem nyerte el a neki megfelelő súlyt az egészben: a bejárat szerényen meghúzódik a földszinti árkádsor alatt, az üzletportálok hosszú sorában – az autók behajtását biztosító rácsos kapu kis oldalajtójaként.
Az udvari homlokzatok visszafogottabbak, plasztikájukban finomabbak. A törtfehér vakolattal bevont falak többnyire egyetlen síkban húzódnak, nem törnek meg, nem mozdulnak ki. Csak a messze előrelépő erkélylemezek vetnek mély árnyékokat a falakra. Az utcai homlokzat látványát idézi az oldalirányban „túlfutó” ablakkávák által közrefogott mezők vörös festése. Az épületek sajátos karakteréhez a plasztikai és színbeli elemek ritmikus együttese mellett az ablakkiosztások finom aszimmetriái, „egyenetlenségei” is hozzájárulnak.
Tisztán látható, hogy a tervezők meg sem próbáltak formai kapcsolatot keresni a környező épületekkel – s ez így van jól. Az elkülönülést az a fal is jelzi, amely az udvart szigetszerűen kiszakítja a szomszédos telkek közül. Mindezt akár szimbolikus jelentőségűnek is tekinthetjük, annak a tehetetlenségnek a jelét ismerhetjük fel benne, amelyet a valódi szakemberek e mai hazai építészeti mélypont iránt érezhetnek. Az építészek tehát – már csak ezért is – egy biztos pont megalkotására törekedtek, olyan épület létrehozására, amely a divatok változásai ellenére is megőrzi méltóságát.
Haba Péter
fotók: Bujnovszky Tamás
Generáltervező: Lukács és Vikár Építészstúdió
Építész: Lukács István, Vikár András DLA és Gaschler Gábor
Építész munkatárs: Hartmann Erik
