Boruzs Bernát Ybl-díjas építész 90 éves

Boruzs Bernát építész, a debreceni modern meghatározó alakja a napokban ünnepelte 90. születésnapját. Az 1961 óta a városban élő, annak mai arcát nagyban meghatározó „Öreget" Kovács Péter DLA írásával köszöntjük az Építészfórumon.

Az „Öreg". A tervező vállalatnál ez volt a beceneve, mindenki így hívta már 40 éves korában is. Nem a kora, a habitusa miatt nevezték el így. Az öreg, aki sokat tud, sokat látott, der Weise, azaz a bölcs ember. Boruzs Bernát nem álmodozó típusú építész, realista. Szerinte az optimista és a pesszimista között az a különbség, hogy az optimista legtöbbször alul informált, vagy legalábbis nem helyén kezeli a dolgokat. Ő mindenre nagyon éles szemmel, kritikusan figyel. A nyolcvanas évek elején kezdtem el dolgozni a csoportjában, sok jövőt is érintő mondását hallottam. Nem nagyon tévedett. 

90 év nagy idő, szépkorúnak mondják, aki megéri. A világ történéseit persze vissza lehet fejteni akár könyvekből is, de 90 év tapasztalása teljesen más. Látni, hogy mi volt akkor, utána, azután és most.
Neki megadatott az a szellemi frissesség, hogy ma is értse és helyén kezelje a változást.

„A 100 éves fa attól 100 éves fa, hogy 100 év alatt nő meg akkorára." Ezt is tőle idézem.

Boruzs Bernátot a fiatalok már nem ismerik. Debrecenben sem, pedig a város harmada lakik olyan lakásban, amihez valamilyen szinten köze volt. 

A szakmát megismerni az építkezéseken, a kétkezi munka oldaláról kezdte. Gyakornok évei a Győri Tervező Vállalathoz, később az ÁÉTI-hez kötődnek, ahol szerkesztőként dolgozott, miközben egyetemre is járt. Diplomája megszerzése után is az ÁÉTI-nél helyezkedett el. Dul Dezső munkatársaként például részt vett a hajdúszoboszlói SZOT gyógyüdülő terveinek készítésében, illetve több önállóan tervezett épülete is megépült. 1961-ben Debrecenbe csábították, ott akkor kezdődött a kisebb lakótelepek építése, az előregyártott, de még nem paneles rendszerek alkalmazása. Az akkori Debreceni Tervező Vállalatnál (később KELETTERV) neki szánták ezeknek a fejlesztéseknek a koordinálását, ami először csak a VÁTI által készített beépítési tervek alapján, jobbára típustervekben szereplő épületek adaptálását jelentette. De voltak egyedi épületek is. A hatvanas években a háború okozta sebek még mindig adtak feladatot. A Petőfi téren ekkor épült két többszintes lakóépülete, ezek ma is meghatározó elemei a tér keretezésének. A Petőfi tér arculatát végül a Szabó Jánossal együtt tervezett toronyház véglegesítette. Az 1972-ben átadott Ybl-díjat ezekért az épületekért kapta. 

A hatvanas évek a Debreceni Tervező Vállalat jó évei voltak. Mikolás Tibor vezetésével egy alkotói műhely jött létre, ahol viszonylag nagy szabadságfokkal lehetett épületeket tervezni. A kreatív korszakot jellemzi a vállalati munka melletti tervpályázatkészítés is. Boruzs Bernát ennek igazi nagy motorja volt. 

Az első nagy, a Nemzeti Színház tervezésére kiírt pályázatot Szabó Jánossal kezdte el, de Mikolás Tibor is azonnal jelezte, hogy részt akar venni benne. Pár évig hárman készítettek pályaműveket, triumvirátusnak hívták őket. Említésre méltó a Budapesti Nemzeti Színház tervpályázatán kívül, ahol egyébként kiemelt megvételt kaptak, az Amszterdam Városháza és a Bécs Nemzetközi Szervezetek Székháza és Kongresszusi Központ tervpályázat.

A vállalatnál tervezhető épületeknél, főleg a panelkorszak beköszöntével egyre szűkebb lett a kreatív mozgástér, ezért a tervpályázatok sok építésznek pótoltak abból valamit vissza. Boruzs Bernát máig egyébként 86 pályázaton vett részt, amiből 60 díjazott volt. 

1971-ben a debreceni házgyár elkezdte működését, évi 2500-3000 lakás kivitelezéséhez kellett terveket gyártani. Az új panelos lakótelepek tervezése, bár valamilyen feladat mindenkinek jutott belőle, főleg Boruzs Bernátra hárult, aki a telepszerű lakásépítés terén már 15 éves tervezői gyakorlattal rendelkezett. A helyzet kettős volt és sokáig lesz még vitatott. Miközben Debrecen lakosszáma a háború után szinte megduplázódott, a lakáshiány, főleg a komfortos lakások hiánya óriási méreteket öltött, ezt kellett megoldani. A lakáshiány gyors megszüntetésének módszere még a legnevesebb nyugati építészekre is vetett némi árnyékot. Miközben a lakáshoz jutás miatti hála nem volt kommunikálva, egyre erősödött az iparosított, előregyártott típuselemekre épülő technológia kritikája. 

Mennyire tehettek erről a debreceni építészek? Az 1970-ben jóváhagyott általános rendezési terv a Fényes udvartól a Tócóskertig, azaz az elsőtől az utolsó nagy panelos lakótelepig kijelölte az építendő cca. 23 000 lakás helyét, ahol a technológia a szintszám és a lakóház típus is adott volt, ez utóbbiból jellemzően csak két fajta létezett, négy és tízemeletes. A Magyar Tervezési Irányelvek (MOTI), az akkori szakembereknek kötelezően betartandó szabálygyűjtemény és a kivitelező állami építőipari vállalat egyeduralma együttesen kegyetlenül megregulázták a tervezői fantáziát. Boruzs Bernát egy interjúban arra emlékezett vissza, hogy az Újkerti lakótelep tervezésekor az ott egyébként unikálisnak számító OTP értékesítésű magasházak terveit nem fogadták el, mert 18 új elem keletkezett, végül át kellett tervezni az épületet úgy, hogy csak 12 új elemet használtak, pedig ezek az épületek nem is képezték az egyébként nagyszámú állami lakásépítés tárgyát.

Tervezői szabadságról tehát nem lehetett beszélni. A lakóházakkal együtt a lakótelepi zöldterületi mutatók, az alap és középfokú ellátás szintje mégis biztosít egyfajta elégedettséget, ami a lakótelep ellenes retorikát tompítja. A rendszerváltás után ugyanis csak az árnyoldalakat hangsúlyozták, a korszak építészei a helyzet teljes megértésének hiányában sajnos stigmatizálódtak. 

A rendszerváltás egybe esett Boruzs Bernát nyugdíjba vonulásával. A döntést maga hozta meg. Ezután már csak néhány épületet tervezett. A nyolcvanas évek végén leszálló ágban lévő magyar építészetben új divatok jelentek meg. A modern építészet térnyerésekor az 1930-as években előállt egy dilemma, azaz, hogy „lapos vagy csúcsos" házat tervezzünk. Érdekes módon ez fordított előjellel ismét előállt. Úgy érezte, ez nem az ő építészeti világa. Ehhez is bölcsesség kell, hogy valaki ezt belássa. Sokkal inkább a településtervezés, a tájszerkezetek, az alföldi településszerkezetek és ökoszisztéma megőrzése érdekelte, úgy gondolta, ezzel érdemes foglalkozni. Korábban a lakótelepek olyan komplex tervezési feladatot jelentettek, melyek után minden olyan szaktudásnak birtokában volt, ami a településrendezés és a városgazdálkodás területén szükséges. A következő 30 évben települési főépítészként dolgozott Berettyóújfaluban, Görbeházán, Hajdúböszörményben, Hajdúnánáson, Hortobágyon, Polgáron és még több Hajdú-Bihari megyei településen. 2008-ban Hild díjat, 2009-ben Főépítészi Életmű díjat kapott, ez utóbbit Hajdúböszörmény város arculatának megőrzéséért végzett elméleti és gyakorlati tevékenységéért. Még most is van olyan település, ahol dolgozik.

2019-ben a debreceni MODEM PANEL címmel kiállítást rendezett, jelentős mértékben Boruzs Bernát tűpontos tényadataira is támaszkodva. 

Azt, hogy a természeti és épített környezetünket mennyire becsüljük meg, a 90 éves ember bölcsességével figyeli, már negyedik írása készült el az, „amiről nem beszélnek, pedig kellene" főcím alatt.

Korábbi tervezőtársával, a Kanadában élő Szabó Jánossal mindmáig tartja a kapcsolatot, internetes levelezésükben a világot két távoli pontból látva értékelik. 

Boruzs Bernát szerint a 90 év nem dicsőség, hanem állapot. Az elkövetkezőkhöz jó egészséget kívánunk. 

 

Kovács Péter DLA