Pályázatok/Nemzetközi

COOLTOUR felhívás – Utazz ingyenesen a szerbiai Viminacium Régészeti Parkba

2023.03.03. 13:14

Ha elmúltál már 18 éves, de még nem töltötted be a 25-öt és jól beszélsz angolul, akkor jelentkezz a KÖME által szervezett egyhetes útra, amiben a készülő COOLTOUR appjuk tesztelése mellett megismerheted Szerbia legjelentősebb római kori örökségi helyszínét, Viminaciumot.

Az egyhetes szerbiai program során 50 fiatal kap lehetőséget, hogy nemzetközi környezetben új kapcsolatokat építsen, megismerkedjen a helyszínnel és magával a COOLTOUR projekttel. A magyar delegációban kiutazó 10 fős csapatnak lehetősége lesz projektmunkákban együtt ötletelni, workshopolni olasz, ciprusi, horvát, szlovén és szerb fiatalokkal.

A műhely időpontja: március 27. és április 1.

Tervezett kiutazás: március 27-én reggel 8:30-kor Flixbusszal Belgrádig, és onnan Viminaciumba.

Hazaút: április 1-én indulás 16:30-kor, érkezés Budapestre 22:30-kor.

A résztvevőknek teljes ellátást kapnak: utazás, szállás, napi 3 étkezés és kávészünetek.

A helyszín Szerbia legnagyobb régészeti parkja, ahol az egykori Limes erőd és Duna menti kikőtőváros, Viminacium római kori épületei mellett őskori leletek is megtekinthetők!

Az angolul kitöltött pályázati űrlapot és a szintén angol nyelvű motivációs levelet vagy videót a kome@heritagemanager.hu címre várják! Fontos, hogy a levél tárgyában tüntessétek fel, hogy “COOLTOUR C1 Application"! 

Jelentkezési határidő: Március 8.

Jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók:
Az angol nyelvű felhívás:

Olvasd el miért érdemes részt venned a programon és jelentkezz március 8-ig!

További információ a cooltour oldalán, a facebookon és instagramon.