Gyerekkorom óta él bennem a vágy a felfedezésre. Sosem éreztem azt, hogy eltévedtem. Mind a mai napig úgy érzem, inkább csak valami érdekes helyre lyukadhatok ki. Majdnem egy fél évig kerestem a helyszínt a diplomámnak, de valahogy vagy a funkciók, vagy a helyszín nem passzolt, de volt olyan is, hogy egyszerűen csak nem találtam hitelesnek egy témát az adott helyen.
Porvára egy kanyargós 9 kilométeres út vezet. Zircről egy sűrű bükkösön keresztül elérjük Borzavárat, majd onnan lefelé ereszkedve a völgybe már Porván vagyunk.
Szeretem a zsákfalvakat. Olyan érzése van az embernek tőlük, hogy megérkezett, ez a végállomás. Porva is ilyen. Kedvesen meghúzódik a völgyben, semmi extra. Pont ez benne a szép. Ilyen helyet kerestem. Nézegetek a házak között jobbra-balra, hopp de szép az a csűr! Meglátni és megszeretni. Ennyi. Megtalálni, már nem volt olyan egyszerű. A Bakonyér Porván egy olyan utca, amit könnyű összetéveszteni egy kocsibehajtóval. Egy kevés keringés után aztán csak megtaláltam a házat. Találni. Az egy varázslatos dolog, nem kell, hogy azonnal a birtoklás vágya ébredjen fel bennünk. Egy ilyen ház, mint ez a csűr is egy mese, melynek képzeletben - és papíron - mi is részesei lehetünk. A vidékiek sokan Pestre vágynak, én pestiként vidékre. Azt hiszem mindannyian a másik hellyel szembeni romantikus érzéseink után megyünk.
Tapasztalom, hogy a falvakban már nem a munkahelyükhöz közel laknak az emberek, mint régen, a a földművelésből fakadóan, hanem csak aludni, pihenni járnak haza. A porvaiaknak csak töredéke dolgozik a helyi fafeldolgozó üzemben. Nagy részük Győrbe, Veszprémbe, vagy Zircre jár dolgozni.
Ez a diplomamunka egy olyan modellt kíván szolgálni, ami a vidéki létet új életre keltheti, kis szériás, minőségi termékek előállításával. Nagyon sok ember kezdi újra felfedezni az autentikus termékek fontosságát. Egyre többen ismerik fel, hogy az a sajt, amit a termelőtől vettünk, simogattuk a teheneit, vagy kecskéit, nem csak ízével, de történetével is gazdagabb számunkra, mint a hypermarketbeli import.
Tervemben egy meglévő csűrépület felújításával, két mellék- és egy lakóépület építésével egy mini majorságot hoztam létre. Ez a terv egyfajta kísérlet az újjáéledő családi gazdaságok modelljére. Egy szövetbarát épületegyüttest igyekeztem a tervemben létrehozni, Porva határában. A telepítés és az épületek arányai, a közöttük kialakuló udvarok méretével sokat „dekáztam”, hogy a terv végül egy olyan nyugvópontra jusson, ahol ki lehet jelenteni: ezek a házak porvaiak. Az épületek méreteit, épületszerkezeti és gépészeti megoldásait úgy igyekeztem alakítani, hogy a család és a porvai mesteremberek a zirci Tüzépen rendelkezésre álló anyagokból is fel tudják építeni a létesítményt.
Fontos, hogy megismerjük a meglévő épület és a telek kapcsolatát a település és a környezet viszonyrendszerében. Ez a családi méhészet ugyanis jobban kötődik telepítéséből és történetileg is Porvához, mint egy majorság vagy egy tanya. Leszakad ugyan a faluról, de a kereszt csűrös rendszeren keresztül kapcsolódik is ahhoz. Nehéz lenne azt mondani, hogy ezek az épületek a természetbe ágyazódnak, inkább egyfajta átmenetet képeznek a falu hátsó kertjei és a mezőgazdasági területek között. Az így kialakuló épületegyüttes viselkedése ezért akkor válik hitelessé számomra, ha vegyesen tartalmazza a tanyára, majorságra, illetve a Porvára jellemző fésűs beépítés jegyeit.
Az épületek közti udvaros tagolódás rendszere a tradicionális formák egyfajta módosulásaként jelentkezik, egyszersmint szakít is velük. Ez újabb kérdéseket vet fel. Az udvarok kialakítása leginkább a háromudvaros tanyára hasonlít, hiszen a tervben is három jól elkülönülő udvar szerepel. A különbség ott jelentkezik, hogy a méhészetnél a körbeépítés a meglévő csűr körül történik így jönnek létre az egyes udvarok az épületek között.
Gyulovics István