Cseppben a tenger - nemzetközi verseny a Temesvári Építészeti Biennálén
Mit is jelenthet a nyitottság, az egymás jó gyakorlatai iránti kíváncsiság és az együttműködési szándék, ha professzionális programszervezés erősíti e törekvéseket? A Temesvári Építészeti Biennálé erre adott jó példákat az építészeti közéletet formáló szereplőknek. Szabó Levente írása.
A Romániai Építészek Kamarájának Temes Megyei Területi Fiókja 2016-ban izgalmas vállalkozásba kezdett egy olyan regionális eseménysorozat megrendezésével, amely nem csupán a szűkebb régió építészeti közéletét formáló szereplőknek nyújtott példát abban: mit is jelenthet a nyitottság, az egymás jó gyakorlatai iránti kíváncsiság és az együttműködési szándék, ha professzionális programszervezés erősíti e törekvéseket.
A BETA (Temesvári Építészeti Biennálé) koncepciója a szorosan vett regionális együttműködésre fókuszált: vagy e régióban megvalósult munkákkal, vagy e területen dolgozó építészeknek lehetett pályázni, kivéve a diplomatervekkel és a szöveges kategóriákban indulókat. A DKMT-régió a Duna-Kőrös-Maros-Tisza közötti területet jelöli Temes, Krassó-Szörény, Arany és Hunyad megyékkel Romániából, Csongrád és Bács-Kiskun megyékkel Magyarországról és a Vajdaság tartománnyal Szerbiából. Az eseménysorozat eurorégiós jellege igazi különlegesség, hiszen egyszerre nyitott a két szomszédos ország, Magyarország és Szerbia szakmai közönsége felé, ugyanakkor, e régió földrajzi sajátosságai miatt egyszerre volt képes a nagy központok (a fővárosok) helyett elsősorban – ha nem is kizárólagosan – az alközpontokra fókuszálni, s bármiféle országhatárokon átívelő regionális együttműködés jó mintáját felmutatni az építészeti szervezetek, és az építészetet vagy annak oktatását formáló, alakító szereplők között.
A csaknem fél éven át tartó eseménysorozat számos kiállítást, konferenciát, előadást foglalt magába, ám csúcspontja – a biennálé záróakkordjaként megrendezett – építészeti verseny, annak zsűrizése és az ahhoz szorosan kapcsolódó kiállítás és ünnepélyes eredményhirdetés volt.
A zsűrik és a pályázat
A szervezők minden szempontból komolyan vették a három országra kiterjedő régiós együttműködés jelentőségét, a felhívás honlapja éppúgy, mint az egyes versenykategóriák zsűrijének összeállítása is ezt reprezentálja. A pályázat – dacára a régiós keretek korlátainak – kategóriáinak nagy számával ambiciózusan nagyra nyitotta annak kereteit: 16 kategóriát 3 csoportba rendezve, azokat 3 különálló zsűri bírált el.
Az első, legtágabbnak ígérkező kategóriába sorolták a környezet, a családi- és társasházak, a kereskedelmi, szolgáltató, intézményi és kulturális épületek, valamint az épített örökség hívószavai alá tartozó projekteket. E zsűri tagja volt Adrian Untaru bukaresti építész, az ADNBA építésziroda tagja, Goran Vojvodić, a belgrádi Biro VIA építésziroda vezetője és a Belgrádi Egyetem építészkarának professzora és Marián Balázs, a Gereben Marián Építészek iroda egyik vezetője és a MOME Építészeti Intézetének adjunktusa.
A második kategória a város- és vidékfejlesztési, a közterületi- vagy köztéri művészeti projekteket, az infrastrukturális munkákat és a minőségi építészetért folytatott kezdeményezéseket magába foglaló, alapvetően urbanisztikai jellegű pályázatokat befogadó szekcióként állt föl. E zsűri munkájában vett részt Klaus Birthler román építész, kutató és nonprofit szervezetek tagja, Darko Polic, aki az újvidéki Urban Planning and Development Center munkatársa, nemzetközi zsűrik rendszeres tagja, valamint Szabó Árpád építész-urbanista, a BME Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék docense.
Végül a harmadik kategória – a diplomamunkák, a meglehetősen tág építészeti víziók és az építészeti írás hívószavaival – az építészeti praxis kezdeti lépéseire, a legszabadabb megközelítésekre és az írás, az építészetelmélet felől érkező megközelítésekre volt kíváncsi. A zsűri tagja volt Ștefan Ghenciulescu építész, kutató, kurátor és a Bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem docense, aki nem mellesleg a Zeppelin című folyóirat főszerkesztője is egyben, Ivan Kucina, korábban számos egyetem oktatója, jelenleg az Anhalti Egyetem Dessaui Építészeti Karának vendégprofesszora, a BINA (Belgrade International Architecture Week) társalapítója és programigazgatója, valamint Vasáros Zsolt építész, a BME Építészmérnöki Kar docense, nemzetközi konfliktuszónákban tervezett és megvalósított, intézményi és részben hallgatói együttműködésekből születő projektek vezetője.
A zsűrik munkája két lépésben zajlott: az elektronikusan benyújtott pályázatokat előminősítette, majd az így leszűkített mezőnyt a helyszíni háromnapos zsűrizés alkalmával részletesen is értékelte. Összesen – a meghirdetett 16 kategória között nem egyenletes eloszlásban – 114 benyújtott pályamű érkezett be, amely közül az előminősítés során a zsűrik 78-at választottak ki (ebből 61 épület vagy terv, 17 pedig az építészeti szöveg kategóriájába érkezett). A többkörös helyszíni bírálatok után 23 pályamunkát díjaztak, s végül 13 díjat, 7 dicséretet és 3 díjra jelölés minősítést adtak ki.
Látva a kandidáló munkákat, azok eloszlását az egyes kategóriák között, majd a zsűrik döntését, a régió építészeti fejleményeit és az azok mögött természetszerűleg meglévő társadalmi, gazdasági vagy egyéb folyamatokat hűen reprezentáló mezőnyről nem beszélhetünk. Ezt elvárni egy ilyen körű merítéstől talán túlzott igény is lett volna. Ugyanakkor az sem állítható, hogy az építészet vagy városépítészet meglehetősen tág horizontjáról nem villantak volna fel jól vagy kevésbé ismert megközelítések a jól ismert mainstream vagy éppen provinciális építészettől a kísérletező, útkereső törekvéseken át a legelvontabb, elméleti jellegű munkákig. A skála feszességét, és adott esetben az invenciózus projektek túlsúlyát a következő biennálé kategóriáinak esetleges szűkítése segítheti majd elő. Jelen írásban nem térek ki valamennyi díjazott pályaműre, csupán kategóriánként leginkább jellemző vagy figyelemre méltó projektre hívnám fel a figyelmet.
A Goran Vojvodić elnökölte zsűri 8 kategóriájába összesen 27 pályamű érkezett, amelyek közül díjazásra 6-ot tartott érdemesnek a bizottság. E kategóriák az építészet jól ismert, ám mégis magabiztosan minőségi megközelítéséről tanúskodó pályázatokat mutattak fel túlnyomórészt, így az Andreescu & Gaivoronschi iroda villabővítése és a temesvári irodakomplexuma is olyan alkotások, amelyek regionális szinten is kiváló reprezentánsainak tekinthetők a mainstream építészeti törekvéseknek. Mintegy ellenpontként említhető az Arhigest SRL építésziroda vidéki vendégháza, egy olyan különleges vidéki kisprojekt, amelyben a megújított archaikus építési technológiáktól kezdve (döngölt falak) az újrahasznosított anyagokon át (zsalutáblák) egészen a legkorszerűbb üzemeltetést biztosító szerelvényekig (fotovoltatikus rendszer) minden egyetlen kis lakóépületen megtalálható, miközben mindez – az ilyen típusú projektek esetben egyáltalán nem általánosan – figyelemreméltó építészeti és téri minőséggel párosul.
A Szabó Árpád vezette urbanisztikai szekció kisebb létszámú volt, összesen 11 pályaművet neveztek, s végül 3 díjat adott ki a zsűri. Liliana Mercioiu Popa What about you? c. köztéri installációja a temesvári Terézia-bástyán belül megújított új köztérre felállított, a városlakót interakcióra késztető épített performanszként tekinthető. A meghajlított vaslemezekből készített betűk alkotta szöveg csak bizonyos szögekből olvasható, amelyek komfortzónánkból kilépve, közel- és lehajolva válnak olvashatóvá. A Brîndușa Raluca
és számos gimnazista tanuló közös munkája, a My Dream Classroom! egy izgalmas építészeti projekt, amely a napjainkra szintén tendenciának tekinthető építészeti-vizuális nevelés építészoktatáson kívüli ill. az előtti törekvéseibe illeszthető: ők saját osztálytermüket szabták saját kedvükre. A megvalósult projekt azonban legalább annyira egy folyamat mintája, indikátora is egyben, melyhez számos más kezdeményezés is társult.
Az Ivan Kucina vezette harmadik zsűri, mely az utópisztikus tervek, diplomatervek és építészeti szövegek gyűjtőhelye volt, a legtöbb, 66 nevezést kapta, melyet már erős előminősítés is megszűrt, s végül mindössze 4 pályaművet díjaztak. Nagyszámú, összesen 17 építészeti szöveg érkezett, de a zsűri értékelése szerint a vegyes műfaji sokféleség, és sokszor a műfaji sztereotípiákat nem meghaladó mezőny volt jellemző. Ebből emelkedett ki Cseh András Many is beautiful írása, amely a városi élet összetett mintázatai, mint korunk kortárs urbanisztikai káoszában elérhető természetesség egyetlen záloga mellett érvelt. Az építészeti víziók kategóriájából kiemelendő Branko Stanojević, Milena Strahinović szintén díjazott poétikus munkája is, amely a Bosznia-Hercegovina és Szerbia határát jelentő Drina folyó feletti híd közepére helyezett installációjukkal a híd közepének illuzionisztikus hiányát valósították meg, utalva a két ország közötti traumákra, de egyszersmind inspirálva is azok egyéni és kollektív feloldását. Egyszerre racionális és érzelemgazdag megoldást mutatott be Lucian Tofan Duna-deltába tervezett ökológiai kutatóközpontja, amely Aldo Rossi híres idézetére hivatkozva ("az amfiteátrumok majdnem mindig üresek") olyan többfunkciós tereket tervezett, amelyek egyszerre képesek a kutatóközpont és a helyi közösségi igényeinek megfelelő funkciókat befogadni.
A szervezők kifejezett célja volt a verseny szakmai jellegén túl a pályaművek megismertetése az építészet, a város iránt érdeklődő nem szakmabeliekkel is. Ennek érdekében október 17. és november 20. között Temesvár számos közösségi helyén (klubokban, könyvtárakban, stb.) mutatták be az előminősített munkákból összeállított, egységes grafikai arculatú vándorkiállítást.
A zsűritagok előadásai
A zsűrizés három napos folyamatának fontos, népes hallgatóság előtt lezajlott eseménye volt az egyes zsűrik tagjainak előadásaiból álló, november 23-án, 24-én és 25-én megrendezett kiskonferencia-sorozat. A 45 perces előadások egyrészt alkalmat adtak az adott szekciók tematikájára való reflexióra is, de leginkább az egyes zsűritagok saját praxisát, elgondolásait ismerhették meg a hallgatók.
November 23-án Ștefan Ghenciulescu Egy civilizált építészet felé címmel tartott előadásában1 az egykor létező, de mára szétesett, az épített közösség megítélésébe vetett bizalom és persze az épített minőség hiányát vetette fel. A közösségek bevonását, általános empátiát és a tervezés esztétikai alapvetései helyett az építész szervezési, kapcsolatteremtési feladatait nevezte meg, mint a jelen állapot problémáit orvosolni képes alapvető attitűdöket. Példáit részben a Zeppelin magazinban publikált megvalósult projektek közül, részben saját hallgatóival folytatott egyetemi munkáinak köréből mutatta be előadásában.
Vasáros Zsolt Praxis-kutatás-oktatás és azokon túl c. előadásában,2 saját egyetemi és azzal összefonódó építészirodai munkáin keresztül igyekezett illusztrálni, hogy mit jelenthet a kutatás alapú tervezés a praxisban, gyakorlat alapú oktatás az építészképzésben és helyszíni terepgyakorlatokon alapuló kutatás a tudományos munkákban. Ivan Kucina Az ökológia hármassága c. előadásában3 e fogalom környezeti, szociális és mentális aspektusait mutatta be a „sokan egyért” (many for one), a „küzdelem a mindennapokért” (battle for everydays) és az „összefüggően jó” (relational good) mottók segítségével. A bemutatott, zömmel oktatási projektek az ő előadásában is az építészet empatikus megközelítéséről tanúskodtak. Mindhárom zsűritag – más és más hangsúlyokkal bár, de – reflektálva kategóriájuk műfajaira, az építészeti oktatás új és kívánatos hangsúlyait, az azzal kapcsolatos saját gyakorlataikat mutatta be, a témakörhöz kapcsolva saját affinitásukat (legyen az egy építészeti lap szerkesztése vagy éppen közel-keleti projektek vezetése).
Másnap, november 24-én elsőként Klaus Birthler tartotta meg távolból, videóra vett előadását, amelyben példaként kisléptékű urbanisztikai projekteket mutatott be. Szabó Árpád Urbanisztikai akciók szférája c. előadásában4 különféle léptékű urbanisztikai beavatkozásokat ismertetett: az olyan magyarországi iparvárosok rendezési tervétől kezdve, mint Miskolc vagy Paks az előremutató fővárosi participatív köztértervezési modellen át a nemzetközi EUROPAN-pályázatok titkáraként jól ismert legizgalmasabb témákig, érintve ezzel a városépítészeti és tájépítészeti tervezés, a stratégiaalkotás városi, városszerkezeti és ugyanakkor emberi léptékét, de magának a folyamatnak a követendő stratégiai lehetőségeit is. Példáin keresztül amellett érvelt, hogy az urbanisztikai tervezés sokkal inkább egy közösségformáló „mindset” kell legyen, semmint technikai jellegű folyamat. Végül a napot Darko Polic zárta, aki az Önzetlenség mint a tervezés princípiuma c. előadásában5 többek között azon szervezetek munkáját mutatta be, amelyek igyekeznek a legkülönfélébb értelemben támogatást nyújtani azoknak, akik az építészeti-városépítészeti folyamatokban arra leginkább rászorulnak, így NGO-aktivistáknak vagy éppen az érintett közösségeknek. Ilyen szervezet az újvidéki Urban Planning and Development Center vagy a Belgrádi Építészeti Központ. A városi vagy éppen a vidéki fejlesztési tervek, a köztéri vagy építészeti projektek ugyanúgy a szervezetek felvállalt működési területe, mint az infrastrukturális beruházások vagy akár a köztereken megvalósuló művészeti projektek sora. E három zsűritag előadása is szerves kapcsolatban állt szekciójuk urbanisztikai jellegével. Működési területeiknek megfelelően a nagyon is konkrét városépítészeti projekteken keresztül egészen a közösséget támogató aktivitások módszertanáig terjedt az előadásokban bemutatott esettanulmányok sora.
A harmadik nap az oktatási és városi aktivitásokra fókuszáló előző kettő után elsősorban és kifejezetten a szó hagyományos értelmében vett építészeti praxisokról szólt. A november 25-i estén először Adrian Untaru, a kortárs román építészet fiatal generációjának reprezentánsaként mutatkozott be, egy 2013-16 között megvalósult bukaresti társasházi projekttel, a 2016-os Velencei Biennálén bemutatott Hilariopolis munkájukkal és egy 2016-ra elkészült szintén bukaresti apartmanházukkal. Goran Vojvodić a belgrádi kortárs építészet beérett, impozáns életművel rendelkező egyénisége, aki előadásában – annak gerincéül használva a zsűri alkategóriáit – lényegében munkásságának valamennyi jelentősnek ítélt állomását bemutatta a közönségnek. Marián Balázs, a figyelemreméltó magyarországi és nemzetközi sikereket is magáénak tudó harmadik zsűror előbb az iparművészeti karakterű legjelentősebb magyarországi építészképző hely, a MOME sajátosságait mutatta be, majd annak campus-építkezése miatt született ideiglenes téralakítási tervét, amelynek alapján a BME üresen álló épületében talált mostantól otthonra a MOME két évig, végül építészirodájának aktuális munkái közül a legizgalmasabbakkal ismertette meg a hallgatóságot.
Konklúzió
A biennálé eseménysorozatát számos szakmai támogató és szponzor tette lehetővé. Magas színvonalú megrendezéséhez azonban nélkülözhetetlen volt két dolog. Az anyagi hátteret megalapozta a romániai kulturális finanszírozás figyelemreméltó struktúrája, amely minden építőipari beruházás mégoly kicsiny részét kulturális jellegű célokra különíti el, amely kalapból - így többek között - az építészkamarák is részesülnek. E célzott támogatást azonban nem fordíthatják tetszőleges célokra, csupán olyan jellegűekre, amelyek a fő célnak megfelelőek. A BETA programsorozata e finanszírozási rendszer kiváló kihasználásáról tett tanúbizonyságot. Az anyagi háttér mellett azonban meg kell említeni a szellemit is. A projektet felkaroló Temes Megyei Kamara olyan lelkes, fiatal és ambiciózus csoportra bízta a program megszervezését és lebonyolítását, akik e szerteágazó, nemzetközi projektet példás alapossággal és nagyvonalúsággal voltak képesek megvalósítani, egyértelmű és követendő példát mutatva ezzel a szűkebb régió és tágabban, a részt vevő országok építészeti közéletét formálók vagy formálni szándékozók számára is.
A lokális vagy épp a globális folyamatok, jelenségek követése, a minták figyelése elemi érdekünk és feladatunk, ám leginkább az általános tájékozódás és referenciák miatt. Valós, gyakorlati terepként egyre inkább úgy tűnik, hogy a Kelet-közép-európai régió, és azon belül a szűkebb területi együttműködések kínálkoznak, hiszen a történelmi, gazdasági háttér és lehetőségek hasonlósága ab ovo összehasonlítható peremfeltételeket jelent. Mindez nem álmaink feladását jelenti, sőt: még szűkebb régiókban gondolkozva – s ez a BETA rendezvénysorozat tanulsága – mint cseppben láthatjuk meg a tengert magát is.
Szabó Levente
1 Towards a Civilised Architecture. Criticism, teaching, innovation, empathy
2 Practice-research-education and beyond... Discussion on the multilayered structure of the architecture in time and space
3 The three ecologies: environmental, social, mental
4 Spheres of Urbanistic action
5 Altruism as a planning principle
