Egy gazdag festői életmű néhány percben: Lakatos Artúr
Van a munkáiban valami furcsa, háttérben settenkedő szerénység, a megfigyelő ember észrevehetetlensége. Nagyon tetszenek a mintakísérletei, a ”mediális” sokszínűsége, hogy legyen szó bútorról, gobelinről vagy festményről, azt érzem, Lakatos Artúr nem csak festő, hanem kutató, korát sok mindenben megelőző, világokat összekötő, kortárs művész. Dr. Méhes Balázs „Nagyapám, Lakatos Artúr (1880-1968)” c. könyve után készített egy rövid videót is a nagyapa munkáiról. Pásztor Erika Katalina recenziója.
Dr. Méhes Balázs, a BME Rajzi tanszékének docense, Lakatos Artúr unokája. A nagypapa munkáit tavaly a ”Nagyapám, Lakatos Artúr (1880-1968)” című könyvben mutatta be, majd idén március idusára készített egy rövid videót. Március idusa nálunk a legnagyobb szomorúságban telt, hiszen előtte pár nappal veszítettük el főszerkesztőnket, lapalapító társamat, Vargha Mihályt. Amikor megnéztem ezt a kis videót, lehet, hogy a trauma hatására érzelmesebben fogalmaztam, de azt írtam Balázsnak, hogy ”Lakatos Artúr rajongó lettem”. Újranézve a videót meg a képeket, nem csak a trauma, az egy pillanat erejéig párhuzamosnak látott életutak különbözősége okán érzett melankólia mondatta velem, hogy - fészbukosan szólva - rajongó lettem.
Lakatos Artúr munkáiban van valami furcsa, háttérben settenkedő szerénység, a megfigyelő ember észrevehetetlensége... nagyon tetszenek a mintakísérletei, a ”mediális” sokszínűsége, hogy legyen szó bútorról, gobelinről vagy festményről, azt érzem, hogy Lakatos Artúr nem festő, hanem a mai értelemben vett művészeti kutató, s hogy hiába régóta nincs közöttünk, korát sok mindenben megelőző, világokat összekötő kortárs művész.
Ha most itt lenne közöttünk, lehet, hogy a Kibu-ban drótokat kötögetne, művészet, technológia és tudomány határterületein kísérletezne, vagy ő is mindenféle olyan látszólag össze nem illő dolgokkal foglalkozna egyszerre, mint pl. Laczkó Juli, aki újrahasznosítja a nejlonzacskókat és táskát csinál belőlük, szervezi a Hanna Hanna fesztivált és mellesleg VJ-zik, kiállít, bicajozik és diplomázik a média design szakon a MOME-n. Lakatos Artúr a mi világunk és a sokfelé ágazó alkotói utat bejáró fiatalok társa, gazdag és kifogyhatatlan művész-designer-experimentőr. Csak éppen egy másik kor-kontextusban, előttünk, másképp, de ugyanitt, ebben a városban.
Szégyen, de bevallom, korábban nem ismertem Lakatos Artúr munkásságát, de ahogy végignéztem a videót és a képeket, s a Balázs által gondosan elkészített weboldalakat, elámultam, hogy az unoka micsoda kutatómunkát végzett, s milyen csodálatos, hogy a nagypapa munkáit - így - bárki által elérhetővé tette a hálón. Lakatos Artúr nem tartozik a magyar sztárművészek közé, bár szakértők körében jól ismert. A művészettörténet írást is végérvényesen átrajzolja ez a furcsa eszköz, az internet, és persze az emberek, akik az információt összegyűjtik és közzéteszik. Szerencsére.
Az orvostudomány régóta keresi a hosszú, töretlen munkabírású, kreatív élet titkát. A Lege Artis Medicinae-ban írt cikkében Méhes Balázs a nagyapa életútját elemzi, mert sorsa ebből a szempontból sem érdektelen. Lakatos Artúr életének nyolcvannyolc éve alatt a huszadik század Európájának két nagy háborúját élte meg és élte túl. A cigiről orvosi tanácsra csak nyolcvanöt évesen szokott le és gyalog járt, még villamosra sem nagyon szállt. Az életmód mögött persze ott a lényeg: a lélek egészsége, egyenes jellem, belső harmónia, az állandó mozgásban és munkában tartott test és szellem.
Pásztor Erika Katalina
„A családi emlékezet szerint maláriát kapott az olasz táborban, úgy került 1918. márciusában csererokkantként haza. Akkor még javában dúlt a háború. Tény, hogy a kicserélendő truppot összeállító kórházi főorvost is megfestette Nocera-ban. Az ostrom alatt is ragaszkodott a polgári formákhoz – este, reggel (herendi porcelán csészében) az óvóhely pincéjében is három csésze teát ivott. A háborús nélkülözések közben a gyomra rendbejött. Általában savhiánnyal küszködött. (Optacides dobozai játék-katonáim terepasztalát gazdagították.)
A hosszú élet rejtélye – bizonyára az egészséges, tevékeny életmód. Mindig gyalog járt, legföljebb, ha „villanyoson”. (A Százados úti Művésztelep és a Körúti végállomás között a hosszú villamos-utakon sárga detektív-füzeteket olvasott – emlékezik Márta lánya). Lépcsőkön, meredek hegyoldalakon is maga cipelte festő-holmiját: kazetta, kisszék, állvány, olykor napernyő. Kampós sétabotját lóbálva, 88 éves koráig tudott saját lábán járni! Autója sose volt, Géza veje vitte az utolsó években a Fészek klubba, ahol egyre ritkuló pályatársaival szinte hetente találkozgatott, hogy kicseréljék a „témákat”. (Ezt „pofafürdőnek” nevezte.)
Orvosi tanácsra 85 éves korában leszokott a cigarettáról is. Idős korában az ólomtartalmú olajfestékektől viszkető ekcéma gyötörte kezeit. Végül 88 évesen a gyomorrák vitte el. Kezelő orvosa, Dr. Kenessey Iván ópiummal enyhítette fájdalmát, s az utolsó hetekben azzal biztatta, hogy gyógyszere már a vámnál van.
Bámulatos tulajdonságának nevezhetjük a változó körülményekhez való folyamatos alkalmazkodó képességét is. Ifjúságának kassai kitérője hasznára vált, mert vidéken remek szakműhelyekhez és iparművészeti ötleteit lelkesen kivitelező kézműves-tanoncokhoz jutott. Utolsó periódusában, az alkatától idegen szoc-reálban sem adta fel: az előírt népi demokratikus témákat erősen dekoratív kontúrozással oldotta meg.
Nagyapámnak kiegyensúlyozott természete, egyenes jelleme, barátságos kedélye volt. Tanulságul leszűrhetjük, hogy a belső harmónia titka a folyamatos alkotó munka lehet. Ehhez viszont feltétlenül szükséges önnön tehetségünk korai felismerése s rengeteg erőfeszítés, hogy azt öntudatosan kibontakoztassuk.”
forrás: Dr. Méhes Balázs: Tárgyak, terek, formák, színek összhangja – Életmű-katalógus Lakatos Artúr egyetemes művészetéről, Lege Artis Medicinae
