Egy idős eb morgása a döglött kutya emlékére
Válasz Pethő Lászlónak a „Budapest szíve” építészeti és városépítészeti ötletpályázat kapcsán
Válasz Pethő Lászlónak a „Budapest szíve” építészeti és városépítészeti ötletpályázat kapcsán
Kedves Kolléga!
Emocionális alapú véleményedet olvasván az alábbi mondatok ingereltek morgásra:
„..a bajok már a kiírásnál elkezdődnek, amikor is a mindenkori hatalom az építészekkel karöltve hitet tesz a szakma mindenhatósága mellett..”
A városépítéssel kombinált építészeti pályázatok a műfaj királyai. Nálunk jóval kevésbé provinciális országokban sem tudnak máshová fordulni ezekkel a nagyon bonyolult kérdésekkel, mint az építészekhez. Ők tudják megszervezni és vezetni a válaszra képes tímeket. Igen emlékezetes kérdésfeltevés volt például a berlini kormányzati negyed telepítésére 1993-ban lebonyolított nemzetközi pályázat (a Spree folyó hajlatára kiírt területre, címében is ezt viselte: Spree-Bogen), a „Budapest Szívé”-hez nagyon is hasonló beadandó munkarészekkel.
„Harmad-, negyedosztályú nyugati szerencsevadászok próbálkoznak…”
Erick van Eggerat nem szorul rá, hogy megvédjem. Jean Pierre Dürig zürichi építészről azonban mondanék egy-két szót. Tavalyi pályázati eredményei:
▪ 2005. március. Lugano, kongresszusi és kiállítási csarnok II. díj
▪ 2005. május. Zürich, sportkomplexum I. díj.
▪ 2005. szeptember. Szöul, előadóművészetek központja I. díj (538 résztvevő közül a 4 db első helyen díjazott terv egyike). Ezt a tervét láttam. Gyönyörű. Sok ilyen szerencsevadászt itthonra is!
Hogy a nagy irodák részvétele mennyire nem garantál semmit, azt megint a Spree-Bogen pályázattal tudom igazolni. Van ugyanis egy illusztrált kiállítási katalógusom a teljes anyagról, zárójelentéssel, névsorral. Ebből kiderül, hogy a bírálat korai szakaszában kihullottak William Alsop, Paul Chemetov, a Krier testvérek és Sir Norman Foster (bizony!) tervei. A nyertesek között viszont teljesen ismeretlen fiatal építészek is akadtak. De hát nem ez az igazán szép a pályázatokban?
„A végeláthatalan közhelyek között…”
Újat mondani a mi szakmánk legnehezebb része. Csak keveseknek és nagy küzdelem árán adatik meg. Hogy ezen az emlékektől terhes és kötöttségekkel teli helyen lehetett volna-e valódi újat mondani, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy még a megvett tervek között is olyanokra bukkantam, amelyeket nem kell szégyellnünk, mert bármelyik európai pályázaton megállták volna a helyüket (Terbe Rita vagy Benkő Melinda tervére gondolok).
A „Budapest Szíve” pályázat során lehet, hogy nem születtek építészeti remekművek. Szerintem nem is ez volt a célja. A pályaművek egy jelentős hányada viszont komplexen diagnosztálta a Belváros súlyos bajait és terápiát is javasolt rájuk, hosszú időre szóló gondolati muníciót adva a város vezetésének és a főépítésznek. Pestiesen szólva, ez se semmi.
Tudom, hogy építészetünk és szakmai közéletünk súlyos problémákkal terhes. Én azonban reménykedem. Reményemet számos jó kortárs épület táplálja, köztük annak a Golda Jánosnak debreceni egyetemi épülete, aki ezen a pályázaton első díjat nyert.
Üdvözlettel:
Károlyi István
építész
