Egy régi viadukt reinkarnációja – Komár Vanessza diplomaterve

"Szakdolgozatom során arra kerestem a válaszokat, hogy hogyan, és miért alakul ki a kiüresedett épületek problematikája, valamint hogy milyen következményekkel jár ez a jelenség épített környezetünkre és társadalmi helyzetünkre egyaránt." Komár Vanessza Breuer-díjas diplomamunkájában a Budapest-Pécs vasútvonal Abaliget környéki maradványaira alpozva adott teret több különböző funkciónak. 

Építészeti örökségünk, valamint a meglévő épületek védelme és fenntartható hasznosítása napjainkban egyre fontosabb témái a szakmai és a tágabb közbeszédnek egyaránt. Az elmúlt évtizedekben az építészet és a városfejlesztés gyors ütemű fejlődése, a demográfiai, infrastrukturális és gazdasági változások, az urbanizáció folyamatai, valamint a társadalmi igények átalakulása ahhoz vezetett, hogy sok épület elveszítette eredeti funkcióját és ezáltál sok esetben értékeit is.

Szakdolgozatom során arra kerestem a válaszokat, hogy hogyan, és miért alakul ki a kiüresedett épületek problematikája, valamint hogy milyen következményekkel jár ez a jelenség épített környezetünkre és társadalmi helyzetünkre egyaránt. Megvizsgáltam az újrahasznosítás és a rehabilitáció lehetséges megoldásait, valamint az ezekhez kapcsolódó komplikációkat, mint például az anyagi és jogi korlátokat, a tervezési és műszaki kihívásokat, és a társadalmi elfogadottság kérdéseit. Diplomamunkám célja, hogy áttekintést nyújtson az elértéktelenedett építészeti értékek újraértelmezésének folyamatáról és szükségességéről.

Építészeti koncepcióm alapjául szolgáltak a Budapest-Pécs vasútvonal régi nyomvonalának Abaliget környéki szakaszán fellelhető maradványai, melyek ma elhagyatottan állnak az erdő közepén a régmúlt mementóiként. Ilyen például a Kishajmás és Abaliget közt északról dél felé haladva a háromnyílásos, majd a kétnyílásos husztóti viadukt (Husztót a vonal mellett fekvő, megállóval nem rendelkező kisközség).

A kisebb, kőből épült fémvázas viadukt 75 méter hosszú volt és 18 méter magas, míg a nagyobbik 109 méter hosszú és 50 méter magasan haladt. A kisebb völgyhíd tartóoszlopainak és kőpilléreinek mindegyike fennmaradt. A kétnyílásos viadukt túlsó, Budapest oldali hídfőjére felmászva bejárható a 40-es vonal régi nyomvonala, mely innentől eltávolodik a mai fővonaltól. A kettő közt azok legtávolabbi pontján nagyságrendileg száz méter lehet. Ezen felül könnyen észrevehető az is, hogy a mai vasútvonal mélyebben helyezkedik el a réginél. A mai fővonal legmagasabb pontja maga az Abaligeti állomás, míg a régi vonalvezetés tetőpontja a régi alagút volt. Innen vadregényes tájon át, erdőben vezet tovább a régi szelvénykövekkel tűzdelt magas töltés, melyen néhányszáz métert sétálva elérhetjük a nagyobbik (háromnyílásos) husztóti viadukt Pécs oldali hídfőjét is. Az egykor 50 méter magas monstrum maradványaiból csak ez az egy maradt fenn.

Ez a pillér szolgálna a telepítési tengely kezdőpontjaként. A terepből adódó szintkülönbségek miatt ez a terület azonban nehezen megközelíthető, így indokolt a fennálló nagyjából 20 métert valamilyen módon áthidalni. Az erre a célra tervezett installációnak azonban nem ez lenne az egyetlen funkcionális szerepe. A töltésre felérve szemet gyönyörködtető rálátás fogad minket az alattunk elterülő völgyre és erdőségre, így a megközelítésen kívül a létrehozott tömeghez egy kilátó funkció is társul.

A telepítési tengely másik végpontja a néhai kétnyílásos viadukt helyszíne, ahol a fennmaradt pillérekre támaszkodva egy pavilonépületet terveztem, melyben helyet kapna egy kisebb kávézó és vendéglátó egység, valamint egy rendezvény- és kiállítótér is. Az épülettömeg végén a régi viadukt középső pillére megjelenik a belső térben is, így tisztelegve az előző funkció előtt. Az épülettömeg úgy lett kialakítva, hogy az ösvény meghosszabbításaként a tetején végigsétálva újabb kilátást nyerhetünk a pillér lábánál elterülő völgyre, mely egy lebegő pavilon érzetét kelti, ezzel is egykori völgyhíd mivoltára utalva.

A kilátót és a pavilont közrefogó területet hegyoldalba épített szállások egészítik ki. A szállások 3x3-as csoportokban kialakított kabinházak, és mindegyik hármas egységhez más-más panoráma társul. Egy lakókabin két fő részére nyújt szálláslehetőséget, így a terület befogadóképessége mindössze 18 főre korlátozódik. Ennek oka, hogy a természeti környezetet még véletlenül se lehessen túlterhelni az antropogén tevékenységek által, valamint hogy biztosítva legyen a személyes, privát feltöltődés lehetősége. Az egyedi igények kielégítésének céljából a kabincsoportok mindegyike kiegészül egy egyedi wellness funkcióval, például finnszaunával, gőzkabinnal, vagy sószobával ellátott kabinnal is. Ezek az egyedileg kialakított kabinok külsejükben nem térnek el az őket körülvevő lakókabinoktól, csak a belső kialakításuk változik a hozzájuk társított új funkció függvényében.

Az 1915-ben átépített husztóti viaduktok rácsos szerkezetek voltak. A tervezés során formailag törekedtem a régi hídszerkezet visszaidézésére, és a meglévőségek érintetlen felhasználására, ugyanakkor többletfunkciókkal láttam el őket a területi igényeknek, és a korszellemnek megfelelően kialakítva. A programterv célja egy olyan turisztikai központ létrehozása volt, mely lehetőséget teremt a felgyorsult mindennapokból való kiszakadásra, valamint a természettel való összehangolódásra és lelki békénk megtalálására egyaránt.

Komár Vanessza