2023. október 9-én, 84 éves korában elhunyt Andrea Branzi olasz építész és designer, az Archizoom Associati alapító tagja.
Andrea Branzi Firenzében született és itt is nevelkedett, építészeti tanulmányait a Firenzei Építészeti Egyetemen végezte. 1966-ban Gilberto Correttivel, Paolo Deganellóval és Massimo Morozzival együtt megalapította az Archizoom Associati stúdiót, melyhez később Dario Bartolin és Lucia Bartolini is csatlakozott. A csoport a Superstudióval együtt az 1960-as és 1970-es évek avantgárd mozgalmainak, különösen a radikális építészetként ismert kísérleti mozgalomnak egyik legelismertebb és legtöbbet idézett példája volt. A stúdió többek között az 1967-ben tervezett és Poltronova által gyártott Superonda kanapéval vált ismertté, melynek első prototípusát 1966 decemberében, a Superstudióval közös, a radikális anti-design manifesztójának is tekinthető Superarchitettura című kiállításon mutatták be.
Az Archizoom alighanem legismertem és legmeghatározóbb – egyúttal leginkább félreértett – projektje az 1970-1972 között több részletben, a Casabella, a Design Quarterly, az Architectural Design és a Domus magazinok lapjain publikált No-Stop City című mű volt. Ahogy arra Anyagtalan Architektúrák című cikksorozatunkban rámutattunk:
"a No-Stop City egy építészeti és építészeten túli eszközöket is felsorakoztató kritikai projekt volt, melynek nem az épített környezet átalakítása, sem egy utópikus, idealizált jövőkép felvázolása volt a célja, hanem megmutatni azt, hogy milyen is lenne az a világ, amiben a kapitalizmus logikája a végsőkig kiteljesedik – vagy helyesebben, hogy milyen is a valóság a történelemből megmaradt épített struktúrák álcája nélkül."
A rövid életű Archizoom 1974-es feloszlása után Branzi az Alessandro és Adriana Guerriero által 1976-ban alapított "poszt-radikális" Studio Alchimia csoport tagja lett, majd a ´80-as évektől a Memphis csoporttal működött együtt. Ebből az időszakból főként bútorai ismertek, de később visszatért a nagyobb léptékű projektekhez is.
Munkái olyan múzeumok állandó gyűjteményeiben szerepelnek, mint a párizsi Centre Georges Pompidou, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a houstoni Museum of Fine Arts, a New York-i Museum of Modern Art, a londoni Victoria & Albert Museum, a Weil am Rhein-i Vitra Design Museum és a milánói ADI Design Museum. Alkotói tevékenysége mellett az akadémiai életben is aktív volt, 1982-es alapításától kezdődően 10 éven át kulturális igazgatója volt a Domus Akadémiának, az első olasz privát posztgraduális építészeti és designképzési intézménynek, 2009-ig pedig a Politecnico di Milano Belsőépítészeti Iskoláját vezette.
Branzi gondolkodásmódja sokat formálódott a korai radikális korszaka óta, szemlélete mégis mindvégig kritikus maradt a domináns építészeti narratívákkal szemben. 2006-ban például így fogalmazott:
"A kortárs építészet még mindig az építés aktusainak tulajdonítja saját alapját, látható tereket épít; egyetlen épületre és egyetlen tipológiára korlátozódó metaforákat, és nem él a lehetőséggel, hogy egy szétszórt, megfordított és anyagtalan városi állapotot ábrázoljon. [...] A városi táj teljes képe többé nem felel meg a benne végzett tevékenységeknek. A forma és a funkció közötti szoros kapcsolat felbomlott..." [1]
Hulesch Máté
[1] Branzi, Andrea, "For a Non Figurative Architecture" 2006, újranyomva in: Cattaneo, Elisa C. (ed.) Andrea Branzi, E=mc2: The Project in the Age of Relativity, Actar Publishers, 2020, p. 362.