Először adják át a Vargha Lászlóról elnevezett népi építészeti díjakat

Istvánfi Gyula egyetemi tanár, építészmérnök, valamint a Hild József Építőipari Szakgimnázium alkotócsoportja, Józsa Tamás igazgató vezetésével az újonnan alapított, az Ybl-díjas építészettörténész-etnográfusról elnevezett Vargha László Népi Építészeti Díj két idei elismertje. A díjakat 2020. február 14-én, az Élhető Örökség – Népi Építészeti Konferencia keretében adták át. 
 

A Vargha László Népi Építészeti Díj alapítását Nagy Dénes, az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága Népi Építészeti Munkabizottságának elnöke kezdeményezte." Az apropót 2019. október 25-e, Vargha László születésének 115. évfordulója jelentette. Az MTA VEAB kezdeményezéséhez csatlakozott az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a Teleki László Alapítvány is, a díj kuratóriumába pedig meghívták a szentendrei Skanzen vezetőit is.

A négy szervezet vezetőiből álló kuratórium ítéli oda a Vargha László életműdíjat, illetve az ifjúsági díjat minden évben egy személynek, illetve egy alkotócsoportnak. 

A kuratórium döntése alapján 2019-ben a Vargha László Népi Építészeti Életműdíjat Istvánfi Gyulának ítélték.

Istvánfi Gyula 1938-ban született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a Műegyetem építészmérnöki karán végezte. Nehéz néhány sorban méltatni szerteágazó tevékenységét az oktatásban, a kutatásban, a műemlékvédelemben és az akadémiai bizottságokban, vagy megemlíteni a fontosabb könyveit és tanulmányait, ezért most csak a népi építészettel szorosan összefüggő munkásságára szorítkozunk. 

A Műegyetem Építészettörténeti és Műemléki tanszékét – a név többször kicsit változott, sőt egy ideig intézetnek is nevezték – közel másfél évtizedig vezette. Kidolgozta azt a népi építészet tantárgyat, amely – a korábbiakkal ellentétben ¬– már nem egy választható kurzus volt, hanem kötelező tantárgy lett minden építészhallgatónak az I. évfolyamon. Ennek sok éven át ő volt az előadója és megírta az ehhez kapcsolódó tankönyvet is (Az építészet története: Őskor, népi építészet, Budapest, 1997). A felsőbb éves hallgatóknak pedig meghirdette a falu építészetével kapcsolatos választható és szakmérnöki tárgyakat. A népi építészet nemzetközi enciklopédiájában ő írta a magyar vonatkozású címszavakat (Encyclopedia of Vernacular Architecture of the World, Cambridge 1997). 

Egyetemi kollégáival és diákokkal közösen mérték fel a veszélyeztetett római katolikus és református templomokat Erdélyben, valamint az evangélikus templomokat a mai Magyarországon, s ennek dokumentációját nagyalakú kötetekben jelentették meg (Veszendő templomaink, I-III, Budapest, 2001-2004). Sokat idézett munkája A magyar falu építészeti hagyománya című röpirata 2011-ből. 

Számos kitüntetést kapott, köztük 2011-ben Széchenyi-díjat „több mint négy évtizedes oktatói tevékenysége, az egyetemes, a magyar és a népi építészettörténet terén végzett iskolateremtő tudományos és kutatói munkássága, valamint a határon túli magyar műemlékek dokumentálásáért és helyreállításáért tett erőfeszítései elismeréseként".

2019-ben a Vargha László Népi Építészeti Ifjúsági Díjat a Hild József Építőipari Szakgimnázium Józsa Tamás igazgató vezetésével működő alkotócsoportjának ítélték.

A Hild József Építőipari Szakgimnázium, korábban Szakközépiskola, amely a Győri Szakképzési Centrumhoz tartozik, 1996-tól kezdve szervez nyaranta népi építészeti felmérő táborokat. Ennek tehát közel 25 éves hagyománya van. Az évek során a diákok több mint száz különböző objektumot, lakóházakat, melléképületeket, présházakat és szakrális emlékeket mértek fel. Az elkészült dokumentációk megtalálhatók és kutathatók a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) Archívumában, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központban (korábban Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Archívumában), a Győr-Moson-Sopron Megyei Főépítészi Hivatal mellett működő Kisalföldi Népi Építészeti Archívumban, továbbá az iskola tervtárában is. 

Az utóbbi években az iskolai felmérések tapasztalatából kiindulva a tevékenység egyre inkább a gyakorlati megvalósítás területére helyeződött át. Ezt jelzik a Szentendrei Skanzennel és a Szennai Skanzennel közösen szervezett, a szabadtéri gyűjteményekben folytatott „építő" szakmai gyakorlatok, a taliándörögdi Inkler Ház műemlék istállójánál végzett állagmegóvási, felújítási munkák és a Felpéci Tájházhoz tartozó présház felújítási munkái. A diákoknak jó példát mutat, hogy a tanárok és gyakran maga Józsa Tamás igazgató is, nem csak irányítják a munkát, hanem velük dolgoznak. 

A Hild Szakgimnázium rendszeresen készít kiállításokat a felmérések és az alkotótáborok fotó-dokumentációi alapján. Ezeket bemutatták számos konferencián itthon és külföldön is. A Szakgimnázium diákjai rendszeresen elhozták az országos pályázatok díjait, több esetben egyenesen kiemelt I. díjjal jutalmazták a munkájukat. Az iskola kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül rendszeresen tartanak az általános iskolákban rendhagyó órákat, vesznek részt regionális és országos programokon, ahol elméleti és manuális, gyakorlati ismereteken keresztül végzik a népi építészeti emlékekkel, épített örökségünkkel, a fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretterjesztő tevékenységüket.

A díjakat 2020. feb. 14-én adták át a Teleki Alapítvány által rendezett Élhető örökség – Népi építészeti konferencia keretében. 

A névadóról 

Vargha László (Gyöngyös, 1904 - Budapest, 1984) felmenői között házépítő parasztácsok is voltak, s talán éppen ez ösztönözte a pályaválasztását. Tanulmányait a Műegyetem építészkarán kezdte, de ezt megszakítva a budapesti Bölcsészkaron tanult tovább, majd a néprajzi tanszéken Györffy István tanársegédje lett, és 1940-ben doktorált. Gyűjtő utakon vett részt mind építészekkel, mind néprajzkutatókkal, ahol épületeket mértek fel. Tevékenységével hidat hozott létre a két terület között, egyesítve a különböző szemléletmódok értékeit. Ennek a korszaknak fontos eredménye lett két könyv: A tilalmasi tanyák építkezése (Budapest, 1940) és A Nagykunság vidék népének építészete (Miskolczy Lászlóval közösen, Budapest. 1943).

A II. világháború után 1947-49-ben a Néprajzi Múzeum főigazgatójaként, majd 1950-1953 között a miskolci Herman Ottó igazgatójaként tevékenykedett. Ezután 1954-től a Műegyetem építészettörténeti tanszékén oktatott 1975-ig. Társszerzője volt A magyar falu építészete című könyvnek (Budapest, 1955). A magyar építészettörténet oktatása mellett, rendszeresen meghirdetett választható népi építészeti kurzusokat és nyári felmérő táborokat vezetett. Kiemelkedő szerepe volt a népi műemlék fogalmának bevezetésében és népszerűsítésében, valamint a szentendrei Skanzen létrehozásában. Építészhallgatók generációival ismertette meg a Kárpát-medence népi építészetének értékeit. 1962-ben az Ybl-díj I. fokozatával tüntették ki „a magyar népi építészet kutatásában és értékeinek megőrzésében kifejtett több évtizedes munkásságáért". Páratlan kézirat- és fénykép-gyűjteményét a Skanzennek ajándékozta.

Nyitókép: Istvánfi Gyula. Fotó: Perika, 2011