Felhőkarcoló fából

Elég furcsán hangzik, ugye? Pedig ez az építészet jövője. Legalábbis Michael Green kanadai építész szerint. A vancouveri székhelyű cége mellett észak-amerikai egyetemeken – többek között a Yale-en – tanító Green a rövid, bő tízperces előadásokra szakosodott TED kongresszusán beszélt terveiről. 

„Sokszor láttam, hogy egy általam épített épületben az emberek végigsimítanak a fagerendákon, sőt, néha még át is ölelik a faoszlopokat. Olyat viszont még soha nem tapasztaltam, hogy valaki átkarol egy betonoszlopot, vagy megtapogat egy acéllemezt.” – mondta előadásában.

Arról is beszélt, hogy míg Kanadában harminc-, addig az Egyesült Államok egyes erdeiben akár negyven emelet magasra is megnőhetnek a fák. Mégis, ha faépületekről van szó, senkinek nem jut eszébe három-négy emeletnél magasabb épület. Sok helyen ezt a törvények sem engedik, többek között éppen a remek faalapanyaggal rendelkező Államokban.

A faépítészetnek azonban nem csupán a kellemesebb, természetesebb összhatás miatt van létjogosultsága, véli Green. Hanem az olyan, egyelőre megoldatlan szociális problémák miatt is, mint a Föld lakosságának rohamos növekedése. Elég arra a statisztikára gondolni, mely szerint a következő húsz év során mintegy három milliárd ember számára kell otthont teremteni. Vagy arra, amely szerint ma minden harmadik városlakó „slumban” (nyomornegyedben) él.

Az acél- és betonépületek létrehozása rengeteg energiával jár, ezzel szemben a fa megújuló energiaforrás: se az acél, se a beton nem nő szép magasra, ha süti a nap és esik rá az eső.

Green ezek után bemutatta felhőkarcoló-terveit, melyeket egy New York-i műszaki egyetem otthonaként képzelt el. Az épületeket hatalmas fapanelekből állítaná össze, így csökkentve többek között az üvegházhatást is. Ennek ugyanis három százaléka az acélból, míg öt százaléka a Földön felhasznált betonból származik.

Minden fából készült épületnél van azonban néhány kikerülhetetlen kérdés. Az első és leggyakoribb az, hogy mi történik, ha kigyullad az épület – hiszen a fa úgy él a köztudatban, mint a tűz legfontosabb komponense.
Gondoljunk egy átlagos fahasábra. Attól, hogy alá tartunk egy égő gyufát, még nem fog meggyulladni. Ahhoz sok kisebb fadarab kell. A mi fapaneljeink éppen úgy működnek, mint a hasábok. És ha mégis tűz üt ki, akkor egy olyan anyaggal állunk szemben, amelynek pontosan ismerjük az égési tulajdonságait, melyek sokkal kiszámíthatóbbak, mint az acélnál vagy a betonnál. – válaszolta meg a kérdést Green.

Kitért arra is, hogy a környezetvédők legfőbb aggálya a faépítészet ellen az erdők elpusztítása. Green szerint ezt egy ésszerű szabályozási rendszer bevezetésével meg lehet oldani, miközben azt is megemlítette, hogy Észak-Amerika erdeiben körülbelül tizenhárom percenként nő annyi fa, amelyből egy húszemeletes faépület felépíthető. Ráadásul a fa és a szén-monoxid kölcsönhatásának következtében rengeteg felesleges szén-monoxidtól meg lehetne kímélni a bolygót.

Green úgy véli, ha a projektek valóban megvalósulnak, olyan jelentőségű pillanathoz érkezhetünk, mint amilyen az Eiffel-torony megépülése volt. A tornyok, felhőkarcolók alapvetően alakították át a városképeket és a társadalmakat. Gondoljunk csak a mai napig tartó vetélkedésre a világvárosok között, amelyet a felhőkarcolók hőskorában Chicago és New York vezetett, ma pedig már inkább az ázsiai városokra jellemző.

Itt az ideje, hogy a vetélkedésnek egy ökológiai- és szociális aspektust is adjunk, és bő száz év után újra átalakítsuk a városképről alkotott elképzeléseinket – zárta előadását a kanadai építész.

Horváth András

További cikkek a faépítészetről az I love Wood weboldalon.