Gömbölyded derű a legújabb butik-hotelben

„A ház felépítése olyan, mint a pesti gangos bérházaké általában: utcai és udvari szárny, köztük nyitott folyosóval övezett udvar. A hátsó szárny ablakai egy további, kertté avanzsált hátsó-udvarra nyílnak. A szükségből (szűk-ségből) erényt kovácsoltak a tervezők – a terek sorolása, szűkülése-tágulása magától értetődő rendet teremt az épületben.”
A Hotel Soho a Dohány utcában – vezető építész tervező: Marosi Miklós, építész munkatárs: Sebő István, belsőépítész: Schinagl Gábor

Augusztusban nyílt meg Budapesten, a Dohány utcában a belvárosi butik-hotelek legifjabbika, a Soho. Sajátos, egyedi arculattal bírnak e belvárosi, kisméretű szállodák, melyek nem tartoznak egyetlen nagy szállodalánchoz sem. Kialakításukkor fontos szempont a kortárs design jelenléte, és/vagy a helyi sajátosságok vizuális attrakcióba sűrített bemutatása. Igazi nagyvárosi jelenségről van szó tehát, a tervezők számára pedig sokat ígérő, pikáns ínyencfalatról.

A budapesti belváros jellegzetességéből adódóan keskeny foghíjtelkek kínálják magukat a fenti igényeket kielégítő létesítmények számára. A szűk telek persze hatalmas kötöttséget jelent, itt tehát mindjárt megmutatkozhat az alkotó fantázia. A „Soho” tervezői, Marosi Miklós és Schinagl Gábor, könnyed kézzel oldották meg a feladatot. Nem használnak semmiféle nagyszabású építészeti eszközt, sem geg-et az eklektikus házsorba ékelt épület megfogalmazásakor. Házuk erénye épp az eszköztelen, magától értetődő fogalmazás, ettől simul bele a laza, „cool” életérzést otthonosan tükröző kompozíció a 19. századi architektúrába. Az egyik oldalon historizáló épület, a másikon a századfordulót idéző plasztikus formák, s köztük semleges felületével és tagolatlan homlokzatával szerényen mutatja magát a 21. század. A keskeny homlokzat teljes felületén sötét tónusú téglával burkolt, csupán kis kiállású tagozatokkal utal a szomszédos épületek karakterére és homlokzataik osztásrendjére.

Bent viszont izgalmas és mozgalmas tér fogad, józanul funkcionális térszervezés csinos és pikáns öltözékbe bújtatva. A ház felépítése olyan, mint a pesti gangos bérházaké általában: utcai és udvari szárny, köztük nyitott folyosóval övezett udvar. A hátsó szárny ablakai egy további, kertté avanzsált hátsó-udvarra nyílnak. A szükségből (szűk-ségből) erényt kovácsoltak a tervezők – a terek sorolása, szűkülése-tágulása magától értetődő rendet teremt az épületben. A keskeny tér a bejáratnál egészen összeszűkül, majd a központi elhelyezkedésű hall felé fokozatosan kitárulkozik, hogy ott, a közönségforgalom centrumában felfelé, az ég kicsiny darabkájára is vethessünk egy pillantást a nagyvárosi rengetegből, mielőtt behúzódnánk apró, de meghitten kényelmes, tűzfalakra, és gangokra panorámás szobácskánkba, vagy egy újabb keskeny közlekedőn átkelve az étterem szertelenül színes műanyag-világában adóznánk a test örömeinek. S eközben a térsor tengelyét lezárandó, az étkezde hátsó üvegfalán át tekintetünk a végtelen helyett a gangon csoszogó papucsos mamák visszeres lábszárain kalandozhat. Hamisítatlan pesti életérzés a javából.

A nehezen kezelhető, elnyújtott téglalap alaprajzú földszinten egyetlen lendületes hullámvonal – padlóban, álmennyezetben megjelenítve – keríti le a recepció illetve a hall terét, a kettőt padló-burkolattal is elválasztva. Közéjük ékelődik a bár, és a hozzá csatlakozó várakozó ülő-alkalmatosság, szintén hullámvonalassá szelídítve. A logikus térszervezéshez megzabolázott eklektika társul. Az anyagok és színek kavalkádja a konzekvens alkalmazás következtében könnyed és kellemes, mégsem tolakodó belső térré érik össze.

A bejáratnál a minimálból már épp megunt barna mozaik fogad, lazán elszórt 21. századi barokk kaspókkal megbolondítva, beljebb viszont a retro vidám világa köszön vissza. Piros, kék, és zöld műbőr fotelek és kanapék gömbölydeden várják, hogy rájuk telepedjünk. Nem túl nagyok és nem túl kényelmesek, épp csak átmeneti pihenőt nyújtanak, ahogy maga a szálloda is.

A szűk térben a lekerekített formák dominanciája mesterfogás. Ahogy az a megnyugtató tónusú alapszínek alkalmazása is. A meleg színek, a puha műbőr és az elnyújtott, hullámos formák derűs kontrasztot képeznek a természetüknél fogva szögletes berendezésekkel, és építészeti elemekkel. Ez utóbbiak a kompozícióban hangsúlyozottan kemény felületképzést kaptak: a divatos zebrano, a vörösre pácolt, fényesre lakkozott tölgy-padlón álló oszlopok csillogó fekete mozaikburkolata, a kiegészítő tam-tam dob alakú asztalkák, virágtartók, miegyebek változatos műanyag burkolata hatásosan ellenpontozza az érzéki kényelmet. Még a liftek mellett elhelyezett cipőtisztító berendezés is vidáman gömbölyded, narancssárga design-darab.

Az étkező világában az alapszínek palettája további lilás-kékes árnyalatokkal bővül. Az asztalok a téglalap alakú tér adta szigorú rendben sorakoznak, a homlokzatot lezáró üvegfal két oldalán, a terem két végfalán szimmetrikus kialakítású falfülke-rendszer, hajszálpontosan egyforma számtalan vázával dekorálva, de mindez kivizöldben-türkizben-padlizsánlilában-narancsban, hajlított műanyagban és üvegben. Az egyedileg tervezett zebrano felületű tálaló természetesen itt is ovális.

A sok szín és felület között jó stílusérzékről tanúskodva szinte ipari jellegű a világítás, egyedül az étteremben találunk meghittebb fényt árasztó mennyezeti függesztékeket – testvéreik a szobákban emlékeztetnek a bőséges reggelire.

A szobák picinyek, a berendezés a minimális funkciókat elégíti ki maximális kényelemmel: ágy, bár, széf, zuhany, tv és a körítés. A válaszfalak és a bútorzat térbeli megmozgatásával sikerült helyet lopni mindennek: ami alul bárszekrény, az felül tükörrel bélelt rakodófelület, még feljebb viszont széf, s mindez a zuhanyfülkét takarja az előtér felől. A szoba, nevezetesen az azt nagyjából elfoglaló ágy felől azonban szó sincs takarásról, egy feszes ívvel határolt üvegfalon át szemlélhető a fürdőző test látványa, és vice-versa. A kis alapterületen minden fal önállóan megkomponált vizuális műalkotás, akár bútor, akár lámpa, akár kép a főszereplője. A szálloda grafikai arculatát tervező Graphasel stúdió mondén hölgyeket ábrázoló képeket álmodott a falra, nem gondolva a hölgyvendégekre, akik bizonyára egy-két urat is szívesen láttak volna viszont. De ez az egyetlen dolog, amiért elmarasztalhatóak, amúgy méltó társművészei az alkotásnak, mind az itallapot, mind a szálloda információs rendszerét, vagy a szellemes piktogramokat illetően.

Ez az apró szálloda nagy tanulsággal szolgál: ha több a kötöttség és kevesebb a lehetőség, egyedül az alkotó fantázia képes a szűkös kereteket kitágítani. Így lesz a kevesebből több. Nem a szemlélőre telepedő cyber-design, csak kellemesen lakható nagyvárosi élettér.

Zöldi Anna (szöveg), Zsitva Tibor (fotók)

Soho Hotel Budapest
VII., Dohány utca 64.

vezető építész tervező: Marosi Miklós
építész munkatárs: Sebő István
belsőépítész Schinagl Gábor
statikus: Főző Károlyné
épületgépész: Lukács Tamás
elektromos: Máramarosi András, Ritzl András
közmű: Szalkai Béláné

kivitelező: Curtis és Curtis Kft.
építésvezető: Sgánecz Csaba