Gumi-minyon, giroszkóp, gyaloghíd az utánfutón – miniépítészet, miniportré: Csizmadia Zsolt formatervező
Harmadik éve létezik a Médiadíj, mint tárgy. A díj jó dolog, ha nem túl sérülékeny és könnyű leporolni, tehát nem kell dobozban tartani a fiókban (khmm... vitrinben). A Médiadíj egy rendezett építészirodában kifejezetten jól mutat. A díjról és készítőjéről, Csizmadia Zsolt formatervezőről készült miniportrénkban Zsolt két korábbi munkáját is bemutatjuk: egy díjat, amit a T-Com Év emberei vihetnek haza, és egy tavaly készült fifikás gyaloghidat, ami a Paládi Építész és Mérnök Kft.-vel való közös munka során valósult meg.
Három éve már, hogy eldöntöttük, a Média Építészeti Díja ne csak egy oklevélben, hanem egy konkrét tárgyban is manifesztálódjon. Az ötödik, 2010-es Médiadíj rendezvényre készült el először a díj, négy egyforma példányban a négy kategóriagyőztesnek.
Mindennapi süti
Az epiteszforum.hu első nyilvános rendezvénye volt szerkesztőségi életünk első igazi sikerélménye. Az internetes „cookies”-ból született az ötlet, hogy készítsünk sütiket, és azzal kínáljuk meg vendégeinket egy kerekasztal beszélgetés végén. A szerkesztőség minden tagja sütött valami finomat, és egy asztalhoz ültettük a vérforralóan pimasz hangot megütő első „troll”-unkat meg azokat az építészeket, akiket ütött-vágott a fórumon. Ez a 2001-es Hajógyári-szigeten megrendezett első buli nagyon jól sikerült, s azóta is őrizzük emlékét az epiteszforum.hu logójában, ami tulajdonképpen egy trikolór, bordó-narancs-pink színű három rétegű digitális minyon (süti) - metszete. Az építészet a mi mindennapi sütink, olvasóink minden alkalommal, amikor letöltik az oldalt, kéretlenül is kapnak egyet-egyet, majd tárolják böngészőjük ad hoc spájzában, a „cash”-ben. Így lett a Médiadíj a logó térbeli alteregója, egy trikolór platóni kocka, vagyis süti-díj.
De miből legyen ez a süti? Ha a forma triviális, akkor az anyag legyen „más”; ha a forma üres, az anyag legyen „tartalmas”.
Az új évezred - aminek épp első évében, 2000-ben alapítottuk Vargha Mihállyal közösen az epiteszforum.hu-t - egyértelműen fogyasztói világunk válságáról szól, s arról, hogy ezt a válságot hogyan éljük túl. Elönt bennünket a szemét, logikus, hogy a díjnak újrahasznosított anyagból kell készülnie. Ez nekem nagyon fontos volt, de fontos volt Mihálynak is, aki már sajnos a díj-tárgy létrejöttét nem élte meg. Már akkor sokat morgolódott a túlépítésen és a felpörgetett ingatlanbizniszen, amikor a szakma ki se látszott a sok megrendelésből, amikor még híre-hamva se volt a gazdasági válságnak. Mihály hangsúlyozta a meglévő épületállomány újrahasznosítását, és jól emlékszem, már sok évvel ezelőtt említette itt a szerkesztőségben, hogy ha rajta múlna, akkor csak nagyon körültekintő vizsgálat után adna engedélyt új házak építésére. Mert ha egy szükséges funkció megoldható a meglévő épületállomány újrahasznosításával, akkor fölösleges újat építenünk.
Mihály nem élte meg ezt a legújabb "őrületet" sem, hogy pár éven belül a házainkat energetikai szempontból auditáltatnunk kell, ami – lássuk be – nem kedvez az újrahasznosításnak. A követelményrendszer (túl)szigorítása megdrágítja a régi házak megőrzését és felújítását, emiatt egy tőke- és hitelszegény környezetben egyre több megörökölt ház megy tönkre. Egy jó részüket nem fogjuk siratni, de vannak és - a KÖH „átalakulásával” (megszűnésével) párhuzamosan biztosan - lesznek olyanok is, amelyeket igen.
A díj anyaga tehát utal az újrahasznosítás kiemelt prioritására, amit a mindenkori hatalomnak ésszerűen és sokféle szempontból újra kellene gondolnia, az építészeti leleményre és egyszerűségre, illetve arra az új esztétikára, amely a szépség forrását a holisztikusan is etikus környezeti magatartással kapcsolja össze.
Amikor mindezt kitaláltuk, és éppen azon gondolkoztam, hogy ki fogja nekünk a díjat elkészíteni, itt a sarkon összefutottam egy régi iparos (ma MOME-s) iskolatársammal, a formatervező Csizmadia Zsolttal. Hosszú évek óta semmilyen kapcsolatunk nem volt, és egyszerre itt termett a semmiből(!). Azonnal elfogadta a felkérést, annak ellenére, hogy – amolyan háklis megrendelőként - nagyon határozott koncepciónk volt a díjról.
Zsolt díj-anyagnak ezt a vastaglemezt választotta, amelyet Magyarországon készítenek, belföldi gumihulladékból. Az anyagot az egykori téesz melléküzemágból kinőtt C.S.O. Kft. (csogumi.hu) gyártja az ócsai Némedi úti majorban. Begyűjtik, őrlik, melegítik, préselik, ragasztják, mire gumiburkolat – építőanyag - lesz a hulladékból. Őszintén büszkék vagyunk rá, hogy Zsolt ezt így kitalálta és megcsinálta. Egyszerűnek látszik, de azért némi anyagismerettel belátható, hogy türelmes és pontos munkát kell végezni ahhoz, hogy a rétegek szépen csatlakozzanak, a kocka tényleg kocka, a díj végül is mutatós és elegáns legyen. Bár majdhogynem ipari tárgyaknak tűnnek, az elmúlt három év összesen 12 díját Zsolt mind saját kezűleg, egyedileg készítette.
„Nem volt egyszerű feladat. Sok tervet csináltam, míg a díj végső formáját elnyerte. Először túl sokat akartam belesűríteni, formailag és jelentésben is. Erőlködés volt, érződött rendesen. Ilyenkor kell a külső, friss szem, akit még nem vakított meg a feladat. Egyszerű szempontok: ki, kinek, miért, hogyan. Maradjunk az egyszerű dolgoknál. Építészfórum, arculat, szín, forma. Ebből dolgozunk. Anyag, ami újrahasznosított, egyszerű, rusztikus és „építőanyag” is, újrafelhasznált gumiőrlemény lap. Tulajdonságait, jelentését megtartva színekkel és sorolással más minőségi kategóriába kerül. Ennek a díjnak az egyszerűsége a legnagyobb erénye.” (Cs. Zs.)
Giroszkóp, stabilitás és a legjobb melós
Bár Zsolt formatervezőként nem díjakra specializálódott, az egyik legnagyobb magyarországi cég, a T-COM is felkérte az „Év embere” díj megtervezésére és elkészítésére.
„Ezt nagyon szeretem. Zalavári Tibor formatervező barátommal közösen készítettük. A tárgy lényege, hogy három nagy átmérőjű, fémből készült gyűrű fut egymásban, a csapágyak elvén. Az igazi kihívás ennek az elgondolásnak a tárgyba „oltása” volt. Olyan, mint egy giroszkóp, de nem az. A giroszkópban tengelyezve vannak az elemek, három tengelyen mozog az egész objektum. Pont ezt szerettük volna elkerülni, és a gyűrűket szabaddá tenni. Az egészet speciális, víztiszta szilikonba ágyaztuk be, ami a díj keretét adja. Végeredményként egy olyan tárgyat kaptunk, ami síkba összehajtható, de amikor a tartóból az „Év embere” kiveszi, akkor egy térbeli formát, játékot kap.” (CS.Z.)
Csizmadia Zsolt a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola után 1985-ben nyert felvételt az Iparművészeti Egyetemre (MOME), ahol 1991-ben szerzett mesterdiplomát, mint ipari formatervező. Azóta tárgyak, tárgyrendszerek tervezésével, formatervezéssel, belsőépítészeti elemek tervezésével, gyártás-előkészítéssel, gyártással, és kivitelezéssel foglalkozik.
„A formatervező akkor érzi igazán jól magát, amikor az adott lehetőségekből a lehető legtöbbet ki tudja hozni. A formatervezésben mindenféle szakma jelen van. Mindenhez kell érteni, de nem annyira, hogy az ember szakbarbárrá váljon. A játékosság, a kifordítom-befordítom, a nézőpontok váltogatása az, ami a számomra leginkább érdekes. Nem csak tervet kell készíteni, hanem ott kell lenni, mikor megszületik, elkészül az adott tárgy. Tervezés és megvalósítás nálam egy egységet alkot. Mára már van profi, megbízható minőséget nyújtó kivitelezői hátterem, kiváló szakemberekkel, akikkel sok mindent képesek vagyunk együtt megcsinálni.” (CS.Z.)
Csizmadia Zsolt és Zalavári Tibor ahhoz a rendszerváltás utáni első formatervező-generációhoz tartozik, amelyet az Iparművészeti Egyetem már nem a gyáraknak képzett. Korábban a tervezőket felszívta az ipar, a gyárak és üzemek fejlesztő részlegeiben kaptak munkát a textilesek, ruhások, üvegesek, ötvösök, formatervezők, stb., az iparon végzettek jelentős része. A rendszerváltás körüli években és az azt követő évtizedben szerzett diploma egyben ugrás volt a nagy semmibe, ahol csak ipari üzemek roncsait, működő iparágak, gyárak, technológiák hűlt helyét találtuk. Az egyetemi képzés hátterét adó termelés leépülése után a tervező szakma két évtizedes felépülése tulajdonképpen dzsungelharcost edzett a kollégákból. Arra kevesebb idejük maradt, hogy jól adjusztálják magukat a hazai és nemzetközi nyilvánosság előtt, de vérprofik lettek, akik nem ismernek megoldhatatlan problémát, magabiztosak a kivitelezésben, megtanultak minden apró részletre odafigyelni, és azt is nagyon tudják, hogy hogyan kell a kevésből a legtöbbet kihozni. Ezek most megint fontos értékek lettek akkor, amikor takarékoskodni kell, illetve amikor egyedi megoldások kellenek: vagy azért, mert a különlegesre van igény, vagy azért, mert egyszerűen nincs más opció. Ilyen volt ez a gyaloghíd is, amit Zsolték egy felújított belvárosi társasházba terveztek, Paládi-Kovács Ádámmal közösen.
Lépcső és gyaloghíd két galériatér között
„Adott egy felújított L alakú tér két különálló galéria szinttel. Két lépcsőt a két galéria megközelítéséhez nem lehetett beépíteni, mert nem fért el, így egy lépcső és egy a középső nyitott teret áthidaló gyaloghíd volt a megoldás. A híd koncepcióját a felújítást tervező építész találta ki, aki eredetileg egy hegesztett I gerendás szerkezetre gondolt. Mivel utólagos kiegészítésről volt szó, a kész belső térben nem lehetett hegeszteni, vasas munkát végezni. Ezért egy előre gyártott, a helyszínen könnyen összeszerelhető modulokból álló, olyan méretű egyedi szerkezetet találtunk ki, amit az ajtón be tudtunk vinni, és ott 3 - 4 ember, valamint egy szerelőállvány segítségével össze tudtunk állítani. A bejárat méretéből következett a modul mérete is. A híd azonos elemekből álló, feszített szerkezet. A lépcső is elemekből álló, szerelt szerkezet. A hely adottságai (megközelítés, rakodás, parkolás stb.) minimális méretet és súlyokat követelt. Az egész híd szerkezete összeforgatva elfért egy utánfutón, az elemeket két ember gond nélkül tudta mozgatni. Ez az installálásnál is nagy előny volt. A híd és a lépcső járófelületei expandált lemezből készültek, egyrészt a súly, másrészt a látvány, az átláthatóság miatt. Így a híd sokkal könnyedebb, légiesebb benyomást kelt.” (CS.Z.)
Pásztor Erika Katalina
Lépcső és gyaloghíd
Vezető tervező: Csizmadia Zsolt
Építész tervező: Paládi-Kovács Ádám
Tervezés éve: 2011
Kivitelezés éve: 2011
Helyszín: Budapest, VIII. Rákóczi tér 4.
Építtető: Pan Expert Kft.
Szakági tervező: Kochán József gépészmérnök
Bruttó beruházási költség: 2,5 millió Ft
Generálkivitelező: Vámosi Steel Kft.
