Hajléktalanság régen és most, 2. rész - Szociális lakásépítészet

Székely György korábban közölt dolgozatában a hajléktalanság problémáját járta körül, most ennek folytatásaként európai és hazai körképet vázol fel a szociális lakásépítés helyzetéről, kiemelkedő példáiról, valamint a szociális városrehabilitáció működő európai modelljeiről és a magyar valóságról.

Bevezető
Az ember épített környezetének legfontosabb eleme a lakóház. Ez a legősibb építési tevékenység, amely életünk védelmét, oltalmát biztosítja. A ház az egyik legszemélyesebb épülettípus, ezért tervezésénél különös gonddal kell eljárni. A városrendezést nagymértékben befolyásolják a lakóépületek, mivel a városi szövet zömét ezek teszik ki. Városon belül is kialakulhatnak úgynevezett alvóvárosok, amelyek döntően lakófunkciót látnak el, némi kereskedelmi szolgáltatással. Azonban a városi lakónegyedek általában bonyolult szerveződésűek, amelybe beletartozik a közlekedés, az infrastrukturális ellátottság, a szórakozás, valamint a pihenést biztosító közpark és játszótér is. A lakást ezen szempontok szerint nem lehet önmagában kiragadni, hanem összefüggéseiben lehet és szabad csak vizsgálni.

A nagyipar és a munkásság az ipari forradalommal egyidejűleg jelent meg. Az iparosodás társadalomalakító hatása a városok gyors ütemű fejlődéséhez vezetett, a lakás ezzel párhuzmosan vált tömegcikké. A XIX. században már jelentkeztek a lakásépítés máig tartó problémái. A szociális igények is rohamosan fejlődtek, az 1900-as évek elején már nem lehetett XIX. századi bérkaszárnyákat építeni, amelyek méltatlan életkörülményeket nyújtottak az ott lakók számára.

Ezen a tömeges lakáshiányon próbált meg segíteni a Bauhaus-mozgalom, amely idővel Németországból az egész világra kiterjedt és számtalan jó épületet hozott létre. Az I. világháború felgyorsította a gépipari gyártástechnológia fejlődését, amelyet a tömegtermelés céljaira lehetett hasznosítani. Az építészek a funkció és a forma elsőbbségét hirdették, amely a felhasznált anyagokban és szerkezetekben tükröződött, immár őszintén megmutatva azokat. A gépesítést és a szériagyártást a lehetőségekhez képest a legnagyobb mértékben igyekeztek kihasználni.

A Bauhaus formavilágára az egyszerű geometriai síkok és testek alkalmazása jellemző. Az egyszerűséget, szögletességet a színek használatával (elsősorban piros és fekete) próbálták ellensúlyozni. A Bauhaus elterjedésével alakult ki a II. világháború után az internacionális modern irányzat, amely a formát és az esztétikát teljes mértékben a gyártástechnológiának rendelte alá. Létrejöttek a blokkos építési módszerek és a paneles építésmódok, amely Kelet-Közép-Európában - és hazánkban is - ideológiai tartalommal is párosult és ennek megfelelően torzult. A blokkos technológia a tervek tipizálása révén gyorsan tudott terjedni. Előtérbe került az előregyártás, az építésszervezés és a nagyfokú gépesítés, amelynek köszönhetően az országok a tömeges lakásigényt jól ki tudták elégíteni. A szociális lakáshelyzet megoldottnak látszott, mesterséges munkásvárosok, lakónegyedek, lakótelepek épültek. A lakásépítés is a gazdaságos tömegtermelés részévé vált, bár a korszerű lakást és a gazdaságosságot elég nehéz volt összeegyeztetni.

A szociális lakásépítészet elsősorban nagyvárosi jelenség: az emberek az iparosodás (munkalehetőség) miatt költöznek vidékről, faluból a nagyvárosokba. A falu - amely általában mezőgazdasági tevékenységből tartja fenn magát - az iparosodás következtében egyre kevesebb élő munkaerőre tart igényt, ezért fokozatosan elnéptelenedik, illetve (kis)várossá válik. A falusi léttel szemben fontos különbség, hogy a város a tanulás, a kultúra és a szociális ellátottság magasabb szintjét képes nyújtani. A XX. század első felére már kialakultak az óriási osztálykülönbségek a gazdagok és a szegények között, ez napjainkban még erősebben érezteti hatását. Ennek következményeként egy városon belül is kialakulnak olyan városrészek, ahol a gazdag és a szegény társadalmi rétegek elkülönülten élnek egymástól. Dolgozatom első részében a szociális lakásépítészet egy-egy jelentős példáit mutatom be Európában és Magyarországon, a második részében ezeknek a városrehabilitációs folyamatait vizsgálom.

Szociális lakásépítészet Európában

Portugália, tervező: Alvaro Siza

Lisszabontól száznegyven kilométerre délkeleti irányban található Malageueira, ahová az építésznek ezerkétszáz szociális lakást kellett terveznie. Siza alacsony beépítettségű, hosszú sorházat tervezett, de a magas lakósűrűségű épületmodelleket is tanulmányozta az 1940-es és az 1960-as évekből. Le Corbusier Roq et Rob épületének terveit tanulmányozva a Corbusian-i megaron prototípusára talált. Ebből, illetve az ókori római és arab pációs háztípusokból kiindulva formálta meg a szociális lakásokat. A földszint plusz két emeletes épületek egy 8x11 méteres telekrészre kerültek, metszetüket tekintve L alakú kialakítással. Az emeleti részen található egy kis terasz, amely a szociális bérlakás-jelleget tükrözi: itt száradnak a kiteregetett, frissen mosott ruhák. A kisméretű ablakok a homlokzatoknak mediterrán hangulatot kölcsönöznek. A tervező legfontosabb alapelve az volt, hogy egy élhető városrész alakulhasson ki, ahol a lakók jól érzik magukat.

Spanyolország, tervező: Valero and Jimenez Torrecillas

Alameda régi városnegyedétől nem nagy távolságra helyezkedik el ez a dupla sorház, amely körül saját használatú udvar található az itt lakók számára. A terep adottságaiból jelentkező magasságkülönbséget az építészek alapvető adottságként kezelték. Az enyhe hajlású tető és a lakások szintjei ehhez a terepviszonyhoz igazodnak. Az anyaghasználat visszafogott - döntően vakolt homlokzatokat találunk -, ezáltal az épület költségeit minimálisra lehetett leszorítani. A mediterrán vidékre jellemző nagy forróság miatt a két épület közötti udvar nappali időtöltésre, pihenésre alkalmas, jól átszellőzik és fénytől védett kialakítású.

Spanyolország, tervező: David Chipperfield

Madrid déli külvárosában, egy hajdani ipari területen épült ez a szociális lakóház. A helyszín újonnan beépített környezetében a szomszédos épületek nyolcemeletesek és magastetősek. A megrendelők erre a telekre is ilyen megjelenésű házat kértek, közel száznyolcvan lakással, amelyek egy-, két-, és háromszobásak. Az építész a magastetőt átértelmezve a tömb tömegét manzárd-szerűen zárta le, tetején alacsony hajlású tetőrészekkel. A tetőfelület csökkentésével nőtt a hasznos alapterület, továbbá ezek a visszametszések a tömb oldalain plasztikusabbá tették az épületet. Ezt a földszín árnyalatú, előregyártott üvegszálas vasbeton panelekkel képzett szoborszerű, homogén tömegformálás is erősíti. A panelek eltérő árnyalatúak, a változatos ablakosztás jól ritmizálja a masszív épülettömeget.

Spanyolország, tervező: MVRDV

Sanchinarro Madrid északkeleti külvárosában helyezkedik el, ahová a tervezők egy huszonkét emeletes, szociális célú toronyházat terveztek. A közelben fekszik a Guadarrama-i hegység, ezért az építészek egy óriási lyukat képeztek az épülettestben a tizenkettedik emelettől felfelé. Ez az óriási terasz az itt élők számára biztosít pihenő-, és találkozóhelyet. A tervek szerint a terepszintről egy óriási mozgólépcső vezetett volna fel ide, amelynek révén a szomszédos épületek lakói is használhatták volna a pihenőkertet, ez azonban elmaradt az építés során. Az épülettömb hatalmas tárgyként jelenik meg a külvárosi szövetben, amit a különböző anyag-, és színhasználatok, valamint nyílásformák tesznek változatossá. Az eltérő bérleménytípushoz különböző homlokzati anyagok és nyílások társulnak: az építészek ezzel jelezték, hogy itt az egyedülállókon kívül, a fiatal párok és a nagycsaládosok is helyet kaphatnak. A jól benapozott, kényelmes lakásokból pazar panoráma tárul fel a környező vidékre.

Egyesült Királyság, tervező: Sergison Bates

Az ikerház Hertfordshire-ben található, amelyet egy meglévő lakóövezetbe kellett illeszteni. Az épületet a lakásépítő társaság prototípusnak szánta, ezért a tervező megvizsgálta a telepszerű kialakítás lehetőségét. A cél egy házszerű forma megalkotása volt, amelyhez a háború utáni, Angliában széles körben elfogadott ikerház-típus megfelelő előképet nyújtott. A homlokzatokon átszellőztetett palalemez-burkolat található, amely egészségesebb belső környezetet biztosít. A nedvesség lassan tud távozni a falakon keresztül, ezáltal nem csapódik le. Az épületet tíz nap alatt fel lehet állítani az előregyártott és előre szigetelt falaknak köszönhetően. A faszerkezet szilárd dobozszerkezetté áll össze a külső falak, tetők és födémek összeépítésével.

Hollandia, tervező: West8

A holland kormány úgy döntött az 1980-as évek végén, hogy tíz év alatt hétszázötvenezer új lakást épít fel a nagyobb városok peremkerületeben. Ám pár év múlva kiderült, hogy a projektek gyorsan magánberuházásokká váltak és a profitszerzés vált a fejlesztők érdekévé. A városvezetés lehetőséget adott Adriaan Geuze-nek, a West8 alapítójának (aki bírálta ezen telepek elszaporodását), hogy mutassa meg, ő hogy gondolná el a szociális városfejlesztést. Az amszterdami kikötő az egyik legnagyobb áruforgalmat bonyolítja le Európában, amely a város számára megterhelőnek tűnt, ezért a kikötőt a város külső részére költöztették. Az így gazdátlanná váló dokkokat  lakóterületté alakították át. A kiírók száz lakás telepítését írták elő hektáronként, ami az átlagos külvárosi beépítési sűrűség háromszorosa. Ezt a tervező úgy oldotta meg, hogy a sziget két szélére falszerűen zárt épületeket helyezett, amelyeket a döntően szociális bérlakásokat tartalmazó nagy épületek szakítanak meg. A tömbök között közparkok, közkertek találhatók, amelyek növelik a terület értékét. A tervezők arra is figyeltek, hogy különböző lakástípusokat hozzanak létre, ezáltal a társadalmi rétegek keverednek és nem különülnek el élesen egymástól.

Hollandia, tervező: Oliver Thill

Az építészeti modernizmus története a minimalizmus felé halad, a formák, az anyagok, a részletek és megoldások fokozatos egyszerűsödését jelenti, ami gyakran az épületek "elszegényedésével" jár együtt. Oliver Thill szerint a minőségi építészetet vissza kell hozni a tömeges lakásépítés színterébe. Szerinte a tradíció újra előtérbe fog kerülni, és fel fogja váltani az egész világon elterjedt modernizmust. A szociális lakások tervezése során azt vizsgálják, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak a takarékoskodásra. Mivel az egyik legdrágább elem a homlokzat, ezért azt ipari technológiák és előregyártás alkalmazása révén egyszerűsítik. A lakókörnyezet alacsony négyzetméterárai lehetővé teszik a homlokzatok teljes üvegezését.

Szlovénia, tervező: Ofis Arhitekti

Ljubljana peremkerületében négy darab, egyenként több mint száz-száz méter hosszú házsorra írtak ki pályázatot. Az Ofis építésziroda nyerte el a pályázatot, elsősorban a legtöbb eladható alapterület biztosításával. A hatszázötven lakás tervezése és  kivitelezése másfél év alatt zajlott le. A szoros ütemezés miatt a tervezők előregyártott elemeket használtak - fürdőszobák, ablakok, és homlokzati panelek -, továbbá az épülettömböket modulokból állították össze. Mindegyik épület négy modulból áll és saját függőleges közlekedő maggal rendelkezik. Egy modult negyvenkét, különböző alapterületű lakás alkot. A lakásokhoz egy loggia és egy erkély tartozik, amelyek kapcsolatot teremtenek a külső és belső tér között. A homlokzatok fapanelből, üveglapokból és fémkorlátokból állnak. Az elemek eltérő geometriája miatt az ismétlődés nem érzékelhető hangsúlyosan a látványban.

Ausztria, tervező: Herzog and De Meuron

A kétszáz lakást tartalmazó, kétszintes sorházakból és önálló épületekből álló együttes Bécs határában, a Dunától északra helyezkedik el. A tervezők a városi szövetre jellemző beépítést képzeltek el - nagyobb zöldterületekkel és nagyobb építménytávolságokkal - a kertvárosok egy központ köré szervezett telepítési mintával szemben. Az épületek változatos formálásával és színezésével próbálták elkerülni a sorházakra jellemző egyhangúságot. A változatosság az anyaghasználatban is tükröződik: a nagy vakolt felületek mellett faburkolatok is jellemzőek, kerülve a túlságosan drága termékeket. Az építészek huszonegy lakástípust terveztek a szabadonállótól az ikerházon át a sorházig, valamint a telep két közösségi épületet is kapott.

Szociális lakásépítészet Magyarországon

Budapest, tervező: Bach Péter

2005-ben a Corvin-szigony projekt keretében a Józsefvárosi Önkormányzat meghívásos tervpályázatot hirdetett. A tervezők törekedtek arra, hogy a jellemzően erősen szociális városrészben olyan épületet hozzanak létre, ami nem szociális lakóházra utal, ezért a homlokzatokon téglaburkolatot alkalmaztak. A foghíjbeépítésből adódóan a parkolás egyik lehetséges megoldása a mélygarázs lett volna, amelyet a tervezők elvetettek az épület jellege és a magasabb építési költségek miatt, ezért a telek belsejében biztosították a parkolást - a lehetőségek szerint. A lakáskínálatban nem csak szociális típusúak szerepelnek, ezzel is az lakók összetételét és a társadalmi környezetet is szeretnének "hígítani".

Pécs, tervező: Pelényi Margit

Pécsett a város déli peremére 2001-ben nyilvános építészeti tervpályázatot írt ki az önkormányzat. A nyertes Pelényi Margit lett, aki modern építészeti gondolatokból építkező koncepciójával élhető épületeket tervezett, amelyekben harminc-negyven négyzetméteres szociális lakások találhatók. A hagyományos építéstechnológiával készült, négyszintes, tagolt épülettömegek a környezetük felé nyitnak, amelynek építészeti minőségére a hetvenes évek panellakótelepe jellemző. A heterogén környezet ellenére az építész az épületcsoportot két helyen is lábakra állította, mert a nyitottságon túl fontosnak tartotta az átláthatóság és a vizuális kapcsolatok hangsúlyozását. A tervező a homlokzati faburkolat használatával a személytelenséget és a szegénységet próbálta ellensúlyozni a homlokzatokon. A szokványos lakótelepi tömböktől eltérően egy henger alakú lépcsőház ékelődik be az épületszárnyak közé.

Pécs, tervező: Ráth Miklós

Egy már meglévő környezetbe kellett a közel százhúsz lakásos bérlakást tervezni, ahol bevásárlóközpont, általános iskola és lakóépületek találhatók. A tervező több épületcsoport telepítésével próbált kedvezőbb arányokat és szellősebb beépítést létrehozni. A két épülettömeg fogatolt kialakítású, amelyekben egy, másfél, illetve egy plusz két fél szobás lakások sorakoznak. A puritán kialakítás az épület rendeltetéséből adódik, ezért elsődleges szempont volt a célszerűség és a gazdaságosság. A homlokzati nyílászárók változatos kiosztásban helyezkednek el, a mozgatható árnyékolók pedig különböző színeket kaptak. Az építész a megfelelő számú parkoló biztosítása érdekében mélygarázst tervezett, amely jelentősen megnövelte a beruházási költséget.

Szentendre, tervező: Vizér Péter és Dénes Tibor

Szentendre Város Önkormányzata 1999-ben megbízást adott a tervezőknek egy harminchat lakásos szociális lakóegyüttes megtervezésére. Fontos szempont volt az üzemeltetési költségek minimalizálása, ezért az épületek hőszigetelésére, a tartós és esztétikus anyagok használatára különös gondot fordítottak. Az épületegyüttes egyszerű és karakteres elemként jelenik meg környezetében: a falazatok bontott téglából készültek, a külső oldalfolyosós közlekedők fa árnyékolókat kaptak. A tervezők kellemes belső udvari kertkapcsolatot biztosítottak a rászoruló családok számára, ezzel is oldva hátrányos helyzetüket.

Szociális városrehabilitáció Európában
Bármely ország társadalmát, gondolkodásmódját, kultúráját jól tükrözi, hogyan foglalkozik a szociálisan rászorulók lakás-ellátásával. Nyugat-Európában a szociális lakásügy nem csupán építészeti és várostervezési feladatot jelent, hanem átfogó szabályozási és intézményi rendszert is. Az európai szociális intézményrendszer egyszerre hat az össztársadalmi gondolkodásra és a feszültségek feloldására. A társadalmi szolidaritás széles körben elfogadott a középosztályban, akik magától értetődőnek tartják a szociális infrastruktúra kiépítését és a hátrányos helyzetűek  befogadását.

Hollandiában a Wilhelmia királynő által aláírt 1901-es lakástörvény képezi mind a mai napig a szociális lakásépítés alapját. Noud de Vreeze építész, az Amszterdami Városfejlesztési Tanács tagja szerint kulturális sajátosságnak lehet tekinteni a városok méretének korlátozására tett törekvéseket, ami a hosszú távú lakáspolitikára támaszkodik. A magán lakásszövetkezetek feladata az építés és működtetés, az állam csak a felügyeletet végzi el. A szövetkezetek ötven éves futamidejű, alacsony kamatozású építési kölcsönöket kapnak az államtól, amit húsz évig csökkenő törlesztési mértékű támogatással egészítenek ki. Ezáltal a lakásszövetkezetek már húsz év múlva nyereségesek. Az építész fontosnak tartja továbbá, hogy a szociális és egyéb lakástípusok térben keveredjenek. A gettósodást ellensúlyozza az a törekvés is, hogy a szociális lakás ránézésre ne legyen megkülönböztethető a többitől, sőt még egy épületen belül is adva legyen a keveredési lehetőség. Jó példát mutat erre az amszterdami keleti kikötő rehabilitációja, amely a West8 építészcsapat tervei alapján valósul meg. Noud de Vreeze tapasztalata szerint a szociális lakásokat nem célszerű eladni az alacsony jövedelmű bérlőknek (megszakítva ezzel a szegénységi folyamatot), mert a folyamatosan növekvő mobilitás miatt már nincs társadalmi igény a lakástulajdonra, másodsorban pedig a szociális lakók bérlői nem valószínű, hogy fenn tudnák tartani saját tulajdonú lakásaikat.

Általánosságban el lehet mondani, hogy a sikeres szociális lakáspolitikát a következő tényezők befolyásolják: társadalmi egyetértés a rászorulókon való segítségnyújtásban, kulturált demokratikus kormányzás, gazdasági növekedés, szociális elkötelezettség, az állami-, és magánérdekek közötti összhang, valamint a bérlakásállomány nagy arányának elfogadása.

Hollandiában, Angliában és Svédországban erős az állami beavatkozás, a központilag támogatott bérlakás a meghatározó, ez a GDP-nek mintegy három százalékát teszi ki. Franciaországban, Dániában, Ausztriában és Németországban a magán bérlakás a jellemző, a GDP-nek egy-két százalékával támogatják a lakásügyet. Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban a magánlakás a jellemző és a GDP-nek kevesebb, mint egy százalékával támogatják a lakásépítést. A tapasztalatok azt mutatják, ha bármelyik lakásforma (szociálisan támogatott bérlakás-magánlakás) túlsúlyba kerül, az hátrányossá válhat. A magántulajdon esetében megállapítható, hogy kevéssé alkalmazkodik a növekvő időskorú réteg szükségleteihez. Drága a fenntartás, növekednek a törlesztési elmaradások. A szociális lakbérrendszer esetében pedig felmerülhet az a probléma, hogy a használó el ne veszítse a támogatást, ha nem vállal rendszeres munkát még akkor sem, ha megtehetné. Az állam által megszabott legmagasabb lakbérek viszont a befektetőket teszik bizonytalanná, akik egyébként építenének bérlakásokat. A bérházak tulajdonosa lehet az önkormányzat, szövetkezet, vagy hosszabb távú befektető. A szociális lakásoknál a tulajdonos vállalkozás vagy közület lehet.

Szociális városrehabilitáció Magyarországon
Az itthoni szociális lakásépítészetet és városrehabilitációt vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy kiindulásként magával a Szociális Törvénnyel kell először foglalkoznunk, amelynek kapcsolódási pontjai vannak a lakástörvénnyel. A lakbérek megállapításának szabályait egyértelműbbé kell tenni. Pontosítani kell, hogy évente hányszor lehet lakbért emelni és ennek mik a felső határai. Sajnos ezeknek a hiányában napról-napra válnak emberek és családok hajléktalanokká vagy lakbér-hátralékosokká, vesznek fel uzsorát, amelynek a vége szintén az utca lesz. A következő fontos kérdés a felmondási eljárás megvizsgálása. Ma Magyarországon tizenöt napos határidővel fel lehet mondani a lakásbérletet. A piacgazdasági szempontokat figyelve egyre fontosabb lesz hajléktalanügyi szempontból ennek a jogszabálynak a felülvizsgálata. Nagyon szigorúak továbbá a befogadás szabályai is. Ez a szabály leginkább a szívességi lakókat érinti, de érintheti a bizonytalanokat, illetve a lakásról lakásra mozgókat. Végül, de nem utolsó sorban beszélni kell a lakbér-elmaradás kezelésének hiányosságairól. Itt jelentkezik a közös költség, a rezsi, a közüzemi díj és ezeknek az ellenőrizhetősége, a díjak megállapítása, mert ezek sincsenek szabályozva megfelelően.

Az önkormányzati tulajdonú lakások aránya csökkenő irányt mutat, jelentőssé vált a magántulajdonú, a nagyobb városokban pedig a társasházi magántulajdonú lakások száma. A tulajdonosok ezekben az épületekben kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, ha nem tudják fizetni a megemelt közös költséget. A lakásfenntartási támogatást is figyelemmel kell kísérni, mert ezáltal nemcsak sokan válhatnak hajléktalanná, hanem a hajléktalan létből való kijövetelt is megnehezíti, ellehetetleníti számukra. Ma tulajdonosként fenntartani lakást ugyanolyan drága, mintha azt bérelné valaki. A jól szabályozott lakásfenntartási támogatás esetén a hajléktalan létből egy albérlői-, majd főbérlői-, majd tulajdonosi létbe kerülhetnének az utcán élő emberek. A piacon lévő bérlakások bérleti díja olyan magas, hogy azt egy hajléktalan képtelen megfizetni. Nagyon fontos tehát ezeknek a szabályoknak a tisztázása, pontos megalkotása, amit a hollandok már 1901-ben megalkottak, és alapként kezelnek.

A következő fontos témakör a lakáshoz, lakhatáshoz való jutás, illetve juttatás. A jól működő holland példára tekintve a bérlakásépítés területén nálunk is elindulhatna ez vagy ehhez hasonló folyamat. Az Európai Unió tagállamai között Magyarországon a legalacsonyabb a bérlakás-állomány aránya, összesen kilenc százalék - ez Hollandiában negyvenhat százalék. A bérlakás-építés olyan kitörési mód lehet, amely egyrészt elősegíti a hazai lakásmobilitás javulását, másrészt pedig több százezer főt foglalkoztatna az építőiparban.

Erre lehet jó példa a Budapest három kerületében induló szociális városrehabilitáció: a józsefvárosi Magdolna-negyed, a ferencvárosi dzsumbuj, valamint a X. kerületi Bihary utca. A józsefvárosi Magdolna-negyed azért fontos krízisterület, mert itt figyelhető meg a fővárosban a hátrányos helyzetű családok kirívóan magas koncentrációja, továbbá jellemző a munkanélküliség és itt a legmagasabb a lemaradás az iskolázottságot figyelembe véve. A kerület célja, hogy olyan szociális bérlakás-programot valósítsanak meg, ahol az építkezésnél nem vonnák be a magántulajdont és a lakásokat sem értékesítenék, ezáltal is jobban lehetne ellenőrizni a helyi mobilitást, a lakáscseréket és nem utolsó sorban átláthatóbbá tenni a pénzügyi folyamatokat. A program további célja, hogy az épülő lakónegyed szerves egységet alkosson a környező területekkel, azoktól ne szakadjon le, az esetleges keveredést is biztosítsa.

A szociális városrehabilitáció társadalmi feladatai a következők:

• megfelelő színvonalú lakás biztosítása, mindenki számára megfizethetően
• a lakosság képzettségének javítása
• a szegénység oldása, a munkanélküliek számának csökkentése
• a környező lakosság negyedének bevonása a programba

Gazdasági feladatok:

• az üres üzletek tizedével való csökkentése
• az elértéktelenedett önkormányzati vagyon megállítása
• a munkahelyteremtő beruházások elősegítése
• a kerület önfenntartó képességének javítása
• a munkaképes lakosság munkaerő-piaci helyzetének javítása

Környezeti feladatok:

• közterek felújítása és folyamatos gondozása
• épületek állagának javítása
• a zöldfelületek, közterületek mennyiségi és minőségi növelése
• a meglévő építészeti értékek megőrzése

Összefoglaló
Áttekintve a szociális lakásépítészetet Európában - ahol számos jó példát találhatunk a szociálisan hátrányos helyzetű emberek, családok megfelelő szintű lakáshoz-, lakhatáshoz juttatására -, arra a következtetésre juthatunk, hogy ez Magyarországon is egy megvalósítható folyamat részét kellene, hogy képezze. A gazdasági-, pénzügyi és egyéb folyamatokat tekintve tőlünk nyugatra már jól működő, kialakult rendszerek léteznek, amelyek nem engedik, illetve nehézkessé teszik a társadalmi leszakadást. Ha az ellátási rendszer nem megfelelő, vagy a törvények kiskapukat engednek, esetleg egyszerűen csak rosszak, akkor gyakran jutnak egyesek kilátástalan helyzetbe.

A szociális érzékenység nem kiváltság, hanem alapvető emberi figyelmesség embertársaink iránt; ezt építészeti eszközökkel lehet kezelni. Az építészeti tervezés, a városrehabilitáció, az önkormányzati rendeletek, szabályozások, a társadalmi egyetértés a segítségnyújtásban és nem utolsósorban a kormány elhatározása, mind-mind eszköz és lehetőség a rossz szociális helyzetben élők felkarolására. A szociális bérlakásokban élőket és a hajléktalanokat néha nem sok választja el egymástól. Nehéz meghúzni azt a vonalat, ami felett azt mondjuk, hogy már hajléktalan, és ami alatt, hogy csak rossz szociális helyzetben él, erre az előző dolgozatomban már kitértem. Erre talán az egyik jó példa lehet majd a józsefvárosi rehabilitáció, a Magdolna-negyed szociális bérlakás építési programja, ahol súlyozottan vannak jelen a lecsúszott néprétegek, a szociálisan hátrányosak és a munkanélküliek.

„Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.”
(Az emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 25. cikk 1. bekezdés)

Székely György
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
DLA program, Építőművészet

témavezető: Mátrai Péter DLA

Szendrői Jenő, Arnóth Lajos, Finta József, Merényi Ferenc, Nagy Elemér:
Magyar Építészet 1945-70, Corvina Kiadó, Budapest, 1972.

2G: Sergison Bates, 2005.

Michele Costanzo: MVRDV, Skira, 2006.

Kenneth Frampton: Alvaro Siza, Phaidon, 2000.

El croquis: Herzog and de Meuron, 2005.

2G: Ofis Arhitekti, 2007.

El croquis: David Chipperfield, 2004.

Győri Péter: A Szociális Törvény és a Lakástörvény szükséges kapcsolódási pontjai

Online források
www.epiteszforum.hu
www.epitesi-piac.hu
www.menhely.hu
www.lakasepitesert.hu

Kapcsolódó oldal:

Hajléktalanság régen és most - 1. rész